Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-05 / 129. szám
HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 1993. június 5., szombat Ki ássa meg a kábelárkot Ellentmondások, viták a telefonberuházás megvalósítása körül Balogh József Nyíregyháza (KM) — A beruházás körüli gondokra visszatérünk — írtuk egy jó hete a Már nem szakadhat meg a vonal című írásunkban, amely a távközlés helyzetével foglalkozott. Lassan mindennapi témává vált a telefon is, hiszen a hírközlés legalább annyira fontos egy terület fejlesztése, hátrányainak leküzdése szempontjából, mint mondjuk az út, vagy az energia. Talán e fontosság okozza, hogy heves viták, olykor kemény összetűzések kísérik e döcögve induló beruházást. Csak emlékeztetőül néhány mondat az előző írásunkból: Ez év február 26-án a MATÁV beruházási tanácsa jóváhagyta a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyére vonatkozó távközlési fejlesztési programot. Lényege az volt, hogy a korábbi céloknak megfelelően 1 milliárdos alaptőkével három befektető, —•_ a Kontrax- Telecom, a MATÁV, illetve a megyei önkormányzat — létrehoz egy befektetői részvénytársaságot a megye távközlésének fejlesztésére. Csődben a beruházó Az első ütem szerint a jelenlegi mintegy 33 ezer fővonal további 53 ezer fővonallal növekedne, így 1995 nyarára összesen 88 ezer fővonal állna rendelkezésre- a lakosság és a vállalkozók részére. A programot alaposan megzavarta a Kontrax csődbe jutása, emiatt a MATÁV is ki akart hátrálni a beruházásból, ám a megye országgyűlési képviselői, s nyomásukra az illetékes tárca nem engedett, így ha két taggal is, de létre jött a részvénytársaság a telefonfejlesztés megvalósítására. A munka egy része — s épp emiatt tart a kemény összetűzés — elkezdődött. Vajon kinek van igaza? Zilahy József, a megyei közgyűlés alelnöke két ellentétesen ható koncepcióról beszélt, mert mindkettőnek vannak reális pontjai. Egy polgár- mester onnan közelíti meg a dolgot, hogy ha most a gáz miatt feltúrták a falut, akkor abba az árokba a telefont is el kell helyezni, hogy még egyszer ne kelljen felnyitni a burkolatot, s ezzel ingerelni a lakosságot. De ha nincs pénz, akkor a legnemesebb dolgot sem lehet megoldani. A vízhálózattal is le lehetett volna a telefont tenni, akkor sem azért nem tették, mert nem volt annyi eszük, pénzük nem volt hozzá. — Én személy szerint azt vallom — mondja az alelnök —, ha valakinek pénze és engedélye van, azt tesz, amit akar, ez mindenkinek a maga dolga. Az viszont már nem munkamegosztás, hogy ezután rögtön beadaptálja a részvénytársaságba, kéri a pénzt, a társaság pedig majd egy év múlva jut pénzhez, amikor lesz telefon. Tehát megértés és türelem kellene mindkét álláspont képviselőinek a munkák összehangolására. :— A másik probléma — mondja az alelnök — a MATÁV közel egyéves késéséből ered, a harmadik pedig, hogy a gázkivitelezők szeretnék megtartani a már megszerzett piacot, de arra már nem képesék, hogy az engedélyt megkérjék. Ajak esete ennek illusztrálására ä legjobb példa. Engedély nélkül lerakták a gázvezeték mellé a kábeleket, visszaföldelték, majd elmentek a távközlési felügyelethez, hogy adják meg az engedélyt. A felügyelet elég merev társaság, elhajtotta őket, most a minisztériumnál tettek panaszt miatta. Szabványok nélkül A gondok nagyjából úgy foglalhatók össze, hogy most megásatják a gödröket, aztán kiderül, hogy nincs meg a kellő védőtávolság, a kábelnak hiányzik a hatósági tanúsítványa, azt sem tudják, honnan származik. A távközési felügyelet meg akarja büntetni a polgámestert, holott ő szerintem teljesen ártatlanul, ő nem szakember, nem ő fektette le a vezetéket, sajnos azonban mindig az építtetőt bírságolják és nem a kivitelezőt. És ekkor kerültek szóba a kivitelezők, akik között sokak szerint vannak rendesek és vannak héják. — Csak példaként említem. Közeledik a faluhoz a kábel árka Magyar László felvétele hogy ha 30 százalékos az árrés, akkor az egy ötmilliárdos munkánál másfél milliárdot jelent. Ez nem kis összeg, ilyen esetben hívjuk a kivitelezőt: lépjen be a részvény- társaságba, tegyen le egy bizonyos összeget, akkor a kivitelezésben is elsőbbséget kaphat. Erre mi történik? Egy vasat sem hoznak be, csak a polgármestert szédítik, a piacot viszont meg akarják tartani. Sajnos néhol verseny nélkül adják oda a munkát, pedig a polgármester is védhetné magát, ha nem úgy sikerül valami, ahogyan eltervezték. Ha viszont a részvénytársaság feláll, minden munkát nyilvános pályázat kiírásával lehet majd elnyerni, ahogy erről egyébként a törvény intézkedik. Most úgy látszik, nem csak piacot akar egyik-másik kivitelező szerezni, hanem monopolpiacot, hogy verseny kizárásával szerezzen munkát. így néhányan meggazdagszanak, miközben sok helyen a helyi vállalakozók sem jutnak munkához, vagy legfeljebb koncot dobnak oda eléjük. Előfordul, hogy a folyóméterenként 181 forintért elvállalt földmunkát húsz forintért nagy kegyesen „engedik át”. Pedig sokan vannak, akik munkahely-támogató hitelt vettek fel, éppen erre alapozva, aztán munka sehol, a hitelt pedig törleszteni kell. Szabad út a gázosoknak Némileg ellentmond a megyei közgyűlés alelnöke által elmondottaknak a gázkivitelezők nevében megszólaló Asz- szociált Közműhálózatok Telepítését Koordináló Kft. Egy néhány napja megfogalmazott levelükben azt írják: „A MATÁV Rt. Igazgatótanácsa 1993. április 29-én döntött a telefonhálózatnak a gázzal együttes telepítésének megvalósításáról a megyében. Szándéknyilatkozatunk alapján az igazgatótanács mind műszaki, mind gazdasági szempontból előnyösnek találta az általunk kidolgozott konstrukciót, ezért a megvalósításnak szabad utat biztosított. Tekintettel a megoldás újdonságára feltételként szabta egy településen való hálózat referenciaként történő megvalósítását. Ennek pozitív tapasztalata esetén a MATÁV Rt. Debreceni Területi Igazgatósága jogosult az A.K.T.K. Kft.-vel megállapodást kötni valamennyi érintett megyei település vonatkozásában. A Postai és Távközlési Fő- felügyelet Szabolcs-Szatmár- Bereg megye területére enge- délyezhetőnek ítélte az együttes telepítést, amely állásfoglalását a megyei közgyűlés területfejlesztési és kommunális bizottságának — számunkra érthetetlen — tiltakozása ellenére is megerősített. A MATAV Rt. Debreceni Távközlési Igazgatósága szándéknyilatkozatában kinyilvánította szerződéses akaratát, melyet a megyei program sikere esetén más területen is preferálni kíván. A referencia hálózat terveit a MATÁV Rt. Debreceni Távközlési Igazgatóságának tervezői már elkészítették.” Most aztán töprenghetnek a polgármesterek, hogy mit tegyenek.--------------Tárca — r anárkodásom elvtársi módon kezdődött jó két évtizede Nagykállóban, amikor az évnyitó ünnepséget követően az első rámbízott osztály hetese imigyen szólított meg, közölvén az ilyenkor szokásos dolgokat: Tanár elvtársnak jelentem... így volt akkor szokásban, és a leendő növényvédő-gépész fiúk látszólag nem is igen problé- máztak azon: vajon elvtárs-e az elvtárs. Nekik valaki azt mondta, így kell, és ők miért cselekedtek volna másképp. Nem szóltam semmit a katonás „létszámjelentésre”, hiszen mint pályakezdő úgy fogadtam el a világ dolgait, ahogyan megadattak, és sokkal inkább izgatott a tanítás frontvonalában való kipró- báltatásom sikere vagy kudarca, mintsem a titulusokon tépelődés. Teltek a napok, a hetek, folytatódott a mozgalmi stílusú kommunikáció, mígnem egyszer, egy jó! sikeredett irodalomóra után az egyik kamasz, odajővén hozzám „tanár úr'-ral vezette be a nekem szegezett, kissé sután fogalmazott kérdést. — Párttagnak tetszik lenni? — Nem, nem vagyok. De miért kérdezed? — Azért — válaszolta kissé zavartan—, mert mi úgy tudjuk, nem is vették volna fel a tanár urat az alapszervezetbe, mivelhogy pap az édesapja. Hm, nyeltem egy nagyot, s nem bonyolódva bele a magyarázkodásba, csak annyit motyogtam: — Az apám tényleg lelkész, de az igazság az, hogy én sem jelentkeztem az élcsapatba. Ennyiben maradtunk. Ettől kezdve már folyamatosan, döccenők nélkül ment a fiaimnak a „tanáru- razás”, és az akkori ideológia szerinti kínosságokról sem faggatóztak többé. Aztán, a gyorsan repülő évek sodrában egyszeriben kikopott alólam a katedra. Hivatalnok lettem, sokak szerint asztalhoz ragasztott aktakukac, akit talán csak azért találtak ki valakik, hogy akadályozza az oktatásügy amúgy sem egyszerű menetét. A történet persze — paradox módon — itt érdekes fordulatot vett, mivel új munkahelyemen egyre többen szólítottak a régi posztom szerint, továbbra is a pedagógusnak kijáró tiszteletadással. Bevallom, hízelgett a dolog, s már- már kezdtem büszke lenni. Hohó! Még emlékeznek rám, tudják, hogy ki vagyok. Egy ominózus eset azonban visszazökkentett a valóságba. Történt volt, hogy egy magasrangú funkcionárius, valami hozzám közelállónak vélt szakmai kérdésben a véleményemet kérte. Nem tudtam megfelelni az elvárásainak. Tájékozatlan voltam vagy indiszponált, ma már lényegtelen. — Sajnos, nem tudok segíteni, nem olvastam a „műveket.” — dadogtam, és nagyon beleizzadtam, amikor fölényes mosollyal „letanáru- razott”, mondván: — Miféle magyar szakos vagy te, ha még ezzel sem vagy tisztában? n ttől kezdve mindmáig né- LL mi gyanakvással fogadom, ha tanult szakmám szerint szólítanak. Mert úrrá azóta sem sikerült avanzsálnom, a pályától pedig egyre távolabb kerülök. Óvatos lettem. Mert a mézes mosolyokkal keretezett „néven nevezésemben” időnként felfedezni vélem a hajdani tisztség- viselő oktató modorban megfogalmazott lekezelését. Az a keserűség, amit akkor éreztem, így, az elbizonytalanított pedagógus nap táján felkavarodik a lelkemben, megbolygatva azt a kínnal kiküzdött nyugalmat, aminek megtartó közegébe legszentebb tanári álmaimat rejtettem. Lehet, hogy immár örökre. Kállai János Megszólításaim története Nyéki Zsolt at em tudom, mostanában 1V a földrajzórákon Magyarország évi átlagos csapadékmennyiségét illetően milyen adatot jelölnek, de az egykor szigorúan bevésendő 600 milliméter körüli adat mára elavultnak tekinthető. Sajnos, a történelmi anyagrészek mellett részben a természeti jelenségekre vonatkozó tanítások is átértékelésre szorulnak, az elmúlt tíz év aszálya után idén sem várható több égi áldás. Ezzel a problémával leginkább az országot talpon tartó agrárágazat küszködik, ezen belül is legjobban a kertészeti kultúrák sínylik meg a vízhiányt. A felvetés aktualitását a lassan beinduló gyümölcsszezon adja, amikor újra ütközni fognak a termelők és a kereskedők elképzelései, érdekei. A köszméte után a sokkal nagyobb volumenben, egyre szervezettebb formában termesztett meggy szedése kezdődik el hamarosan, a korai fajták átvétele már a jövő héten beindul. A körülmények alapján a gazdák nem fűzhetnek vérmes reményeket az idei évadhoz sem. Aki teheti, a szárazság okozta károk enyhítésére öntözéssel próbálkozik, ez pedig az önköltséget jelentősen megnöveli. Ezzel párhuzamosan természetes óhajnak tűnik a magasabb átvételi ár, de előzetes információk alapján éppen ellenkező tendencia várható. Az okokat kétoldalról lehet megközelíteni. A meggy értékesítésénél főleg Európa nyugati régiója a végcél, az ottani piacok kereslet-kínálatának alakulása, a helyi termelők érdekvédelmi törekvései, más országok konkurenciája befolyásolja leginkább a magyar felvásárlók elképzeléseit. A termelő viszont a számítása szerinti önköltségén túl némi profittal kalkulál, s ott húzza meg a limitárat. Érthető az álláspont, senki nem várhatja el azt, hogy egyre csökkenő jövedelmezőségi szint mellett dolgozzanak. A minimálárok kialakításánál termelőre és kereskedőre egyformán szükség van, a tartós eredményekhez az érdekeket nem ütköztetni, hanem egyeztetni kell. Pormentesített út készül a Potyok mellett Fehérgyarmaton. Ez nem jelenti a horgászok, korcsolyázók paradicsomának megszűntét. Az eddig is útként használt területet feltöltve esőben, sárban közlekedni lehet majd itt Molnár Karoly FELVÉTaE Kommentár Csütörtöki csütörtök Réti János / únius 3-án, csütörtökön juttatta el a pénzügyminiszter az ez évi pótköltségvetési tervezetét a parlamentnek. Ebben az előirányzott hiány 185 fi milliárd forint helyett már 214,7 milliárd. Az indoklás szerint azért, mert a bevételek elmaradnak a tervezettől, a kiadások pedig „rugalmatlanok.” Évente visszaköszönő jelenséggé vált nálunk, hogy jóelőre csütörtököt mond az államháztartás, aminek néven nevezése most ráadásul épp csütörtöki napra esett. Az állampolgárok már nem csodálkoznak a hír hallatán (olvastával), de kérdések azért - kimondva, kimondatlanul — fogalmazódnak meg bennünk. Nem tudják eldönteni ugyanis, hogy a félévre előre immár biztosan, hogy a szinte fillérre kiszámítható különbözeiét miért nem látták hat hónappal előbb, a tervezéskor a szakemberek. Mert ha csak ennyi előrelátásuk van, akkor vagy csináljanak féléves költségvetéseket vagy fogjanak hozzá éjt nappallá téve tanulni, és tanulni. Tovább! Lehet, nem alaptalan a gyanú, hogy nálunk kétféle költségvetés készül: télvíz idején egy kirakatba való, a nemzetközi pénzvilágnak, majd rá fél évre, nyaranta egy csak kínlódva megélhető realitás. Hiszen leendő vezetőknek már az óvodában tanítják a bizonytalansági tényezők számbavételét. Akkor érthetetlen, hogy mihez képest maradtak el a bevételek és milyen rugalmatlanság ütötte fel a fejét meglepetésszerűen a kiadási rovatokban? És igenis eltűnődhet a lakosság, — miközben kénytelen-kelletlen fizeti a kötelezettségeit — hogy nem járna-e jobban, ha közvetlenül a Nemzetközi Valutaalaphoz kötné családi költségvetésének fonalát? Akkor ugyanis fél évente közölhetné: bevételei nem úgy alakultak, ahogy remélte, ezzel szemben rút és rugalmatlan kiadásokba botlott. Szíves elnézést és sürgős pótlást kér. Csak hát amit szabad az államnak, azt meg nem engedné a polgárainak a világi bankiért sem. Még csak az kébe! Tessék beosztani. Nézőpont Egymásra utalva
