Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-30 / 150. szám
1993. június 30., szerda HÁTTÉR Nem vidámak az aratók Nem lehet a mezőgazdaságból megélni, mondja az újfehértói szövetkezet elnöke Újfehértó (KM - GB) — Még nem tudni, mi lesz az aratás után A SZERZÓ FELVÉTELE Kezdődik az aratás. Irány Újfehértó, az „Új Hajnal” Mezőgazdasági Termelő, Értékesítő és Szolgáltató Szövetkezet: képes beszámoló kell az árpabetakarítás kezdetéről. Ünnepnek nyoma sincs a szövetkezetnél. Persze, majd ha a kenyérnek alót, a búzát vágják, villan le magyarázatként. Ám a ssövetkezet elnökével folytatót beszélgetés közben hamar megvilágosodik: nincs itt mit ünnepelni. Csak ne- hogy gyászolni kelljen a végén! „Az elnöknél vendégek vannak, kereskedők”, mondja a titkárnő, s kedvesen hellyel kínál. Amikor tíz perc múlva ivoznak, szobájába invitál a fiatal szövetkezeti vezető, Czövek László. Az aszállyal, aratással induló beszélgeté- sink hamarosan általánosabb témákra terelődik. — Nem jó a szövetkezet pénzügyi helyzete — állapítja meg rezignáltan —, ezért csak a legszükségesebb javításokat végezhettük el a kombájnokon is. Ennek ellenére nem hiszem, hogy gond lehet velük a szezonban, hisz ami az aratni valót illeti, az állomány nem igen teszi próbára idén a technikát. Gyenge lesz a termés. Pedig májusig még jól mutatott a határ. A kalászosok jól teleltek. Az árpára kifejezetten jó, hűvös áprilisunk volt. A májusi nyár azonban megpecsételte a sorsukat. A búzánál még viszonylag nagyobb terméskiesésre számítunk, hisz a termőképessége is nagyobb és jobban sokkolta a májusi aszály, amikor a szokásos csapadéknak még egy tizede sem hullott a területünkön, Újfehértón és Érpatakon. Eleget tenni a kötelezettségeknek A szövetkezetnek már az 1992. évi szárazság is 32 millió árbevétel kiesést okozott az előző három év átlagára vetítve. Veszteséggel is zártak tavaly, de szerencsére a fizetési kötelezettségeiket teljesíteni tudták. — Adósság kölöncöt nem toztunk át erre az esztendőre, lajnos azonban idén is kiesés- síi kell számolnunk. Bár, mi- v>,l kisebb bázisszámhoz kell icán viszonyítanunk — a 93-at migelőző három évből kettő vd.t aszályos! —, most „csak” Kishatárátkelők Nyíregyháza (KM - T. K.) — Az idegenforgalmi szezon kezdetén különös érdeklődésre tarthat számot az a hír, amelyet a napokban hallottunk a magyar-ukrán vegyesbizottság Nyíregyházán megtartott ülésén. Eszerint a közeljövőben újabb kishatár-átkelők megnyitását tervezik a szomszédok, mégpedig Kispalád és Nagypalád, valamint Győröcske és Salamon között. A vegyesbizottság tagjai — miután személyesen szereztek tapasztalatot az eddig működő beregsurányi, lónyai és barabási átkelők forgalmáról, műszaki, technikai felszereltségéről — szorgalmazták az újabb átkelők megnyitását, hogy a családlátogatások és a túristaforgalom zökkenőmen- tesebb legyen. 20 millió kieséssel számolunk. Minden attól függ, mennyiért sikerül értékesíteni a terményt. Az idei termésből a saját sertésállomány takarmányszükségletét leszámítva, úgy 1400 tonna lesz eladható. Ebből 11 millió forint árbevétellel számolunk. Ezzel, és a — csapadék esetén még akár jó hozamra is képes — kukorica termésével szemben áll 20 millió forint ez évben visszafizetendő hitelállomány. Ha kedvező időjárás jönne és a terményárak is megfelelően alakulnának, akkor még talán eleget is tudnánk tenni a fizetési kötelezettségeinknek, de a veszteség már aligha kerülhető el. Egyelőre az árajánlatok is nevetségesek. Az árpáért tegnap például 600 forintot kínált egy kereskedő. Mondtam is neki, hogy bizonyára 60 kilogrammra értette ezt az összeget. Nem csak az árbevételt illetően őrlődnek kétségek közt az újfehértói szövetkezetben, — a sertés kilójáért is már csak 60-65 forintot kapnak júniustól, így onnan kezdve folyamatos veszteségtermelővé vált az ágazat —, hanem bizonytalanság uralkodik a földdel kapcsolatban is. — Nem tudjuk hol és menynyi lesz az a terület, amin mi gazdálkodunk a következő évben is. Ilyen körülmények között, a mi anyagi helyzetünkben, nem tudom hogyan merjünk belefogni a tarlóhán/ ól emlékszem, gimis korunkban mennyit vitatkoztunk szüléinkkel, tanárainkkal, amikor arról igyekeztek meggyőzni kamasz fejünket, hogy farmerben talán mégsem illik olyan kiemelkedő alkalmakon megjelenni, mint például az iskolabál. Az istennek sem értettük meg, hogy az eseménynek és társainknak is megadjuk a tiszteletet azzal, ha nem ugyanabban a szerelésben ünnepiünk, amelyben délelőtt még feleltünk az iskolában. Azonban ahogy kezdett benőni a „fejünk lágya”, egyre jobban éreztük magunk is: a lány sokkal nőiesebb szoknyában, s a fiúkon sem áll rosszul a jól szabott nadrág, zakó, nyakkendő. Butaság volna lázadásnak nevezni a dolgot, egész egyszerűen arról volt szó, hogy borsózott a hátunk még az iltásba, a talajelőkészítésbe. Mert azt nem engedhetjük meg magunknak, hogy olyan földet műveljünk meg, amit a tulajdonosa — hisz most minden tábla fölparcellázásra és egyéni tulajdonba kerül — esetleg kivesz a közös művelésből és a mi ráfordításainkat nem fizeti meg. Az is előfordulhat emiatt, hogy idén egy talpalatnyi területen sem végezzük el az őszi munkákat. A földekkel kapcsolatos bizonytalanságról eszébe jut az elnöknek az új szövetkezeti törvény mostanában emlegetett módosítása: Tervezhetetlen a gazdálkodás — Amennyiben ez a ki-, vagy leválást ismét lehetővé tevő módosítás megtörténik, az lesz számunkra a kegyelemdöfés. Akkor a szövetkezetek egyet tehetnek csupán: saját érdekükben kezdeményezik a jogutód nélküli megszűnésüket. Mert olyan körülmények között, hogy nem tudható, milyen eszközökkel, mennyi területen dolgozzunk, egyszerűen tervezhetetlen a gazdálkodás. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen esetben nincs az a pénzintézet, amelyik szóba állna velünk. Amikor tavaly átalakultunk, úgy gondoltuk, hogy végre legitimek leszünk és békében hagynak bennünket dolgozni. Tévedtünk. Nem értem azt, hogy lik — nem illik hallatán is. Holott az illemszabályok — meggyőződésem—azért alakultak ki évszázadok folya■ Cservenyák Katalin Illem mán, hogy az emberek társas- és magánéletét megkönnyítsék. Vannak köztük, persze, mosolyognivalók, né- hányuk ismerete azonban éppenséggel hasznos. Mert: ki ne járt volna még úgy, hogy a nagytakarítás kellős közepén csengetett a hívatlan, váratlan ismerős, aki évente egyszer bukkan csak fel, de mindig a legrosszabbkor. Nagymamáink korában ilyen elő sem fordulhatott. Tapintatlan volt, aki bejelentés nélkül kora néhány jogtalanul eljáró, visz- szaéléseket elkövető szövetkezetből miért általánosítanak. Nem egy mindenkire érvényes újabb törvénnyel kell a renitenseket megrendszabályozni, hanem a meglévőnek kell érvényt szerezni. A kárpótlási jegyekről, privatizációban való felhasználásáról is megvan az elnök saját véleménye: Mindent pénzzé tenni — Az első árverések már két-három hónapja megtörténtek, de a mai napig nem értesített senki, hogy mennyi és pontosan hol lévő területnek lett új gazdája és ezután hány aranykorona, illetve forint értékben illeti meg a szövetkezetét kárpótlási jegy. Megigényelni is csak ezután tudnánk. Az élelmiszeripar privatizációjába nem tudom hogyan fogunk mi részt venni. Egyrészt a működőképes iparágak, cégek már elkeltek, másrészt a jelenlegi agrárpolitika mellett ha megkapjuk a kárpótlási jegyeket, kénytelenek leszünk még veszteséggel is azonnal pénzzé tenni, hogy egyáltalán fennmaradjunk. A jelenlegi cserearányok mellett, amikor egyre érvényesebb az „egy gombóc fagylalt egyenlő két kiló búza” példa, képtelenség a mezőgazdaságból megélni, akár szövetkezetről, akár magángazdáról legyen is szó. Ebbe mindnyájan belebukunk. reggel, délben vagy este hét után érkezett látogatóba, zavarba hozva ezzel a háziasszonyt, akinek illik a kedves vendéget megkínálni. A telefon egyszerre áldás és átok. Ismerőseimtől számtalanszor hallom: gyakorta éjfélkor veri fel őket a csörgés mély álmukból. Ilyenkor nyilván a legrosszabbra gondolnak, s még meg is könnyebbülnek, ha a hívó csak jó éjszakát akart kívánni, hogylétük, vagy a lakás méretei felől érdeklődött. Úgy gondolom, nem megoldás, ha valaki végső elkeseredésében „zárva" feliratot függeszt ki ajtajára, mielőtt nyugovóra tér, pihenni akar, vagy éppen nagymosásba kezdett. Inkább azon kellene igyekeznünk, hogy tiszteletben tartsuk egymás magánéletét, nyugalmát, családi békéjét. Tárca A dögéi Rákóczi Tsz asszonyai holland vetőburNagyobb a külcsín Nábrádi Lajos A z egyik nyíregyházi újgazdag a minap tízezer forint értékű játékot vásárolt az ötödik születésnapját ünneplő kisfiának. Megtehette. Mondhatni: magánügy, kinek mi köze hozzá. Csakhogy a kevésbé módos, szegényebb szomszédokat ez irritálta, elkezdtek pletykálni. Dívik a rongyrázás. Másfelől láthatunk puritán, vagy inkább óvatos gazdag vállalkozókat is. Ismerek egyet, akinek a bőre alatt is pénz van, mégis Lada Samarával közlekedik, egyszerű, szürke öltönyt és régimódi nyakkendőt visel. Mert fél, hogy kirabolják, hogy megtámadják, vagy valamelyik iri- gye feljelenti az adóhivatalban, vagy a rendőrségen. Ahogy mondani szokták, az újjunk sem egyforma. Van, aki kérkedik a pénzével, van, aki eltitkolja. Létezik egy régi szólás-mondás: „Bolond ember az, aki a pénzével dicsekszik”. Sokan vannak megyénkben is, akik az első nagyobb jövedelmükből nyugati autót vásárolnak, s több tízezer forintot érő aranyláncot, arany karkötőt akasztanak a nyakukba. Az újgazdag férfiak egy része a strandon, a ví- kendtelken is viseli az aranyláncokat. Több sza- bolcs-szatmár-beregi kft. ügyvezető igazgatója első üzleti lépésként nyugati kocsit vásárolt, többen a kölcsönök, a kedvezményes hitelek jó részét autóvásárlásra fordították. Az eleve csődre ítélt szervezetek egy részénél is előfordult a rongyrázás, a gépkocsivásárlás. Társadalmunkban nagy a szóródás. A nivellálásra, a kiegyenlítésre, a közelítésre egyelőre nem is lehet számítani. Érthető, hogy a szegényebb, vagy a nincstelen rétegeket irritálja a fényűzés, a fitogtatás. A becsületes szellemi, vagy fizikai munkával szerzett vagyont nem kell irigyelni, pontosabban nem kell elítélni. Kommentár Kiszolgáltatva Balogh Géza A Balaton partján, Gye- nesdiáson két éve megöltek egy asszonyt. Manapság sajnos egyáltalán nem ritka ez, két év pedig nagyon hosszú idő. Ha a tévé hétfő este fel nem eleveníti az akkori borzalmat, a legtöbben talán már el is felejtettük volna. Tehát a részletek. Van egy csinos magyar lány, aki megismerkedik egy koros, német úrral, aki pillanatok alatt belehabarodik a magyar szépségbe. Rövid idő múltán házasság, gyönyörű lakás Passauban, majd itthon, a Balaton partján. A házasságban azonban valami megpattan. Az asszony hazaköltözik az időközben megszületett kislányával, s ekkor furcsa események kezdődnek. Előbb gyanús idegenek kerülgetik, majd felgyújtják a házát, felrobbantják a kocsiját, nemsokára pedig megölik. Mondhatni szokványos történet, hetente számol be ilyesmiről a sajtó. A hátborzongató az egyik gyilkosággal gyanúsított viselkedése, akivel a tévét nézve százezrek ismerkedhettek meg hétfő este. Egy tökéletesen gátlástalan fiatalember világképét tárta elénk ez a dokumentum műsor, egy olyan emberét, akiben a lelkiis- meret-furdalásnak még csak a szikráját sem lehetett felfedezni. Mosolygott, humorizált, lubickolt a kamera mögött felállított világosító lámpák fényében. r/S nem szerepet játszott! O a maga valóságát adta. Ha jól emlékszem Truman Capote írt egy könyvet Hidegvérrel címmel, annak a hőse járt a fejemben ezt a magyar (nem írhatom, hogy gyilkos, hiszen még csak gyanúsított) rokonleikét nézve, s minduntalan arra gondoltam: hogyan lehetne kitalálni egy olyan módszert, melynek birtokában nyomban eldönthetnénk, hogy az utcán szembejövő embertől féljünk, vagy ne féljünk. Mert e nélkül tökéletesen kiszolgáltatottak vagyunk. Nézőpont : Kelet-Magyarország 3
