Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-09 / 132. szám
Kelet-Magyarország 5 1993. június 9., szerda A kizárás az egységet erősíti Az MDF választmányának döntéséről beszél Néző László aki a megyét képviselte Nyíregyháza (KM - BJ) — Az elmúlt hét végének legnagyobb érdeklődést kiváltó eseménye az MDF országos választmányának ülése volt. Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megye MDF-es tagságát öt választmányi tag képviselte. Egyikükkel, Néző Lászlóval beszélgettünk az esemény után. □ Milyen körülmények között született a döntés? — Vasárnap hajnalban 10-11 órás vita után született a döntés. Több határozati javaslat is elhangzott, közülük végül is kettőt fogadott el a választmány. Egy budapesti választmányi tag határozati javaslatát, amelyik arról szólt, hogy szólítsuk fel Csurka Istvánt, távozzék a pártból. A másik, a Horváth Balázs- féle javaslat, amely azon kívül, hogy hitet tett a kormány és a kormány politikájának támogatása mellett, tartalmazta azt is, hogy a frakcióból kizárt négy képviselőt — Csurkát, Zacsek Gyulát, Kirány B .Izabellát és Balás Istvánt — utaljuk etikai bizottság elé. Végül is a választmány nem zárta ki a négy embert, mert nincs jogosítványa, erre csak az etikai bizottságnak van joga. □ Várható ettől a döntéstől, hogy egységes lesz az MDF? — Több előadó is azt mondta: ettől a'döntéstől remélik az MDF egységét. Pontosabban inkább azt remélik, hogy ettől megvalósul valamiféle belső egység is, mert formailag viszonylag egységes az MDF, de belső politikai és eszmei tartalma nem volt egységes. □ Mit szólnak majd ehhez a döntéshez a tagok? — Nem hiszem, hogy túl sokan fognak kilépni emiatt az MDF-ből. Akik Csurka István mellett álltak, azok elkeseredésükben inkább visszavonulnak a politikától, tehát lehet, hogy egységesebb lesz a párt. Ez egyébként mindenképpen szükséges lépés volt, de meg kell mondanom: nagy keserűséget okozott. Vasárnap hajnalban nemigen lehetett látni jókedvű embereket. □ Hamvas László nyilatkozta a minap, hogy a megye MDF tagsága Csurkát követi. Ebből esetleg következhet az, hogy ebben a megyében jobban megcsappan az MDF tagjainak létszáma? — Azt hiszem, Hamvas László azt nyilatkozta, hogy az MDF tagjainak többsége érzelmileg Csurka István mellett áll. Ezt valaki úgy fogalmazta meg már korábban, hogy mindegyik MDF-tag szívében, lelkében, érzelmeiben van egy kis Csurka István. Viszont ahhoz, hogy a kormány, a parlamenti frakció és maga a párt is működni tudjon, ezt valószínű meg kellett tenni, mert az utóbbi hetekben, hónapokban egyébről sem folyt a párton belül a szó, mint erről, pedig most már más dolgokról is kellene beszélni. □ Talán Kónya Imre mondta, hogy a döntés után egységesebb lesz az MDF. Ön is így látja? — Nem tudom, hogy ez a lépés megszünteti-e a párton belüli nézeteltéréseket, mert a Csurka által felvetett problémák attól még problémák maradnak, hogy eltávolítja a pártból a fegyelmi bizottság. Többségében úgy gondoljuk, hogy ezek a problémák nem igazán megoldhatók ilyen parlamenti összetételben, mert kétharmados törvényeket nem tudunk megváltoztatni és az MDF programját sem lehet végigvinni, mert nincs 50 százalék plusz egy szavazata az MDF- nek, tehát koalíciós programot kell mindenképpen megvalósítani. Ahogy a választmányi ülésen felmerült, eleve naívság lenne azt feltételezni, hogy az 1989-ben megírt programot ugyanúgy kell 1993-ban végrehajtani, ahogyan azt megírták. Négy év alatt nem csak az MDF, hanem a világ is sokat változott körülöttünk, és az a program az akkori realitások között készült, 1993-ban pedig a mostani realitások között kell a törvényeket meghozni és végrehajtani. 1989-ben a körülményeket sem tudtuk reálisan felmérni, mert nem tudtuk például, hogy valójában mennyi a külső, a belső államadósság, a kölségvetési hiány. Hiába készít egy párt programot, ha kiderül, hogy a valóság nem olyan, amihez a programot szabta. Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy az MDF nem hajtotta végre a programját. De nem azért, mert eltávolodott Lakitelek szellemétől, hanem mert mások a körülmények. Mi szeretnénk a legjobban, ha azt végre lehetett volna hajtani. □ Egységes állásponttal utaztak-e a választmányi ülésre a szabolcsi tagok? — Az országos válaszmány megyei tagajainak nem volt egységes álláspontja. Volt, aki mindkét javaslattal egyetértett, volt aki egyiket sem szavazta meg. Az pedig majd kiderül, hogy a tagság hogyan foglal állást, mert csűrötökön megyei választmányi ülés lesz és erről lesz szó. Nem kérdezték meg a MOSZ képviselőit Budapest (MTI) — A pótköltségvetés elfogadását támogatók mellett vannak pártok, szervezetek, érdekvédelmi testületek, amelyek elfogadhatatlannak tartják a tervezetet, jelenlegi formájában. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkára Horváth Gábor a következőképpen érvel: — Nem tartom természetes dolognak, hogy a gazdasági érdekképviseleteknek nem volt módjuk véleményt, javaslatokat fűzni a pótköltségvetés tervezetéhez, mielőtt azt beterjesztették a kormányhoz. Elmondtuk volna, hogy már az elmúlt év végén — a kétkulcsos áfa bevezetése előtti vitában, amely az Érdekegyeztető Tanácsban folyt — elfogadtattuk: ha már nincs más célszerű megoldás, akkor legalább ne a tervezett 8, hanem csak a 6 százalékos kulcs érvényesüljön az alapvető termékkörben. Ehhez tartoznak a mezőgazdasági termények és az élelmiszerek is — említi a főtitkár, majd így folytatja: — A lakossági vásárlóerőt ismerve, a fogyasztók mellett így is a mezőgazdasági termelőket érintette a legkeményebben az áfakivetés. Az év első hónapjainak adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom — változatlan áron mért — mintegy 6 százalékos visszaesését kizárólag az élelmiszer-fogyasztás folyamatos csökkenése okozta. Ez súlyos következményekkel járhat amit jó lenne elkerülni. Akik a háttérből irányítanak Az SZDSZ-nél egyetlen párt sem tartja fontosabbnak a másság tiszteletét Nyíregyháza (KM - BG) — Vannak munkakörök, melyeknek betöltői a legritkább esetben lépnek a nagy nyilvánosság elé. Ám nélkülük megállna a gépezet. Ilyen többek között a pártok megyei szervezőinek, irodavezetőinek posztja. A nemrég kezdődött sorozatunkban őket mutatjuk be, most Lövei Csabát, az SZDSZ megyei irodavezetőjét. A szabad demokraták megyei központját a Szabolcs szálló szomszédságában, egy meglehetősen lerobbant épület második szintjén találhatja meg az érdeklődő. Balra az SZDSZ, jobbra a FIDESZ. Tudva, hogy a városban a liberálisok kormányoznak, eléggé furcsa ez a kopott, összefirkált dufart, s lépcsőház. A felújításra azonban, ha már eddig hiába vártak, a közeljövőben aligha kerül sor, hiszen közeledik a választás, s az érintettek energiáját az köti majd le minden bizonnyal. A választásokra való felkészülésben fontos szerep vár a megyei irodavezetőre is, aki innen van még a harmincadik életévén. Azt kérdezzük tehát tőle indulásképpen: □ Hogy-hogy nem a FIDESZ-t választotta annak idején, hiszen sokan azt tartják a fiatalok pártjának? — Mert az SZDSZ-ben láttam azt az erőt, amely kivezetLöveí Csaba Harasztosi Pál felvétele heti az országot a válságból. A FIDESZ akkor még korántsem volt olyan markáns szervezet, mint az SZDSZ. □ Talán ezért is terjedt el a köztudatban, hogy a FIDESZ nem más, mint a szabad demokraták ifjúsági szervezete. — Ami persze már akkor sem volt igaz. No de, hogy a döntésem indoklását folytassam... A nyolcvanas évek végén sokad magammal együtt rengeteget töprengtem egy másféle politizálás esélyein. Különféle csatornákon seregnyi másképpgondolkodóval ismerkedtem meg, s az SZDSZ vezetői tették rám a legmélyebb benyomást. így kerültem közéjük, lettem a párt tagja. □ Ma hány SZDSZ-est tartanak a megyében számon? — Most kerítettünk sort a tagkönyvek cseréjére, úgyhogy majdnem pontos számot tudok mondani. Hétszázegy- néhányan újították meg a tagságukat a harminckilenc alapszervezetünkben. □ Kimondva kimondatlanul a pártok már elkezdték a felkészülést a jövő évi választásokra. Am az SZDSZ portáján feltűnő csend van. — Pedig már mi is elkezdtük, folyik a jelöltek kiválasztása. A helyi szervezetektől több jelölt nevét is kérjük, a vizsgáztatásukba külföldi, „fejvadász” cégeket is bevontunk. □ Milyen szereplésre számítanak? Kik lesznek az SZDSZ- es képviselők legnagyobb ellenfelei? — Azt várjuk, hogy az egyéni körzetekben legalább két jelöltünk befut. Jelenleg a városokban vagyunk a legerősebbek, Nyíregyházán kívül Mátészalkán, Kisvárdán, s a környékükön, így az esélyeink is ott a legnagyobbak. De hangsúlyozom, jelenleg. A választásokig majdnem egy év van hátra, addig még sok minden történhet. A felmérések a három ellenzéki pártnak tizenöt-húsz százalékos választási eredményt jósolnak. Nekünk egyébként a tapasztalatok szerint egy tízszázalékos stabil szavazótáborunk van az országban, s ha egy dinamikus, kormányképes erőt sikerül felmutatnunk, akkor közel kerülhetünk akár a győzelemhez is. □ Mind az SZDSZ, mind a FIDESZ liberális pártként határozza meg önmagát. Milyen alapon dönthetnek majd a választók közöttük? — Én azt hiszem, bennünket főleg értelmi szempontok alapján választanak, míg a FIDESZ-re inkább érzelmi alapon szavaznak. Az emberek szemében a FIDESZ volt eddig a leginkább „antipárt”, mely nagyon sokszor kivonta magát a tisztázó vitákból. Ez a maguk szempontjából az adott pillanatban lehet, hogy ügyes húzás volt, de nemigen szolgálta az ország érdekeit. Ráadásul ők is belekeveredtek az úgynevezett székházügybe, s ez egészen biztos, hogy nem válik az előnyükre. □ Vidéken élő, ráadásul alföldi értelmiségiként Ön annakidején választhatta volna valamelyik koalíciós pártot is. — Nézze, én olyan családban nőttem fel, ahol rengeteg szakma, vallási felekezet képviseltette magát, így időben megtanulhattam a toleranciát. Felnőttként is igen lényegesnek tartom ezt, s állíthatom, hogy az SZDSZ-nél egyetlen párt sem tartja fontosabbnak a másság tiszteletben tartását. Közbizalmatlanság A „létező szocializmus” bukásának egyik nagy tanulsága (lehetett volna), hogy csak az a rendszer legitim, amely megteremti a feltételeket ahhoz, hogy róla vitatkozni és dönteni lehessen, amely engedi elvitatni elismertségét. Egy kormányzat szilárdsága egyenes arányban áll a rá vonatkozó gyakorlati kritika, azaz akár a felváltása lehetőségének szavatolásával is. De mintha kormányzatunk nem okult volna a példán. A kritikus észrevételeknek a „szamárság” minősítést osztogatja, aki a bíráló szóra bátor, köny- nyen megkaphatja a haza- fiatlanság bélyegét, lehet belőle „a nép ellensége”. (Lásd: „magyar kormánynak magyar ellenzéket”). Megint megesett a fátum: a hatalmat gyakorló kezdi összetéveszteni az ország sorsát saját megingathatatlanságával. Ez biztos jele annak, hogy a vállalt és ráruházott feladatára alkalmatlanná vált. Furcsa módon fejezi ezt ki a színpadiasán tragizált gesztus, amely egy politikus személyes lelkiismereti konfliktusát, vagy egy párt belső meg- hasonlását a „nemzethalál” víziójával kapcsolja egybe. Az összefüggés kormányzati és személyes megnyilatkozások stílusában nem véletlen dolga. Ha egy megyénkben kormánypárti politikus azt írja például: „...ez a kormány és koalíció követ el hibákat, s bőven ad lehetőséget az ellenzéknek a kritikára”, — majd utána minden bíráló észrevételt elhárít (összes bajainkat a negyven évből származtatva), akkor, — nagyrabecsülésem ellenére is magatartásában a mértékvesztés olyan jelét kell látnom, amely nem a személyes tisztánlátás zavarából, hanem hatalmi helyzetéből származik. Azt mondja pl.: minden gondunk a súlyos adósságte- herből ered. Ám legyen. Lenne azonban néhány — nem cáfolatra, csak elemzésre indító észrevételem. Először: nem feltűnő-e, nem kellene-e értelmezni azt a tényt, hogy a világgazdaságban a mienkkel együtt 2000 milliárd dolláros adósságállomány halmozódott fel? Továbbá nem kellene-e elgondolkodni azon, hogy ebben nemcsak a rossz hitelfelhasználás játszhat szerepet, hanem a magas kamatszint is? (Ismeretes, hogy hazánk felvett adósságát legalább egyszer már visszafizette.) A mezőgazdaság katasztrofális állapotáról szólva áthárítható-e a kormányzati felelősség a szovjet piac ’90-re bekövetkezett fizetés- képtelenségére? S ha így lenne is, mi az oka annak, hogy jóllehet társult tagságunk folytán a Közös Piacnak szánt exportunkat 10 százalékkal növelhettük volna, ebből semmit sem realizáltunk? Elismerésre méltó teljesítmény, hogy fizetési mérlegünk 1992-ben 500 millió dollár többletet mutatott. Nem kellene-e azonban megvizsgálni azt is, miért esett vissza külkereskedelmi forgalmunk az utóbbi négy hónapban 27 százalékkal? Kérdéseimmel azonban nem szeretnék megragadni a gazdaság egy konkrét vitában érintett tárgykörénél. Mert a súlyos gondjainkat szaporító egyéb „betegség”- tünetek mögött a magam részéről tágabb összefüggést sejtek. Meggyőződésem volt, s maradt ugyanis, hogy a rendszerváltás elsöprő erejű igénye, a súlyos örökséggel való szembenézés felvillantotta a szükségszerűségét és egy pillanatra valóságosan is megteremtette történelmi lehetőségét egy szélesebb alapú nemzeti együttműködésnek. Súlyos következményekkel járó hibának tartom, hogy a politikai tényezők — nemzeti és liberális demokraták — ahelyett, hogy praktikus teendők megoldásához láttak volna hozzá, az ideológiai kirekesztések útjára léptek. Ezáltal a politikai színtér minden szereplőjére árnyék vetült. Mára a társadalom végzetes megosztottsága következett be. Riasztó jeleit naponta regisztrálhatjuk. Akár az egy életre megcsonkított pécsi diákfiúról olvasunk (szkín- hedek verték félholtra a ballagás napján), akár a villanyéllel agyonvert mezőgazdasági idénymunkásról, akár a kárpótlási herce-hurca miatt egyensúlyát vesztett bot- paládi öngyilkos parasztemberről. Olvasom a Kelet-Magyar- országban, hogy az IKSZV átalakításával megbízott igazgató úgy vélte, nem szükséges egyeztetnie az érdekvédelmi szervezetekkel. Nem gondolom, hogy ez a magatartás liberális elveiből következik. Inkább abból az egyre általánosabbá váló mentalitásból, amely az észszerűnek vélt) gazdasági intézkedések elhanyagolható tényezőjének tekinti a védtelenül kiszolgáltatott munka- vállalót. Az urizálás és az újgazdag pökhendiség most még törvényes igazolást is keres magának. Azt hallom, hogy az egyelőre tiltott nemesi rangok engedélyezésére készül javaslatot tenni a kormány. Szabolcsi kisgazda képviselőnk meg díszkard dolgában interpellál. Egy 1993-ban rendezett kerek- asztal-beszélgetésen megpróbáltam megfogalmazni abbeli félelmeimet, hogy az átalakulás (akár öntudatlanul) követett modelljévé a két világháború közötti időszak válhat. A nemzeti fölénytudat megjelenése a térségi külpolitikában, s a belső ellenségkeresés a „keresztény-nemzeti” szempontú kirekesztések gyakorlata belül. Konzervatív és liberális vitapartnereim azt mondták, rémeket látok. Szomorú igazolása félelmeimnek, hogy egy. kormányelőterjesztést elutasító kisebbséggel, amely a javaslat vitájában nyíltan irredenta eszmékkel indokolta ellen- véleményét, együtt szavazott megyénknek az a kormány- párti történész képviselője, aki ’89-ben olyan lesajná- lóan megmosolygott. Gyakorlatilag olyan nézeteket igazolt ezzel, amelyekről, ha valakinek, neki tudnia kellene, hogy hová vihetnek. Messzire jutottunk. Összefogásnak, akár ellenzéki oldalon is, kevés az esélye. Nem tudom, nem lesz-e már késői a szándék, ha erre késztetést csak akkor érzünk majd, mindenféle pártbeliek, ha végképp elvesztettük a közbizalmat, s ezért az események a politika hagyományos színterein, konszolidált eszközeivel kezelhetetlenné válnak? Kiss Gábor, az MSZP megyei elnöke KÖZÉLET
