Kelet-Magyarország, 1993. május (53. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-29 / 124. szám
1993. május 29., szombat HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 A zord bárók utolsó bosszúja Penyigén az elnök téves közlés miatt nem volt hajlandó kijelölni a kárpótlási földeket Balogh József Penyige (KM) — Sokan a tsz-elnökök bosszújának hívják ami Szabolcs-Szat- már-Bereg megye 31 településén történik: míg másutt saját földjét művelheti a gazdálkodó ember, addig 15 termelőszövetkezet 31 határban lévő területéből egy talpalatnyit sem mérhettek ki. Talán ezért is keresztelték át a korábban zöld bárónak hívott elnököket zord bárónak. A települések közül egy Penyige. Foglalkoztunk már vele többször is, hogy egy téves adatközlés miatt a szövetkezet elnöke nem volt hajlandó kijelölni a kárpótlási földeket, hiába korrigálta a hibát a múlt év árprilis esejével a kár- rendezési hivatal. Megakadályozták a végrehajtást Nem változott a helyzet akkor sem, amikor az országos hivatal közölte ezt a tsz-szel, sőt akkor sem, amikor ez év március 3-án a bíróság jogerős döntését megkapták. Illetve — mint az egy meglehetősen hosszúra nyúlt beszélgetésből kiderült —, egy téves jogértelmezés miatt feszültek egymásnak az indulatok, most pedig már lehet, hogy nem lesz elég az egyforma jogértelmezés. — A szövetkezeti tulajdon 16 ezer aranykorona, ennek még felét sem teszi ki a kárpótlásra bejelentett igény, tehát kielégíthető — mondja dr. Sveda Béla, a megyei Kárrendezési Hivatal vezetője —, tehát lett volna idő a földalapok kijelölésére. Sajnos még ma sem történt meg, addig pedig nincs árverés. Hiába van kárpótlási törvény, ha valakik megakadályozzák a végrahaj- tását. — Több alkalommal is ülésezett az egyeztető fórum, a javaslatot azonban a tsz vezetése nem fogadta el — mondja a történet korábbi részleteit Körösi Miklósné, Penyige polgár- mestere —. Az érdekegyeztető fórum azt mondja, hogy a földalapoknak meg kell egyezni, legfeljebb plusz-mínusz 10 százalék eltérés lehet a részarány-tulajdonosok átlagos aranykorona-értékével, a tsz- elnök viszont azt mondja, hogy csak a termelőszövetkedr. Sveda Béla Végh Endre zet tulajdonában lévő föld aranykorona-értékével kell megegyezni. Ő a termelőszövetkezet átlagos aranykoronaértékéből kiveszi a részarányföldtulajdont és csak a tagi földalap átlagos aranykoronaértékével hasonlítja össze. Azt mondja, ha a tagi földalap 4,6, akkor a kárpótlási föld túlzottan jól van kijelölve, mert 5 aranykorona fölött van. —A részaránytulajdonosoké meg 10 aranykorona fölött — szól közbe nem kis felháborodással Balku Gyula, a földrendező bizottság vezetője. — Ezen megy a cirkusz. — Mivel eddig semmi nincs elfogadva, a földalapok nincsenek kijelölve, egységes egészként kellene kezelni az egész határt — tesz közbeve- tőleg javaslatot Tyukodi Béla, a fehérgyarmati földhivatal csoportvezetője. Békés megoldás keresése Sveda Béla megtoldja: — Ma egyben van a tsz területe, de a faluban mindenki tudja, hol voltak azok a földek, amelyek megváltásra kerültek, tehát a földkiadó és a földrendező bizottság kimondhatja, hogy ezeket a területeket jelöljük ki kárpótlásra, a háztáji terület pedig lehetne a részaránytulajdon. Akkor a táblákat kell csak összeadni, aztán ha megvan az a 7000 aranykoKörösi Miklósné Balku Gyula Tyukodi Béla róna-érték, amire a kárpótláshoz szükség van, akkor nincs tovább vita. Nem azt kellene nézni, hogy 4,7, vagy 5 aranykorona. A táblákat ismeri mindenki, azokat kell kijelölni, természetesen ügyelve arra, hogy legyen szántó is, legelő is, gyümölcsös is erdő is. Balku Gyula mondja: — Én próbáltam békés megoldást keresni, de nem mentünk előre. A részaránytulajdon kijelölésnél is részt vettem és mondtam: nem lehet ilyet csinálni. Olyan törvény nincs, hogy ami megmaradt, abból kell nekünk osztani. Első a kárpótlás, aztán jön a részarány. De nálunk 400 nap után sem volt hajlandó az elnök olyan területet kijelölni, amit el lehet fogadni. Legyen benne 2 aranykoronás legelő, semmirekellő rét, mindenkinek volt ilyen. De azt senki ne gondolja, hogy elfogadjuk az átlag 4,6 aranykoronát, a tsz- nek meg 11 aranykoronás föld marad. Már most is alig van olyan család, aki földet kér, mert sokan visszaléptek. Ilyen alapon nincs értelme a kárpótlásnak. Én még mindig azt mondom: van békés megoldásra lehetőség. Tyukodi Béla közben egy kimutatást szed elő, s mondja: — Az nem lehet, hogy ekkora aránytalanságok legyenek a részaránytulajdon és a kárpótlási földek között. Kizárt, hogy egyik 11, a másik 5 aranykorona-értékű legyen. A környező községek földjeiről készített nyilvántartás mutatja, mind jobb föld a penyigei határnál. De annyi különbség nincs, mint amennyi a penyigei részaránytulajdon és kárpótlási földek közötti értékkülönbözet. Ezzel Végh Endre", a földkiadó bizottság vezetője is egyetért, s azt szeretné, ha végre munkához tudnának már fogni. Azt mondja: a bizottság megalakulása után összeszedték a papírokat, de földet nem adtak. Pedig a tsz- elnök is szeretné már ha rendeződne a dolog. Azt akarja, hogy az ő álláspontját értse meg a bizottság, az viszont nem tudja azt elfogadni. Balku Gyulát arra inspirálja: készítsenek egy javaslatot, jelöljék ki ők a táblákat, legyen az a javaslat az új tárgyalás alapja. Végül arra az álláspontra jutnak, hogy mindent elölről kezdenek. Az aranykoronát elfelejtik, kijelölnek néhány táblát a falu határából, aztán majd utólag beírják, hogy mennyit ér. Úgysem lesz már annyi földre szükség, amennyit először gondoltak, a 7000 aranykorona helyett 5-600 aranykorona is elég lesz az igények kielégítéséhez, mert lassan már 20 család sem kéri ki a földet. Lehet, hogy véletlen Úgy tűnt, amikor felálltunk, minden rendeződött. A vita óta több, mint egy hét telt el, de Penyigén földügyben semmi sem történt. Lehet, hogy mindez véletlen, lehet, hogy kevés volt az idő, ám az is lehet, hogy nem. Pedig ha nincs mód és remény a békés megegyezésre, tikkor jön a hivatalos megoldás: a kárrendezési hivatal elrendeli a hatósági kijelölést, s azt a földhivatal végrehajtja. De lehet, hogy ez nem lenne jó senkinek.--------------TárcaL uxuskivitelű a gyorsétterem, színharmóniájával, enteriőrjével, fényeivel, a személyzet öltözékével bármelyik európai fővárosban elképzelhető. Helyet kapni a nap bármely szakában majdnem lehetetlen. Itt tanyázik a nyíregyházi fiatalság egy része, köztük a menedzser típusú ifjak, meg az óriásklipszes, filmsztárrá sminkelt, miniszoknyás lányok. Afféle találkozóhely a bisztró, vidáman átintegetnek az ismerősök egymás asztalához. Tizenéves társaság adja le rendelését, négyen vannak, egy fiú fizet. Egy-egy hajszálvékony rántott sajt, chips (magyarul sült krumpli, de az olyan snassz volna) hozzá tartár—ezek így együtt most az avantgárd bioétkezés alapjai — vegyes zöld saláta dresszinggel — ott van rá a szép szavunk: a mártás, de angolul előkelőbbnek tűnik— pizza, kiviital. Ezerháromszáz forintot fizetnek. Fiatal mama vonszolja csemetéjét, noszogatja, válasz- szón, de a gyerek makacs, az istennek se lehet rátukmálni Baraksó Erzsébet Kontraszt semmit. A hölgy azonban nem tágít: sorra rendeli a különféle süteményeket. Egy darab palacsinta, igaz, specialitás itt 90 forintba kerül. A gyerek beletúr, otthagyja. Egy nagymama érkezik a három unokájával. A műsor ugyanaz, mire végre eltalálja a válogatós kis lurkók szája ízét, csak süteményféléből majdnem nyolcszáz forintot mutat a számla. Szegény felszolgálók alig győzik a rohamot, a konyha felől párás hőség dől ki. Igaz, nem illik a más tányérjába belenézni, de az is igaz, amikor még nekünk ezt tanították, nem voltak ilyen gyorsbüfék, ahol étkezés után a vendégek otthagyják a tálcákat, poharakat. Egy pillantással felmérhető: ami a tálakban, tányérokon marad—a koszt minőségére pedig panasz nem lehet — egy kisebb éhező Szomáliái falu megmentésére elegendő volna: itt meghagytak egy alig megvágott karaj szeletet, ott a babgulyásnak több mint a felét, a málnaöntetes fánkból egy harapás hiányzik. Amint ezt megállapítjuk, valami szokatlan zavarja meg az idilli hangulatot, a vendégek hirtelen, mintegy vezényszóra, egyszerre kapják oda a fejüket a bejárathoz. Az ajtóban egy furcsa, remete külsejű lény tűnik elő, a kora meghatározhatatlan, lehet ötven, vagy akár kilencven is, arcát mély barázdák szabdalják, orcáján olyan egyhetes ősz borosta, haja csapzott, ruházata lóg, szakadt. Inkább botorkál, mint jár, szemmel láthatóan majdnem összeesik. Egy pillanatig tart a jelenség felbukkanása, az asztal- társaságok már nem törődnek vele, folytatódik a finomságok csipegetése és a gondtalan csevegés, itt-ott felkacagnak a lányok. A remete óvatosan körülhordozza a termen fáradt, könnyes tekintetét, elvakul a csillogó fémektől. Szinte bóbiskolásig, túl hosszan tart egy szempillantása, közben mint aki szédül, meginog. Azután megnyalja a szája szélét, és a keze fejével visszakézből megtörli. Nyel egy nagyot, és szégyenkezve kilopakodik. Mint aki vétkezett. Emelt fővel távozni Máthé Csaba \jem mérlegeltek, nem iV vizsgálódtak, nem is próbálták megmenteni valamelyiküket. Mind a három embert elbocsátották a multinacionális cég magyarországi képviseletétől. Annyi kiderült, hogy állítólag a három közül csak kettő manipulált, egy viszont teljesen ártatlan volt. De még a feltételes módban szereplő vádakat sem tisztázták: a társaságnak erre nincs ideje, gondolhatták az érdekeltek, akiknek hamarjában meggépelték a felmondólevet. Ennyire nincs pardon a külföldi érdekeltségű cégeknél? A hírek szerint igen. Kemény feltételeket állítanak dolgozóiknak, szigorú követelmények alapján dolgoztatnak és az első nagyobb bakit ily módon „honorálják" . Becsülje meg az alkalmazott a munkahelyét, mert arra a munkakörre bármikor fel lehet venni mást, halljuk manapság. A statisztikák is ezt erősítik meg: az országban több százezer munkanélkülit tartanak nyilván, tehát lehet válogatni az emberekben. Ha nem válik be az egyik, jöhet a másik. Nem is az elbocsátás lepett meg, hanem ahogy lezajlott. Teljesen gépies, mechanikus volt az egész. Senkit nem hallgattak meg, se az érintetteket, se az érdek- képviseletet. Akinek a neve érintett volt az ügyben, azt „lapátra tették". Az az egy számára a munkaügyi bíróság maradt igazának bizonyítására, amellyel csak egyet érhet el: emelt fővel, tiszta lappal távozhat. De hol talál munkahelyet? Május utolsó hetében tartják Fehérgyarmaton, a 3. számú ének-zene tagozatos általános iskolában a Bárdos-napokat. Képünk az ifjú zongoristák hangversenyén készült Molnár Károly felvétele Kommentár __________________ Színházi fesztivál Nagy István Attila M a este ünnepélyes külsőségek között megnyitják a Határon Túli Magyar Színházak V. Fesztiválját Kisvárdán. A látogatók az idén is ízelítőt kaphatnak az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki és a kárpátaljai magyar nyelvű színjátszásból. Ezzel még nem teljes a résztvevők köre, mert először mutatkozik be a fesztiválon a torontói Magyar Színház. A mai bemutatóval színházi évad kezdődik Kisvárdán, amely augusztus közepéig tart. A fesztivál ideje alatt tizenhat színtársulat nyolcszáz résztvevője mutatkozik be közel ötven előadáson, nemcsak megyénkben, hanem Hajdú-Bihar- ban és Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyében is. Színházi előadások lesznek Kassán, Ungváron, Beregszászon és Szatmárnémetiben is. Színházi ünnep veszi tehát kezdetét Kisvárdán, amely a shakespeare-i gondolat jegyében felmutatja a ma arcát a látogatóknak, s teszi ezt még akkor is, ha történelmi játék képei peregnek a színpadon. Remélhetőleg, sokan lesznek kíváncsiak az előadásokra, mert sohasem lehet lemondanunk arról, hogy meglássuk önmagunkat a művészet torzításmentes tükrében. Kisvárda évek óta óriási erőfeszítéseket tesz azért, hogy a fesztivál anyagi fedezetét előteremtse. Teszi ezt azért, mert elkötelezettje a Várszínháznak, másrészt a kisváros számára is jó lehetőség a fesztivál arra, hogy önmagát megmutassa a nagyvilágnak. Abban is csak bízni lehet, hogy az idén nagyobb figyelemmel fordul a magyar közvélemény a kisvárdai rendezvénysorozat felé, hiszen nem valami rossz ízű provinciális kezdeményezés kéri magának az érdemtelen helyet, hanem egy színháztörténeti szempontból is kiemelkedő vállalkozás. Olyan, amelyik egy színpadra invitálja a magyar színjátszókat, függetlenül attól, melyik égtáj égboltja borul föléjük. Nézőpont )
