Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-05 / 129. szám

14 Ä ‘Kekt-Magyarország hétvégi meíkkíete 1993. június 5. A KM vendége _______________ Az aranydiplomás Nyéki Zsolt Nyíregyháza (KM) — A szakirányú tanulmányok ide­jét is beszámítva közel hat­van év egy pályán — olyan teljesítmény, amelyre nap­jainkban egyre kevesebb pél­da akad. A körülmények pe­dig egy emberöltővel ezelőtt sem voltak kedvezőbbek, a gazdasági nehézségek mel­lett háború tette próbára az akaraterőt és a hűséget. Mindezen tulajdonságokból jelesre vizsgázott Jandek Er­nő’, aki tudását, erejét a me­zőgazdasági szakismeretek oktatására, az agrárágazat dolgozói utánpótlásának ne­velésére áldozta, aki ma a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Nyíregyházi Főis­kolai Karának egykori ta­náraként éli nyugdíjas éveit. Eredetileg dunántúli szár­mazású, 1913. június 16-án Győrben született. A kerté­szet iránti elhivatottságát nem örökölhette családi ágon, hiszen nyomdász édes­apja korrektorként betűsze­déssel kereste meg kenyerét. Érettségi oklevelét négyéves felső kereskedelmi iskolában kapta kézbe 1932-ben. Eb­ben az időben dühöngött a történelmi tankönyvekből jól ismert gazdasági válság, végzés után így munkahely­re, állásra nem is számítha­tott. Az indíttatást éppen ez adta meg a későbbiekben hi­vatásnak választott pályához, nagyszülei zöldségtermesz­tésénél sokszor segítve is­merte fel a kertészetben rejlő lehetőségeket. — Úgy gondoltam, amíg két ember él a Földön, én el tudom adni a terményeimet — emlékszik vissza akkori vállalkozó kedvére, ami a válság idején az egyedüli ki­utat jelentette a reménytelen­ségből. A szakirányú továbbtanu­láshoz abban az időben leg­alább egyéves kertészeti gya­korlatra volt szükség, amit a győri városi kertészet gya­kornokaként szerzett meg. A mai Kertészeti és Élelmi- szeripari Egyetem jogelődje­ként működő Kertészeti Tan­intézetbe 1934-ben nyert fel­vételt, oklevelét három év múlva szerezte meg, a kor megfogalmazása szerint mint műkertész. Az éves kö­telező katonai szolgálat letöl­tését követően egykori gya- komokoskodásának színhe­lyén helyezkedett el, a városi kertészetben. Két év múlva vállalt állami szolgálatot előbb a szombathelyi, majd a kiskunhalas-fehértói kert­munkás iskolában. Mind­eközben a tarcali állami fais­kola vezetőjének katonai szolgálata miatt ellátta a gaz­daság felügyeletét is. A há­ború poklát azonban neki sem sikerült elkerülni, a szol­gálat és a szovjet hadifogság következtében csak 1948- ban térhetett vissza polgári foglalkozásához. Korábbi munkahelyén, az akkor már kertészképzőként funkcionáló iskolában foly­tathatta az oktatást, majd szakelőadó évek következtek Kecskemét-Miklóstelepen. Nyíregyházán 1951-ben tele­pedett le, ekkor kapcsolódott be a Kertészeti Technikum munkájába, életébe. Ez az in­tézmény jelentette középfo­kon végzett tanításainak be­fejezését, mert 1961-től megkezdte működését a mai Jandek Ernő Balázs Attila felvétele főiskola elődje, a Felsőfokú Technikum. Ézt követően itt dolgozott, innen engedte út­jára a hallgatókat egészen 1974-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig. Az oktatás mellett a kerté­szet gyakorlati kérdéseinek vizsgálataiban is munkálko­dott, kutatóintézettel együtt­működve különböző gyü­mölcsfajok fenológiai megfi­gyelését végezte hosszú időn keresztül. A rügyfakadás, lombosodás, virágzás, kötő­dés, érés folyamatairól húsz­éves adatsort gyűjtött össze, melynek számítógépes fel­dolgozása jelenleg folyamat­ban van. Az egykori ezüstka­lászos tanfolyamok előadói között is szerepelt, az általá­nos iskolát befejezettek és tovább tanulni nem szándé­kozók részére szervezett tan­folyamokat, melyeknél a mezőgazdasági tárgyak ok­tatását minisztériumi meg­bízásból szakfelügyelte. A formálódó kertbarát mozga­lomban is részt vett, sok gaz­da hasznosította már az ő tapasztalatait, tanácsait. Az oktatás területén eltöl­tött hosszú évek alatt nyo­mon követhette annak intéz­ményrendszeri változásait. Dicséri a technikumi képzés visszaállítását, mert ez egy­kor híres volt a magas szak­mai eredményeiről. A gya­korlati érettségi vizsga nyolc órát vett igénybe, ahol a tel­jesítményeket is mérték. Aki ott nem felelt meg, elméleti vizsgára sem mehetett. Bár elismeri az elméleti síkon elért fejlődést is, elmondása szerint egy közelmúltban megrendezett általános isko­lai nyolcadikos biológia ver­senyen olyan kérdést kapott az egyik versenyző, amiből ő annak idején szigorlatozott. Azért joggal büszke tanítvá­nyaira, akik között számos, tanulmányi versenyen szép helyezést elért diák van. Mondhatni, hagyományt te­remtve ma is folytatódik a nyíregyházi mezőgazdasági szakközépiskola jó szereplé­se az országos megméretteté­seken. Mint nyugdíjas még öt évig dolgozott az Orszá­gos Vetőmag és Szaporító­anyag Felügyelőség nyíregy­házi kirendeltségén, vezette az állami támogatással tele­pített gyümölcsösök nyilván­tartását. Ma már a nyolcva­nadik évéhez közeledő Ernő bácsinak elég munkát ad a ház körüli kert rendbentartá- sa, de segít a fia telkén is, na meg mindig akad olyan is­merős, aki hívja, aki megke­resi szaktanácsért. A szak­mában ötven éven át folyta­tott eredményes és kimagas­ló munkájáért járó aranydip­lomát 1987-ben ünnepélyes keretek között vehette át a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen. nagy színész búcsúja A film és az irodalom ro­konsági fokának megállapítá­sára sokan tettek már kísérle­tet, de általános elfogadott eredményig senkinek sem si­került eljutnia. Az kétségbe­vonhatatlannak tűnik, hogy a filmhez valamennyi művészet közül az irodalom áll a legkö­zelebb, de hogy ez édes- vagy mostohatestvéri viszony, erő­sen vitatható. A kérdés azért foglalkoztat­ja az érdeklődőket, mert törté­netének kezdete óta a mozgó­kép témaforrásnak tekinti az irodalmat, s ha lenne erre vo­natkozó statisztika, az minden bizonnyal igazolná azt, hogy kisebbségben vannak azok a filmek, amelyeknek irodalmi alapanyagát eredetileg is a rendező, nem pedig az olvasó számára vetették papírra. Az irodalom fontosabb voltát töb­bek azzal látják igazolhatónak, hogy az utca egyirányú: origi­nális témájú filmből még so­sem írtak regényt vagy novel­lát, míg az ellenkező irányú mozgásra folyamatosan akad példa. Aligha valószínű, hogy ilyen alapon a két művészet értékrendje eldönthető, egyéb­ként sem szerencsés a témáik azonossága folytán verseny­helyzetet keresni. Ami tény: nagyon-nagyon ritkán születik filmadaptáció, amely az írott művel egyenértékű mozgóké­pi változatot eredményez. Az irodalmi alapanyag na­gyon sokszor „ellenáll”, és ez összefügg a kétféle közvetítő közeg, a szóbeli kifejezés és a mozgókép gyökeresen eltérő természetével. A sikeres könyv azonban — üzleti meg­fontolásból többnyire — eljut a filmvászonra, s lesz esetleg akkora bukás belőle, mint amilyen az 1984, az Orwell- regényből készült változat Michel Radford rendezésében. Az 1984, a filmváltozat a döglött akna tipikus esete. Or­well regénye 1949-ben jelent meg, és olvasói számára akkor azt a jótékony szellemi izgal­mat jelentette, hogy van esé­lyük a címben jelzett jövő megélésére, ezzel együtt a prófécia igazságtartalmának ellenőrzésére. Ez a jövőkép a totalitárius diktatúra legkímé­letlenebb formáját vázolta fel, amelynek jellemzésére a Gon­dolatrendőrség intézménye le­het a legérzékletesebb példa. 1949-ben a kérdés az volt, hogy Orwell rémképet rajzolt- e olvasói elé, avagy a valósá­gos társadalmi folyamatokat érzékenyen feldolgozva vetíti előre a realitásokat. A regény keletkezéskor a rémképvízióra „szavaztak” többen, de a film elkészül­tekor, 1984-ben már nyilván­valóvá lett, hogy a rendszer — ha a részleteket illetően nem is egy országban — megvaló­sult, helyenként a valóság még rá is licitált az írói képzeletre. A Nagy Testvér figurája ösz- szerakható Sztálin, Pol Pót, Ceausescu, Enver Hodzsa jel­lemvonásaiból, a kemény dik­tatúrák pedig a szocialistának nevezett viszonyok között a megfélemlítés orwelli változa­tait alkalmazták. A Radford-film ebből a fá­ziskésésből adódóan akkor is hatástalan maradna, ha egyéb tekintetben koherens világot teremtene, de nem teszi, s aki úgy ül be a moziba, hogy előtte nem olvasta a regényt, annak seregnyi cselekmény­mozzanat marad homályos, mert a regény verbalizmusa sokszor átfordíthatatlan képi információkká. Olyan akna, amelyből nemcsak a robbanó­ötletet szerelték ki, hanem még meg is tömték némi ken- derkóccal. Ha ehhez hozzá­tesszük, hogy a film — az utóbbi idők forgalmazási gya­korlatára egyáltalán nem jel­lemzően — közel tízéves ké­séssel jutott el a hazai art mozi hálózatba, akkor megkérdhet­jük: kellett ez nekünk? Bár­mennyire a nem válasz illenék a kérdés után, mégis azt kell mondanunk, természetesen kellett, ha fiaskó is a film, ak­kor is tanulságos fiaskó. Meg aztán az érdeklődő néző (aki nem átall olvasni a mai világ­ban) szereti maga eldönteni, hogy amit más elmarasztal, az a maga mércéje szerint is el­marasztalandó-e. És még egy érv az igenre: O’Brian figurá­ját Richard Burton kelti életre, s tudjuk, ez volt élete utolsó szerepe. Lehet, hogy a halál tényének ismeretében utólag vetítjük vissza rá a fáradt re­zignáltság tüneteit, bár tulaj­donképp ez a színészi megol­dás érvényes a kettős életet élő filmbeli figurára. A film egy nagy színész búcsúja a felve­vőgéptől és a közönségtől. Ez önmagában is elegendő ok az 1984-gyel való találkozásra. A dupla 0 kölyök Hamarosan látható a mo­zikban A dupla O kölyök (ejtsd: A dupla nullás kö­lyök) című szinkronizált amerikai akció-vígjáték, vagyis a minden idők legtit­kosabb ügynöke. A filmből nem csupán azt tudhatja meg a néző, hogy a fogát hullatott James Bond 007-nek megke­rült a pelyhedző állú utódja, hanem megismerkedhet egy komputervírus-gyárossal, aki Michelangelóbb a pápá­nál, valamint nagy csecsben álló bájos jobb kezével, Brigitte Nielsen megtestesí­tésében. Képeink a film egyes je­leneteit ábrázolják. Könyvespolcunk A sors mint esély az életre Tóth Kornélia Nyíregyháza (KM) — Az emberiség ősidők óta keresi a választ arra a kérdésre, hogy mi az élet, az emberi sors ér­telme? A modem természettu­domány és pszichológia vá­lasz-kísérletei egyaránt kudar­cot vallottak. Thorwald Deth- lefsen, az ezoterikus pszicho­lógia megalapozója, az okkul­tizmus, a régi titkos tanok (asztrológia, homeopátia, rein­karnáció) világába vezeti ol­vasóit, lehetővé téve számuk­ra, hogy az ősi technikák se­gítségével megismerhessék és megérthessék életüket, beteg­ségüket, halálukat, hogy fele­lősséget vállalhassanak sorsu­kért. A sors ugyanis nem vé­letlenek sorozata, nem csapás, ami ellen küzdenünk kell. A sors — esély. Esély az emberi teljesség és tökéletes­ség megvalósítására. Ezért sorsunkat meg kell tanulnunk megismerni és megérteni. Az eredendő tudás útját kell jár­nunk, hogy megtaláljuk az eredendő kérdésre a választ: mi az élet, mi a sors értelme? Thorwald Dethlefsen erre az útra vezeti olvasóit világhírű könyvében. A funkcionálisan gondolko­dó tudomány nem ad világos, egyértelmű és mindenki szá­mára elfogadható feleletet a sors örök, nagy kérdéseire. Ezért világszerte nő azoknak az embereknek a száma, akik más oldalról közelítik meg a hiteles információszerzést. Az ezoterikus (belső kör, a valós ismeretekkel rendelkező) út célja az emberi teljesség, a bölcsesség megtalálása, a po­laritás legyőzése, a kozmikus tudat elérése. Ahhoz, hogy a célt elérjük, meg kell ismernünk az univer­zum törvényeit, s meg kell ta­nulnunk megérteni azokat. A célhoz vezető úton vannak sa­játos tájékozódási pontok, út­jelzők, amelyek eligazítanak bennünket: merre is menjünk tovább. Ilyen segédeszközök az ezoterikus technikák és diszciplínák, mindkettőből akad igen sok. Csak néhány fontosat említsünk meg: aszt­rológia, kabbala, tarot, alkí­mia, mágia, jóga, meditáció, Ji Csing. De szükséges leszögez­ni elöljáróban, hogy ezek a technikák és tudományágak nem öncélúak, hanem segítő eszközök lehetnek a világ megismerésének ezoterikus útján. A német szerző összeveti az ezotéria keleti és a nyugati technikáit. Leszögezi, hogy minden ezoterikus fejlődés végpontja az igazság megis­merése. Igazság csak egy van. Ennek az igazságnak az eléré­sét a különböző korokban és kultúrákban különböző mód­szerek szolgálták. Ezek — se­gédeszközként — egyformán jók és használhatók. Ennek el­lenére nyilvánvaló, hogy min­denki saját kultúrája rendsze­reihez és szimbólumaihoz áll a legközelebb. Egy nyugati em­ber számára sokkal nehezebb s rendszerint jóval tovább is tart a Kelet útmutatásait követve célhoz érni. Ezért támaszkodik az író a művében a nyugati ezotéria négy nagy oszlopára, az aszt­rológiára, a kabbalára, az alkí­miára és a mágiára. Thorwald Dethlefsen a hét­köznapi életből vett számtalan kérdésre, az életünket nehezí­tő gondokra, a kegyetlen­nek mondott sorscsapásokra igyekszik a hermetikus filozó­fia, az ezotéria technikáinak alkalmazásával választ kínál­ni.

Next

/
Thumbnails
Contents