Kelet-Magyarország, 1993. május (53. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-07 / 105. szám
C+C diszkont áruházat nyitottak csütörtökön Nyír egyházán a Pazonyi úton a volt bútoripari szövet kezet épületében Elek Emil felvétele Bonn Horst Niggemeier német szociáldemokrata képviselő szerint egy nyilvánvalóan ténnyé sűrűsödő híresztelés nyugtalanítja Budapesten a politikai köröket: az elmúlt hetekben a szerb hadsereget Jugoszláviában mindeddig ismeretlen eredetű Scud rakétákkal szerelték fel. Kiev Ukrajna hamarosan kénytelen lesz leállítani a Magyarországról és Bulgáriából Oroszországba tartó atomhulladék átszállítását — jelentette ki szerdán az MTI kievi tudósítójának telefonon adott exkluzív nyilatkozatában Andrej Gluhov, az atomhulladékok szállításának biztonságáért felelős ukrán állami szerv vezetője. New York Az Egyesült Államok biztos információkkal rendelkezik arra nézve, hogy Kína — megszegve egy évvel ezelőtti ígéretét — továbbra is szállít föld-föld típusú rakétákat Pakisztánnak. Ezt közölte a The New York Times csütörtöki számában meg nem nevezett kormánytisztviselőkre hivatkozva. Tokió Nem érinti Japán Oroszországnak tett segélyajánlatát, hogy a hírek szerint Borisz Jelcin orosz államfő lemondta májusra tervezett japán látogatását. A japán kormány képviselői csütörtökön közölték, hogy Tokió folyósítani fogja azt az 1,8 milliárd dolláros összegű segélyt, illetve hitelt, amire a hét vezető ipari ország áprilisi miniszteri értekezletén vállalt kötelezettséget. Moszkva Borisz Jelcin csütörtök esti tévébeszédében újabb kihívást intézett az orosz parlamenthez, és egyértelművé tette: a népszavazáson kapott bizalmat és támogatást a reformok felgyorsítására használja fel, és ennek keretében az új alkotmány mielőbbi elfogadását jelölte meg kulcsfeladatként. Kecskeméten a királynő II. Erzsébet angol királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg Kecskemétre látogatott csütörtökön. A királyi vendégeket többezres tömeg köszöntötte, a város ünnepi díszbe öltözött. II. Erzsébet angol királynő és kísérete Duna-Tisza közi útja során elsőként a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolában és Gimnáziumban tett látogatást. A brit uralkodó programja a kecskeméti Nagytemplomban majd a városházán folytatódik, s a kora délutáni órákban Bugacpusztán zárul. Ütőképes honvédséget A politikai hatalom a Magyar Honvédség ügyét pártokon felül álló kérdéskörnek tartja, ezért a honvédség sorsát társadalmi üggyé kell tenni — hangsúlyozta Szendrei László. A honvédség helyzetéről, terveiről szóló tájékoztatón — amelyre 20 parlamenten kívüli párt kapott meghívást — a HM államtitkára rámutatott: erős, ütőképes honvédség nélkül nem lehet szuverenitásunkat biztosítani a térségben. Ennek megteremtéséhez pedig társadalmi támogatottságra van szükség. Fidesz-kérés A Fidesz az oktatási törvények visszavonását kéri és továbbra is hatpárti egyeztető tárgyalásokat javasol. A Fiatal demokraták azért kérik az oktatási törvények visszavonását, mert megítélésük szerint az ígéretekkel ellentétben nincs összhang az Országgyűlésnek benyújtott közoktatási és szakoktatási törvénytervezet között, a felsőoktatási törvényt pedig még be sem terjesztették — hangzott el a párt sajtótájékoztatóján. Munkanélküliség Áprilisban is csökkent — az előzetes adatok szerint 12-13 ezerrel — a munka- nélküliek száma. Április végén így 685 ezer volt a nyilvántartott állásnélküliek száma. Emléktáblát állítottak Szilágyi Lászlónak Balázs Atilla felvétele Nyíregyháza (KM — BG) — Szilágyi László kivégzésének harmincötödik évfordulóján, csütörtökön emléktáblát avattak a nyíregyházi Kossuth gimnázium Szent István utcai homlokzatán. A Szabolcs- Szatmár megyei forradalmi bizottság elnökét az 1956-os forradalomban való részvételéért 1958. május 6-án végezték ki, s egészen a legutóbbi időkig jeltelen sírban pihent. Az emléktábla avatása előtt a TIB, a POFOSZ, s több állami, illetve pártszervezet képviselői megkoszorúzták a mártír nyíregyházi sírját. Az emléktábla avatásakor Gáspár Miklós, a Keresztény- demokrata Néppárt parlamenti frakciójának helyettes vezetője, országgyűlési képviselő idézte fel Szilágyi László életútját, a forradalomban játszott szerepét. Vannak emberek, akik tetteinek értéke az idő Leleplezik az emléktáblát múlásával nem kopik, hanem fényesedik, emelte ki a politikus, majd arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a magyarság ötvenhatos heroikus, magányos küzdelme őszinte csodálatot vívott ki szerte a világban. A második világháború tragédiája után visszaadta a nemzet önérzetét. Gáspár Miklós, s Bánszki István, a Kossuth gimnázium igazgatója ezt követően leplezte le a gimnázium egykori tanulójának emléktábláját, amit Lábossá Lajos evangélikus püspökhelyettes áldott meg. A legfrissebb Lincshangulat Nyírbátor (KM - K. É.) — Valóságos lincshangulat uralkodott tegnap a Nyírbátori Cipőgyárban. A háromnapos, kényszerből elrendelt munkaszünet után a dolgozók azért jöttek be munkahelyükre, mert azt remélték, hogy munkásgyűlés keretében végre megtudják, mi lesz a sorsuk. A csütörtökön koraestig tartó várakozás után sem lettek okosabbak: sem a Pécsi Bőrgyár sem a Fekete Bőr, sem pedig, a szintén a gyárban tartózkodó felszámolással foglalkozó hivatal képviselői nem adtak számukra megnyugtató információt. A reggel óta várakozó, joggal türelmüket vesztett dolgozók ezért úgy döntöttek, nem mennek haza addig, amíg valakitől kérdéseikre érdemi választ nem kapnak. A fejük fölött, s a •otsukról döntő alkudozás a tudósítás idején is tartott. Idegenforgalom Nyírbátor (KM - K. É.) — Idegenforgalmi szakemberek, a, legnevesebb utazási irodák képviselői, illetve a Nyírbátori Határőrkerület vezetői találkoztak csütörtökön Nyírbátorban. Az eszmecserére a III. Idegenforgalmi Szemle keretében került sor. A kétnapos rendezvény célja, hogy az utazást szervezőkkel, az irodák képviselőivel megismertesse a határ- átkelés lehetőségeit, s nem utolsó sorban megyénket. Mint a határőrség nevében Seres József ezredes, parancsnok elmondta, a keleti végeken az ország második legfontosabb átkelőhelyén egyre nagyobb a forgalom. Áz ukrán-magyar határ mára kulcs- fontosságú lett, hiszen nemcsak hazánk, hanem a nyugati országokból érkező, rajtunk keresztül a volt Szovjetunió tagállamaiba igyekvő turistáknak, üzletembereknek vezet itt az útja. A tapasztalatcsere egyben az információk cseréje is — hagoztatták a résztvevők, akik azt is elmondták, a Felső-Ti- sza Vidéke s benne Szabolcs- Szatmár-Bereg olyan része az országnak, mely mindmáig nem kapott kellő figyelmet. Pedig a látnivalók, a nevezetességek egész garmadája, s a természet legszebb látványosságai láthatók itt. Az ORFK vezetője megyénkben Nyíregyháza (KM — CS. GY.) — Csütörtökön megyénkbe látogatott dr. Pintér Sándor vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetője. Rakama- zon, Ibrányban és Kemecsén a rendőrőrsök életével, munkájával ismerkedett, majd a megyei rendőr-főkapitányságon állománygyűlésen vett részt. Többek között elmondta: fontos feladatának tekinti a rendőrség politikamentességének biztosítását. Lehetőségei szerint támogatja a rendőrök anyagi helyzetének javítását célzó erőfeszítéseket. Az állománygyűlés megnyitása Elek Emil felvétele Élmények az iskolákban A hétköznapi kommunikációs kultúra előtt nagy lehetőségek vannak Nyíregyháza (KM) — Törekvések az európai pedagógiákban címmel rendeztek nemzetközi tudományos találkozót tegnap Nyíregyházán, a városháza nagytermében. A rendező szervek szándéka szerint az előadások hozzájárultak a megyében zajló pedagógiai kutatás tájékozódásának elősegítéséhez. Jürgen Wichmann dr., a Humboldt Egyetem tanára neveléstörténeti előadásában Sackijró 1, a modem élménypedagógia orosz úttörőjéről beszélt. Sac- kij 1911-ben alapította a „Derűs élet” kolóniát, amely később a népoktatás első kísérleti állomásának a központja lett, mivel tevékenysége és hatása 35 falura terjedt ki. Legfőbb pedagógiai elve a minél sokoldalúbb élmények biztosítása volt. Jürgen V. Buer professzor szintén Berlinből érkezett. Előadásában a mindennapi élet kommunikációs kultúrájával foglalkozott, rámutatva, hogy a jövő munkavállalóival szemben megnövekedtek az igények: mobilitást, flexibilitást, egy egész életen át tartó tanulást várnak el tőlük. A kommunikáció sajátosságainak a képzés, a tanítás — tanulás folyamatában meghatározó jelentősége van. Általános tapasztalat — mondta a profesz- szor —, hogy a fiatalok kommunikációs kulturáltsága alacsony színvonalú, s ez megnehezíti beilleszkedésüket a felnőttek világába, a gazdasági folyamatokba. Stefi Hagel az iskolai agresszió néhány formáját elemezte, s arról is beszélt, hogyan lehet ezeket a jelenségeket kezelni. Az előadások elhangzása után mód volt arra is, hogy a hallgatóság kérdéseket tegyen fel a Németországból érkezett szakembereknek. AUTÓSZALON ÉS VÁSÁR NYÍREGYHÁZA SÓSTÓ-ERDEI SZABADIDŐPARK 1993. MÁJUS 7 - 9., NAPONTA 10.00-18.00 ÓRÁIG L. évfolyam, 105. szám Ára: 14,80 forint 1993. május 7., péntek MA: 8 oldalon