Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-23 / 144. szám

Mindennek megvan az ára Dr. Vékony Miklós válasza az ellenzéki politikusoknak a pótköltségvetésről Jávor Ágnes Az elmúlt napokban vala­mennyi parlamenti párt vezér­szónoka kifejtette frakciója véleményét a pótköltségvetési törvénytervezetről. Dr. Vé­kony Miklóst (MDF) Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei képviselőt, a gazdasági bizott­ság tagját arra kértük, vegyük sorra, mik azok a kritikus pon­tok, amelyekben az ellenzék nem ért egyet a kormánypárti képviselőkkel. — Az államháztartási tör­vény két feltételhez köti a pót­költségvetési javaslat benyúj­tását. Az egyik az, hogy a költ­ségvetésből előirányzott ál­talános tartalékot már felhasz­nálták, ez a mi esetünkben ti­zenhárom és félmilliárd forint, aminek az első félévben a negyven százalékát lehetett volna fölhasználni. A másik feltétel, hogy a költségvetés­ben meghatározott források nem elegendőek a kiadási elő­irányzatok fedezésére. Ebben az esetben az államháztartási törvény értelmében kötelező a pótköltségvetési törvényjavas­lat benyújtása. Prognosztizálható a 26 mil­liárdos bevételkiesés, ami részben a privatizációs bevéte­lek elmaradásából adódik. Az ellenzéki képviselők szerint a készpénzes privatizációt előnyben kellene részesíteni a készpénz nélkülivel szemben, s akkor nem mutatkozna ekko­ra hiány. De a kormány sze­retné előnyben részesíteni a munkavállalói résztulajdonosi programot, mert Magyaror­szágon ki kell alakulnia egy tulajdonosi rétegnek. Ehhez az embereknek nincs megfelelő készpénztartalékuk, ezért kell létrehozni olyan konstrukció­kat, amik tulajdonhoz juttat­nák őket anélkül, hogy azon­nal jelentős készpénzbevételre számíthatna a kormány. Nem az a célunk, hogy külföldi tu­Elek Emil felvétele lajdonba kerüljön a magyar gazdaság. De nem csak itt van bevétel- kiesés. Meglepő, hogy a pénz­intézetek adó- és osztalékbe­fizetései jelentősen csökken­tek. Huszonötmilliárd helyett 2,7 milliárd valósult meg. Ez azt mutatja, hogy a pénzin­tézetek hitelpolitikája felül­vizsgálatra szorul, a bankszfé­rában radikális változtatásokra van szükség. □ Soós Károly Attila azt mondta a Parlamentben, hogy a vagyonkimentés és az igaz­gatási kiadások növelésének pótköltségvetéséhez nem fog az SZDSZ asszisztálni. — Konkrétan két dolgot szoktak megemlíteni. Az ál­talános tartalék felhasználásá­nál: a Hungária TV Alapít­vány kétmilliárdos támogatá­sát és a Teleki László Alapít­ványt, ami százötven milliót jelent. Az én álláspontom sze­rint a korrekt tájékoztatás ele­mi dolog, a külföldön élő ma­gyarok számára is rendkívül fontos a megfelelő informá­ciók eljuttatása. Az elmúlt félév során az in­tézmények részéről vetődtek fel finanszírozási gondok, amelyek szükségessé teszik az átrendezést. Ötvenmilliárdos pluszigény merült fel a költ­ségvetési szervek részéről. A felsőoktatás, a belügyminisz­térium támogatása elemi ér­dekünk, s zavartalanul be kell fejezni a kárpótlási folyama­tokat is. □ A plenáris ülésen éppen ezzel kapcsolatosan hangzott el, hogy újabb szervezeteket, az adminisztrációt akarják fel­duzzasztani. — Ahhoz, hogy a kárpótlás folytatódjon, intézményeket kell működtetni. Tudjuk, hogy néhány megyében nagyon ne­héz helyzet alakult ki — Sza­bolcsban is —, ezért a földhi­vataloknak többletjuttatásokat kell biztosítani ahhoz, hogy rövid időn belül elvégezhes­sék a feladataikat. □ Néhány konkrét finan­szírozási kiadásról szívesen hallanánk. — Többek között a rendőr­ség működőképességéhez egymilliárd forint, a bányá­szok keresetkiegészítésére kétszázmillió, az országos mentőszolgálat gépjárműbe­szerzéséhez háromszázmillió, a nagymarosi helyreállítások­hoz hatszázhetvenhétmillió. □ Soós Károly Attila szerint a minisztériumok létszámának csökkentésével jelentős pénz­megtakarítást lehetne elérni. — A minisztériumok műkö­dőképességük határán állnak. Rendszerváltozást végrehaj­tani azzal az állománnyal, amit mi átvettünk, csak nagy nehézségek árán lehetséges. Az igazságügy minisztérium például törvények százait ké­szíti elő, néhány személy dol­gozik ezen. A színvonal eme­léséhez a létszám növelése is elengedhetetlen. A minisztéri­umok költségvetése együtte­sen nem haladja meg a nem­zeti költségvetés két százaié- kát □ Békési László (MSZP) el­mondta, hogy az eredeti költ­ségvetésen 96 pontban kell módosítani, ami — szerinte — már nem fazonigazítás, hanem a költségvetés teljes átszabá­sa. — Valóban, 96 tételnél 20,7 milliárd forinttal növekednek a kiadások, kilenc tételnél pe­dig 17,7 milliárddal csökken­nének. A többezer tételhez ké­pest ezt nem tartom jelentős­nek, a költségvetés egész szerkezetét alapvetően nem érinti. □ Ha jól értettem, ez az a 17,7 milliárd, amiről Varga Mihály, a FIDESZ vezérszó­noka megkérdezte, honnan si­került megspórolni... — Ebből a belföldi állam- adósság kamatterhei 9,8 mil- liárdot jelentenek, mert ké­sőbb bocsátották ki a kötvé­nyeket. Több tételből adódó, kisebb megtakarítások együt­tesen 1,8 milliárdot tesznek ki, s mivel a kormány zárolni kí­vánja a költségvetési tartalék hátralévő 6 milliárdos össze­gét, ezzel együtt értendő a megtakarítás. □ Palotás János független képviselő szerint az érdek­egyeztető tanáccsal folytatott megbeszélések során teljesen más volt a megállapodásuk a kormánnyal, konkrétan pedig azt kifogásolja, hogy a gyógy­szer és a villamosenergia meg­adóztatása szóba se jött. — Rendkívül fontos, hogy az érdekegyeztető tanáccsal a legszélesebb körben konszen­zus legyen. Éppen e konszen­zus jegyében alapvető fej­lesztések kerültek leállításra az országban, de ezt a harminc milliárdot elfogyasztottuk. Mindennek megvan az ára, az érdekegyeztető tanáccsal tör­tént megállapodásnak is. Ezt leginkább az elmaradt térsé­gek sínylették meg. De ha a gazdaság helyzete azt kívánja, a megállapodásokat felül kell vizsgálni. A gyógyszerek és a villa­mosenergia megadóztatása va­lóban kemény döntés, de mindazok, akiket ez hátrá­nyosan érint, teljes kompenzá­ciót kapnak, így a nyugdíja­sok, nagycsaládosok, munka- nélküliek is. Akik a háttérből irányítanak Nyíregyháza (KM - BG) — Vannak munkakörök, me­lyeknek betöltői a legritkább esetben lépnek a nagy nyilvá­nosság elé. Ám nélkülük meg­állna a gépezet. Ilyen többek között a pártok megyei szer­vezőinek, irodavezetőinek posztja. A nemrég kezdődött sorozatunkban őket mutatjuk be, most Seszták Oszkárt, a FIDESZ területi koordinációs irodájának vezetőjét. A szomszédos Borsod me­gyéből ideszármazott fiatal­ember ötgyermekes családban nőtt fel, édesapja téesz-rak- táros volt, ő maga pedig a győ­ri bencés gimnáziumban érett­ségizett. Ennek fényében meg­lehetősen furcsának tűnik a FTDESZ-es tagsága, hiszen e párttól eléggé távol áll a ke­reszténység eszmerendszere. — A liberális és keresztény értékrend között én korántsem érzek akkora ellentmondást, mint az a közhiedelemben él — mondja. — A volt egyházi iskolák visszaadását viszont ellenzik. Legutóbb például a debreceni tanítóképző körül csaptak fel az indulatok, főleg a FIDESZ elutasító álláspontja miatt. — Itt egy súlyos félreértést nyomban tisztáznunk kell. A FIDESZ egyáltalán nem ellen­zi az egyházi iskolákat, sőt, ki­mondottan hasznosnak tartja a működésüket. Az egyházi va­Balázs Attila felvétele gyón visszaadásáról szóló tör­vényt viszont valóban ellenez­zük. Azt tartjuk ugyanis, hogy régi igazságtalanságot nem ill- domos újabbal tetézni. Szerin­tünk az lenne a megoldás, ha az egyházakat anyagiakhoz juttatnánk, s ők új iskolákat építhetnének. Ezzel megszün­tetnénk a régi igazságtalansá­gokat, s közben a komoly érté­keket hordozó intézményeket sem kellene bezárni. — Két évvel ezelőtt, mikor a parlament a trianoni évfor­dulóra emlékezett, a FIDESZ- es képviselők kivonultak az országházból. Ezzel sokak szerint azt bizonyították, hogy az ifjú demokratákat teljesen hidegen hagyja a határokon túl élő magyarság sorsa. — A FIDESZ mindig is nemzeti elkötelezettségű párt volt, csak éppen nem akart élni a nemzeti frazeológiával. Közülünk nagyon sokan már a rendszerváltás előtt is gyakor­ta vendégeskedtek a környező országokban. Hátizsákban hordtuk a könyveket, a gyógy­szert, a bibliát, többek között Erdélybe is. Ott, Bálványoson egyébként az idén már ne­gyedszer rendezünk ifjúsági tábort, június utolján pedig Kárpátalján, a KMKSZ-szel szervezünk közösen hasonló összejövetelt. S a tévedések elkerülése végett: mi ott nem a FIDESZ ideológiáját próbál­juk meg terjeszteni, hanem a magyarság legfontosabb kér­déseire igyekszünk választ ta­lálni. Egyébként a legutóbbi, debreceni kongresszusunkon is megfogalmazódott, a FIDESZ nemzeti elkötelezett­ségű középpárt. — Annak idején a FI- DESZ-t nagyon sokan az SZDSZ ifjúsági szervezetének tartották, s egyáltalán nem vet­ték komolyan. Manapság vis­zont a közvéleménykutatások azt mutatják, hogy jóval nép­szerűbbek az „anyapártnál”. — Sosem voltunk az SZDSZ ifjúsági tagozata, ne­künk az SZDSZ sohasem volt az ön szavaival élve az anya­pártunk. Mi kezdettől fogva önálló utat járunk, még ha némi hasonlóság van is közöt­tünk. Mindkét párt a liberális eszméket vallja, de hangsúlyo­zom, két önálló pártról van szó. Még ha kezdetben az SZDSZ-nek tetszett is az a vélekedés, hogy mi az ő ifjú­sági szervezetük vagyunk. — Némi túlzással azt mond­hatjuk, hogy két pártra szakadt az ország politikai élete, a nemzetiekre, s a liberálisokra. A FIDESZ viszont mintha igyekezné kivonni magát e háborúskodásból. Mennyi eb­ben a tudatosság? — Ez az évtizedek óta tartó, hol mérsékeltebb, hol szenve­délyesebb népi-urbánus vita a magyar politikai közélet egyik tragédiája. Egyik tábor sem tudja elképzelni a másikról, hogy jót akar..., mi nem va­gyunk hajlandóak részt venni ebben a háborúsdiban. Ami­nek nem lehet győztese, csak vesztese. Mégpedig az ország. — Közelednek a választá­sok. Kikkel működnek majd együtt? — A megyében több mint valószínű, hogy minden kerü­letben önálló jelöltet indítunk, a második fordulóban pedig majd meglátjuk. Mi bárkivel együtt tudunk dolgozni, kivé­ve a szélsőségeseket. Azt sze­retnénk, ha a következő kor­mánykoalíció nem érzelmi, s ideológiai alapon, hanem a programok alapján állna ösz- sze. Menni békével Több MDF-es képviselő fejtette ki véleményét a leg­nagyobb kormánypárt vál­ságáról az utóbbi időben. Számomra, és sokak számá­ra ezek közül két megnyilat­kozás volt feltűnő: Für Lajos volt alelnök és dr. Takács Péter országgyűlési képvise­lő egyaránt a közelgő nem­zeti katasztrófa képét rajzol­ta fel arra az esetre, ha nem rendeződnek az MDF belső viszonyai. Az „Isten óvja Magyarországot” és az „Uj Mohács közeleg” több olyan reakciót szült, amelyek lé­nyege, hogy egy kormány bukása nem szükségszerűen jelenti az ország tragédiáját is. Biztosan nem, de az út, amelyen a kormánykoalíció és benne veszteségeket igen­is okozott az országnak. A tragédia tehát nem a mostani válság és az esetleges bukás, hanem az eddigi teljesít­mény. Az MDF politiku­sainak talán erről kellene be­szélni és ellenfeleikkel vitáz­ni, nem pedig Kasszandra- jóslatokat eregetni a négy égtáj felé. Véleményem szerint ez a kormánykoalíció nem ismer­te az országot. Vagy ismerte, de ugyanúgy feltételezte, hogy átformálható és korlá­tozás nélkül irányítható, mint elődei a negyven év alatt. Feltételezte, hogy az új jelképek, új ünnepek, az avitt külsőségek és a keresz­tény-nemzeti ideológia újon­nan kreált tézisei önmaguk­ban is folyamatos elismert­séget és bizalmat adnak a rendszerváltás kormányá­nak. A gyakorlatiassá vált, a dolgokat praktikus szem­szögből, pláne saját boldo­gulási szempontjából meg­ítélő társadalom azonban megvonta bizalmát, hiszen éppen a saját problémáival való foglalkozást nem látta megjelenni a kormány tevé­kenységével. És amikor az emberek nem bizonyultak fogékonynak az új kurzus igéire, még gerinctelenség- gel, közönyösséggel, er­kölcstelenséggel is megvá­dolták őket. Ezért már érteni sem akartak a koalíció nyel­vén. A kormány és pártjai az át­menetnél fontosabbnak tar­tották magát a hatalmat. A gőg és arogancia csak kísé­rőjelenségei voltak azoknak az ügyeknek, amelyek a ha­talmi berendezkedést szol­gálták volna: médiumhábo­rú, bírói kinevezések, klien­túra építés, alapítványosdi... Legutóbb a társadalombiz­tosítási önkormányzatok ala­kulását igyekezett szájíze szerint formálni a kormány­zat. A mostani MDF-en be­lüli és koalíciós alkudozá­soknak nincs már igazán kö­ze az ország gondjainak megoldásához, célja csak a puszta hatalom megtartása, a megmaradás egy lehetséges jövőbeni koalícióban is. Az MDF teremtette meg és tette politikai tényezővé a szél­sőjobboldalt. Mára Csurka István és köre seprűs harco­sokból kormánybuktató té­nyezővé vált. Á vadabbnál vadabb kijelentéseit követő ,kormánypárti hallgatások” emelték az MDF volt alelnö- két a mai szerepébe. Csak most, hogy nyíltan is a hatal­mon lévők helyére pályázik, lett ellenség, aki ellen pártjá­nak centruma hadat visel. A reálgazdaság ügyei és a szociális kérdések nem ke­rültek a politikai gondolko­dás és a kormányzati munka középpontjába. Ideológiai álmokat nem lehet a gazda­ságra — és másra sem — büntetlenül ráhúzni. Sajnos ezt a mezőgazdaság és a ke­leti piacok helyzete már bi­zonyította. A szakértelem hiánya, néhol látványos ül­dözése, az új kontraszelekció természetesen nem segített a kormányzatnak. Az 1994-es választások igazi tétje, hogy választások útján új kormányra válthas­sák fel az emberek a jelenle­git, ha elégedetlenek vele. Ehhez azonban a jelenlegi kormánypártok felelős ma­gatartása is szükséges. Már­mint ahhoz, hogy a választá­sokig az ország normális körülmények között jusson el. Tudomásul veszem, hogy természetesen majd a kor­mánypártok kampányt foly­tatnak és a törvényes kerete­ken belül ki fogják használ­ni, hogy ők kormányoznak. Az utóbbi idők eseményei azonban azt bizonyítják, hogy már a koalíción belül sem viselhető könnyen az esetleges választási vereség gondolata. A kormány alól saját pártjának néhány erő­csoportja igyekszik kicsúsz­ni, a KDNP-nek sincs ínyére vállalni a felelősséget a nép­szerűtlen intézkedésekért, a kisgazdák dolga pedig egy külön történet. Az írásom elején jelzett nyilatkozatok arra utalnak, hogy az MDF politikusai az ország katasztrófájának tar­tanák választási vereségüket, márpedig éppen küldetéstu­datukat figyelembe véve valószínű, hogy minden áron el akarják kerülni ezt a ka­tasztrófát. Természetesen nem az ország, hanem a je­lenlegi koalíció számára tragédia egy lehetséges vá­lasztási vereség. Menniük te­hát békében kellene, úgy, hogy a lehető legkevesebb kárt okozzák az országnak. Értem ezalatt a választásokig való eljutást, akár előreho­zott, akár nem, és a vá­lasztási kampányt is. A győzteseknek viszont béké­vel kell jönniük, akárkik legyenek is. Tukacs István (MSZP) ■ ^ - " ■ ■ / r­kelet-Magyarorszag 0 1993. junius 23., szerda

Next

/
Thumbnails
Contents