Kelet-Magyarország, 1993. május (53. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-25 / 120. szám
HAZAI HOL-MI MBBHHMi Kelet-Magyarország 5 Asottfok még turistákat hozhat Panyola közelebb kerülhet az ország vérkeringéséhez, ha a település múltját felkutatják Tóth Kornélia Panyola (KM) — Tegye a szívére a kezét a Kedves Olvasó és mondja meg, a szilvalekváron kívül mi más jut eszébe Panyoláról? Ne res- tellje, ha semmi, noha nyolc évszázad pergett le az idő rostáján attól a perctől kezdve, hogy a honfoglaláskor idetévedt magyarok legelőnek alkalmasnak találták a tájat. Nagy László Barna polgármester lelki szemei előtt egy másik Panyola képe jelenik meg: turisták jönnek ide a messzi Dunántúlról, vagy a város zajából és történelmi emlékeket böngészve lépnek vissza elmúlt idők hétköznapjaiba. Ma még bizonyára nehezen ad hitelt a fentieknek nemcsak az olvasó, de még a falubeli is, pedig errefelé elindult valamilyen mozgás, amely a múltból nagy léptekkel vezet a jövőbe. Még nincs egy esztendeje, hogy a magyar történelem egyik fellegvárából, Ópusztaszerről elhangzott egy felhívás: fogjanak össze a falvak és városok, hisz ezer emlék érdemes jobb sorsra, s helyettünk senki nem karolja fel a nemzet és a nép megbecsült szellemi kincseit. A napi sajtóban megjelent felhívást olvasta a panyolai polgármester és úgy vélte: a kis szatmári falu csak nyerhet, ha postára teszi az igenlő választ. Jött is a meghívás a székesfővárosba, ahol múlt év december 21-én összeültek a téma iránt érdeklődők és megalakították a Magyar Településfejlesztők és Felújítók Társaságát. A 165 önkormányzat és egyéni tag közül Nagy Lászlót beválasztották a 7 tagú elnökségbe. A szűk körű testületben Bora Gyula egyetemi tanár, Balogh Ottó, az Országos Idegenforgalmi Hivatal osztályvezetője társaságában Szekeres Tibor felvétele képviseli az igen-igen hátrányos helyzetből startoló településeket. A társaság elnöke Szűcs György, az IPOSZ elnöke, ügyvezető igazgató Szilvá- si István, a Világkiállítási Fórum főtitkára. — Óriási lehetőséget érzek abban, hogy a városok és a falvak kezet nyújtanak egymásnak az egész országot átfogó társaságban — fejtette ki véleményét a panyolai polgármester. — A fővárosban tízéves múltra tekint vissza a városvédő mozgalom, valami hasonlóval próbálkoznánk meg mi is, más formában, más keretek között. Azt a célt fogalmaztuk meg az indulásnál, hogy a falvak és városok fejlesztése, megújítása, szebbé tétele szolgálatában, magasabb minőségi szintre emelésében mozgósítsuk a társadalmat és a szakmai közéletet. A társaság azt vallja, hogy a múlt építészeti, műemléki, településképi és környezeti értékeinek védelmét és megújítását ötvözni kell az új, XXI. századi követelményekkel és alkotásokkal. A társaság az ország minden falujára és városára kiterjedő fejlesztő-építő-felújító munka kibontakozását sürgeti és támogatja, amelynek eredményeként az ezredforduló éveire falvaink és városaink közelítik a fejlett régiók településminőségét. Segíteni kívánja a társadalmi, a gazdasági és a szolgáltatási szféra, a különböző szintű és tulajdonú szervezetek, intézmények és állampolgári kezdeményezések összehangolását, a falu- és városfelújítás országos mozgalommá szélesítését, a kutatók, tervezők, beruházók, kivitelezők, a minisztériumok, a pénzintézetek, az önkormányzatok, az inggatlantulaj- donosok és -használók egymásra találását a szép és jól működő települések létrehozásában. A célok gyakorlati megvalósítására létrehozták a napokban a Habitat Hungária Rt.-t, amelynek tevékenysége iránt külföldi, köztük svájci és osztrák befektetők is érdeklődnek. — Bár szívünkön viseljük a társasághoz csatlakozott települések gondjait, azért bizonyára érthető, hogy elsődlegesen Panyola sorsának jobbra fordítását szeretném előmozdítani — folytatta Nagy László. — Széles Gyula, a honismereti szakkör vezetője még Csiszár Árpáddal bújta a megsárgult lapú könyveket, majd ásót, kapát ragadtak és két évvel ezelőtt ásatásba kezdtek a falu határában. Földbe vájt kunyhók és kovácsműhely nyomaira bukkantak az Asottfok névre hallgató területen és értesítették a régészeti intézetet a fontos felfedezésről. Jó lenne eredeti állapotában bemutatni a honfoglalás 1100-dik évfordulójára rendezendő ünnepség- sorozatokon 1996-ban ezt a leletet. Panyola nem bízza kizárólag a múlt emlékeire a jövő építését. Parcellázni akarnak a Tisza-parton, hátha a városi ember víkendezni idejárna. A munkanélküliségtől szűkölő településen sokan fűznek nagy reményt a falusi turizmushoz. Nemcsak tiszta szobát, hanem meleg ételt is adnának a vendégnek, aki szeretne elmerülni a csend varázslatos nyugalmában. — Üres parasztházainkból végleg elköltözött a gazda és az idő vasfoga csendben elpor- lasztja egy élet összekuporga- tott földi javait. Szeretnénk felújítani, korhű állapotba hozni ezeket a parasztportákat, mert meggyőződésem, hogy a múlt cserepeinek összegyűjtésével erősebb szálakkal kötjük magunkhoz, a tájhoz a most cseperedő fiatalokat. Szükség is lenne erre, hisz a 800 lelkes faluban még mindig többször kondul meg a lélekharang, mint ahány bölcső fölé hajolnak egy esztendőben. S mi mással lehetne idekötni az itt születetteket, mint a történelmi múlt felvillantásával, az évszázadokon át egymásra utalt és összetartozó nagycsalád tudatával. Kétségtelen, hogy a településfelújítók társasága elsősorban az anyagi, tárgyi emlékek ápolásán fáradozik. De ezen a vidéken esküsznek rá, a szellemi kincsek, a lélekben felhalmozott értékek szilárdabb kapcsot jelentenek a csengő aranynál is. Negyven év a vizek partján Bányásznak készült, mégis a vízügyi vonalat választotta, de nem bánta meg a változtatást Balogh Géza Nyíregyháza (KM) — Mit szólnánk ahhoz, ha egy esztergályos lakásán a fő falon egy esztergát ábrázoló festmény lógna? Vagy mondjuk egy mozdonyvezető házában egy mozdony képét látnánk? A legtöbben valószínűleg elnézően megmosolyognánk... Ennyire azért már nem szabad szeretni egyetlen szakmát sem! Pedig higgyék el, vannak ilyen emberek. Itt van például Jeczkó János, a Felső-Tiszavi- déki Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese. A hivataltól pár lépésnyire a lakása, ott pedig egy akkora festmény, hogy alig fér el a falon. Természetesen egy nagy, széles folyót ábrázol. — Ugrattak is érte eleget a kollegák — mondja a házigazda mosolyogva. — Neked nem elég, hogy nap mint nap a vizeket járod? Neked még otthon is a Dunát, a Tiszát kell bámulnod...!? Köztudott, a vízügyesek megszállott emberek. Hivatásukért a tűzön, vízen át..., nem is tudom, mihez kezdenek, ha eljön a nyugdíj ideje. Jeczkó Jánosnak pedig eljött. Harminchat év után befejezte az aktív vízügyi szolgálatot. De hogyan is kezdődött? Miképp lett egy öt holdas újfehértói parasztember fiából vízépítő mérnök? Úgy, hogy ő lakatosnak készült, a szülei meg papnak szánták. S miután egyik fél sen engedett, a debreceni felsőfokú kereskedelmi iskolában kötött ki. Nem volt nehéz dolga, hiszen mindig is szerette a fizikát, matematikát, ott pedig azok voltak a fő tárgyak. Ennek ellenére még az érettségi után sem gondolt arra, hogy mérnök legyen, bányász akart lenni, majd később erdész. Sopron azonban messze volt, jelentkezett hát Szolnokra, az akkor ott még működő, közlekedésmémökö- ket képző egyetemre. Fel is vették, de nem volt kollégium. Ugyanezzel párhuzamosan jelentkezett a pesti műszaki egyetemre is, ahová szintén felvették. Pestet választotta hát, ahol addig sohasem járt. Három évig az általános mérnöki karra járt, azt követően került válaszút elé. A vízügyi vonalat választotta. — Ötvenhét augusztus elsején álltam munkába, itt Nyíregyházán, a vízügyi igazgatóságon. A vízrendezési csoporthoz kerültem, s igen szép munkákat bíztak rám. Többek között én készítettem el a nagyhalászi tórendszer tervét is. Két év után aztán jött Mátészalka. Hét évet dolgozott ott, de azok az esztendők életének talán legszebb pillanatai voltak. Ma sem tud elérzékenyülés nélkül beszélni azokról az időkről. —Nem tudom, hogy van az, de nyugodt szívvel állíthatom, a szatmári ember lelke valahogy más, mint az ország más vidékein élőké. Egy év után Jeczkó János A SZERZŐ FELVÉTELE engem már majd mindenütt rokonként szerettek, pedig addig járni is alig jártam arra. Előbb a szakaszmérnökség helyettes vezetője volt, majd kinevezték vezetővé. Rendkívül sokat tanult a híres kassai vízmesteri iskola egykori tanulóitól a szálkái, meg a nyíregyházi évei alatt is. Neveket sorol, köztük a vásárosna- ményi Konrád Rudolfot, a szálkái Kocsis Kálmánt. Izig- vérig vízügyesek, s talpig magyarok voltak. Több mint negyedszázada költözött vissza Nyíregyházára, miután a vízgazdálkodási osztály vezetőjévé nevezték ki a központban, de ma is hajszálpontosan emlékszik a legapróbb részletekre is. Az akkor megépített rizstelepről, halastavakról, gátakról, öntöző főművekről beszél, s a Túr rendkívüli áradásairól. Szinte hihetetlen, de kapásból mondja, hogy például 1962-ben a Túron 504 centiméteres áradást mértek, mely több mint fél méterrel haladta meg az addig mért legmagasabb szintet. Később is gyakran rakoncát- lankodott a kis szatmári folyó, voltak azon 540-es, meg 605 centis áradások is. A csúcs persze a nagy, hetvenes árvíz volt, mikor a Túr is elérte a hatszázötven centimétert. A katasztrófa természetesen Jeczkó Jánost is a veszélyeztetett falvakban találta, sokadmagával együtt próbálta menteni a menthetőt. Ám akkor a víz volt az úr. Kis híján negyedszázad múlt már el azóta. A sok lerombolt ház felépült, a sebek lassan begyógyultak. Nyugo- dalmasabb idők jártak Jeczkó Jánosra is, már ha nyugalmasnak lehet nevezni egy ilyen nagy szervezet igazgatóhelyettesi posztját. Tizenkilenc évet töltött el e beosztásban, s amit nehezen lehet elhinni, de most ő is elérte a hatvanadik évét, eljöttek a nyugdíjas évek. Nem nehéz kitalálni, hol fogja tölteni idejének zömét. Természetesen a telkén, a császárszállási tó partján. A nagy, békés víztükör mellett. Jegyzet ___________________ Expo dobbantó Kovács Éva A z ország szinte valamennyi nevezetes utazási irodájának képviselője jelen volt azon a tanácskozáson, amelyet nemrég a Nyírbátori Határőrkerület parancsnokságának aktív közreműködésével szerveztek. A kétnapos idegenforgalmi szemlén az utazási szakembereken kívül a határőrség illetékesei is megjelentek. Amint a résztvevők összetételéből is kikövetkeztethető, a téma az utazás, a világjárás nélkülözhetetlen mozzanata, a határátlépés volt. Annak is van jelképes értelme, hogy az országos rendezvényt épp a mi vidékünkön, hazánknak e keleti felén tartották. Amint a résztvevők véleményéből egyöntetűen kiderült, a keleti kapu jelentősége egyre nagyobb. S nem csak azért, mert a volt Szovjetunió szétbomlásával, a demokratizálódás terjedésével ezek az országok is érdekesebbek, izgalmasabbak, s nem utolsó sorban látogat- hatóak lettek, hanem azért is, mert a kereskedelem, a piacgazdaság fejlődésével ezen országok iránt a nyugat is mind élénkebb érdeklődést mutat. A forgalom nagy, hiszen a távoli országokba rajtunk keresztül vezet az út. Épp ezért lenne rendkívül fontos, ha a határátlépés mind zavartalanabb, gyorsabb lehetne, lenne. Mert kár tagadni, amíg az országot nyugat felé percek alatt elhagyhatjuk, addig keleten órákig, mi több, olykor napokig is eltart, amíg rövidebb-hosszabb időre búcsút mondhatunk neki. E probléma megoldása azonban csak kétoldalú lehet, s a szomszédok fogadóképessége nélkül mi magyarok nem sokat tehetünk. A szakmai tanácskozás résztvevői között sokan voltak olyanok, akik arra biztattak bennünket, megyebelieket, próbáljuk az utazókat, a kelet felé igyekvőket jó értelemben feltartóztatni, kicsit ittmarasztalni. Saját tapasztalataikra, a frissen látottakra alapozva állították, a Felső-Tisza vidéke, s benne Szabolcs-Szat- már-Bereg olyan látnivalókat, olyan természeti gyönyörűségeket kínál az utazónak, amilyenben az ország más részein már csak ritkán lehet része. Magyarország nem csak csikós-gulyás és nem csak a Balaton—derült ki a szakértői vélemények nyomán, a látnivalók mifelénk sajátosan szépek. Mutatni hát van mit, csak meg kell tanulnunk megmutatni — tették még hozzá, s külön felhívták a figyelmet arra, hogy közeleg az Expo, amelynek tortájából ez a megye is kanyaríthat magának egy szeletet. Amíg a torta sül, van időnk felkészülni, eldönteni, mit kínálhatunk a hozzánk érkezőknek, s megtanulhatnánk azt is, ha már idehívtuk, hogyan marasztaljuk a vendégeket. Ami szépségben és látnivalóban e megyében van, az itt élők számára szinte természetes. Aki naponta vagy hetente jár el a túristvándi vízimalom mellett, már szinte felé se néz. Aki hetente láthatja a nyírbátori református templomot, hajlamos megkérdőjelezni, megér-e többszáz, olykor több ezer kilométeres utat. Higyjünk a messziről érkezőknek, s ne becsüljük le kincseinket! Legyünk büszkék rájuk, s mutassuk meg mindenkinek! Nem csak a hozzánk érkezők, mi magunk is gyarapodhatunk általuk. A szeretet parancsára Nyírbogdány (KM - T. K.) — Református Nőszövetséget alakítottak ez év február 25.-én Nyírbogdány- ban. A faluban élő lányok, asszonyok szívesen csatlakoztak a kis közösséghez, amely már 96 tagot számlál. Szoros kapcsolatot tartanak egy családdal, Rohaan Winn és felesége, Johanne Rohaan felsőfokban beszélt a kezdeményezés fontosságáról. Ok maguk is megerősítették, hogy egy ilyen nőszövetség nemes célok érdekében munkálkodhat és a település egészére kisugározhatja a szeretet erejét. A holland házaspár nemcsak szavakban méltatta a nyírbogdányi ötletet, hanem rengeteg ruhaneműt hoztak — köztük igen sok az üzletből került ki —, azzal a céllal, osszák ki a nőszövetség családjai között. Mint azt az egyik asszonytól megtudtuk: nemcsak saját magukra, a szövetség tagjaira gondoltak, hanem egy-egy ruhacsomaggal kopogtattak a rászorulók ajtaján. Juttattak az adományból a nagycsaládoknak, a munkanélkülieknek és a más ok miatt nélkülözőknek. Köszönetét sem vártak érte, számukra a segítségnyújtás öröme mindennél többet ért. A református nőszövetség a jövőben is tervez hasonló akciókat. Szívük és pénztárcájuk szerint támogatnak minden elesettet és igyekeznek a szeretet parancsára jó és nemes célokat szolgálni. Fiatal házasok támogatása Záhony (KM) — A városban tavaly 28 fiatal házas részesült lakásépítési, illetve -vásárlási támogatásban az önkormányzat révén. Az idén a szűkös anyagi lehetőségek miatt csak két millió forintot tudnak erre a célra fordítani. Éppen ezért több szigorítást kénytelenek alkalmazni. Többek között nem kaphatnak támogatást pusztán méltányosságból. A házaspárok legalább egyikének minimum egy éve állandó záhonyi lakosnak kell lennie. Egy-egy fiatal házaspár százezer forint támogatásban részesül, amennyiben lakás- tulajdona vagy bérleti, bérlőtársi, illetve állandó használati joga nincs és soha nem is volt.
