Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-22 / 143. szám
1993. június 22., kedd HIRDETÉSEK® (42)310-150 Kelet-Magyarország 15 Nyírparasznya Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet nyugdíjazás miatt megüresedett jegyzői állás betöltésére. Pályázati feltételek: Állami és Jogtudományi Egyetem, vagy Államigazgatási Főiskolai végzettség, büntetlen előélet, legalább 2 éves közigazgatási gyakorlat. A pályázathoz mellékelni kell: A pályázó önéletrajzát, iskolai végzettséget igazoló oklevél másolatát, erkölcsi bizonyítványt. Bérezés: jogszabályi keretek között — megegyezés szerint. A pályázat benyújtásának határideje: 1993. július 10. A pályázatot a polgármesterhez kell benyújtani. •«wviH-aw NAGYVARSÁNY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE PÁLYÁZATOT HIRDET JEGYZŐI ÁLLÁSHELY BETÖLTÉSÉRE az Ötv. 36. §. /I/ bekezdésében foglaltak alapján. Pályázati feltétel: — Igazgatásszervezői vagy állam és jogtudományi képesítés — legalább 2 év szakmai gyakorlat. Pályázatnak tartamaznia kell: — pályázó kérelmét. —- önéletrajzát, — szakmai végzettség okiratának másolatát. Munkabért a képviselő-testület a pályázó személyes meghallgatását követően határozza meg. (Megegyezés szerint.) Pályázat benyújtási határideje: 1993. július 30. Munkakör betöltésének időpontja: szeptember 1. Pályázatot Nagyvarsány község polgármesteréhez kell benyújtani: Nagyvarsány, Polgármesteri Hivatal Árpád út 53. sz. címre. *48227/2H-22.t5* DUNDI MODI Extra méretű női ruhák széles választékával várom teltkarcsú vásárlóimat! Nyíregyháza, Rákóczi u. 18. AJTÓ, ABLAK, KONYHA- ÉS BEÉPÍTETT SZEKRÉNY SZAKÜZLET Nyíregyháza, Szent István u. 41. Tel.: 16-387. ■2Ó088/28H-13.12' INTERIT Befektetési és Tanácsadó Kft. Nyíregyháza, Vörösmarty tér 3., mint a Nagyecsed „Rákóczi" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet felszámolója, értékesítésre meghirdeti a szövetkezet tulajdonát képező 2 db E 514 típusú kombájnját. Az értékesítés nyilvánosan történik, licitálási rendszerben. Minimum 50 ezer forint bánatpénz letétele kötelező. Első értékesítési nap: 1993. június 24.10 óra, ezt követően folyamatosan minden munkanapon 8—12 óra között. A gépek megtekinthetők a Nagyecsed MGTSZ gépudvarában. Információkérés: Kósa Sándor. Telefon: (44)345-144, 345-319. A vételár a helyszínen áfával növelt összegben készpénzben fizetendő. ... . *47959/1 H-22.15 Asztalos és Vasipari Kisszövetkezet megvételre felajánlja a Fehérgyarmat központjában lévő, több helyiségből álló üzlet és irodahelyiség céljára alkalmas, 176 nm alapterületű ingatlanát, valamint a Kölese községben lévő, Kölcsey u. 76. sz. alatti 66 nm alapterületű (üzlet + raktár) ingatlanrészét. Érdeklődni lehet: Fehérgyarmat, Haladás tér 1. sz. a szövetkezet elnökénél, Gacsályi Ferenc, telefon: 44/362-622, ill. 44/362-528. ’4Ő051/1H-22.15* SZABÓ-VARRÓ tanfolyam indul diákok és felnőttek részére napközben és a délutáni órákban. Beiratkozás: Móricz Zsigmond Művelődési Ház, Nyíregyháza, Bethlen G. u. 24. Telefon: 310-462. •48152/1H-’ QEMDXflBD-« • HŰTŐGÉP • TŰZHELY • MOSÓGÉP • PORSZÍVÓ CSOCSMINÖSÉC. KEDVEZŐ ÁR CSAK A PRODUCT -NÁl. Nyíregyháza, Rákóczi utca 14. (a KELET mellett) Tel.: 315-010 Beruházók — Fűtésszerelők! 2 db KOMFORT 320 Mcal/ó. gázkazán Típus: K-IIIG/FG-320 kompletten égőfejjel, vezérléssel, hőcserélővel és 2 db 4000 literes boyler Típus: FŰTŐBER teljes szerelvényezéssel eladó. DEKER SZÖVETKEZET DEBRECEN, Rigó u. 27 Tel./fox. (52)368- 644. Ügyintéző: HORVÁTH AMBRUS VÉKONY LÁSZLÓ. *48096/1H-22.15* ;iV: Mf.'ij. \ ■ k •111 ■ ■: i ■ ■ 'IT* ■ iL r. ■ Ti' •:-i ■ * -1 NYÍREGYHÁZI afesz NAGYKER. DISZKONTBAN OLCSÓBBAN! (Nyíregyháza-Sóstóhegy, Vasútállomás mellett, tel.: 316-030) Közületi és magánvásárlóink FIGYELEM! Olcsóbban akar vásárolni? Itt az alkalom. Élelmiszer- és háztartás-vegyi áruk széles választékánál AKCIÓS illetve NAGYKER. árak! Nem érdemes utazgatni, telephelyünk jól megközelíthető, itt jó vásárt csinálhat! KERESSE nagyker. diszkontunkat, VÁRJUK kedves vásárlóinkat! •48012/1H-21.13* TECHNO BT.! Lakás, albérlet és ingatlanközvetítés! Tőkebefektetés, befektetési tanácsadás. Gépjármű adás-vétel közvetítése Magyarországon egyedülálló katalógusrendszerben. Tel.: 42/341-464. •47704/1K-22.15* LA GEAR amerikai gyári teszt sport és túra CIPŐK 50%-OS ÁRENGEDMÉNNYEL, fogyasztói reklamációs cipők szolid, kedvező áron. Árusítás: Kölyökvár június 22—26-ig 9-18-ig. AZUR KFT., Debrecen. Tel.: 52/311-257. •48006/1K-22.15* p — — — — — — — — — — — — —1 j|UV( Június a csodák hónapja, a SVLÁK szőnyegnél a FAVORIT üzletházban 20+5%-os kedvezménnyel kínálunk minden konfekcionált szőnyeget. Egyes padlószőnyegek 30—50%-kal olcsóbbak. Vásárláskor kárpótlási jegyét a névérték 60%-ában beszámítjuk. * Lakossági bútormegrendeléseknél 10%-os engedmény. Nyíregyháza, Rákóczi u. 20. J Nyitva tartás: Munkanapokon 9—17.30 óráig szombaton 8—12-ig. NE FELEDJE: Suták szőnyeggel jól jár! M64W/2H-1515J f-----------------------------------------------------------•-----------------------------------* J SZÉPÍTSE KÖRNYEZETÉT! | Edényes tuják, fenyők, ciprusok, pergolára kerítésre | felfutók, díszfák, talajtakaró, sövénynek cserje, ) | sziklakertiek, különlegességek, üzletek elé edényes j í tuják, virágföld, cserepek. ) | Nyitva: mindennap 7—17-ig. Tel.: 52/319-654. 4 sz. j '< főút Debrecen-Apafa, Gastrol kútnál. > < -48148/1H-22.15* ) «WWW ____-wwwww___________________wwwww_____________wwlS OQQ Ft/rrf-es reklámártól92 színben vvv valamint műanyagpadlók nagy választékban! Balkány Nyírbátor Ruházati bolt, Ságvári u.l. Bútor-Center, Sport u. Demecser 9ros Bútorbolt, Szabadság tér 4. Csempebolt, Csermely u.5 Fehérgyarmat Kakamaz Patyolat, Kossuth tér 24. &S Iparcikk bolt, Piac tér 1. Virag-Ajandek, PetoTÍ u.7. fiszavasvári Nyirbogdany Galaga Ruházat, Krúdy u.7. Olcsó Aruk boltja, Keki u.24. Vásárosnamény Nyíregyháza Patyolat, Rákóczi u.20 Quader Uzletház, Bethlen u.59-61. Záhony Kotex Bt Bútorbolt, Huszár tér 3 Vegyesker., Ady E.u.52. importőr: PÉCSI-KÉR KFT 0 0 | DÍZELAUTÓSOK FIGYELEM! 1 I . A KITE RT. Javítási Üzletág Í 1 DÍZELSZERVIZE I I vállalja I a nyári utazások, túrák előtti átvizsgálásokat, javításokat. § I Jelentkezés csak előzetes bejelentés I alapján. ' | | Cím: KITE RT. Javítási Üzletág, i & Nádudvar, Bem J. u. 2. fjj Tel.: 52/380-401, tx.: 72-431, 1 I fax: 380-331 | | KIJE j 0____________________________________,47641/)H.a.l51 S 0 0 I------------------------------------------------------------------------1 I I | Nyírparasznya Község Képviselő-testülete 4822 | | Nyírparasznya, Szabadság u. 23. pályázatot hirdet \ I ÁLTALÁNOS ISKOLAI IGAZGA TÓI állás betöltésére. | J Képesítési feltételek: a vonatkozó jogszabályban foglaltak J J szerint. | A pályázat benyújtásának határideje: 1993. július 10. I Az állás elfoglalásának ideje: 1993. augusztus 1. J A pályázatot a polgármesterhez kell benyújtani. •48170/1H-22.15- | I _______________________________________________I---------AKCIÓ! 2000 Ft-OS ÓRIÁSI ENGEDMÉNY!--------Vagy helvette különleges magnósrádiót választhat! ^ * SZIVES tv., video- éT- ■" r ± ÉS HÚTÓGÉPVÁSÁR r ± a megye égész területén, előleg nélküli hitelakció! "^ir Engedményes áraink: Kamat 7j%.tói. JAPÁN 51 cm TV Ü <X)0.4 22900.— V1DEORECORDEREK 18 800-tól JAPÁN 51 cm TXT M 900.4- 24 900.- VIDEOLEJÁTSZÓK 15 800-tól JAPAN 55 cm TV 3^00f- 24900.- MUSICCENTEREK (táv«.) 5 290-től JAPAN 55 cm TXT — Parabola ASTRA SZETT 18900-tól J2 Y “ s25~ NINTENDO-játékkazetták 1590-től SívvímTv NINTENDO TV-jiték (Pisa.) 6 490.SONY 55 cm TXT 75 5790)Z MIKROSt'TÓ (Sima.gnltao 15900-tól TOSHIBA 55In-.TV SlfoX- STBOo!— FAGYASZTÓSZEKRÉNY 2401 2»000.ORION 55 cm TV 39900. V 30900.— KOMBINÁLT HUTO 270/80 26000.— ORION 63 cm TV «900.-A 42200.- . ÚJIÜ Pawbola antenna VIDEOTON 70 cm 61900.—' 57 900.- forgatható lúkfiral 26 500.— Hasznait nag>képernyős színesÜ-k mór 9900 Ft-tól! Mosógép, centrifuga. Hajdúsági termékek még a régi áron! Hasznait színes tv-je árat beszámítva új tv-re cseréljük! HIFI CENTER Nyíregyháza, Vay Adám krt. 14. A taxiállomással szémbenáz építkezés rnellelf Tel.:312-510/10. NÁLUNK A LEGOLCSÓBBAN! Viszonteladóknak árkedvezmény!------------------------------HASZNÁLJA KI MOST!-----------------------------................. FANTASZTIKUS ÁRLEVERÉS ____n ELŐLEG NÉLKÜLI HITELAKCIÓ ! (kamat 7,2—23,8%-ig) A MEGYE EGÉSZ TERÜLETÉN! j JAPÁN 51 cm tv £9900.-, 22 900.— Videók már 16800-tól { JAPÁN 51 cm TXT tv V 900.-/ 24 900.— SONY 4 fejes videorek. 49 900-tól , JAPÁN 55 cm tv 3\900./- 24 900— Fagyasztó 2401 mar 29000-tál | JAPÁN 55 cm TXT tv .W60(/- 26 900— Komb. hűlő 270/80 I 26 590-tol | Funai 51 cm tv 32 90».— 24 900— Hűtőszekrény 240 1 21500-tól | SONY 55 cm tv 69 9*),— 47 900.— Mikrosütík már 15900-tól I SONY 55 cm TXT tv 75S8l\— 57 900.— Mikrosütök, (grillesekt 31900-tól SONY HiBlack TXT 78A00V 65 900.— NINTENDO-játék 6 500-tól | TOSHIBA 55 cm tv 4/ 900A 37 900 — PARABOLA szeltek (forgatható) 21900-tól Panasonic rekorderek J11 37 900,—; J22 41 900,—; J27 46 900,— j Mosógépek, centrifugák, porszívók, hifi berendezések széles választékban, j Használt színes tv-je árát beszámítva, új tv-re cseréljük! Nyíregyháza, Kossuth tér 2. Az Imhisz Grill melleu. az OTP-vel szemben. •4W49/1H-21.12* S----------------------a DIABOLO ELEKTRONIKÁ-ban---------------------J ^Hajópadló lambériavásár a Gulyás tüzépen! 600 Ft/nm áfával. Kereskedelmi Kft., Debrecen, Vámospércsi u. 1. sz. Telefon: (52)19-629, 19-999. Casinos Hungary > ( ---------------------------- ji ■j PÁLYÁZATI FELHÍVÁS j '< A MAGYAR JÁTÉKKASZINÓ KFT. pályázatot hirdet J ( NYÍREGYHÁZI KASZINÓJÁBAN $ ( működtetendő vendéglátóipari egységének ) { üzemeltetésére. ) í Feltételek: S — bővített drink bár üzemeltetés, u J — nyitva tartás egész évben, naponta 18 órától, b { — osztályon felüli színvonalú szolgáltatás, J S — az állóeszközöket, berendezéseket a Magyar J í Játékkaszinó Kft. biztosítja, ) ,( — a fogyóeszközök, árualap, személyzet ), ,( biztosítása az üzemeltető feladata. í, ( Várjuk nagy szakmai tapasztalattal rendelkező, J S feddhetetlen előéletű, '. > leinformálható vállalkozók jelentkezését. J, * Jelentkezési határidő: 1993. július 10. j ’( Jelentkezésüket várjuk az alábbi címre: )' ( Magyar Játékkaszinó Kft. titkársága )' 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. )' ■'Í7S76/UI19-0T j' Sjfwv wwvw www.v/.w wwwwww.wwwv.w.w^ Előlegnélküli OJP-hitelakció! Parkolási lehetőség. ÜZLET»AZAK: Mátészalka, Hősök tete 14. Tel.: 44/314-233 Kisvárda, Szent László u. 8. Tel.: 60-56-197 Nyírbátor, Szabadság tér 12. Tel.: 381-943 jSsScf EUR0P0RT DEPÓ Nyíregyháza, Lujza u. (Vagéptól 200 m-re. VÁMUDVAR mellett) A nyíregyházi ) :< ^MIWÁILjL^ Irtfai Ä ) j továbbra is élen kíván maradni ) J a nőikonfekció-gyártásban! J ^ Kiváló import szövetekből készít és forgalmaz y '( női kabátokat, kosztümöket, blézereket )' ( — német, francia és hazai piacra egyaránt. ) ;< Hgémffss mSí divatot üjénM >; í Üzletpolitikája: ) ,( elegancia, divat és minőség. ), í Saját üzletében, Nyíregyházán a J < Modíílihózbiin > ,í gazdag választékkal várják a kedves vásárlókat. ), ( í ) •! „DIRUVÁLL” RUHÁZATI Kft Dllfü )■ > Nyíregyháza, Káliói út 59. Kg 11 y Telefon: (42) 311 -257, 310:737 var > í V______________________________NTfRIOYN^ZA 2 Slv.v.v.v.v.v^v.vvvw.vw.vv.v.vvvvvj^ I-----------------------------------------------1 Nézze meg az ember! I Július 1-tŐl újra árváltozás. I I A legolcsóbb is elsejétől drágább lesz! mm mmmmmám i 1 MÉG OLCSÓ ÁRON MEGVEHETI * [Diszperzit 16/1 csak 2099,— J [Héra 8/1 csak 1999.— , | Trinát 1/1 csak 399.— | 1LB hígító 5/1 csak 488.— • [Nitro hígító 5/1 csak 799.— [ és minden más. ilyen alacsony árszinten j I NE FELEDJE EGYRE DRÁGÁBB!!! | I P1TIÁR Kisámház Kisvárda, Szent László u. 16. sz. PRÉDA Vásárosnamény, Kossuth u. 2. sz. . __M8199/m-22J5*j