Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-10 / 133. szám
16 Kelet-Magyarország SPORT 1993. június 10., csütörtök Lelátó ___________________ Bizonyítottak Bodnár Tibor korábbi évek dicstelen szereplései alapján biztos sokan féltve engedték útjára férfi öttusa-válogatottunkat a szófiai kontinens- bajnokságra. Több éve már annak, hogy Mizsérék olyat teljesítettek volna, amellyel mindenki maradéktalanul elégedett volt. A tavalyi olimpiai kudarc pedig azt sejtette, hogy a sportág egyenesen válságba került. Az olimpiai felkészülés első állomása előtt sokan rebesgették, hogy igenis szükség van egy generációváltásra. Fábián már évek óta nem hozza az eredményeket, Martinék sérülékeny, Mizsér megbízható ugyan, de harminc fölött a sportolók állóképessége többnyire csak romlik. Aztán ott volt még Madaras és Kálnoki, de ők még igazából nem bizonyítottak. Ha valóban ezekre az érvekre támaszkodunk, akkor tényleg jogosnak tűnik azoknak az állítása, akik a fiatalokat akarták a csapatBonn Helmut Krahl. a világelső német teniszezőnő, Steffi Graf kezelőorvosa úgy nyilatkozott, hogy még mindig bizonytalan a játékos wimbledoni szereplése. A lábsérüléssel bajlódó Graf ezen a héten nem is edzhet, majd ha újra kezdi a gyakorlást, akkor derül ki, tudja-e vállalni a wimbledoni részvételt. Portsmouth Az angliai atlétikai hármasviadalon Czingler Zsolt két cm-rel túlszárnyalta a Bakosi Béla által tartott 17,23 méteres országos hármasugró rekordot, ám telje- ' sítménye a megengedettnél nagyobb hátszél miatt nem hitelesíthető. ban látni. Ehelyett viszont az „öregek” összeszedték magukat, és a tavaszi versenyeken csakazértis bebizonyították, hogy nekik, és csak nekik van helyük a válogatottban. Ezt a teljesítményt még tovább fokozták azzal, hogy az EB-n rajt-cél győzelmet arattak csapatban, Fábián pedig az egyénit nyerte ugyancsak fölényesen. Ezt követte a magyar találmány, nevezetesen a váltóverseny megnyerése. Ez pedig akárhogy is számoljuk, összesen három arany. A fiúk tehát bizonyítottak, de nagyon fontos, hogy ne legyenek a továbbiakban elbizakodottak. Két éve sem volt különösebb gond az EB-n, de ezután csak lesze- replés következett az igazán nagy eseményeken. Márpedig — és ezt kell szem előtt tartani—az év legfontosabb versenye a világbajnokság lesz. Erre is kitartóan kell készülni, arról nem is beszélve, hogy az atlantai olimpia sincs már olyan messze. Szülői értekezlet A tapasztalatok, ötletek, vélemények cseréjére várja azokat a szülőket az NYVSC és a Nyíregyházi Futball Club, akiknek gyermekei a városi sportkollégium diákjai voltak ebben a most befejeződött tanévben. A szülői értekezlet június 17-én, csütörtökön lesz 18 órától a Városi Stadionban, a sportkollégiumban. Asztalitenisz Ifjúsági TOP-12 verseny, végeredmény: 1. Tamási István (Nagykálló), 2. Pataki Zsolt (Apagy), 3. Mráz László (Apagy), 4. Tóth Sándor (Kisvárda), 5. Tóth Mihály (Nyírbátor), 6. Fintor Attila (Apagy). Három arany Remekeltek a tanítványok Nyíregyháza (KM) — Debrecenben rendezték a Kick-box Ifjúsági Európa Kupa küzdelmeit. Huszonnyolc egyesület 226 versenyzője lépett küzdőtérre, közöttük szlovák, ukrán és orosz sportolók is. Nyíregyházát Károly István karatemester kick-box és ninja tanítványai képviselték, akik színvonalas mérkőzéseket vívtak. Tere- bes Attila, Maleskovics Melinda és Miló Viktória megszerezték a kupagyőzelmet, Poór Imre második helyen végzett, míg Nánási Józsefe dobogó harmadik fokára állt. A győztesek és a dobogósok edzőjükkel a verseny után Amatőr felvétel Búcsú a felsőháztól A nyolcadik 1-0-ás vereséggel szinte biztos kieső az NYFC, mivel az Újpest pontot szerzett Békéscsaba-Nyíregyházi FC 1-0 (0-0) Békéscsaba, 6000 néző, v.; Vágner (Varga L., Her- bály). Békéscsaba: Baji - Szenti, lonut, Dávid - Mracskó, Árgyelán, Vancea, Szarvas, Kasik - Váczi, Kulcsár. Edző: Pásztor József. Nyíregyháza: Bíró - Molnár, Csehi T., Cselószki - Barna, Kertész, Kovács, Erdei. Papp - Tóth, Burchel. Edző: Burcsa Győző. Csere: Váczi helyett Fodor (71. perc), Burchel h. Hu- dák (83.), Árgyelán h. Kurucz (89.). % Gól: Szarvas (72.). Sárga lap: Árgyelán (25.), Dávid (38.), Vancea (47.), Cselószki (61.). Szögletarány: 12-3 (4-3). Mán László Békéscsaba (KM) — Kényszerszülte csapatot küldött páiyára tegnap délután Békéscsabán Burcsa Győző. Szatke sárgalapok, Csehi Z. sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot, miként Drobni, akinek részleges izomszakadása van. így aztán a Nyíregyházi FC mestere váratlan húzással Csehi Tibort rakta a védelem utolsó emberének. A hazaiak önbizalomtól duzzadva várták a mérkőzést, viszont Burcsa a találkozó előtt az öltözőben utolsó mondataiban azt hangsúlyozta, hogy veszíteni valója csak a hazai csapatnak van. Játékosait arra biztatta, hogy igyekezzenek borsot tömi az ellenfél orra alá. Amint az várható volt, a csabaiak vették kezükbe a játék irányítását. Az túlzás, hogy nagy fölényben játszottak, de ők kezdeményeztek. A kényszerből változtatott vendégcsapat jól állta a sarat, sőt, Kovács révén ők hagyták ki az első félidő legnagyobb helyzetét is. Az apró termetű középpályás nagyszerűen ugrott ki a bal összekötő helyén, már csak Bajival állt szemben, ám a jobb kapufát találta el. Azért a másik oldalon is voltak helyzetek. Az egyik hazai akció végén Kulcsár valósággal fejberúgta a társát a labdával, ám Bíró nagyszerű reflexszel hárított. Aztán Szarvas, majd Váczi hagyott ki nagy lehetőséget. Mindkét csapat játékosai már alig várták a félidő végét jelentő sípszót, hogy egy kis levegőhöz jussanak a nagy kánikulában. Minden úgy folytatódott a második játékrészben, ahogy az elsőben befejeződött. Ä csabaiak támadgattak, igazi helyzetet azonban nem alakítottak ki. A vendégek teljesen visszaálltak a védekezésre, innen próbáltak kontraakcókat vezetni. Egyszer nagy sikerrel, hiszen Kovács forintos labdát tett Burchel elé, aki azonban teljesen üresen, mintegy tizennégy méterről a kivetődő Baji kapust találta el. És aztán érvényesült az örök igazság: a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat. Szarvas szinte ugyanonnan, ahonnan az első félidőben Kovács próbálkozott, sikeresebb megoldást választott, és a hosszú sarokba helyezett. A hajrára a hátul kitűnően játszó Csehi T. is előrement, egyszer még fejelni is tudott, ám a csabai kapu érintetlen maradt. Az utolsó percekre Burcsa Győző egy újabb fiatalt dobott a mély vízbe, de hiába a friss erő, Hudák Tamás sem tudta az egyenlítéshez segíteni a nyírségi gárdát. Egy igen fontos mérkőzésen a sérülések miatt szokatlan összeállításban lépett pályára a nyíregyházi csapat. Ez tulajdonképpen kedvezhetett volna a viharsarkiaknak, akik jóval többet birtokolták a labdát, ám támadásaik egy híján gól nélkül értek véget. A nyíregyháziak főként a védekezéssel törődtek, amit néhány hibától eltekintve megfelelően oldottak meg. És ilyen a sors, két ziccerlabdájuk volt, de egyiket sem tudták értékesíteni. így aztán nem maradt más, mint az, hogy nagy valószínűséggel Népes mezőny a bajnokságon Izgalmas csata a női döntőben nyíregyházi sikerrel Nyíregyháza (KM) — Népes mezőny gyűlt össze a hétvégén Nyíregyháza nyílt teniszbajnokságán. Összesen nyolc kategóriában avattak bajnokot, ebből négy címet az NYVSC versenyzői szereztek meg. Két aranyérmet a Berettyóújfalu, egyet-egyet pedig a Hajdúszoboszló és az Eger versenyzői vihettek haza. A döntőkben többnyire két játszmában dőltek el a mérkőzések, kivétel a lányok 14 éven aluli korcsoportja, ahol a nyíregyházi Nagy Enikő hatalmas csatában verte debreceni vetélytársát. Eredmények, férfi I. osztály: 1. Szűcs Lóránd (NYVSC), 2. Pázmándi József (Berettyóújfalu), döntő: 6-3, 6-2, 3. Berkó Ervin (B.újfalu) és Horváth Gábor (NYVSC). II. osztály: 1. Berkó Ervin, 2. Gyulai Tibor (Ziccer Debrecen), d.: 7-6, 6-1, 3. Fazekas Csaba (Ziccer) és Horváth Tamás (DEAC). III. osztály: 1. Király Norbert (B.újfalu), 2. Stáhl József (SZÉSE), d.: 6-1, 6-3, 3. Horváth Gábor (NYVSC) és Gyulai Tibor. 16 éven aluli fiúk: 1. Szabó Gergely (Eger), Sallai Lajos (Hajdúszoboszló), d.: 6-2, 6-3, 3. ifj. Káplán István és Békési Zoltán (mindkettő SZÉSE). 14 éven aluliak: 1. Sallai Lajos, 2. Pázmándi Viktor (NYVSC), d.: 6-1, 6-1, 3. Békési Zoltán és Csapó Zoltán (DEAC). 12 éven aluliak: 1. Pázmándi Viktor, 2. Csapó Zoltán, d.: 6-1, 6-3, 3. Tamás János (NYVSC) és Káplán Krisztián (SZÉSE). Lányok, 16 éven aluliak: 1. Csoba Ildikó, 2. Halász Orsolya, d,: 6-1, 6-2, 3. Halász Annamária (mindhárom NYVSC). 14 éven aluliak: 1. Nagy Enikő (NYVSC), 2. Csapó Gabriella (DEAC), d.: 4-6,6-4, 6-4, 3. Hete Krisztina (NYVSC). Elkezdődött a készülődés az EB-re Nyíregyháza (KM) — Bő hónapja született meg a döntés, két év van még a rendezvényig, de a felkészülést* már most meg kell kezdeni az atlétikai ifjúsági Európa- bajnokságra. Mert munka, tennivaló bőven akad a versenyig. Még ugyan nem jelölték ki azt a személyt, aki a sport- verseny fő szervezője, gesztora lesz, de sokáig már nem lehet várni. Több név szóba került már eddig, s hogy ki lesz a „befutó”, az vélhetően néhány napon belül eldől. Nemcsak azért, mert nyáron a spanyolországi San Sebastian- ban lesz az idei EB, s ott személyesen hasznos tapasztalatokat lehet és kell szerezni a szervezést-rendezést-lebonyo- lítást illetően, de azért is, mert valakinek össze kell fognia a munkálatokat, a lebonyolítást. Ez pedig teljes embert kíván. Az 50-60 milliós beruházás részben a stadionban (rekor- tánpálya, új tribün, kiszolgáló egységek), részben a rendezvénynek társhelyszínt biztosító tanárképző főiskolán valósul meg — mindez a későbbiekben a város haszna, Nyíregyháza fejlődésének része lesz. Elképzelések már születtek, tárgyalások elkezdődtek; a munka megkezdésére és megvalósítására pedig az európai atlétikai szövetség folyamatosan odafigyel, rendszeres beszámolót vár arról: miképp készül megyénk székhelye a versenyre. Áz lenne az igazi, ha már az előkészületektől kezdve pozitív véleményt formálnának rólunk, mert így a siker sem maradna el. búcsúzni kell az első osztálytól. Pásztor József: — A tavasz legnehezebb mérkőzését játszottuk, amelyen fordított eredmény is születhetett volna, ha a nyíregyháziak berúgják helyzeteiket. Burcsa Győző — Érvényesült a futball törvényszerűsége, hiszen nem lehet két ilyen helyzetet büntetlenül kihagy- hi. A hazaiak egy helyzetből lőttek gólt. Ami biztató a jövőre nézve, hogy a csapat tisztességgel kapott ki egy, valószínűleg a nemzetközi kupában is induló, jó évet záró Békéscsabától. További eredmények: Sió- fok-MTK 1^4 (0-1), Rába ETO-BVSC 1-2 (0-1), Pécs-Vasas 1-1 (1-0), Veszprém-Diósgyőr 1-0 (0-0), Újpest-Vác 0-0, Kispest-Csepel 5-0 (3-0), FTC-Videoton 2-0 (0-0). A bajnokság állása: 1. Kispest 29 18 5 6 54-27 41 2. Vác FC 29 16 8 5 44-26 40 3. Ferencv. 29 18 3 8 47-27 39 4. B.csaba 29 12 12 5 41-29 36 5. MTK 29 13 8 8 52-36 34 6. Videoton 29 14 5 10 38-33 33 7. Rába 29 10 9 10 37-36 29 8. Csepel 29 11 6 12 27-36 28 9. Vasas 29 7 13 9 31-32 27 10. PMSC 29 10 7 12 33-35 27 11. Siófok 29 10 7 12 35-39 27 12. BVSC 29 9 6 14 27-35 24 13. Diósgyőr 29 7 9 13 25-40 23 14. UTE 29 4 12 13 28-41 20 15. Ny.háza 29 3 12 14 16-37 18 16. Veszprém29 6 6 17 2349 18 Veszprémiék harmadikok Nyíregyháza (KM) — Második alkalommal rendezték meg Kisbéren az Orex Rallit, amely egyben az I. és II. osztály országos bajnoki fordulója. Az előbbiben nyolcvannyolc induló állt rajthoz, de csak hatvankettő fejezte be a futamot. A nyíregyházi Volán Dózsa két párost nevezett: a Veszprémi-Veszpréminé kettős az A/8-as géposztályban a harmadik helyet szerezte meg, míg Malcsov- szki-Németh all. lett. A rali II. osztályban 140 indulóból mindössze 82-en értek célba. Itt tíz nyíregyházi versenyzőpáros próbált szerencsét, közülük a Hadik-Balogh kettős az N/l géposztályban elsőként robogott a célba, a Marko- vics-Kecskeméti páros pedig ezüstérmet szerzett. A Sziklai-Pannuska duó is az abszolút első helyen fejezte be a versenyt, ám egy pótalkatrész beszerelése miatt „bűnhődniük” kellett: óvás után kizárták őket. Hasonlóképpen szerencsétlenül. járt a Bar- na-Vida páros is. Az ő kocsijuk a cél előtt két kilométerrel mondta fel a szolgálatot, pedig az abszolút negyedik helyen autóztak. Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, Páll Géza, Sípos Béla. ♦ Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánné. ♦ Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5.4401. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezetö: Dombrovszky Adám. Hírügynökségek: MTI/AP. ♦ Készült a Kelet-Magyarország fényszedő rendszerén. Vezető tördelő: Csonka Zsolt ♦ Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11., telefon: 52/313-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. ♦ Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: (06-52) 312-111. Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIFt), Budapest XIII., Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. ♦ Előfizetési díj egy hónapra 315 forint, negyedévre 945 forint, fél évre 1800 forint, egy évre 3408 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 14,80 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Meg nem réndelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058.