Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-03 / 127. szám
Kelet-Magyarország 13 SM Balsai gondok és remények Balsa (KM-N. L.) — Kis híján egy éve annak, hogy megalakult a Balsai Mezőgazdasági Szövetkezet. Megyénkben elsők között (vagy talán legelsőként) a Tisza-parti községben alakították meg az új típusú szövetkezetét. E gazdálkodási formának a lényege:- egy nagyobb közösség önállóságot élvezve kereskedve gazdálkodik. Nos, az első év sok-sok gonddal telt el, a szövetkezet mégis talpon maradt. Mégpedig támogatás nélkül. A támogatás, a hitel, vagy a kölcsön meg sem igényelhető, hiszen a cégbíróság még nem jegyezte be a szövetkezetét. A szövetkezet tehát papíron, illetve jogilag nem létezik. A bejegyzés elhúzódása miatt. Ennek ellenére a bal- saiak amióta kiváltak a gá- vavencsellői téeszből (vagyis önállósodtak), szántanak, vetnek, gondozzák az állatokat, szállíttatják a városokba a friss tejet, értékesítik termékeiket. A tehenek naponta enni kémek, a szántásnak, a vetésnek, a gyomirtózásnak, a betakarításnak ideje van. Csak a bürokrácia időtlen. A bírósági akták elfek- vési ideje nincs évszakhoz kötve. Igaz, a bírói döntést nehezítette és most is nehezíti, hogy az előírt adatokat hiányosan közölte a szövetkezet. A vezetők mentségére szól, hogy ők a gazdálkodáshoz értenek, nem a joghoz, nem az aktatologatáshoz. Az is igaz, hogy a cégbírók túlterheltek. A felsőbb jogszabályok, a felsőbb rendeletek nem segítik, akadályozzák, fékezik a mezőgazdasági termelést, a gazdálkodást. Mintha nem lenne elég baja a magyar mezőgazdaságnak. (Nem egyedi esetről van szó, országszerte késnek a cégbírósági bejegyzések.) A mezőgazdászok a közelmúltban tartották országos közgyűlésüket. Ezen a fórumon a Szolnok megyei küldött érthető iróniával azt mondta felszólalásában, hogy a mezőgazdasági üzemeket nemcsak az aszály sújtja, hanem a cégbíróság és a felsőbb jogszabály is. Nos, a balsaiak az aszály és a bürokratikus jogrendszer ellenére kihúzták valahogy a múlt nyártól az idei nyárig. Mert ahol tudtak, öntöztek a Tisza vizéből. S forgatták a kis bevételeiket. Szerződéseket kötöttek már tavaly. Olyan cégekkel is, amelyek ingyen adták a vetőmagot, s majd a Végelszámolásnál betudták annak árát. A szövetkezet tagjai dolgoztak, s dolgoznak. Mert élni, megélni akarnak a földből. Más lehetőségük aligha létezik mostanában, hiszen a tervezett burgonyafeldolgozó üzem építése, elindítása elakadt, illetve halvány remény maradt. Toldozták, foldozták a technikai eszközöket. A régi, egységes téesztől lepusztult gépállományt vett át az új típusú szövetkezet. Javítgatták, felújították a gépeket. Eleinte úgy volt, hogy bérelt gépekkel művelik meg a földet, aztán ahogy sikerült a géppark felújítása, a szövetkezet vállalt másoknak bérmunkát. A balsaiak többsége ezt vallja: Szervezetten, összefogva kell dolgoznunk a földeken. A balsai határból száz hektárt kiadtak kárpótlásra. Mi is maradt meg a szövetkezetnek gazdálkodásra? Maradt 1200 hektár szántó terület, 500 hektár rét és legelő. Száznegyven fejős tehene is van a szövetkezetnek. Úgy intézték, hogy az állományt ne kelljen eladni, vagy levágatni. A bakaiaknak bizonyos szempontból biztonságot jelentenek a szerződések. A napraforgójukat erre az évre is leszerződték a nyírbátori olajgyámak. A cukorrépát a szerződés szerint átveszi majd a Szerencsi Cukorgyár. A balsai búzát nyár végén átveszi egy miskolci cég. Az átvételek bevételeket is jelentenek a maroknyi szövetkezetnek. De sok a kiadás is. Ha meg lenne a cég- bejegyzés, lehetne felvenni például reorganizációs hitelt... Árfolyamok Tőzsde ei i" ■■iiiriii—■ Index június 2.: 697,52 (+3,96) Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1993. június 2. Valuta Deviza Pénznem Vétel Eladás Vétel Eladás Angol font 134,15 136.95 136,31 137,01 Ausztrál dollár 58,96 6020 60,44 60,74 Belga frank(lOO) 265.60 27026 266,17 267,33 Dán korona 1423 14,49 14.28 14,37 Finnmarka 16,02 16.42 16.12 1622 Francia frank 16,16 16,44 1620 1628 Holland forint 48.65 49.51 48,75 48.97 ír font 132.79 13539 133,44 134,08 Japán jen (100) 80,98 82,18 81,86 82,16 Kanadai dollár 68,07 69,47 69,03 69,37 Kuvaiti dinár 288.06 29356 290,90 29228 Német márka 5458 55,54 54,69 54.93 Norvég korona 12,84 13,08 12,89 12,95 Olasz líra(lOOO) 58,87 60.15 59.21 59,53 Osztrák se.(lOO) 776,00 789,60 777,68 781.08 Port. esc.( 100) 56.47 57,57 56,65 56,93 Spanyol pes.(100) 69.13 70.65 68,69 69.07 Svájci frank 61.06 62,14 61,20 61,48 Svéd korona 12.05 1251 12,08 12.14 USA dollár 8658 88.14 87,48 87,88 ECU 10622 108,18 10656 107,06 A SZERZŐ FELVÉTELE azzal is — mutat egy „dögös” Peugeot 205-re, amin 9000 holland forintos ár díszeleg. Ezzel fel is adtuk hollandiai álmainkat. A nap további részét városnézésekkel töltöttük. Estefelé eldőlt, hazaindulunk. Egy Frankfurt melletti sztráda menti parkolóban, a Wartburgban töltött gémbere- dett éjszaka után, kelet felé haladva azért mégegyszer megnéztük a német használtautófelhozatalt. Würtzburgban Citroen-ke- reskedés, használt autóban széles típusválasztékkal. Egy bő kétéves Citroen AX „Tonic”, 60 lóerős motorral, 39 ezer kilométerrel, „csak” 11 990 márka. _55 lovas, hatodik éves idősebb testvére 8450. A magyar utakon is nagyon megszaporodott Citroen BX, 16 TRI változatban, hatévesnél valamivel öregebben, majdnem 100 ezer kilométerrel viszont már elérhető áron, 6900-ért van kitéve. A bejáratnál kifüggesztett tábla hirdeti, a kocsik 3,9 százalékos kamatozású hitelre is kaphatók. Kitzingenben már csak megállunk, amikor egy Lada-kereskedést pillantunk meg az út mellett. Annál jobban eltátjuk a szánkat, amikor meggyőződünk az árakról: egy másfél éves, 5 sebességes Lada Nova kombi 9450, egy hasonló korú, 18 ezer km-es, ötajtós Lada Samara extrákkal 20 000 márka. De ugyaneny- nyibe kerül egy 1,8 literes Ford díeselmotorral szerelt Aleko is. No, menjünk gyorsan haza! Nyíregyháza város díját a Ül. Kelet-Nyugat Kiállításon és Vásáron Lukács Péter, a TOPPING Kft. tulajdonosa vehette át. A társaság ízléses mennyezet- és falburkolót, fürdőszoba-berendezéseket mutat be az érdeklődőknek Elek Emil felvétele . Nyíregyháza-Vilsbi- burg-Essen-Venlo-Würtz- burg (KM - GB) — Azért az 50-100 ezer forint haszonért, amit itt mindenki belekalkulál az árba, nekünk is érdemes kimenni nyugatra egy remek kis kocsiért — jelentette ki a zömében félmillió körüli árakat látva Józsi barátom a nyíregyházi autópiacon nem régiben tett szemlélődő sétánk közben. Ötezer márka alatt csak tíz év körüliek vannak Ugyanazért a pénzért, amit itthon fizetnénk egy hatéves Volkswagen Golfért, vagy egy évvel fiatalabb egyéb típusért, veszünk egy három-négy esztendős, alig használt nyugati autót — győzködtük egymást már az osztrák határ felé robogva konzervekkel, hálózsákokkal, térképekkel megrakott Wartburgunkkal, benne harmadik útitársként, a „nyelvnek” magunkkal csábított, németül kitűnően beszélő Attilával. Jótanácsokkal még itthon igyekeztünk felvértezni magunkat. Beszéltünk autóval frissen megtértekkel. Szereztünk címeket. Vettünk térképeket. Váltottunk olcsó szállásra jogosító nemzetközi igazolványt és persze egy nagy adag valutát. Esténként pedig útvonalat tervezgettünk. Az első gondolatunk még Svájc volt, majd jött, s végül maradt Hollandia a „szuper áraival”. Tény, hogy minél jobban megismertük a vámrendelkezéseket, minél több véleményt hallgattunk meg autós maffiákról, ártatlan, palimadár vásárlóktól elkobzott lopott kocsikról, szőrös szívű vámosokról, annál jobban lohadt bennünk a lelkesedés. Végül az indulás napján — bár erről egymás előtt akkor még nem tettünk említést — leg- belül már sejtettük: valami eszméletlen nagy mázli kell ahhoz, hogy mi két másik, újonnan vett autóval konvojt alkotva térjünk haza. Az első estét a bajorországi Vilsbiburgban töltöttük ismerősöknél. Rövid séta a városban. Volkswagen szerviznél kiglancolt, eladó kocsi tucatszámra. Nosza nézzük az árakat: nyolcezer márkáért hat év körüli Golf „kettes”-eket lehet kapni, igaz a bizalom- gerjesztő német műszaki felülvizsgálat, a TÜV tanúsítványával. De hát hatéves a régi kocsim, amit le akarok cserélni. Arról nem is beszélve, hogy hat évet meghaladó autót, ha úgy gondolja otthon a vámos, egy mozdulattal alkatrészként való értékesítésre ítélhet. Akkor pedig oda, a vételárba fizetett valuta s az annak összesen háromnegyedére is rúgó büntető vám, ügyintézési illetékek és a forgalmi adó együttes összege. A lényeg, hogy Vilsbiburgban már többé-kevésbé kiderült számomra, a büntető vámmal nem sújtott 5 évesnél fiatalabb autók közül a vágyott VW Golf ezúttal vágyálom is marad. Ugyanis 11 900 márka alatti összeget tartalmazó tábla nemigen pompázott egyiknek a szélvédője mögött sem. / Másnap irány a Ruhr-vidék. Útközben még néhány megállás bajor kisvárosok kereskedőinél. Minden újabb kocsinézegetés csak megerősítette az első benyomást: itt. mi jó és fiatal autót tízezer márka alatt nem veszünk. Annyi pedig nincs. Talán a töröttek között? A szakállas kereskedő, valahol Regensburg alatt, már visz is a bal eleje törött 1,6-os, katalizátoros Opel Kadetthoz. „Ez itt csak 6900 márka”, mondja. Ám amikor az évjáratra téved a kocsi egészében véve kitűnő állapotán már-már felcsillanó tekintetem, kiderül, 87-ből való. A már végigsorolt összes negatív következménnyel. Következő szálláshely Es- senben. Ismerősnél vastag hirdetési újságok. Bennük márkánként, típusonként, évjáratonként csoportosítva oldalszám a használt autók. Némileg biztatóbbak az árak, mint a kereskedőknél, de még mindig túl drágák nekünk. Na nézzük a francia kocsikat. Azok tán olcsóbbak. Lám egy 90-es évjáratú Renault 5-öst hirdetnek, 45 000 kilométerrel, 8900 márkáért. Ebből biztosan alkudni is lehet — meditálok — és még össze is jöhetne valahogy az üzlet. Ha felhívnánk azt a számot, no meg a többi nyolc-tízet is, amiket aláhúzogattam az újságban. A sors azonban másként döntött. Házigazdánknak, mint érkezésünk után pár perccel kiderült, ellopták a brifkóját csekkfüzetestül, telefon-, és bankau- tomata-kártyástul, jogosítványostul, igazolványostul és ezerötszáz márkástul. Nem igázán lett volna ildomos kocsieladóknak telefonálgatni, amikor pattanásig feszült hangulatban várta szegény Wolfgang, hogy megcsörren- jen a készülék, valami jó hírt hozva a tárcája felől. Nem csörrent meg, de nem is hívtuk a hirdetett címeket sem. Másnap irány Hollandia. Venlonál lépünk a tulipánok országába. Eindhoven ide egy órányira sincs. Nézzük hát az autópálya forgalma helyett inkább az alacsonyabb rendű utak menti kisebb településeket. Az egyiknél autószerelő műhely, mellette eladó használt kocsik. A tulaj mosolyogva oktat ki, miután megtudja honnan jövünk és mi járatban vagyunk: „Uraim, autót Németországban kell venni, mert ott óriási a kínálat. Nem egy német ide hozza a kocsiját eladni, mert itt ezer márkával többet remél érte. Ez a helyzet Alaptőkeemelés Budapest (MTI) — Nyilvános részvénykibocsátással még a nyáron megduplázhatja alaptőkéjét a Reálbank — mondta el az MTI- nek Czakó András, a pénzintézet vezérigazgatója. Az alaptőke-emelés során tovább nő a bank tulajdonosainak a száma, s ez része a lakossági szektor irányába folytatott terjeszkedési stratégiának. Az alaptőke-emelés előtti utolsó akadály a múlt heti éves rendes közgyűlésen hárult el, amikor is a részvényesek elfogadták az igazgatóság alapszabály- módosító-javaslatait. Az terület már korábban döntött 500 millió forint névértékű új részvény kibocsátásáról. Ketezer mérföldes autópiaci seta GAZDASÁG 1993. június 3., csütörtök