Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-05 / 129. szám
Aktuális kérdések Fiatalok munka nélkül M. Magyar László Nyíregyháza (KM) — „Csak falból tanulunk, hiszen ha végzünk, úgy sem lesz munkahelyünk” — fakadt ki a napokban elkeseredve egy autóstopos diák. Valóban, a munkaerőszolgálati irodák* nál hosszú sorokban várakoznak a munkanélküliek, akik között egyre több a fiatal. A közelmúltban az ifjúsági munkanélküliség helyzetéről és okairól folytatott nagyszabású kutatást Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében Laki László, a Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének munkatársa, aki tapasztalatait, összegyűjtött adatait könyvalakban is megjelentette. Erről a kiadványról, a fiatalok életmódjáról és kitörési lehetőségeikről beszélgettünk a szerzővel. □ Hogyan született az az ötlet, hogy az ifjúsági munkanélküliséggel foglalkozzon ? — A 80-as évek végén már tisztán látszott, a demográfiai hullámhegy gondot okoz majd a 90-es években a munkaerő- piacon, s akkor még csak szó sem volt a rendszerváltásról. Már akkor foglalkoztunk tehát ezzel a problémával, el is készült egy tanulmány, azonban a rendszerváltás után megszűnt a támogatás. Bár a támogatás megszűnt, maga a munkanélküliség, mint új típusú probléma nem, sőt egyre nagyobb feszültségeket okozott. Végül a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítvány segítségével ’91-ben folytathattam a kutatómunkát. A legjobb terepnek Szabolcs-Szatmár-Be- reg megye látszott, hiszen itt már akkor 15 százalékos munkanélküliségről beszélhettünk. □ Az adatokat 1991 végén gyűjtötte, a könyv azonban 1993-ban jelent meg. Mennyire hiteles ennyi idő elteltével a könyv? Laki László A SZERZŐ FELVÉTELE — Lehet, hogy munkaügyi értelemben az adatok már nem fedik a mai valóságot, de nem is ez a fontos. A lényeg a tendencián van. Országosan először ez a könyv foglalkozik a háttérrel, a túlélés, a kitörés esélyével, s ebben az értelemben még most is hiteles a könyv. Megmutatja azokat a folyamatokat, amelyeknek az ország más részein is szemtanúi lehetünk. □ Nemcsak a mi megyénkben, hanem Somogy megyében is vizsgálta a fiatalok helyzetét. Miért éppen a megyéket helyezi nagyító alá? — Meglátásom szerint a problémák kezelése csak ilyen szinten logikus és ésszerű. Nagy állami programok ugyanis nem készülnek, így minden megyének alapvetően fontos, hogy információja legyen a saját területéről. Az egyes megyék között óriási különbségek vannak, már csak ezért sincs értelme az országos kimutatásnak. A helyi politikai erők számára akarok információt adni, ugyanis ilyen adatok nélkül nem születhetnek politikai-gazdasági döntések. □ Tanulmányában a családok anyagi helyzetét is vizsgálta. Milyen körülmények között élnek megyénkben a munkanélküli fiatalok? — A családok szerepének elemzésekor figyelembe vettem a lakást és a vagyoni helyzetet, a pénzforrásokat, az őstermelést, valamint arra is kitértem, milyenek a felhalmo- zódási lehetőségek, milyen beruházások voltak az elmúlt időszakban, illetve mire akar még költeni a család. Talán mondanom sem kell, nagyon lehangoló képet kaptam. A háztartások harminc százaléka bevételként nem kap se bért, se fizetést, gyesből, családi pótlékból élnek az emberek, illetve megpróbálják fenntartani magukat a második gazdaságból. Ugyanakkor ahol összeomlott a termelőszövetkezet, az állami gazdaság, ott összeomlott a második gazdaság is. Sajnos a mezőgazdaság nem jelent felszívóerőt. A munkanélküli fiatalok kikerülnek az iskolarendszerből, társadalmilag felnőttek, azonban megmarad a szülőtől való függés, s ez gyakran generációs vitákhoz vezet. □ Az átképzések mennyire segítenek a munkanélküli fiatalokon? — A fiatalok, akikkel beszélgettem, hajlandóak voltak átképzési tanfolyamokon részt venni. Szerettem volna ezeknek a gyermekeknek a sorsát nyomon követni, azonban erre már nem tudtam pénzt szerezni. Egyébként az átképzés terén kaotikus állapotok vannak Magyarországon. A gazdasági visszaesés miatt kevesebb pénz jut az oktatás támogatására. A szakképzési rendszer is veszélybe került a leányvállalatok összeomlása után. Az átképzés azonban mindenképpen kell, mert csak akkor jön ide a tőke, ha van kínálat. □ Aki akar, az talál magának munkát? — Egy másik megyében „job-klubot” hoztak létre a munkanélküli fiatalok számára. Akik nem akartak dolgozni, azok hamar lemorzsolódtak, a maradók nagy része pedig sikerrel elhelyezkedett. Sokszor azonban hiába van meg a hajlandóság, a fiatal nem tud elhelyezkedni, mert vagy szakképzetlen, vagy nagy a kínálat, s még hosszan lehetne sorolni az okokat. A munkanélküliség miatt jelentős csoportok kikerülnek a társadalomból, politikai névtelenek lesznek. Úgynevezett munkanélküli szubkultúra alakul ki, az emberek abból élnek meg, hogy szegények. □ A munkanélküliség hogyan hat a párválasztásra? — Nagyobb jelentőséget kap ismét a vagyon, a nők egy része a férjhezmenésen keresztül próbál érvényesülni. Persze ez fordítva is lehet, a férfi igyekszik jól nősülni. Mindennek az lesz a következménye, hogy a férj és a feleség nem egyenrangú partner. Nem véletlen, hogy az Amerikai Egyesült Államokban any- nyira aktív a feminista mozgalom. □ Összességében könyvében sötét, pesszimista képet festett fiataljaink helyzetéről... — Én úgy fogalmaznék, hogy reális képet festettem a fiatalokról, a valóságot igyekeztem bemutatni. □ Lát-e valamilyen lehetőséget a munkanélküliség megoldására? — Tudomásul kell venni, a munkanélküliségre nincs végső megoldás, csak kezelések vannak. A munkanélküliséggel tartósan együtt kell élni, ez látható a nemzetközi adatokból is. Elég csak arra gondolni, hogy Nyugat-Európában évtizedek óta nem tudnak mit kezdeni ezzel a problémával. Aki azt mondja, hogy tud rá megoldást, az csak demagógiát hangoztat, mert jelen esetben nincs rá mód és lehetőség. Nekünk, szociológusoknak az a feladatunk, hogy a tényeket feltárjuk, a helyi politikusoknak pedig ezeknek az ismeretében kell lobbizniuk, pénzt szerezniük, illetve a tőkét idecsalogatniuk. □ Köszönöm a beszélgetést. A TARTALOMBÓL: • Egy nagy színész búcsúja • A sors mint esély • Családi szolgálat • Egy kortárs klasszikus KM galéria 9Qutitta Józsefgrafififii V XIII. századi görög katolikus templom — Nyír- derzs ^ nyíregyházi képzőművész-tanár— a/jijeíetiíeg SÍ. is a ‘J(rúdy CjyuCa gimnáziumban tanít, etneC- íett füjyefemmei kíséri megyénk áítaíános és kpzépis- koíáiSan a rajzoktatás hefyzetét — már hosszú évek óta rendszeresen szerepet L'apunk hasábjain grafikáival, toCbrajzaivab. Eggf begutóbbi, harminc darabbób áíbó sorozatában sorra bemutatja megyénk tegismer- tebb műemíék templomait a csarodaitólSzabolcs község híres látványosságáig. iMűveinek lektora a következőket fogalmazta meg szakmai véleményében: Az ötlet pedagógiailag kitűnő, megalapozott. “Elősegíti a tanulok megyei-történeti vonatkozású ismeretanyagának bővítését és a szépen megoldott grafikai la- pok látás kultúrájukatfejlesztik Magánvélemény példázható munkamorállal Baraksó Erzsébet gyszer egy szakmunkás- képzős tanár mondta: iskolájukba csak a rossz osztályzatú gyerekek jelentkeznek, ők kapják a leggyengébb tanulókat. Pünkösdi békességemben Jászai Mari kéziratait lapoz- gah’án döbbentem rá e kijelentés súlyára. A dátum: 1900. Az áll a könyvben, mennyit mérgelődött nemzetünk nagyasszonya amiatt, mert színpadi ruháit, cipőit, ékszereit képtelenek voltak a hazai mesterek időre, vagy megfelelő minőségben elkészíteni. Gyakran az utolsó napon kellett Bécsbe futnia, hogy a premierre készen legyen a toalett. Így osztrák és német iparosokhoz került az a pénz, amit pedig de szívesen adott volna a hazai polgárosodásfelvirágoztatásához. Nincs hazai ipar, kesereg a színésznő, huszonhárom millió forint megy ki évente Bécsbe felöltőkért, „mivel nincsenek művelt szabóink, itthon pedig sok ezren éheznek, mert nincs munkájuk. Bolond fölfordult állapot." Megemlíti a lakása felújításával járó bosszúságokat: „Magyar festőlegények hancúroztak benne egy hétig, nem mentek semmire. Cigaret- tezve könyököltek ki az ablakon, és igen szépen fütyültek. A mesternek ki kellett őket cserélni. Külföldiek jöttek helyettük. Az én magyar szívem megszakad az ilyentől és sohasem szokom meg. Persze, mert csak az iskolakerülő, komisz köly- köt adják mesterségre." Úgy látszik, száz év elteltével is általánosságban ismerős ez a helyzet. Olvasom a könyvben: a színésznő susztere hiába épített 1900-ban négyemeletes házat, hiába volt független és gazdag polgára az országnak, mégis, a rokona, a koldus kishivatalnok azzal fenyegette a fiát: Te! Suszternek adlak, ha rossz bizonyítványt hozol az iskolából. Kitaníttatott munkanélküliek kilincseltek protekcióért, csakhogy valami irodába bejussanak. „Hogy becsülje meg a magyar gyerek a ránk nézve ma már egyedül üdvözítő ipart, amíg a tulajdon szülei az iparosmesterséggel rémít- getik?” így vagyunk ezzel ma is, amikor kapaszkodnánk kifelé a gödörből, és szüksége volna a társadalomnak egy erős polgári középosztály kialakulására. Barátom, a történész szerint olyanná kellene alakulnia a magyar társadalomnak, mint az orosz templomok hagymakupolája, felül is (nagyon gazdagok), alul is (nagyon szegények) kevesen vannak benne, középen viszont hatalmas méretben kiszélesedik. Abban a széles tömegben képzelem én el azokat a művelt mesterembereket, akik szakmailag hitelesek és megbízhatók, munkájuk színvonala, munkaerkölcsük és emberi tartásuk miatt környezetük jelentős, befolyásos polgárai lesznek. De mikor és hogyan alakulhat ki ez a réteg, ha nagy arányban a lógós, munkakerülő, se tanulni, se dolgozni nem szerető gyerekek kerülnek a szakmunkásképző iskolákba, miközben a társadalomban tovább él az a szemlélet, hogy akinek jók az osztályzatai, annak kár szakmát tanulni, mert többre is képes. Mi a több? A magam részéről összehasonlíthatatlan, kinek ér többet a munkája, a mesteré-e, vagy a diplomásé, mert mindenki a maga helyén tehet, bizonyíthat. Nálam nem a szakma, a foglalkozás, a hivatás a mérce, hanem az: ki-ki a maga munkáját nyűgnek, tehernek veszi, avagy örül neki, mert előállíthat valamit, s milyen keményen, becsületesen és igényesen dolgozik. Családi és iskolai neveltetés kérdése, kinek milyen a hozzáállása a munkához, úgy kíván- e teljesíteni, hogy önmagát is megmérve képességeinek maximumát nyújtsa, vagy csak úgy ímmel-ámmal dolgozgat, hogy más is hozzáférjen a munkához. A társadalmi hatások alól persze akármilyen jó családi, vagy iskolai neveltetés mellett sem vonhatjuk ki magunkat, vannak, akiket megzavar, ha azt látják, átmenetileg könnyebben érvényesülnek azok, akik csak „lekenik" a munkát. Ezért kellene jobban működnie a társadalmi kontrollnak, hogy csak azt a munkát becsüli, amely értéket hordoz, ami mögött komoly teljesítmény áll. A társadalomnak azért volna szüksége sok művelt mesteremberre, példázható munkamorállal, hogy végre olyan színtű munkával és termékekkel jelenhessünk meg a piacon, amit a fejlett országokban is elfogadnak. Mert félő; talpra állásunknak ez immár elengedhetetlen feltétele.
