Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-23 / 144. szám
1993- június 23., szerda ■*r Sí«S«R>í»3í s Kelet-Magyarország 13 Nem halogatható a Taurus eladása A külföldiek alacsony árat mondanak, közben a cég fényes jövőjét bizonygatják A tuzséri Carbonpack jövőjét nehezíti, de nem fenyegeti a tiszaújvárosi koromgyár Elek Emil felvétele Tuzsér (KM - MCS) — A Taurus jelenlegi helyzetében csak előre lehet menekülni, mondta Tóth László a Taurus privatizációs biztosa, vezérigazgatója, aki szerdától péntekig Tuzséron vállalati vezetőkkel a cég pillanatnyi helyzetét elemezte, valamint a vállalat átalakításában a vezetői feladatokat jelölte meg. A vezérigazgató a tanácskozás után válaszolt kérdéseinkre. □ A Taurus egyszer bekerült a kormány által úgymond védett tizenkettes listára, majd kikerült onnan. Most viszont a hírek szerint egy újabb tizenkettes nagyvállalati kör tagja lett. Ebbe kiket soroltak be? — Az első tizenkettes listán lévő vállalatokat nem nevezném a kormány által védetteknek. A kormányzat azt vizsgálta ezeknél a cégeknél, hogy a költségvetési tartozásaikat hogy tudja átütemezni vagy ebből mennyit tud elengedni. Mivel a Taurusnak ilyen tartozásai nem voltak, levették a listáról. A másik tizenkettes lista a kiemelt hitel konszolidációban lévő vállalatok körét jelölte meg. A hitelek elengedését, átütemezését vagy tőkésítését vizsgálják a hitelező bankok, de az ehhez szükséges hitelkonszolidáció nem valósult meg. A Taurusnak elsősorban banki tartozásai vannak, de eddig mindig sikerült a hitelező bankok által alapított bankkonzorciummal megegyezni a hitelek meghosszabbításáról. □ Ä privatizáció beindulásakor szinte valamennyi multinacionális gumiipari cég, mint leendő vevő bejelentkezett a Taurusnál, közülük a Good Yearral tárgyaltak a legtovább. Végül valamennyien nemet mondtak. Nem fél attól, hogy ez az érdeklődés főleg a Taurus piaci pozíciójának, stratégiájának kifürkészésére szolgált? — Nem. Ilyen adatokhoz nem fértek hozzá. A konkrét piaci partnerek listáját és az áljegyzéket nem kapták meg. Azokhoz az adatokhoz jutottak hozzá, amelyek amúgy is publikusak. Az hogy látják a technológiai sort, a gépeket, berendezéseket, az még nem jelenti, hogy belelátnak a kártyáinkba. Az viszont igaz, hogy a privatizáció egyfajta kitárulkozást jelent, ezt a veszélyt fel kellene vállalni. A mostani tapasztalatok alapján a külföldiek érdeklődése után semmilyen piacvesztést nem szenvedett a Taurus. A nagyok közül valóban a Good Yearral Engedett a szorítás Dunaújváros (MTT) — Enyhülőben van az ENSZ BT Által elrendelt szállítási embargó szorítása a Duna- ferr Dunai Vasműnél: talán már egy héten belül megérkeznek az első — április óta a romániai kikötőkben veszteglő — vasércszállító uszályok. A vállalatcsoport a tárgyalások eredményeként megkapta a szállítási engedélyt. Áz engedélyezett vasércmennyiség fedezi az éves szükségletet, de az exportra kiadott engedély a kiszállításra váró egy havi temékmennyiségnek alig egyharmadára elegendő. abbamaradtak a tárgyalások, de érdeklődő most is van. □ ÁVÜ igazgató tanácsi döntés alapján az üzleti egységek külön-külön eladása a cél. Hogy haladnak ebben? — Lassan, nagyon lassan. A Taurus minden eszközét jelzálog terheli, ahhoz, hogy valamelyik vagyontárgyat el tudjuk adni, a bankkal is kell egyezkedni. A pénzintézet pedig csak akkor veszi le a jelzálogot, ha visszakapja a korábban kihelyezett hitelt. A privatizációs törvény alapján az első lépcsőben a leányvállalatokat átalakítjuk gazdasági társaságokká. Az üzleti egységek közül nézzük, amelyek az Önök megyéjét érinti. A Pálmának nagyon jók az eredményei, folyamatos az vásárlói érdeklődés. A működése jó árbevételt hoz. A meglévő MRP-MBO kezdeményezést támogatom, sajnos a vásárlás finanszírozását nem tudtuk még megoldani. Várhatóan versenytárgyaláson hirdetjük meg a Pálma üzleti egységet. Az abroncsnak nagyon jók a nyugat-európai piaci pozíciói, az érdeklődés egyik lényeges szempontja tehát a piacszerzés. Áz abroncsgyár direkt eladása most nem tűnik szerencsésnek, várhatóan joint-venture létrehozása valósul meg, amelyben a Taurusnak is megmarad valamennyi tulajdon- része. Az egyik nyugat-európai konzorcium pedig februárban lemondott a vásárlásról. Mind a két üzleti egység korszerű, fejlett technikával rendelkezik, mind a kettőt jó cégnek ítélem meg. A tuzséri Car- bonpackot pedig gazdasági társasággá alakítjuk át. □ A korábbi vezérigazgatónak a tuzséri management már benyújtott egy privatizációs Enyhül Washington (MTI) — Az amerikai elnök vezető tanácsadói a Vietnam ellen érvényben lévő embargó részleges feloldását javasolják Bili Clintonnak— írja hétfői számában a The Wall Street Journal. A szakértők múltheti ülésükön egyetértésre jutottak arról, hogy Washingtonnak fel kellene hagynia a 140 millió dolláros vietnami IMF-hitelhát- ralék visszafizetésének elősegítésére tett, elsősorban francia kezdeményezésű nyugati lépések akadályozásával. Tartozásainak rendezésével Hanoi egyszeriben hatalmas új kölcsönök felvételére lenne jogosult gazdasága újjáépítéséhez, ebben az esetben viszont óriási hazai nyomás nepályázatot, amit elutasítottak. Ön is? — Valamennyi privatizációs kezdeményezést támogatok, nem vetek el egyetlen megoldást sem. Újra be kell adni a tuzsériaknak a pályázatukat, és ha pénzt lehet a tervük mellé állítani, akkor van lehetőség a vásárlásra. □ Korábban a privatizációt Budapestről irányították. A mostani decentralizált privatizáció milyen lehetőséget ad a partnerekkel való tárgyalás- ban? — Önállóan tárgyalhatnak, de minden döntéshez az én beleegyezésem szükséges. A privatizáció az én felelősségem, ezért nevezett ki az AVÜ. Az Állami Vagyonügynökséget pedig rendszeresen tájékoztatom a Taurus privatizációjáról. □ A jelentős hiteltartozások mellett milyen forgótőkéhez jut a Taurus, ha a bankok csak a korábbi hitelek átütemezéséről hajlandóak tárgyalni? — A cég belső eladósodása egyre nagyobb, gyakorlatilag a Taurus a vagyonát éli fel. Speciális hitelcsomagokat ugyan kapunk, de a korábbi hitelek és kamatainak törlesztése óriási teher. A banki kötöttségek miatt amit lehet eladunk. Emellett erőteljes belső racionalizálást hajtottunk végre. Ráadásul a világ gumiiparában jelentős a recesszió, nyugat-európai eladásaink ugyan szinten maradtak, de jelentősen csökkentek a hazai és a FÁK-országbeli eladásaink. Jelentős a kintlévőségünk az arab országokban, amit nagyon nehezen lehet behajtani. A FÁK országokban pedig továbbra is gondot okoz a barter, az onnan felkínált termékeket hogy tudjuk értékesíhezedne Clinton elnökre a 18 éve érvényben lévő embargó feloldása végett, enélkül ugyanis az amerikai vállalatok kiszorulnának a várható óriás- beruházásokért folytatott versenyből — úja a vezető amerikai gazdasági szaklap. Emiatt a szakértők a hitel- visszafizetés lehetővé tétele mellett javasolják az embargó legalább részleges enyhítését, olymódon, hogy az amerikai cégek törvényesen hozzáférhessenek a vietnami piacokhoz. A Fehér Ház az üzleti csoportok heves lobbizásának színtere, mivel az Egyesült Államok máris háttérbe szorult európai és ázsiai riválisai mögött, amelyeket már nem érdekel a Vietnammal szembeni teni. Az 1-5 hónap eredményei ennek ellenére jobbak, mint tavaly hasonló időszakban. □ A hírek szerint közös vállalatot terveznek egy FÁK országbeli céggel. Ezzel együtt egy magyar gyárat is kitelepítenek keletre? — A kérdés első fele valóban igaz, gyártelepítési szándékunk viszont nincs. □ Tiszaújvárosban új koromgyárat építenek. A Taurus tervezi-e, hogy nem Tuzsérról, hanem Tiszaújvárosból veszi meg a kormot? — A tiszaújvárosiak azt kérték, hogy a Taurus előre kötelezze el magát, hogy onnan veszi a kormot. Erre természetesen nem voltunk hajlandóak. Az új koromgyár piaci helyzetet teremt, a Taurus onnan vásárol, ahol olcsóbb és jobb minőségű a korom. Úgy érzem a Carbonpack jövőjét nehezíti, de nem fenyegeti a tiszaújvárosi koromgyár. □ Újabb cégek jelentkeztek a Taurus megvásárlására, az idő pedig múlik. Mennyire érzi, hogy a külföldiek kivárnak, hogy lenyomják az árat? — A külföldiek rutinos tárgyalópartnerek, a recesszióra hivatkozva mondanak alacsony árat, közben a Taurus fényes jövőjét bizonygatják. A Taurus jelenlegi helyzetében csak előre lehet menekülni, már nem lehet sokáig húzni az eladást, mert akkor elkerülhetetlen a felszámolás. Azt nem mondom, hogy bármi áron, csak vigyék a céget, viszont szeretnénk a privatizációt minél előbb lezárni. □ Egy évre kapott az ÁVÜ- től megbízást, ami hamarosan lejár. Utána? — Remélem meghosszabbítják a kinevezésemet. amerikai embargó. Áprilisban, amikor az IMF napirendre akarta tűzni a Vietnamnak szánt hitelezés újraindítását, a Clinton-kabinet már közel állt ahhoz, hogy megadja ehhez a zöld utat, ám ekkor orosz archívumokból olyan iratok kerültek elő, amelyek szerint Hanoi több száz amerikai hadifoglyot visszatartott, miután 1973-ban azt közölte, hogy minden foglyul ejtett amerikai katonát szabadon engedett. A Fehér Ház a dokumentumok átvizsgálásáig a hitel- kapcsolatok rendezésének elhalasztására kérte a Nemzetközi Valutaalapot, jóllehet kormánytisztviselők is kétségüknek adtak hangot a jelentések pontosságát illetően. az embargó? Támogatja a termelőket Kaba (MTI) — A száraz időjárás következtében a tervezett cukorrépa termőterület egynegyede megsemmisült az országban, ami a Kábái Cukorgyár Rt. szakemberei szerint veszélyeztetheti a belföldi piac elvárható színvonalú cukorellátását is. A gyár vezetői ezért válságkezelő intézkedéseket dolgoztak ki: nyersanyagellátó körzetükben a költségek részbeni átvállalásával ösztönzik a répatermesztőket, hogy a tenyészidő még hátralevő részében végezzék el az aktuális, s mindenképpen termésfokozó hatású munkálatokat. Ezek sorában a levélzet egészséges állapotának fenntartásához szükséges összehangolt, a teljes termőterületre kiterjedő, gombafertőzés elleni védekezés teljes anyagköltségét (ez hektáronként kétezer forint) a cukorgyár magára vállalta. Ezen túlmenően hektáronként ötezer forinttal támogatják az öntözést, amivel szeretnék elérni, hogy a 9500 hektáros termőterületnek legalább 40 százalékát, legalább két alkalommal megöntözzék. A program harmadik elemeként a termőterület egy- harmadát kitevő igen hiányos — így folyamatosan gyomosodó — parcellák gyommentesítési költségeinek mintegy harmadát átvállalja a feldolgozó üzem. A válságkezelő intézkedésekkel kapcsolatban Juhász Lajos, a Kábái Cukorgyár Rt. mezőgazdasági igazgatóhelyettese elmondta: a termelők ilyen jellegű támogatása a gyárnak ötvenmillió forintjába kerül, de ez nem gerjeszt fogyasztói cukorár-emelést. A támogatás szigorú gazdasági számításokon alapul: a cukorgyárnak e többletköltség vállalása kiegyenlítődik majd azáltal, hogy a több terméssel hatékonyabbá tehetik feldolgozó berendezéseik kihasználtságát — mondta a Kábái Cukorgyár Rt. igazgatóhelyettese. Zuhanó árfolyam Tokió (MTI) — Hirtelen megváltozott a tokiói pénz- és részvénypiacokon a hangulat annak hatására, hogy esetleg alapos politikai változások történnek Japánban. Meredeken zuhantak a részvényárfolyamok, ami tükrözi a félelmet, hogy a poltikai átrendeződés kihat a gazdasági konjunktúrára, továbbá rontja Japán pozícióit a vezető országok július elején kezdődő értekezletén. A korábban keresett jen iránt is hirtelen megcsappant a vásárlási kedv: a befektetők tartózkodnak a japán pénz vásárlásától, mindaddig, amíg nem látják világosan, milyen összetételű lesz a július 18-i választások után hivatalba lépő új kormány. Pénteken Mijadzava Kiicsi kormányfő kénytelen volt feloszlatni a parlamentet és új választásokat kiírni, miután a parlament, a kormánypárti képviselők egy csoportjának támogatásával bizalmatlansági indítványt szavazott meg a kormány, ellen. A 38 éve uralmon lévő Liberális Demokrata Párt szétszakadására nyugtalanul reagáltak hétfőn a tőzsdén. A kiválasztott részvényár- folyamok átlagát tükröző Nikkei index négy hónap óta hétfőn zuhant a legnagyobb mértékben, mintegy 317 ponttal, a 19 ezres szintre süllyedt. — Az erőteljes részvényeladások folytatódni fognak, az index a 18 ezres szintre is lecsökkenhet — közölték a szakértők. Árfolyamok ______________ Tőzsde ■wwwiííiíiiitiíiimiiiíiiiiiiw Index június 21.: 691,12 (+1,16) Hivatalos árfolyamoki Érvényben: 1993. június 22. Valuta Deviza Pénznem Vétel Eladás Vétel Eladás Angolfont 134,51 137,31 135,81 136,51 Arattál dollár '62,15 6339 6238'62,88 Belga frank(lOO) 261,43 266,09 263,44 264,60 Dán korona 14,01 1427 14,15 1431 Finnmarka 16,00 16,40 16,22 16,32 Franca frank 15,98 16,29 16,09 16,17 Holland forint 47,88 48,74 4837 48,49 ír font IS),88 133,48 132,19 13183 Japán jen (100) 81,69 82,89 8155 82,85 Kanadai dollár 71,14 72,54 71,60 71,94 Kuvaiti dinár ' 300,60 306,10 302,59 303,97 Német márka 53,69 54,65 54,12 54,36 Norvég korona ' 12,71 1295 1283 12,89 Olasz líra(lOOO) 59,24 603 2 59,96 60,28 Osztráksc.ílOO) 763,36 776,96 769,47 77287 Port. esc.(lOO) 56,51 57,61 57,17 57,45 Spanyol pes.(100) 70,13 71,65 70,91 7139 Svájci frank 60,43 6131 60,81 61,09 Svédkorona 11,99 12,25 12,07 1213 USA dollár 90,77 92,33 91,27 91,67 ECU 105,21 107,17 106.04 106,54 fa *7r> A Q Á C* a-,, . vlL//\0/