Kelet-Magyarország, 1993. május (53. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-21 / 117. szám

1993. május 21., péntek HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 A polgármester és néhány képviselő vajai belháborúja Cservenyák Katalin — Kováts Dénes Vaja (KM) — Finoman fo­galmazunk akkor, ha azt mondjuk: Vaján nem felhőt­len a polgármester és egyes képviselők munkakapcsola­ta. Korábbi hosszabb-rövi- debb írásainkból már infor­mációkhoz juthattak olva­sóink az ügyről, most a hát­térben rejlő okokra próbá­lunk meg rávilágítani. Hétfő este, úgy negyed nyolc körül. Alig negyedóra van a meghirdetett falugyű­lésig, melyet Tisza László pol­gármester hívott össze. Azért is jöttünk ketten újságírók, hogy mindkét helyszínen jelen lehessünk: a falugyűlés a kul- túrházban lesz, de néhány ön- kormányzati képviselő másutt várja a sajtó képviselőjét. Ok a hatok egy része, akik úgy vé­lik: ha lemondott a polgármes­ter, akkor vállalja döntésének következményeit. A falugyű­lésre azért nem mentek el, mert a bizottsági határozat ér­telmében törvénytelennek tart­ják. Kifogások sorozatban Nyavádi Miklós, és a két Ko- moróczy (apa és fia) várnak egy magánlakásban, — mind­hárman a helyi önkormányzat képviselői — egymást kiegé­szítve sorolják érveiket, hogy szerintük miért fajult idáig a dolog. Egybehangzóan állít­ják: ők bíztak a polgármester­ben, támogatták is, de számos intézkedése embereket és tör­vényt sértő. Talán úgy is lehet­ne fogalmazni: diktatórikus­nak tartják vezetési stílusát. — Ősszel, amikor már hideg volt, hétvégekre elzáratta Ti­sza László az orvosi rendelő és az ott lévő szolgálati lakás fűtését, így a betegek és az ott lakók fagyoskodhattak. Igaz, jó sok pénzt megspórolt az „energiatakarékossággal”, ju­tott is belőle jutalomként a hi­vatal dolgozóinak. Többször tanújelét adta annak: nem iga­zán becsüli az embereket, uralkodni, basáskodni akar fö­löttük: ezt jegyzőkönybe rögzített tanúvallomások is bi­zonyítják. Megszüntette az iskolavezetés gazdasági önál­lóságát, a testületi határozat ellenére (írják ki a pályázatot a nyugdíjba vonuló könyvtárve­Ez békés falukép zető posztjára) önhatalmúlag két évre további megbízatást adott neki. Gátolja, hogy az orvosok vállalkozóvá váljanak — sorolják szinte vég nélkül a kifogásokat. Tapasztalatuk szerint a pol­gármester nem hajlandó a problémákat megvitatni, ezért is mondott le saját elhatározás­ból, s aztán mégsem vállalta a megmérettetést. Tisza László jelentette ki: nem tud velük együtt dolgozni, s nem fordít­va történt. Ők csak a törvé­nyek szellemében, a törvé­nyességet betartva kívánnak dolgozni, nem akarnak szava­zógépek lenni. A falu érdekeit tartják szem előtt, s ha a pol­gármester is hajlandó a komp­romisszumra, levetkőzi em­bereket sértő, elutasító stílu­sát, akkor tehetnek közösen Vajáért. A polgármester pártján Falugyűlés. Legalább hét- százan szorongunk a nézőté­ren és a karzaton. — Itt mindenki kiáll a pol­gármester mellett — szólít meg a hátam mögött ülő Né­meth Pálné —, ha szükséges, aláírást is gyűjtünk. — Az a baj, hogy a pol­gármester úr nem úgy táncol, ahogy egyes képvisel urak fütyülnek. — így Sípos Árpád. Nem tudjuk folytatni a be­szélgetést, mert pontban fél nyolckor zúgó taps dörög vé­gig a termen: megérkezett a polgármester. Tisza László: — Szomorú vagyok, hogy ilyen nehéz helyzetbe kerültem, de nagyon örülök annak is, hogy a köz­ségben ilyen nagyszerű em­berek élnek. Szégyenteljes do­log, amit velem műveltek a testület egyes tagjai. Az ad hoc bizottság törvénytelen­CSERVENYÁK KATALIN FELVÉTELE séggel vádol. Biztosak voltak benne, hogy a területi válasz­tási bizottság úgy dönt, ahogy elképzelték: időközi polgár- mester választás kitűzését kez­deményezi. A határozat indok­lása azonban teljesen egy­oldalú, tényeket nem tartal­maz. Május 13-án határozat- képesnek nyilvánította magát a testület hat tagja, jelen volt az országgyűlési képviselő és a jegyző is. — Új jegyző! — kiált közbe valaki. — Az ad hoc bizottság célja pedig az volt, hogy eltávolít­sák a polgármestert — folytat­ja Tisza László. — Tagjai: if­jabb Nyavádi Miklós (felzúg a tömeg), idősebb dr. Komo- róczy Károly alpolgármester, és Bartus Pál (Le vele! — kia­bálják). Még a három nap fellebbezési időt sem várták meg, hogy jogerős legyen a területi választási bizottság határozata. El kell dönteni, mint cselekedjünk a jövőben. Vitának lennie kell, hiszen ha nincs, nem tudjuk a legjobb döntéseket meghozni. De a személyeskedéseknek csak a község látja kárát. Én sem vagyok hiba nélkül. Engem önök választottak meg, ha úgy gondolják, mondják meg, hív­janak vissza! — Sosem! — hallatszik a közbekiáltás. — Pillanatnyi meggondolat­lanság volt lemondani tiszt­ségemről — vallja be Tisza László, — de tanultam belőle: még egyszer önként nem mon­dok le. A jobbján ülő öt testületi tag (ők nem vettek részt a „hatok” szervezkedésében) nevében Harsányi László kér szót: — Tudunk együtt dolgozni a polgármesterrel, megbízatá­sunknak eleget szeretnénk ten­ni, szükségünk van a követke­ző egy évre, hogy munkánkat elvégezzük. Tamási Tibor: — A falu­gyűlés elismeri a polgármester munkáját. Adjuk meg a lehe­tőséget a doktor uraknak, ha privatizálni akarnak. De úgy, hogy az összes egészségügyi felszerelés maradjon a kom­binátban. Tomka Károlyné: — A mi polgármesterünk a kicsiket ki­húzza a sárból és felemeli. A Rákóczi-tanyán azóta nem érezzük magunkat hátrányban, mióta ő a polgármester. Mi a hivatal ajtaja elé állunk, és nem engedjük be azokat a kép­viselőket, akik akadályozzák a munkáját. Kun András: — Én Tisza Lászlót és 11 képviselőt vá­lasztottam. Olyan nincs, hogy valaki a saját dolgát helyezze előtérbe. Rimóczi József: — Azok a képviselők, akik gyávák, nem mertek ide eljönni, eztán se jöjjenek ide. Mondjanak le. Béke kell Galambos Zoltán: — Szo­morú, hogy erre a sorsra jutott Vaja. Békére, szeretetre, nyu­galomra van szükség. Tisza László ekkor jelenteti be: törvényesen polgármester, mert a megyei bíróság helyt adott a helyi választási bizott­ság és a polgármester fellebbe­zésének. — Pénzt, jólétet, munkale­hetőséget nem tudok ígérni — mondta — de ezt a ciklust, ha fát vágnak a hátamon, akkor is kibírom. Az újságíróknak nem fel­adata — nem is lehet —, hogy igazságot szolgáltasson. A té­nyeket kell feltárnia, ez eset­ben pedig úgy tűnik: a 3600 lelkes faluban (ebből 2500 körüli a választásra jogosult) legalább hétszázan elszántan állnak a polgármester mellett. Még akkor is, ha a „hatoknak” bizonyítékaik vannak ellene. A kérdés már csak az: vajon utóbbiak miért nem tárják bi­zonyítékaikat a falu lakossága elé. Adott tehát egy problémák­kal teli helyzet, melyet a település lakóinak érdekében fel kell oldania a polgármes­ternek és a képviselőknek. Félretéve valós és vélt sérel­meket, dolgozva a törvények­nek megfelelve, az emberi tisztesség és a közösség érde­kének szem előtt tartásával. Ősztől távhívás Szakoly (KM-T. K.) — Ősszel már 200-an fizetik elő havonta a telefont Sza- kolyban — újságolta a te­lepülés jegyzője, Győri András. Az eddigi 23 tele­fontulajdonos helyett végre a település nagyobb része élvezheti a távhívás előnye­it. Igaz, nem olcsó, mert egy jelentkezőnek 60 ezer forintot kell befizetnie. Az infrastruktúrához kötődik az a hírük is, hogy befe­jezték a szennyvízhálózat építését. A 120 millió forin­tos beruházással a tervek szerint szeptember 30-ára végeznek. Családonként 22,5 ezer forintba kerül a hálózatra történő csat­lakozás.--------------Tárca— at em is tavasz volt már, ÍV hanem egyenesen nyár. A május eleji huszonnégy fok sokakat kicsalt az utcára. Nyüzsgött a tömeg, mintha számtalan méhkas rajzott volna ki. A padok megteltek, rajtuk fiatalok és öregek nyalták a gyorsan olvadó fagylaltot. Egy öregúr ga­lambot etetett, az otthonról hozott morzsát szakadozott zacskóból porciózta ■ nekik. Még beszélt is magában, kér­dezett és felelt. Látszott, ott­hon is ezt teszi. Szemmel lát­hatóan magányos lehetett, egyszemélyes háztartásában nemigen vág a szavába senki. A galambok se feleseltek vele, megvárták, míg a mor­zsákat kiszórja. Arra az egyetlen pillanatra riadtan szétrebbentek, s amikor a zsákmány földet ért, bekapták csőrükbe, s búgó hangon mondtak érte köszönetét. Mi­után az eleség elfogyott, totyogtak, forogtak még egy ideig az öreg körül, aztán pá­rokba verődve, nagy szárny­Kovács Éva Csevegés csattogások közepette repül­tek tova. Alig lett magányos pár percre az öreg, ismét társai érkeztek. Egy idős, ősz hajú asszony, s egy gyermekét sé­táltató kismama telepedett mellé, s szusszanásnyi szüne­tet sem tartva folytatta a ki tudja, hol kezdett beszél­getést. O, ne tessék már mondani — hallhatta a fiatalabbik hangját a két öreg, - én meg már alig várom, hogy nyug­díjas legyek. — Majd’ meg­veszek, annyi a dolgom min­den nap — hangzottak a szavak, s az idős asszony értetlenül nézett az ideges hangú beszélgetőtársra, ak­iből csak úgy dőlt a panasz. Mennyi a gondja, mennyi a dolga, ki se látszik egy percre se a tennivalók közül. Segít­sége nincs, az anyja még dol­gozik, a férjet meg halálra hajszolja a főnöke. — Torkig vagyok, tessék ezt elhinni — hangzik tovább a siránkozás, amire az idő­sebb asszony nem tud mit mondani. Nem csak azért hallgat, mert a válaszadásra a másik­tól nem marad ideje. Azért is van csöndben, mert amíg hallgat, látszik az arcán, a maga dolgos, boldog asz- szonyéveire gondol. Azokra az időkre, amikor majd' meg­veszett, annyira szeretett vol­na már nyugdíjas lenni. Hát én immár... Baraksó Erzsébet A világért sem akarnánk ünneprontóak lenni a mai napon, amikor megvá­laszthatjuk a nyugdíj-és egészségbiztosítási önkor­mányzatokat, mégis enged­tessék meg erről némi töp­rengés. Ha sikerül a válasz­tás, a megválasztandó testü­let kezébe kerül az ország második legnagyobbnak számító pénzalapja, a tár­sadalombiztosítási vagyon. Nagy a tét, nem mindegy te­hát, ezt a vagyont ki fogja kezelni. Ismeretes, hogyan alakult hazánkban az elmúlt évek­ben a fizetési morál, s meny­nyi a társadalombiztosítás szinte behajthatatlannak látszó kintlévősége. Talán ezért vetődött fel élesen az előkészületi időszakban a társadalombiztosításnak az az alapkérdése, vajon nem fordulhat-e majd elő, hogy kiürül a kassza, és nem fog­ják majd tudni fizetni a táp­pénzeket, a nyugdíjakat. Azért nem mindegy, kik ke­rülnek ki győztesen a válasz­tásokról, mert olyan hiteles személyekre volna szükség, akik a kispénzű emberek gondjait képesek átélni, és megteremtik annak garan­ciáit, hogy a kisember félel­mek és aggodalmak nélkül élhessen, mert ha kevés is, de biztos jövedelmet tudhat magáénak. Sokak reménye, hogy a megválasztandó testületek felülvizsgálják a nyugdíj- korhatárról jelenleg érvé­nyes szabályozókat, különös tekintettel a munkanélküliek nagy számára, valamint a társadalom általánosság­ban leromlott egészségi ál­lapotára. Nem mindegy, mi­lyen a megválasztandó szer­vezetek nézőpontja a mun­kanélküliség kezeléséről, a betegségmegelőző progra­mok kialakításáról. Ezek természetesen csak a jéghegy csúcsai, sorolhat­nánk hosszan, mi mindennek kell majd jól megfelelniük a most megválasztható testü­leteknek. A kortesek megtet­ték a magukét azzal, hogy programjaikat bemutatták, ma a főszerep a választóké. Ma szavazatainkkal a de­mokrácia kibontakozásának egyik állomásához érkezhe­tünk. Reméljük jól fogunk vizsgázni. Az új nagykállói középiskolai kollégium aulája Elek Emil felvétele Kommentár Papír és kiskapu Cservenyák Katalin O sztatlan sikert azért nem aratott az új ren­delkezés, mely szerint ezen­túl már csak utalványra kaphat háztartási tüzelőola­jat az, akinek még mindig erre a nyersanyagra van szüksége lakása fűtéséhez. A legelső gond akkor jelent­kezett, amikor a rendelet írásban is késve jelent meg, így a települések jegyzőinél hiába érdeklődött a polgár, nem tudtak neki mit mon­dani. Ezen végre túl vagyunk, most már nyomtatvány is van. Csak el kell érte menni a benzinkútra. Aztán elő a colostok, lehet méricskélni a lakást: elvégre légköbméte­renként jár ami jár. Aztán lehet kitölteni, postára adni a kérvényt, vagy besétálni vele a hivatalba, onnan to­vább küldik a vámhivatal­hoz, ott elbírálják, pecséte­lik, majd visszaküldik az igénylőnek. A borítékban lesz egy csomó papír: utal­vány különböző címletek­ben, illetve az engedély. Ezeket majd viszi magával a polgár a kútra, ahol elve­szik, pecsételik, iktatják és raktározzák. Bevallom őszintén, nekem ez az egész már túl bo­nyolult. Még akkor is,’ha tel­jesen jogosnak tartom a szándékot: ne a kocsikba tankolják azt a tüzelőolajat, amelyen állami dotáció van. Csakhogy attól félek, amit nyerünk a vámon, ismét el­veszítjük a réven. Nehéz előre felmérni, de biztos nem kis adminisztrá­cióval jár majd az egész. A papírokat valahol raktároz­ni kell, a küldözgetéssel ter­mészetesen nő a postakölt­ség, s meg kell oldani az el­lenőrzést is — ez pedig pénz nélkül nem megy. De ami a legvalószínűbb: akik eddig is megtalálták a kiskapukat, hogyan juthat­nak olcsóbban olajhoz, ez­után is megfogják lelni. Ki­ki vérmérséklete szerint cse­lekszik majd: egyesek maguk „boltolják el”, mások fel­vásárolják majd az utalvá­nyokat. A legorcátlanabbak pedig lopnak. S lesznek, akik fáznak... Nézőpont :

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents