Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-01 / 125. szám
12 Kelet-Magyarország KULTÚRA Ajánló sorok Kállai János napokban ért véget egy nyolc hónapig tartó tanfolyam, melynek résztvevői az újságírás mesterségének alapfogásaival ismerkedtek keddenként, két-két órában. Hogy mire jutottak a csoport tagjai, meddig merészkedtek a publicisztika nyelvi, szerkesztés- és stílusbeli, műfaji és sok más, nem említett „meglepetést” tartogató birodalmában, azt döntsék el Önök, kedves olvasóink a „tanulók” műveit tartalmazó, írásos album alapján. A tanuló szó pedig azért tétetett idézőjelbe, mert a kurzust látogatók — végül hét elkötelezettben stabilizálódott a csoportlétszám — csak igen tágan értelmezve tekinthetők valójában „tanomnak” . Valamennyien túljutottak középiskolai éveiken, néhány an felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, akadnak közöttük jelenleg munkanélküliek és állásban levők egyaránt. Jóllehet nem szándékoznak valamennyien egy életre szólóan rabjai lenni a nyomtatásban viszont látott, saját toliból származó írás semmi máshoz nem hasonlítható örömének, néhányon azért vélhetően folytatják majd az éppen csak megízlelt „szakmát" . Ha mást nem is, azt ez a hét tollforgató megtanulta a foglalkozások alatt: a leírt szónak, mondatnak, a megszerkesztett szövegnek a „súlya" a többszörösére növekszik. Nem bírja el a pontatlanságot, nehezen tűri a stilisztikai, nyelvhelyességi pongyolaságokat, „kiharsogja” a helyesírási hibákat. Megköveteli az alkotói fegyelmezettséget, az olvasó iránti figyelmességet, az egészséges önbecsülést éppúgy, mint a naponkénti alázatot a fehér papír, az írógép vagy a szövegszerkesztő előtt. A gyermekről gyermeknap után Csaholczi Vali Nyíregyháza — Nemrégen történt — sajnos, nem először —, hogy egy kisgyerek belefulladt a szomszéd porta használaton kívüli, lefedetlen emésztőgödrébe. A szomorú esetről, nyilvánvalóan nem a „gödör” tehet, de még kevésbé a gyerek, akit még ha netalán figyelmeztettek is erre a veszélyforrásra, nem volt képes az adott helyzetben felismerni: igen, arról van szó, amitől a „nagyok” távol akartak tartani. Szinte mindannyiunknak van megrázó filmélménye arról a kilátástalan állapotról, amikor valaki az ingoványbán elkezd süllyedni, vagy kétségbeesetten próbál felkapaszkodni a teste alatt beszakadt jég tábláira. A természet okozta tragédiáknál azonban könnyebben elkerülhetők az ember teremtette vészhelyzetek. Ugyanis, aki ez utóbbiakat létrehozta — akár csak egy befedetlen üreg formájában is — tud róluk. Tehát kötelessége figyelmeztetni rájuk embertársait. Egy kisgyermeket a megelőző védekezéssel óvhatunk meg az életveszélytől a legbiztonságosabban, hiszen igen sok esetben nem lehetünk mellette, nem foghatjuk vissza a mozdulatait. Hozzá kell tehát szoktatnunk a csöppségeket, hogy vegyék komolyan szóbeli figyelmeztetéseinket. El kell érnünk, hogy mint totyogó kisember bízzon őszinte féltésünkben. Még azt is megkockáztathatjuk a módszer beválása érdekében, hogy figyelmünk és figyelmeztetésünk „kíséretében” hagyjuk, hogy tapasztalatokat szerezhessen kevésbé veszélyeztető szituációkban. És ne feledjük! A gyermeknek már egészen kicsi korától kezdve jogában áll megtudni a tiltások okát. Eleinte ennek nincs olyan jelentősége, mint a megelőzésnek, de ha rászoktatjuk a magyarázatokra is, később, amikor már egyre inkább a saját útját járja, ez utóbbiak lesznek a fontosabbak. Filmbemutató előtt Nyíregyháza (G. S.) — Bár kissé megkésve, ám ezúttal igazán kiváló film érkezett a magyar mozihálózatba a Flamex Kft. forgalmazásában. A mű kissé talányos címe így hangzik: Szoba kilátással (A Room With a Wiew). Az angol film 1985-ben, bemutatása idején nagy feltűnést keltett, lesöpörve a vetítővásznakról az akkoriban futó, többi európai alkotást. Egyszerre öt kategóriában jelölték Oscar- díjra, amiből hármat meg is kapott. A legjobb film kitüntető címéért szintén indult, végül a legjobb forgatókönyvadaptációért Ruth Prawer Jahbvala, a legjobb díszletért Gianni Quaranta és Brian Ackland-Snow, a legjobb jelmezért pedig Jenny Bevan és John Bright vehette át a „szobrocskát”. A valóban remek „mozi” E. M. Forster csodálatos szépségű regénye alapján készült. Az amerikai rendező, James Ivory egyébként filmre vitte Forster másik két regényét is Maurice és Howards End címmel. Sokak szerint azonban a Szoba kilátással című a trilógia legsikerültebb darabja. (A Howards End-et már bemutatták nálunk is 1992-ben — amolyan „becsalogató” címmel: Szellem a házban.) A Szoba kilátással, elvitathatatlan értékei ellenére, valószínűleg mégsem lesz kasszasiker, hozzátéve: maguk az alkotók kifejezetten rétegigény kielégítésére szánták. A filmet már játszák a fővárosban, és gondolom, rövidesen megérkezik majd megyénkbe is. Remélem, örömük lesz benne szűkebb pátriánk filmbarátainak. 1993. június 1., kedd Vissza a diákévek helyszínére Báthori tanár úr a nyírbátori gimnázium levelező tagozatának egyik beszámoltató vizsgáján Balázs Attila felvétele Sándor Tímea Nyírbátor — Rohanó tempójú világunkban egyre több ember kényszerül arra, hogy egyszerre több dologgal is foglalkozzék, ezzel gyakran kiszolgáltatva magát az elaprózottság, a szétszórtság veszélyének. Mert minden, vállalt feladatot lelkiismeretesen teljesíteni, jól helytállni több területen, bizony nem könnyű. Akinek mégis sikerül, szerencsésnek tarthatja magát. Báthori Gábor, a nyírbátori gimnázium igazgatóhelyettese ez utóbbiak körébe „sorolható”. Vezetőhelyettesi munkája mellett a gimnáziumban is vállal plusz feladatokat, de vannak teendői a városi önkormányzatban, csakúgy, mint az egyháznál. Aki jobban ismeri, tudja: optimista, mindig vidám és segítőkész ember. □ Hogyan indult a pedagógusi pályán? Hol kezdett tanítani az egyetem elvégzése után? — A kezdetkor, sajnos, nem volt lehetőségem a tanításra. Az akkori városi tanács művelődési osztályán kaptam állást. Tanulmányi felügyelőként dolgoztam. Az ott eltöltött öt év az oktatás ügyét más nézőpontból tárta elém, mint ahogy az bennem korábban kialakult. Persze, a szívem mindig a tanítás felé húzott. Hiányoztak az iskolai „negyvenöt percek”. □ Mikor került a jelenlegi munkahelyére, a Báthory Gimnáziumba? — 1989-ben adatott meg — dupla örömként — a lehetőség. Visszatérhettem a tanítás gyakorlatába, a diákok közé. Ez volt az örömöm egyik forrása. A másik pedig az, hogy mint tanár jöhettem vissza abba az iskolába, ahol máig felejthetetlen diákéveimet töltöttem. □ Mint „új” embernek, voltak-e változtatási elképzelései az iskola dolgait illetően? — A cipőipari szakközép „leadásával” sikerült tiszta profilú gimnáziumot létrehozni, méghozzá oly módon, hogy egyszersmind megteremtettük a városban a nyolcosztályos gimnáziumot, mint a sokak szerint „elit” képzés bázisát. A nálunk amúgy is jó színvonalú idegennyelv-oktatás további erősítésére 1993 februárjában létrehoztunk egy nyelviskolát, melyhez kialakítottunk egy korszerű nyelvi labort. Az új nyelvoktatási rendszerben, melyet jelentős mértékben támogatott a Maczula Alapítvány, a kilencvenegy általános és középiskoláson kívül felnőttek is tanulhatják a németet és az angolt. □ Milyen a kapcsolata a diákokkal? Mennyire érti meg sokszor nagyon „egyedi” problémáikat? — Mondhatom, jó viszonyban vagyunk.*Mindig is diákközpontú nézeteim voltak, ezen a gyorsan szálló évek sem tudtak változtatni. Olyan iskolát szeretnék, melyben a diák és a tanár egyaránt otthon érzi magát. □ És a közélet? Milyen „szerepléseket” vállal? — A városi önkormányzat oktatási bizottságának vagyok a tagja. Ebben a minőségemben arra törekszem, hogy szélsőségmentesen tudjam figyelemmel kísérni a gyerekek és a pedagógusok munkáját, gondjaikat, és hogy ebben a szellemben segítsem az intézmények munkáját. Úgy szervezem a teendőimet, hogy maradjon időm a város kulturális külkapcsolatainak a szervezésére, formálására is. □ Milyen szolgálatot vállal az egyháznál? — Az ötszáz éves református egyház gyülekezetében szintén a külföldi kapcsolatok koordinálása tartozik a feladataim közé. Az a megtiszteltetés ért, hogy május közepén megválasztottak a nagy múltú gyülekezet gondnokává. A magyar rap es a Rapülők Tóth Mihály Nyíregyháza — A múlt év vége felé — a magyar rap rajongók nagy örömére és tetszésére — megalakult a Rapülők elnevezésű együttes. Némi túlzással azt is mondhatnánk: létrejöttükkel meghonosodott hazánkban a magyar „szövegű” rap. A három betűs mozaikszó jelentése: ritmikus amerikai költészet, s mint ilyen, elsősorban az amerikai, színesbőrű, utcai raperek körében terjedt el. Napjainkban igen sok híve van ennek a műfajnak, és nagy népszerűségnek örvend a hazai diszkók világában is. Talán —Tárca------ezet csókolt az unokájának, amikor utoljára láttam. Gyermeki kíváncsisággal teli áhítat csillogott a szemeiben. Simogatta a menyasszonyi ruhát, és azt ismételgette: Oh, de szép vagy! Figyeltem a jelenlevők arcát, a tekinteteket, kerestem valami megfogalmazhatatlant, de nem sikerült szavakká „testesíteni” az érzelmeimet. Zavaromban, amit a meghatódott- ság feltüremlő könnyei okoztak, betértem egy szobába, ahol a gyerekek nézték a tévét. Dédi is bejött, és érdeklődve nézett ki az ablakon: nem értette, miért állnak kocsik a ház előtt. ez a körülmény játszott közre a Rapülők színre lépésében és villámgyors közönségsikerükben. A trió tagjainak kapcsolata nem újkeletű, hiszen Berkes Gábor és Szentmihályi Gábor korábban az Első Emelet együttesben muzsikáltak, Geszti Péter pedig az említett társulat szövegírójaként tevékenykedett. Ez utóbbi funkciót látja el az éneklés mellett a Rapülők csapatában is. Videó- klipjeikben és koncertjeiken már puszta megjelenésükkel felkeltik a közönség érdeklődését. Amilyen bohémsággal előadják a számaikat — amiket azért komolyan kell venni — Kimenekültem, de gondolataim még mindig körülötte forogtak. Ösztönösen a megrakott svédasztalhoz mentem, Sípos Margit A dédi s rátalálva az egyetlen pót- cselekvésre: enni kezdtem. Aztán eszembe jutottak az előző napok emlékei. Az előkészületek alatt hányszor az unoka szemére vetette, hogy nem szól a menyasszonyságáról. Néhány perc múlva pedig iskolai feleletet túlszárnyaló az csak „hab a tortán”. Dalszövegeik egyszerűek, érthetőek, vidámak és játékosak. Ez lehet a titka, hogy a legkülönbözőbb korosztályokat tudják szórakoztatni a slágereikkel, a kisgyerekektől a nyugdíjasokig. Számaikat kissé alaposabban végigmustrálva, felfedezhető néhány külföldi sztárcsapat jellegzetes zenei világának a hatása. Hogy ez mennyire véletlenszerű vagy tudatos dolog, azt nehéz eldönteni. Ami engem illet, a hasonlatosságok egy csöppet sem zavarnak! Persze, a „valahol már hallottam” érzése leginkább három számukkal kapcsolatban bizonyítható. Ilyen a Zúg a Volga pontossággal szavalt nekünk. Minden, valaha a lakodalmakban elhangzott köszöntőt, búcsúztató rigmust tudott. Szégyellem magam, mert nem figyeltünk rá. Pedig roppant büszkén és magabiztosan verselt. Mivel nem talált hálás közönségre, szomorúan elvonult, hogy később újra visszatérhessen, és ismét elkezdhesse a „műsorát". Azon az emlékezetes szombati napon is folyton megjelent a rá értetlenkedve bámulok között, hogy újra és újra feltegye feleslegesnek tűnő kérdéseit. A beszélni már megtanult, a világ dolgaival éppen ismerkedő kisgyerek (2 Unlimited), az Áj lav jú (Salt n Pepa) és a Némber one (George Michael). A vitathatatlan sztárság ellenére, az utóbbi időben a Rapülők egy kissé lejjebb csúszott a slágerlistákon, és gyengült a lemezeladási statisztikákban elfoglalt pozíciójuk. Igaz, az együttes tagjai a nyilatkozataikban félreérthetetlenül utalnak arra: a „banda” csak alkalmilag verbuválódott, és eszük ágában sincs további lemezeket készíteni. Én mégis remélem: fognak még változtatni az álláspontjukon. Ha másért nem, az egyszer már megkóstolt siker jó ízeiért. Mert azt igen nehéz elfelejteni! tud így, a türelmet próbára téve kérdezni. Szerencsére, azért akadtak néha neki válaszolók is. Villámként hasított belém a gondolat, hogy a szertartásra nem vihetjük magunkkal. Vajon mi lesz vele? M ár mindenki készülődött, én is vettem a kabátomat, de még maradtam. Belestem a szobájába. Ott ült az ágyán, egyedül, előtte az asztalkán egy üzenet: „Anyuka! Ma van az Éva esküvője, ott vagyunk. Tessék nyugodtan pihenni!” Elmenőben még hallottam, amint valaki odaszólt a szomszédnak, hogy nézzen majd át hozzá...
