Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-09 / 132. szám
16 Kelet-Magyarország « SPORT 1993. június 9., szerda Lelátó____________________________ Egyidőben kellene Mán László tévé nagyúr. Ez már sokszor bizonyságot nyert. A labdarúgó NB 1 utolsó három fordulójában a sportszerűség miatt évtizedeken át egyidőben kezdődtek a mérkőzések. Most változott a kép, mert bejött a televízió. A legutóbbi fordulóban egy meccset hamarabb kezdtek, szerdán pedig ismét a Ferencváros találkozóját közvetítik, ezúttal a többi meccs lefújása után. Mindezt egy olyan bajnokság hajrájában, amely talán az utolsó percig izgalmas lesz. Igaz a pályán döntik el a pontok sorsát, ám kétségkívül sokat számíthat egy- egy találkozó előtt, ha ismert a rivális eredménye. Mert előfordulhat, hogy olyan mérkőzés kerül előbbre, amelynek az eredménye akár egy békés döntetlenre inspirálhatja valamelyik utána következő összecsapás résztvevőit. De ugyanez lehet fordítva is, amikor a többi eredmény befolyásolhatja a később kezdődő játék képét. Ezek persze csak találgatások, ám megelőzhetőek lettek volna, ha minden mécsesét egyidőben kezdenek. Akkor is lehetett volna érdekes összefoglalókat adni valamennyi találkozóról — akár már a mérkőzés napján is. Párizs Diáksport Véget ért a francia nyílt nemzetközi teniszbajnokság, a Roland Garros. A nőknél a német Stefi Graf győzött az amerikai Fernandez előtt. A férfi egyes döntőjében a világranglistán második helyezett Jim Courier és a meglepetésre döntőbe jutott Ser• gi Bruguera hatalmas küzdelmét a spanyol nyerte. New Haven A New Haven-i Yale Bowl stadionban 45 ezer néző előtt kezdődött meg a négy országot felvonultató Amerika Kupa labdarúgótorna. A nyitó mérkőzésen Brazília válogatottja alaposan elrontotta a házigazdák örömét, mert a jelentések szerint félgőzzel játszva is magabiztosan győztek 2-0- ra. A Kisvárdai Focinyár keretében kerül sor június 25- 27-én az Országos Középiskolás Diáksport Fesztiválra. Erre iskolai, osztály, és baráti közösségek jelentkezhetnek. Női és férfi kispályás labdarúgásban, valamint női kézilabdában mérhetik össze tudásukat a résztvevők. A nevezéseket június 14-ig kell eljuttatni a következő címre: Mészáros Károly, Kisvárda, Vári Emil u. 5. Tenisz Szünidei tanfolyamokat indítanak a Bujtosi Szabadidő Csarnok teniszpályáin. Az első turnus június 14-én kezdődik, amelyet még két egyhetes tanfolyam követ. Érdeklődni lehet a bujtosi csarnoknál. Rókavadász sikerek Három első helyezés a Diana Kupáról Nyíregyháza (KM) — A Szeged melletti Asottha- lom lankáin rendezték meg a második alkalommal kiírt Diána Kupa rádiós tájékozódási futóversenyt. A tavalyi viadalon is nagyszerűen szereplő nyíregyháziak — akik most OTP-Bank néven indultak — tizenkilenc klub 111 tájfutójával vették fel a versenyt, s ismét remek eredményt produkáltak. A tizennégy nyírségi rádiós hat kategóriában állt rajthoz, és a két nap összesített eredménye alapján három elsőséget elhoztak e rangos, nemzetközi megmérettetésről. Eredmények, N 14: 1. Kocsis Gabriella. N 19: 2. Zamóczai Klára, 3. Venczel- né Bartha Ildikó. F 14: 1. Venczel Gábor. F 16: 2. Halmai Balázs. F 18: 2. ifj. Venczel Miklós, 3. Szedlár Károly, 6. Halcsák Zsolt. F 19:1. Orosi János, 2. Lukács József. F 40: 4. Venczel Miklós, 6. Kovács András. Az összesített pontversenyt is az OTP-Bank Nyíregyháza csapata nyerte. Az abszolút időt tekintve a legeredményesebb versenyzőnek járó különdíjat Orosi János vihette haza. A csapatversenyben is győztes nyíregyháziak Amatőr felvétel Csabán csak győzni lehet Szerdán sok minden eldőlhet az élmezőnyben és a tabella alján is Nyíregyháza (KM) — Szerdán lesz az elsőosztályú labdarúgó- bajnokság utolsóelőtti fordulója. Ezen a napon már sok minden eldőlhet a bajnoki cím és az osztályozós helyek kérdésében is. A nyíregyháziak idegenben lépnek pályára. Békéscsaba-Nyíregyházi FC, 17., v.: Vágner (Hartmann, Stamler). A csabaiak nagyszerű tavaszt produkáltak, otthonukban félelmetesen szerepelnek. A vendég nyíregyháziaknak tehát nagy bravúrra lenne szükség ahhoz, hogy a Csepel elleni fiaskó csorbáját kiköszörüljék. Ráadásul Szatke sárga lapok miatt nem játszhat, Csehi Z., Drobni és Tóth pedig sérültek, játékuk így kétséges. Az utazókeretbe került a tartalékcsapat két fiatal játékosa, Hudák és Németh. — Ahhoz, hogy esélyünk legyen az osztályozós hely megszerzéséhez a hátralévő két mérkőzésen legalább két pontot kell szerezni. Ehhez még az is kell, hogy az Újpest mindkétszer kikapjon. Békéscsabán megpróbálunk biztonságos védekezésen alapuló játékot nyújtani, remélem olyan szinten, ahogyan az első tavaszi mérkőzéseken tettük. Mivel sok a probléma, kezdőcsapatot csak közvetlenül a találkozó előtt hirdetek, és nem elképzelhetetlen az újoncavatás — vélekedett a keddi elutazás előtt Barcsa Győző. További mérkőzések: Fe- rencváros-Videoton (a tévé 19,05-től közvetíti), Kis- pest-Csepel, Újpest-Vác, Pécs-Vasas, Siófok-MTK, Rába ETO-BVSC, Veszp- rém-Diósgyőr. □□□ A zárófordulón a Ferencváros látogat Nyíregyházára. Ennek a mérkőzésnek a zavartalan biztosítása érdekében tegnap délután koordinációs értekezletet tartottak a városi rendőr-főkapitányságon. Dr. Illés Kálmán alezredes kapitányságvezető bevezetőjében kiemelte, ez a találkozó sokkal több feladatot ad, mint az eddigiek. Ezért a Ferencváros három vidéki mérkőzésén (Békéscsaba, Diósgyőr, Vác) ott voltak a nyíregyházi kapitányság szakemberei, és az ott szerzett tapasztalatokat hasznosítani akarják. Az alezredesnek az a véleménye a ferencvárosi szurkolókról, hogy kiszámíthatatlanok, de nem ke- zelhetetlenek. Ezt követően Kállai András alezredes részletekbe menően ismertette a legfontosabb kérdéseket. A megbeszélésen ott voltak a Nyíregyházi FC, a Városi Stadion, a Volán, A MÁV, a polgármesteri hivatal, a tűzoltóság, a mentők és a honvédség képviselői. Az egyik legfontosabb feladat lesz a zöld-fehér szurkolók szállítása és stadionbeli elhelyezése. A vasútállomásról kü- lönbuszok hozzák majd a drukkereket és szállítják visz- sza a különvonathoz. A stadionban külön szektorban lesznek. Megfelelő létszámú rendezői gárda és rendőr ügyel majd a rendre. A belépésnél fokozott ellenőrzés lesz, amiben kérik a szurkolók megértését. (A részletekről majd később számolunk be lapunk hasábjain. Taroltak az országos döntőben A vasvárisok hét, a mátészalkaiak két aranyat szereztek Tatán Bakajsza Anita nyert a százméteren, és meghívták az ifjúsági válogatottba Szalka Géza felvétele Nyíregyháza (KM) — A hétvégén Tatán rendezték a középiskolás atlétikai diákolimpia országos döntőjét. A kétnapos találkozón közel ezerkétszázan vettek részt. A megyénk színeit képviselő csapat tagjai az eddigi legeredményesebb szereplését érték el, hiszen kilenc arany-, hét ezüst- és öt bronzérmet szereztek. A prímet az érmek zömével a nyíregyházi Vasvári gimnázium vitte, de a mátészalkai Baross szakközépiskola diszko- szosai kitettek magukért a két bajnoki címmel. A Vasvári 1979 óta zsinórban nyeri az összetett versenyt, a fiúk sikere mellett külön öröm, hogy a lányok is visszavágtak a kecskemétieknek, és a dobogó legmagasabb fokára állhatták. Ebben az is szerepet játszott, hogy a leányok egyéniben két aranyat is nyertek. Eredmények, leányok, 100 m: 1. Bakajsza Anita (Vasvári). Távol: 1. Kántor Andrea (Vasvári). Diszkosz: 3. Borbély Zsuzsa (nyíregyházi egésszégügyi). 4x100: 2. Vasvári (Szegedi, Kovács, Kecskés. Bakajsza). 4x400: 2. Vasvári (Polgári, Kapin, Tóth, Bakajsza). Csapatban, távol: 3. Vasvári (Tóth, Kecskés, Dala- nics, Kántor, Bakajsza). Fiúk, 200 m: 2. Borszéki Péter (Vasvári). 400 m: 3. Borszéki Péter (Vasvári). 1500 m: 3. Bácskái Zsolt (nyíregyházi 110-es). 3000 m: 2. Bácskái Zsolt (nyíregyházi 110-es). Diszkosz: 1. Bacskó Sándor (mátészalkai Baross). Gerely: 3. Kocsis Gábor (Vasvári). 5 km gyaloglás: 1. Gyöngyi András (Vasvári). 4x100 m: 1. Vasvári (Mészáros, Borszéki, Kulcsár, Mónus). 4x400 m: 1. Vasvári (Mészáros, Fekete, Varga, Borszéki). 4x1500 m: L Vasvári (Sánta, Szarka, Tóth, Fodor), 2. 110-es (Királyfalvi, Pálházi, Jé- csák, Bácskái). Csapatban, gerely: 1. Vasvári (Majoros, Németh, Kocsis, Juhász, Betléri). Diszkosz: 1. mátészalkai Baross (Bacskó, Kovács, Szabó, Hilbert). Az iskolák közötti végeredmény, leányok: 1. Vasvári 88, 2. kecskeméti Bolyai 76,3. sátoraljaújhelyi Kossuth 50 ponttal. Fiúk: 1. Vasvári 100, 2. szolnoki Baross 40, 3. Békéscsaba 30 ponttal. Megkezdődik a felkészülés A NOB-ülés után szem előtt az atlantai olimpiára való felkészülés Nyíregyháza (KM) — Orendi Mihály és Pók István mellett Mádi Zoltán is tagja a Magyar Olimpiai Bizottság-' nak — hallottuk tegnap a Városi Stadionban tartott sajtótájékoztatón. Nyíregyháza polgármestere a Megyei Jogú Városok Szövetsége egyik képviselőjeként került be a testületbe, s ez a választás megyénk sportdiplomáciájának is erősítője lehet. A hétvégi MOB-ülésen számos fontos téma került előtérbe. Egyre élesebben vetődött fel a sportegyesületek tragikus helyzete — óriási társadalom- biztosítási és egyéb tartozásaik vannak — kormányzati segítség nélkül összeomlásuk is bekövetkezhet. Már most kezdetét vette az 1996-os atlantai olimpiára való felkészülés időszaka, a szakszövetségek megtervezték a programjukat, s kijelölték a bővebb kereteket. A barcelonaihoz hasonlóan megyénk több sportolója is jelölt: Harsági Andrea tollaslabdázó, a lovas Bubán Zsolt, Ficsor József diszkoszvető, Németh László és Juhász lstx’án súlyemelők. Az már most látszik — hiszen mint oly sok másra, a sportra sem sok pénz jut — hogy takarékosság is szükséges a felkészülésben, s az ön- kormányzatok ismételt áldozatvállalása is. Bár a MOB a szűkebb keret tagjait személyre szólóan támogatja majd, gondot jelent, hogy a látványos támogatási szerződésekből még csak az idei évre ígért összegek egy- tizede folyt be. Tippel: Neumann Gábor, a Nyíregyházi FC elnöke Harasztosi Pál felvétele 1. Baja-Kiskörös x 2. Gödöllő-DVSC x 2 3. Szekszárd-Haladás 1 4. ZTE-Dorog 1 x 5. Cesena-Taranto x 6. Cosenza-Piacenza 1 x 7. Cremonese-Temana 1 8. Andria-Reggiana 2 9. Lecce-Lucchese 1 10. Modena-Bari 1 x 11. Monza-Bologna x 12. Padova-Ascoli 1 13. Pisa-Venezia 1 x 14. Verona-Spal 1 Halálos baleset München (dpa) — Autóbaleset során életét veszítette Drazsén Petrovics, Európa egyik legjobb kosárlabdázója. A hírügynökségi jelentések szerint a 28 esztendős horvát játékos — az észak-amerikai profi ligából vissza akart térni az öreg kontinensre — München és Nürnberg közötti az A9-es autópályán szenvedett halálos kimenetelű autóbalesetet, miközben a horvát fővárosba, Zágrábba tartott, hogy a válogatott Európa-bajnoki felkészülésén részt vegyen. A rendőrségi információk szérint a személyautó egy tehergépkocsival ütközött, miután annak vezetője az esős időben elvesztette uralmát járműve felett. Gipszben tanulhat Tokió (Reuter) — A japán profilabdarúgó-bajnok- ságban nem megy éppen fényesen eddig a Grampus Eight nevű csapatnak. Pedig a nagoyai klub igazi csatárcsillaggal büszkélkedik. A 32 éves egykori angol válogatott Gary Lineker kergeti itt a labdát. Azazhogy most hat héten keresztül nem kergetheti, mert az Osaka Gam- bas elleni bajnokin a lábujját törte. Másfél hónapon keresztül csak távolról figyelheti japán társai játékát. Ákikkel egyébként eleddig nem értette meg magát fényesen. — Tény, kommunikációs nehézségek miatt nem tudom elmagyarázni nekik, hová és merre tegyék a labdát — mondta Lineker. — Ezért javában tanulom a nyelvet. Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Esik Sándor, Páll Géza, Sípos Béla. ♦ Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánné. ♦ Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5.4401. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Adám. Hírügynökségek: MTI/AP. ♦ Készült a Kelet-Magyarország fényszedő ! rendszerén. Vezető tördelő: Csonka Zsolt ♦ Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11., telefon: 52/313-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató ♦ Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: (06-52) 312-111. Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. ♦ Előfizetési díj egy hónapra 315 forint, negyedévre 945 forint, fél évre 1800 forint, egy évre 3408 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 14,80 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. g=n totó 2 24. hét