Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-04 / 128. szám
Nicosia Pótköltségvetés Irán legfőbb vallási vezetője, Ali Hamenei ajatollah szerdán éles hangú beszédet mondott, egyebek között sürgetve Izrael „lerombolását”. A közel-keleti béketárgyalásokról szólva bírálta az azokon részt vevő arab országokat, s közölte: csak az lenne megfelelő tárgyalás, melynek nyomán a cionisták kiürítenék Palesztinát. Párizs Haladéktalanul a törvény- hozás elé terjeszti a francia kormány a bevándorlás korlátozásáról készített törvény- javaslatát, amelyet — egyhetes halasztás után — szerda délutáni ülésén fogadott el. Edouard Balladur miniszterelnök este egy televíziós interjújában vitatta, hogy a javaslat „diszkriminációs” lépés lenne. Brüsszel A belga miniszterelnök szerint az Európai Közösség tagállamainak vezetői esetleg rendkívüli csúcstalálkozót tartanak azt követően, hogy — utolsóként — Nagy- Britannia is ratifikálja az Európai Unióról szóló maast- richti szerződést. New York -jé— Nem történt lényeges előrehaladás az atomsorompó- szerződés phenjani felmondása miatt tartott szerdai amerikai-észak-koreai megbeszéléseken — közölte az amerikai küldöttség vezetője, Robert Gallucci amerikai külügyminiszter-helyettes. A tárgyalás hét órán át tartott az Egyesült Államok New York-i ENSZ-képviseletén. A pénzügyminiszter csütörtökön juttatta el a Parlamentnek az ez évi pótköltségvetés tervezetét. A tervezet a költségvetési törvényt számos ponton módosítani kívánja. A leglényegesebb változtatás, hogy az előirányzott hiány 185,3 milliárd forintról 214,7 milliárd forintra emelkedik. A bevételek főösszege csökken, mégpedig 1090,4 milliárd forintról 1064,1 milliárd forintra. Tiszteletbeli doktorrá avatás Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Tanácsa dr. Habsburg Ottónak „honoris causa doctor” (tiszteletbeli doktor) kitüntető címet adományozott csütörtökön, az ELTE ünnepi közgyűlésén. Az avató ünnepség meghívott vendégei között helyet foglalt Módi Ferenc művelődési és közoktatási miniszter, az NSZK nagykövete, Ausztria követe, a Páneurópai Unió magyar bizottságának képviselői, valamint a hazai társ egyetemek vezetői. Jótékonysági séta A Budapest Duna Rotary Klub második alkalommal rendezi meg a „Jó szívvel a gyermekekért” elnevezésű akcióját, amely jótékony célú gyalogtúra keretében kíván segíteni a szellemi fogyatékos gyermekeken. Az esemény kapcsán a margitszigeti Thermál Szállóban tartottak sajtótájékoztatót. Osztrák ajándék Moszkva Az elmúlt hetek eseményei, az orosz zászlók megjelenése a Fekete-tengeri Flotta hajóin magát az orosz haditengerészeti vezetést is meglepték. Ez a hajók személyzetének akciója volt, akiket az ukrán védelmi minisztérium igazságtalan akciói késztették erre a lépésre — közölték az orosz vezető hírügynökségek, Gromov tengernagyra hivatkozva. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola csütörtökön ünnepség keretében vette át az osztrák parlament ajándékát, egy 172 ezer schilling értékű Steinway Boston zongorát. Az osztrák parlament évente 500-500 ezer schillinggel támogatja a kelet-közép-európai országok kulturális együttműködését. Magyarország ezen az összegen felüli támogatásként kapta meg idén az értékes hangszert. Bainoksáa az éjszakában Védeni a levegőt Szigorú büntetés vár a határérték fölött szennyezőkre Nyíregyháza (KM — D.B.G.) — Kétnapos konferencia kezdődött tegnap délelőtt Nyíregyházán, a megyei önkormányzat oktatási és továbbképzési intézetében. A rendezvény házigazdája — immár második alkalommal — a Felső-Tisza- vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség. A tanácskozás fő témája a levegőtisztaság-védelem. Az országos értekezleten részt vesznek a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium illetékes főosztályának, a Környezetvédelmi Főfelügyelőségnek és a társfelügyelőséNyíregyháza (KM) — Megyénk gazdasági helyzetével és foglalkoztatási gondjaival ismerkedett június 3-án Nyíregyházán dr. Tóth Tihamér, a Munkaügyi Minisztérium államtitkára. Ismerkedés közben az államtitkár időszerű munkaügyi témákról tájékoztatta megyénk illetékeseit. Képviselők mai vitája Békési László országgyűlési képviselő (MSZP) és Mádi László országgyűlési képviselő (Fidesz) nyilvános vitán vesz részt Nyíregyházán, pénteken 16 órától a Bujtosi Szabadidő Csarnok különtermében, időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről. gek képviselői. A több mint száz meghívott megtárgyalta a levegőtisztaság aktuális problémáit. Szó volt a június egytől hatályba lépett hulladék- égetéssel kapcsolatos rendelet gyakorlatban történő alkalmazásáról. A jogszabály szerint szigorú büntetés vár a határérték fölött szennyezőkre. A probléma az, hogy sok cég jelenleg még nem rendelkezik megfelelő környezetkímélő technológiával. így a rendeletbetartás és a légszeny- nyező anyagok kibocsátása várhatóan további gondot fog okozni. A résztvevők többek között megvitatták a környezetvédelmi törvény várható Juhász Gábor, a megyei munkaügyi központ igazgatója általános tájékoztatót adott az államtitkárnak, majd a megyei munkaügyi tanács képviselői a foglalkoztatási gondokról mondták el véleményüket, javaslataikat. Javaslat volt, hogy az 50 éven felüli munka- nélküliek ne havonta, csak Nyíregyháza (KM - T. K.) — Megdöbbentő adat, de az iskolások 5-10 százaléka nem tud megbirkózni az olvasás és az írás igen nehéz idegrendszeri problémájával. Küszködnek, képtelenek haladni a társaikkal, ám kezelésük hagyományos orvosi eszközökkel is lassan halad. A folyamatot gyorsíthatja az eddig csak hatásait, a hatósági tevékenység jogi, szakmai kérdéseit. Beszámoló hangzott el az E-misszió-mérések tapasztalatairól is. A csütörtöki nap városnézéssel, közös sétával zárult. Pénteken reggel Simon Márton Péter helyettes államtitkár tart rövid tájékozatást a minisztérium munkájáról. Ezt követően a Sajó-völgyi, valamint a dél-dunántúli környezetvédelmi munkáról hallhatnak előadást a résztvevők, majd konkrét ügyek bemutatásán keresztül értékelik a nyílt téren történő hulladék- égetés jogi, szakmai nehézségeit. kéthavonta jelentkezzenek a kirendeltségeken. Kezdeményezték: elevenítsék fel a cigányok ősi foglalkozásait, ezzel is enyhíteni lehet a munkanélküliségen. Az államtitkár kijelentettem munkaügyi kormányzat továbbra is kiemelten kezeli a szabolcsi munkanélküliséget. sporteszközként ismert tram- polin, erről mondta el több év munkájának összegzett tapasztalatait dr. Marton-Dé- vényi Éva ideggyógyász szakorvos a nyíregyházi stadionban június 3-án. Az előadás után a gyakorlatban is megnézték a résztvevők a trampolin használatát a stadionban. A legfrissebb __ Vendégünk Lord Bryan Nyíregyháza (KM — BJ) — Lord Flowers Bryan angol atomfizikus professzor, a Felzárkózás az Európai Felsőoktatáshoz Alap kuratóriuma elnökének vezetésével delegáció érkezett tegnap Nyíregyházára, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolára. Látogatásuk célja a Nyíregyházi Főiskolai Egyesület által elnyert FEFA II pályázat megvalósításának vizsgálata és tapasztalatcsere. Kedvező tapasztalatok esetén a vendégek az egyetemmé válás folyamatához nyújthatnak hathatós segítséget. . Ukrán konzulátus Nyíregyháza (KM - CSK) — Ungvárról — a magyar konzulátus megnyitásáról — hazafelé jövet tegnap beköszönt a nyíregyházi polgármesteri hivatalba Dmitri Tkács, ukrán nagykövet, s egyúttal megtekintette az ukrán konzulátusnak szánt ingatlant. Fogadta őt Mádi Zoltán polgármester és dr. Endreffy Ildikó alpolgármester, akiket arról tájékoztatott a nagykövet, hogy az anyagi forrás már rendelkezésre áll, a megfelelő személy kiválasztása után azonnal megkezdi működését Nyíregyházán az ukrán konzulátus. Tkács úr egyébként elégedett volt az itteni lehetőségekkel. Tükör a munkanélküliségről Segít a Trampolin Örülni tudnak egymásnak Hat évtized után újra találkoztak az egykori Jókai Mór polgári iskola öregdiákjai Nyíregyháza (KM-Gy- L.) — Immár negyedszer találkoztak tegnap az egykori Jókai Mór polgári iskola 1933-ban végzett diákjai a Színház utcai általános iskolában, amely ma is a nagy romantikus író nevét viseli. Balázs Pál vállalta most is szervezést, ugyanúgy, mint tizenöt éve, amikor az első találkozót, amelyet — saját bevallása szerint — igen nehezen tudott összehozni. Olykor a megha- tódottság torokszorításával küszködve köszönték meg Balázs Pálnak a szívós szervező munkát, Jeles Istvánnak, az iskola jelenlegi igazgatójának, hogy itt lehetnek újra együtt. Sajnos, „osztályfőnöki órát” már nem tarthattak, hiszen a volt tanárok közül már senki nem lehetett ott. Persze, azért sűrűn emlegették őket, hiszen ennek az iskolának — amit a nép Jókai egyetemnek nevezett — különös atmoszférája, Az „öregdiákok” megkoszorúzták az iskola névadójának mellszobrát A SZERZŐ FELVÉTELE levegője volt, amire szeretettel emlékeztek vissza a hatvan éve végzett öregdiákok. Ezt bizonyítja, hogy az egykori diákok közül nagyon sokan tanultak tovább. 1933-ban hatvanhárman jártak egy osztályba. Ma tizennyolcán vannak, akik közül tizenhatan jelen is voltak a találkozón. Sajnos, a legutóbbi, öt évvel ezelőtti találkozó óta nyolcán mentek el. Példamutató az az egymás és az iskola iránti szeretet, tisztelet, amely- lyel ez az évfolyam adózik ötévenként egyedüliként ebben az alma materben. Sport Budapest (MTI) — Csák- berényben, a Vértes hegységben szombaton 21.30 órakor rajtolnak az első versenyzők az idei országos éjszakai egyéni tájfutó bajnokságon. A felnőtt korcsoportban a légvonaltáv 11 km, esélyes a tavalyi bajnok, Pavíovics Gábor és a selejtezőn remekül teljesített Magyar Zsolt.