Kelet-Magyarország, 1993. május (53. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-05 / 103. szám
1993. május 5., szerda KÖZÉLET Kelet-Magyarország 5 A mérleg másik serpenyője Mádi László, a Fidesz képviselője, a Kelet-Magyarország április 28-i számában „Három év hiteles mérlege” címen értékeli az Antall kormány eddigi teljesítményét. Olyan mérleget készít, aminek csak egy serpenyője van, és azt is ócsárlással rakja tele, így kíván a Tisztelt Olvasóközönség elé „hiteles mérleget” tárni. Ez a mérleg nemcsak egy- serpenyős, hanem teljesen hamis a felfüggesztési pontja is, következésképpen nem lehet vele mérni. „Az MDF vezette kormány rosszabb helyzetben hagyja maga után az országot, mint amilyenben átvette” írja Mádi László, ami pontosan egybeesik Hóm Gyula ez év február 18-án az MSZP budapesti gyűlésén tett kijelentésével: remélem, olyan működőképes országot adnak át 1994-ben, mint amilyet mi átadtunk 1990-ben. Jól hangzó szlogen, de vajon igaz-e? Flanc kölcsönpénzből Igaz, hogy 1990-ben és az azt megelőző években jobban éltünk, mint a többi kelet-európai ország népe; még csekély volt a munkanélküliség, még az árak nagy részét államilag dotálták, az infláció 1984 óta elviselhető ütemben emelkedett. De mindkét politikus elhallgatta, hogy az az ország hitelben működött. Kölcsönvett pénzen könnyű volt flancolni, különösen ha nem azoknak kell megadni, akik felvették. Ezt a pénzt arra használták fel, hogy fenntartsák azt a látszatot, hogy az ország jól működik. Akkoriban persze nem tudtuk, hogy 1984. és ’90. között a magyar nettó adósságállomány megkétszereződött! A hitelekből lehetett dotálni a veszteséges termelőszövetkezeteket, 1988-ban el lehetett engedni az Ózdi Kohászati Művek 8 milliárd forintos adósságát, lehetett „hangulat- javító” valutaellátmány-növelést végrehajtani, hogy egyetlen év alatt 240 millió dollárt hordjanak ki az állampolgárok Bécsbe, lehetett dotálni az árakat, hogy elhitessék a vásárlókkal, hogy a magyar gazdaság ilyen olcsón, hatékonyan termel, és fenn lehetett tartani munkahelyeket olyan üzemekben, amelyeknek áruit nem lehetett eladni. De egyet nem lehetett: tovább építeni a szocializmust. A hitelt ugyanis visz- sza kell fizetni! Szembesülés az örökséggel Mádi Képviselő Úrban felülkerekedett az ellenzéki politikus a közgazdásszal szemben, amikor a ’89-90-es fordulat idejéhez próbálja hasonlítani az Antall-kormány teljesítményét. Nem teszi a serpenyőbe, hogy 1989-ben, a Német-kormány teljes évében még az esedékes kamatot is tisztán hitelből törlesztették, tovább növelve a nettó adósságot, addig az Antall-kormány 1992-ben úgy törlesztett 3,7 milliárd dollárt, ebből 1,3 milliárd kamatot, hogy a folyó fizetési mérlegben 500 millió dollár pozitívum maradt. Ez a visszafizetési összeg egyébként megfelel abban az évben kifizetett egész nyugdíjtömegnek, vagy a magyar egészségügy kétévi működési költségének. Nincs benne a serpenyőben az sem, hogy devizatartalékunk 800 millió dollár volt 1990 tavaszán, ma ennek 6-7 szerese, de az sem, hogy 1984. óta növekvő infláció 1992-ben csökkent először. Hamis a mérleg azért is, mert a kommunizmus összeomlása nem olyan, mint a kártyaváré, amelyik egyik pillanatban áll, a másikban elemeire hullik, és nincs más gondunk, minthogy a lapokat újra egymásra állítsuk, és máris kész a szép új építmény! Naív dolog azt hinni, hogy a rendszer 1990. május 2-án összeomlott Magyarországon és utána jött a Szép Új Világ! Jó tudni, hogy a kommunizmus, aminek építése közben körülbelül 30-50 év távolságra kerültünk a Nyugattól, még mindig nem múlt ki. Elég ha arra utalok, milyen nehéz a tulajdont, ami korábban bűnnek számított elfogadtatni az emberekkel, és hogy az új tulajdonviszonyok kialakításának zavarai milyen mértékben gátolják gazdasági kibontakozásunkat. Amilyen hamis Mádi képviselő úr „hiteles mérlegének” fent vázolt összehasonlítási alapja, olyan sok csúsztatás van a továbbiakban is. Félreértés ne essék, ez a kormány és a koalíció követ el hibákat, bőven ad lehetőséget az ellenzéknek kritikára. Nem is lehet hibátlan, hiszen járatlan úton halad, és valóban történelmi erőpróbának van kitéve. Az azonban bizonyos, hogy leginkább a valótlan és túlzó vádakkal lehet azt elérni, amit a cikk írója gúnyosan a kormány egyedüli látványos sikerének tart a parlamenti demokráciába vetett bizalom megcsappanását. Mert mi más az a vád, hogy az MDF vezette kormány nem szembesítette a választókat az átvett, hallatlanul súlyos örökséggel? Mást se teszünk, mint folyamatosan szembesítjük a magyar népet ezzel a nehéz hagyatékkal. Ez olyan kötelességünk, amit mindig fölérendelünk napi politikai érdekeinknek, mert nemzetben, tehát hosszú távon kell gondolkodnunk. A mi történelmi terhűnk, megmondani a munkásnak, parasztnak és kutatónak, hogy munkája a nemzetközi piacon sokkal kevesebbet ér, mint más jobb sorsú népeké. Nem a szorgalom, tehetség hiánya, hanem körülményei miatt. Mert mesterséges volt a piac, amire termelt, mert nem volt érdekeltsége a munkájában, mert kontraszelektált vezetői voltak, mert elmaradottak a munkaszervezés tudományában, mert a rendelkezésére álló technika alacsony színvonalú. Mi szembesítjük az emberek százezreit azzal, hogy nincs számukra munka, mert a minden közgazdasági alaptételt mellőző mesterséges piac összeomlott, ennek következtében nem lehet fenntartani olyan állami üzemeket, amelyek raktárra termelnek. Mi szembesítjük az állampolgárt azzal a súlyos örökölt demográfiai helyzettel, ami miatt fokozatosan fel kell emelnünk a nyugdíjkorhatárt ahhoz, hogy az ezredfordulóra ne omoljon össze a magyar társadalombiztosítás. És nekünk kell azt is megmondani a lakosságnak, hogy a ránk hagyott adósság, a csecsemőket is beleszámítva, fejenként 200 ezer forint, amit mindannyiunknak kell megfizetni, ha azt akarjuk, hogy gyerekeinkre ne nehezedjen ez a súlyos teher. Nem jó hír az ellenzéknek A cikk szól Torgyán József megvalósíthatatlan mezőgazdasági koncepciójáról, mint ami rossz fényt vet a koalícióra. Ez aztán végképp érthetetlen vád, hiszen Torgyán Úr ellenzéki képviselő, és éppen azért deklarálta magát annak, mert a koalícióra lépett pártok számára nem feleltek meg elképzelései. Amit képviselőtársam a kormány agrárpolitikájáról ír, az annyira általános kritika, hogy nem lehet vele vitába szállni, mert nem állít alternatívát. Hogy mégis mi a Fidesz koncepciója? Arra emlékszem, hogy a kárpótlási törvény vitájában Orbán Viktornak az volt az álláspontja: senkinek semmit! Azt gondolom, ez elég önző álláspont a 35 éven aluliaktól, mivel egy másik generációt fosztottak meg annak idején tulajdonától. Ezzel hangzik egybe Mádi Úr féltő aggódása, hogy szétaprózódott birtokrendszer jön létre Magyarországon. Ebből arra következtetek, hogy nem ért egyet az 1945-ös földosztást alapul vevő földtulajdonreformmal. Ma azért könnyű általánosságban az agrárpolitikát kritizálni, mert a magyar mezőgazdaság legfőbb gondjai, hogy egyik percről a másikra megszűnt a piaca, nem orvosolható gyorsan és hatásosan. Azt mindenki tudja, hogy a magyar nagyüzemi mezőgazdaság exportja 70-80 százalékban a Szovjetunióba irányult. Ez a piac már a rendszerváltás előtt fizetésképtelenné vált, hiszen 1990-ben mintegy 2 milliárd dollárral tartoztak nekünk az áruk ki nem fizetése miatt. Ugyanezt az árut sem minőségében, sem mennyiségében nem tudjuk eladni a világpiacon több oknál fogva. Ez is egy ránk maradt örökség. Hogy milyen lesz a magyar mezőgazdaság szerkezete, annak csak egy eleme biztos: magántulajdonon fog alapulni. Ebben az évben zömében lezárul a földtulajdon kérdése, és megindul a magyar mezőgazdaság alkalmazkodása az új piaci viszonyokhoz. Ehhez már ebben az évben is nagyon jelentős segítséget nyújt a kormány, hiszen a költségvetés prioritásai között az egyik kiemelt téma. És végül a negatív serpenyőbe kerül az a pesszimista kijelentés „maximum abban reménykedhetünk, hogy a hanyatlást idén stagnálás váltja fel.” Én úgy mondanám: végre megáll a magyar gazdaság zsugorodása, ami e nagy történelmi viharban törvényszerű volt, és megindul a gazdaság növekedése! Ez nem jó hír az ellenzéknek, mert ha ezt a tendenciát érzi a választópolgár, akkor nemigen kívánja más kormányos kezébe adni a kormánykereket. Dr. Mezey Károly országgyűlési képviselő MDF Avatás a Reviczky-tanyán Horthy Miklós látogatásai Szabolcs vármegyében hivatalosan és magánjelleggel A sajtó hírül adta Horthy hamvainak hazahozatalát és újratemetését. Az emigrációban meghalt kormányzó hamvai a lisszaboni angol katonai temetőben nyugszanak. Hazahozatala után a családi jellegűnek szánt újratemetést Kenderesen rendezik szeptember 4- én ökumenikus szertartás keretében. Szabolcs megyében több alkalommal járt Horthy, részint hivatalos, részint magánjellegű alkalommal. Első alkalommal 1921-ben volt Nyíregyházán országjárása alkalmával, amikor is az udvari vonattal érkezett a vasútállomásra, ahol a város és vármegye hivatalos személyei és egy katonai diszszázad fogadta. Az üdvözlés után a város díszhintóján a Vármegyeházára ment, ahol fogadást adtak tiszteletére a megye előkelőségei. Az iskolák diákjai a Széchenyi utcán sorakoztak fel, s annak mai, Bessenyei tér részén feldíszített diadalkapu fogadta. Második látogatása ugyancsak hivatalos volt, s ez alkalommal 1931 őszén a Bal- kányhoz tartozó Reviczky-tanyán (korábban Csiffy-tanya) saját birtokán avatta vitézzé revisnyei Reviczky László altábornagyot, aki 650 holdas birtokát ajánlotta fel vitézi teleknek. Ilyen nagy terjedelmű birtok felajánlása vitézi teleknek még nem történt az országban. Országos jelentőségű eseménynek számított a vitézzé avatásnak ez a formája, mert az avatás évente egyszer, augusztus 20-án, Szent István napján a Margit-szigeten zajlott le nagy ünnepség keretében; tehát az esemény egyetlen alkalommal fordult elő, hogy a vitézzé avatás nem a fővárosban történt. (A vitézi rendről és a vitézzé avatás feltételeiről 1990. október 5-én írt és a Magyarország című hetilapban megjelent közleményemben számoltam be.) Horthy az udvari vonattal érkezett Nyíregyházára, ahol a megye főispánja jelentkezett és felszállt a vonatra, s az udvari vonat elindult Balkány irányába. Balkányban a község főjegyzője, Balogh Péter és bírája, Csikós István üdvözölték a kormányzót. A vasútállomástól autón tették meg az utat a 7 kilométerre fekvő Reviczky-tanyára akácfasorral szegélyezett homok- úton. A vitézzé avatás a megye hivatalos személyiségei jelenlétében történt meg Reviczky egyszerű tanyai ötszobás földszintes házában. A hivatalos szertartást ebéd követte, melyen a hivatalos személyeken kívül részt vett a szomszéd földbirtokosnő, Megyery Ce- leszta. A 30-as évek közepén Horthy több alkalommal járt Kál- lósemjénben Kállay Miklós akkori földművelési miniszter vendégeként, ahol vadászaton és agarászaton (agárversenyen) vett részt. Ilyenkor külön- vonaton érkezett Újfehértóig és onnan autón tették meg az utat. Dr. Balogh Zoltán György orvos, Budapest Vagyon és alma Két téma, egy interpelláló képviselő Dr. Kávássy Sándor, a Független Kisgazdapárt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének elnöke, országgyűlési képviselő a legaktívabb honatyák közé tartozik, aki gyakran kér szót, hogy elmondhassa a szőkébb, s tá- gabb pátria legégetőbb gondjait. Ezúttal a legutóbbi parlamenti felszólalásainak egy részével ismerkedhet meg az olvasó. Történelmileg jól ismert, hogy nincsenek fordulatok, de kisebb változások se a társadalomban anélkül, hogy nyertesei és vesztesei ne volnának. Az egyik sír, a másik nevet — utal erre a köznapi- ság szintjén az ismert szólás is. Az 1947-48-as őrségváltás a magyar közép- és kispolgárság, illetve a hasonló rétegek és csoportok tragédiáját hozta. Miközben az osztályharc fokozása és a burzsoázia kisajátításának jelszavával megnyíltak az intemálótáborok, teltek zsúfolásig a börtönök és megkezdődtek a kitelepítések, a hatalom új urai a szovjet szuronyok támogatásával ültek bele a készbe, foglalták el az elhurcoltak házát, kertjét és egyéb javait. Ha kisebb arányokban is, hasonló zajlott le 1956-57-ben is. Megengedhetetlen, hogy a vagyonszerzők vagy utódaik minden megváltás nélkül élvezzék azt a vagyont, melynek elvesztése miatt mások, országunk viszonyait tekintve, nagyon sokan nyomorogtak keservesen fél vagy egész életen át, járták meg a Hortobágyot és Recsket, szenvedték a börtönök és intemálótáborok poklát. Árat- lanul. A vagyonfelhalmozás másik, közel negyedszázados időszaka 1968-ban, az új gazdasági mechanizmus bevezetésével kezdődött. Objektumai a Balaton-part teljes hosszán, a Duna-kanyar jobbparti részein, a Bükk, a Mátra, a Börzsöny nevezetesebb térségein, nagyobb városaink elit negyedeiben, például Budapesten a Rózsadombon, Pasaréten, Zuglón, Gazdagréten láthatók. Valóságos kacsalábon forgó, teljesen egyéni vagy társasán egyéni magánpaloták, luxus üdülők, nyaralók, kastélynak beillő vadászházak, halász- és egyéb kéjtanyák. Gyakran a kerítés is többe kerül, mint az átlagpolgár ötven-hetven négyzetméteres lakásának kétszerese, nem szólva a berendezésről és a házhoz illő nyugati kocsikról. Ugyancsak a jelzett időszakban jöttek létre a titkos betétek is, melyeket a legsürgősebben kell feltárni és nyilvánosságra hozni. Joggal vetődik fel a kérdés: mindez honnan, miből? Miután magam is ebben az országban éltem, és nap mint nap tapasztaltam, hogy mennyire nehéz és küzdelmes a dolgozók, a kisemberek élete, és milyen nehéz egyről kettőre jutniok, a józan ész szabályai szerint járok el és joggal állapítom meg, ha azt mondom, hogy a felsorolt vagyonok egy része körül nincs és nem is lehet minden rendben, eredetük legalábbis gyanús. Indokolt tehát a társadalom részéről, ha ügyészért kiált és kivizsgálást követel, a gyanú iga- zolódása esetére részt, va- gyonváltságot kér. Feltételezem, hogy a vagyonváltság óriási összeget, százmilliárdokat képvisel, melynek birtokában máról holnapra szüntethető meg a munkanélküliség és sikerrel oldható meg a gazdaság talpraállítása és felvirágoztatása. Mindezek alapján a keresztény erkölcs, a jog és igazság, az emberi tisztesség, nem utolsósorban nemzeti érdekeink szavára hallgatva kérem, fogadják el a benyújtott törvényjavaslatot. □□□ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében évi átlagban 550 000-600 000 tonna, azaz 5 500 000-6 000 000 mázsa alma terem, főleg kistermelők kertjében, illetve gyümölcsösében. E hatalmas mennyiség 60 százaléka az ország almatermésének. Az alma, az „almakérdés” így teljesen érthetően egyik legfőbb gazdasági-politikai kérdése a térségnek, mely ha megoldott, nyugalom van a megyében, míg ha bizonytalanság, rendezetlenség mutatkozik körülötte, nyugtalanság, felfokozott indulatok jellemzik a közhangulatot. Hosszú időn át flottul mentek a dolgok. A szovjet piac mint óriási Moloch nyelte el az említett mennyiséget. Másfél évtized óta azonban egyre súlyosbodik a helyzet, és teljes joggal tesszük, ha almaválságról beszélünk, amely elsősorban mint értékesítési válság jelentkezik, de amely mögött az egész ágazat gondjai tornyosulnak. A válság eddigi legmélyebb időszakát az elmúlt 1992-es év jelentette, jóllehet csak 400 000 tonna termett. 1992. október végi adatok szerint mindössze 40 000 (negyvenezer) tonna került szovjet piacra, 2500 Nyugatra és 560 cseh területre. Összesen tehát 43 060 tonna. Mi ez az évi 400 000 összterméshez képest? Alig több mint 10 százaléka. A rendelkezésre álló (múlt év végi) adatok szerint a termés 40 százaléka maradt a termelőknél. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a kormány 1300, illetve 2000 Ft/tonna támogatással sietett e nehéz helyzetben a termelők segítségére, ez azonban nem jelentette, nem jelenthette a helyzet megoldását. Nem kétséges, hogy fel kell számolni a túlságosan laza talajra telepített, gazdaságos termelésre alkalmatlan ültetvényeket, a termelőket saját érdekükben az adottságoknak megfelelőbb kultúrák felé kell irányítani. Ezzel együtt fontos feladat a táji kultúrák körzetének megállapítása, azzal összefüggésben a termelési technológia, minőségi előírások meghatározása. Mindezzel együtt meg kell indulnia a fajta- szerkezet-váltásnak, a felvásárlás és feldolgozóipar felújításának. Különösen gyengén szervezett az értékesítés és a felvásárlás. És ebben lépni kell, már most, nem pedig az utolsó percben. Mindezek irányításában az államnak kell az élre állnia. Az egész ügy irányítására kormány- vagy miniszteri biztos kiküldését javaslom.
