Kelet-Magyarország, 1993. május (53. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-27 / 122. szám
Károm nap alatt a megyéből több mint másfélezer egyetemre és főiskolára jelentkezett felvételiző írta meg a közös írásbeli felvételi és érettségi dolgozatát a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Képeink egy biológia írásbeli előtti percekben készültek Szekeres Tibor felvételei Bazári perpatvar Berkeszen Egy mindenki, mindenki egy ellen • Békejobbot nyújtottak; áll a bál • A megoldás kulcsa Györke László Berkesz (KM) — Magát ki hívta ide? — méreget nem éppen barátságosan a ber- keszi polgármesteri hivatal bejáratánál egy jó ötvenes, fekete hajú férfi. Mint később kiderült, ő László Kálmán. Mellette neje: — Tudni akarjuk. Biztos a polgármester! — Egymás szavába vágva ecsetelik a helyzetet. — Tessék mondani, maga szerint mi az utca? Játszótér? Ugye, nem! Annak a bajszosnak a fia berúgta a labdát hozzánk. Először visszaadtuk. Másodszor kirúgta az ablakot. Akkor már elvettük — magyarázza az asszony. Kontra — rekontra Május 24-ére idézést kaptak az érintett felek: László Kál- mánék és Orosz Sándor. A polgármesteri hivatalba a látszólag piti dolognak tűnő ügy tisztázása, egy esetleges békekötés végett hívták őket. A szándék szándék maradt, mert Lászlóék látván, hogy nemcsak Oroszék vannak itt, hanem még néhány utcabeli, köztük az egyik tőszomszéd, Nagy János és felesége, kijelentették: ők nem kívánnak ezen a „fórumon” részt venni, majd a bíróságon találkoznak. Orosz Sándor: — A gyerekeim nem tudnak játszani az utcán, mert elveszik tőlük a focit. Érte mentem, visszaadták. Másodszor már széjjel is vágta. Még, hogy kirúgta az ablakát!? Ez nem igaz! A többiektől is elveszi. Az egész utca nem fog tőlük reszketni. Lászlóék a közös kutat is kisajátították. A gyerek nem mehet oda inni. Milyen jogon? Igaz, mérgemben kivágtam egy kis meggyfacsemetét, amit ő közterületre, a járda helyére ültetett. Nagy János: — 1981-ben építkeztünk, hogy mi alakította ki ezt a haragos helyzetet, nem tudom. Én ugyan nem haragszom rá, de hát nem hagy élni. Belekötött a kukoricakasomba, hogy az bal oldalt van. A polgármesteri hivatal megbüntetett 7500 forintra. Cipőt vettünk volna épp a gyerekeknek. Érdekes, Berkeszen majdnem mindenkinek bal oldalt van a kasa. Erre hivatkoztam, mire a polgármester kijelentette: nem mindenkinek László Kálmán a szomszédja. Igaz, László Kálmán kasa is bal oldalt van, de azzal nem törődik senki. Aztán kifogásolta, hogy a tűzifám nem jó helyen van. Berkeszen mindenkinek van fája, nem jobb helyen, mint a miénk. Azt szerettem volna most elmondani neki — de hát ön is láthatta: nem lehet velük szót érteni —, hogy békésen éljünk már végre egymás mellett, hiszen napi megélhetési gondokkal küszködünk. Nem tudom holnap fogok-e tudni enni adni három kiskorú gyermekemnek. Nem kell, hogy még ilyen hergelt, szított gondokkal is megkeserítsék életünket. Olyat is csinált, hogy bement a munkahelyemre, s azt mondta, hogy vágjanak ki onnan, mert én dolgozom itthon... A semlegesek véleménye Nagy László erdész, tagja a képviselő-testületnek: — Eddig is sok gond volt itt, hiszen László Kálmán és Nagy János viszálya nem mai keletű. Hajói tudom, legutóbb már békét kötöttek, amikor a rádióriport készült. (A Magyarországról jöttem adásában. A szerk.) Egy darabig csend volt, de úgy látszik, Kálmán nem tud viszálykodás nélkül élni. Ő azt szereti, ha a bíróságra járhat. Előbb-utóbb valakivel mindig csak kikezd. Ilyen összeférhetetlen a természete. Nemcsak Nagyékkal van konfliktusuk, hanem az egész utcával. Izsák Péterné nyugdíjas: — Azért jöttem fel, hogy egyezség, béke legyen már végre. De hát Kálmán csak a bíróságot szereti járni. Ez a nép meg nem ér rá pereskedni, mert ha van munkahelye, akkor azért, ha nincs, akkor jneg a földjén dolgozik. De ők nem dolgoznak. Az asszony 15 évig perelte a téeszt, így százalékolták le. Boros László Lászlóék másik (esetleg) tőszomszédja: — Felépítettem a házat, de már építkezés közben annyi kellemetlenségem volt Lászlóék- kal, hogy meggondolom, odaköltözzek-e. Egyelőre Gé- gényben lakunk az anyóso- méknál. * Tudom, egy kicsit egyoldalú így a riport. Szívesen megkérdeztem volna Lászlóékat is, ha nem rohannak el feldúltan. Előzetesen ugyan elmondták, hogy összefog ellenük az utca, lehetetlenné teszik a helyzetüket. Ám a részletekre már nem jutott idő. Nincs jogom ítélkezni felettük, s nem is célom. A tények — állandó feljelentgetések, zaklatások, a károkozások — azonban azt sugallják, hogy az utcabeliek nem teljesen alaptalanul tartják őket összeférhetetleneknek. Pont az ügy végére Nem a revans a helyes út. Gyanítom azt is, egy bírósági tárgyalás — amivel Lászlóék fenyegetőznek — sem igen tenne pontot az ügy végére, hiszen az annyira elmérgesedett. Ám a kirekesztés sem megoldás. A megoldás kulcsa — úgy tűnik jelen pillanatban — László Kálmán és neje kezében van...--------------Tárca — A z ajtókeretnek támaszkodott, úgy nézte a még békésen alvó gyermeket. Bár a reggeli napsugarak már beszűrődtek a szó- bába, fátyoljátékuk nem zavarta az egyenletesen szuszogó apróságot. A baba hason feküdt, két karja felfelé fordított tenyérrel pihent a teste mellett. „Mint egy kis- vakond” — jutott eszébe a kép láttán a hasonlat, s erre a gondolatra halkan elnevette magát. Valahányszor megleste így reggelente az apróságot, nem győzött betelni az élet csodálatosságával. Szinte még mindig hihetetlen számára, hogy az ő fia fekszik itt a kiságyban. Felidézte magában az elmúlt öt hónap eseményeit. Soha nem fogja elfelejteni azokat az első napokat, amikor a kicsit hazahozták a kórházból. Olyan aprónak és törékenynek tűnt a csecsemő, M. Magyar László Manócska mosolya hogy akkor alig merte megfogni. S azok a sírások! Honnan lehet oly sok erő és energia egy csöppségben, hogy annyira kitartóan tud fájdalmasan, kétségbeesetten ordítani, ha valami baja van. Használati utasítást nem adtak mellé, gomb nem volt rajta, hogy kikapcsolhatták volna, így minél hamarabb el kellett találniuk, mi gondja is van egyáltalán a babisnak: szomjas, éhes, vagy tiszta pelenka után vágyik? S amilyen óraműpontossággal felébredt éjszaka is háromóránként, hogy megkaphassa az életet jelentő anyatejet, az valami m megfoghatatlan csoda. Persze maga az egész baba egy csoda. Ahogy nézni tud a fekete szemével, ahogy gügyög a játékainak, ahogy hangosan felkacag, az ember azt hihetné, hogy mindent ért és mindent tud a körülötte lévő világról. Mióta „Manócska" megvan, teljesen megváltozott az életük, de ezt egy percig sem bánja. Nélküle szegényebbek és szürkébbek lennének a mindennapok. Megmozdult a gyermek, s ezzel véget is ért a múltban való kalandozás, visszatért a jelenbe. Odament az ágyhoz, megfordította az ébredező babát. A kicsi tágra nyitotta a szemét, értetlenül nézett először szét. Látszott rajta, az apró részleteket próbálja beazonosítani, hogy végül ösz- szeálljon számára a kép. Az apját is figyelte néhány pillanatig, majd gödröcskével a jobb arcán mosolyra húzódott még fogatlan, de szépen ívelt ajka. rt oha nem hitte volna, u hogy egy ilyen gyermeki mosoly, az arcizmok önfeledten boldog játéka ennyi örömet szerez majd neki. Igyekezett minden pillantást, mozdulatot magába szívni, hogy örökre emlékezhessen ezekre a játékosan komoly, vidám reggelekre. Visszamo- solygott, majd lehajolt a babához, s gyendéd puszit lehelt a kicsi bársonyos arcára... Nézőpont V Devalválódunk Kovács Éva A Magyar Nemzeti Bank most nem foglalkozik a forint leértékelésének gondolatával — hallom a hírt, s magamban már mondom is a választ: akkor a forintot most biztosan leértékelik. Nem ez lesz az első eset, s gondolom, nem is az utolsó, hogy nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Finomabban, azaz a hivatal nyelvén szólva, „menetközben módosul a helyzet", s mégsem az lesz, amit az illetékesek ígértek, állításaiknak épp az ellenkezőjére számíthatunk. A hír további részéből kiderül, a magyar forint leértékelése indokolt lenne ugyan, sokan, sokfelől szorgalmazzák is ezt, de bizonyos okok miatt pénzünk devalválásától „záros határidőn belül" mégsem kell tartanunk. Én szeretnék hinni a híreknek, a hivatalok, szervezetek által elmondottaknak, de egyre kevesebb szememben a hitelük. Ennek oka pedig igen egyszerű. Annyiszor tesznek mást, mint amit mondanak, hogy már akkor is gyanakszom, amikor teljesen őszinték, s tartják a megadott szóhoz sokszor magukat. Nagy kár, hogy az információk, az információt adók mára ilyen mértékben leértékelődtek, devalválódtak. Úgy gondolom — s ebben nem vagyok egyedül —, hogy a magyar ember már eléggé felnőtt ahhoz, hogy felérje ésszel a tényeket, tudomásul vegye az egyre nehezebb körülményeket, s értékelje, ha felnőttként kezelik, ha őszintén beszélnek vele. Olyan ez, mint a gyermeknevelés. Ne félj, nem ad a doktor bácsi injekciót — mondja némely anya gyermekének, miközben épp azért vitte az orvoshoz, mert tudja, hogy súlyos beteg. Azután meg ő csodálkozik, hogy csemetéje ezentúl egyetlen orvossal kapcsolatos mondatot sem hisz már el neki. Kedves informátorok, kedves hivatalok! Örömmel jelenthetem, a magyar társadalom már túl van a gyermekkoron. Számítógépek segítik az anyag*, áru-, pénzforgalmat a TAURUS Carbonpack tuzséri üzemében Elek Emil felvétele Kommentár A védtelen többség Baraksó Erzsébet n ászóltam egy gyerekre, I\. ne tördelje le a parkban a nyírfaágakat, úgy nézett, mint egy marslakóra. Felvettem az utcán a papírzsebkendőt és visszaadtam a fiatal lánynak, akié volt: á, már nem kell, azért dobtam el, mondta természetesen. Ezek jutottak eszembe, miközben a tanár urat hallgattam, aki a társadalmi együttélés szabályait fejtegette, nyugati tapasztalatait összegezve. Rendes társadalomban megvannak az együttélés írott és íratlan normái, és az azok ellen vétőket a többség kiközösíti. Nálunk ez egyelőre fordítva működik: a törvénytisztelő többség szándéka ellenében gyakran a garázda kisebbség akarata érvényesülhet, mert elfogadott, hogy a társadalom kisebb csoportjához tartozó személyek uralkodhatnak a jóérzésű többségen. Gondoljunk csak a derékba tört fácskákra, a szétszórt szemétre, a közös lépcsőházak oktalan rombolására. Ma még inkább az a jellemző, ha látjuk is, ki az, aki vét a köz ellen, nem merünk szólni, mert kinek hiányzik, hogy betörjék az ablakát? Ma még nem védi meg a közösség azokat, akik aggódnak az értékekért, sokan inkább elfordítják a fejüket, és eltűrik a pusztítást, mert a józan többség védtelen. Nagy türelemmel újra meg kell tanulnia a társadalomnak önmagát fegyelmezni, és ez hosszú folyamat lesz. A tanár úr szerint az egyik első lépésként a régi házirendeket kellene elővenni. Sokan a fiatal szülők közül nem tudják, hogyan szabályozták a „békebeli" házirendek a lakóközösségek együttélési normáit, a többség érdekében. Ha házirend védi a lakóépületek és a környék harmóniáját, védhetné azokat a jószándékú lakókat, akik a közösség figyelmét a rombolók tetteire felhívják. Ha közösség áll amögött, aki szót emel a garázdák ellen, könnyebben megfékezhető a környezet, a természet károsítása. Akkor jobban tudnánk vigyázni értékeinkre, egymásra is. 1993. május 2?., csütörtök MATTFP Kelet-Magvarors/.ag 3
