Kelet-Magyarország, 1993. május (53. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-17 / 113. szám

1993. május 17., hétfő HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 Még mindig szorít a cipő Mindenki a várható következményekre figyel, pedig az előzmény se lenne elhanyagolandó Kovács Éva Nyírbátor (KM) — Pénz csak akkor lesz, ha felveszik a munkát — hallhatták nem* rég több felelőstől is a nyír­bátori cipőgyárban megtar­tott, este fél tízkor befejező­dő viharos munkásgyűlésen a dolgozók, akik megértették az idők szavát, és leültek a szalagok mellé. Igaz, fizetésük tisztességes, végleges rendezésére azóta is várnak. A munkások vélemé­nyét minap már megírtuk la­punkban. Most a „fentről jöt­téktől”, a gyáriak, illetve az egész cipőgyár sorsáról intéz- kedőktől kértük, mondjanak véleményt a Nyírbátorban ki­alakult helyzetről. Egy téma, több vélemény íme, a válaszok. Dr. Vár­nagy Valéria, a Pécsi Bőrgyár vezérigazgatónője, a szerző­dés szerint a nyírbátori gyár jelenlegi gazdája: — Megdöbbentett az itteni elkeseredett hangulat. Annyit azonban mindenkinek tudnia kell, a helyzet jelenleg az, ha a nyírbátori gyár csődbe megy, magával rántja a Pécsi Bőr­gyárat is. Célom az, hogy a bá- toriaknak a további működés­hez szükséges feltételeket megteremtsük. Úgy érzem, ezt sikerült elérni, hiszen kettő plusz egy hónapra egy forintos eszmei díj ellenében bérbead­tuk a gyárat a felszámolást végző Kvantum Banknak, amely az üzemeltetésről gon­doskodik. Varsányi István, a felszámo­lást végző Kvantum Bank osz­tályvezetője: — Legfontosabb, hogy a dolgozók felvették a munkát, hiszen enélkül minden hiába, elmegy a piac. A felszámoló nevében mi Hajnal úrnak is nyitva hagytuk a kaput, fel­szállhat a hajóra, amennyiben a folyamatos üzemeltetésre, a fizetésre biztosítékot ad. ígéreteknek már nem hiszünk. A felszámolás folyamatban van, s ebbe, sajnos a Fekete bőr mulasztása miatt nem tudtunk időben bekapcsolód­ni. Kármentési kötelezettség­gel kompromisszumos meg­A jobb napokat látott üzem egyezést kötöttünk a Pécsi Bőrgyárral, hogy a termelés folyamatosságát biztosítsuk. Mindeközben szervezzük a pécsiek tulajdonát képező gyár értékesítését. A felszá­molás alatt álló Fekete bőr tu­lajdonosa, Hajnal László a dolgozók bérét nem fizette ki, törvénytelenül dolgoztatta a munkásokat, s ezt a felszámo­ló mindeddig jogi úton nem tudta megakadályozni, ezért őt, mint a felszámolás alatt lé­vő cég ügyvezetőjét kitiltotta a gyárból, s felhívta a dolgozók figyelmét, hogy tőle semmi­lyen utasítást nem fogadhat­nak el. Megnyugtató rendezésre várnak Hajnal László, a Fekete bőr Kft. tulajdonosa: — Nincs változás, itt semmi probléma. Két milliós megren­delés van a zsebemben, ha Bá­torban nem csinálhatom, majd viszem máshova. Van épp elég csóró, egykori KGST-or- szág a környéken. Egy nyugati újságban meg majd iratok egy cikket a magyar bankrendszer­ről, hogy lássák, mibe fognak, akik Magyarországon akarnak csinálni üzletet. Petróczki Ferenc, Nyírbátor polgármestere: — Közel ezer ember sorsá­ról van szó, ezért igyekszem az ügyben szereplőknél köz­benjárni abban, hogy a dolgo­zók érdekei érvényesüljenek. Ehhez a vagyon és pénzkérdés mielőbbi tisztázása szükséges. Kívánatos lenne, hogy a dol­gozók bekapcsolódjanak a pri­vatizációba, hiszen ezzel kont­roll alatt tarthatnák a minden­kori tulajdonost. Pápainé Siket Mária, a nyír­bátori gyár igazgatója: — Elégedetlen vagyok, mert megnyugtatóan mind­máig nem rendeződött a do­log. A dolgozókat kifizetni csak akkor tudom, ha a felszá­moló felszabadítja a meglévő pénzeket. Egyetlen eredmény, hogy az emberekkel sikerült megértetni, jó megoldás csak akkor születhet, ha felveszik a munkát. A jövőnk e pillanat­ban is bizonytalan. S végül lássuk, mi a helyzet a cipőgyárban április 14-én: Hajnal László másik cége, a Hell Trade Invest nevé­ben olyan telefaxot küldött az ügyben közreműködő Pet­róczki Ferenc polgármester­nek, amelyben ígéri, letétbe helyezi a szükséges összeget. Kikötése azonban van, mégpe­dig az, hogy a Pécsi Bőrgyár nyilatkozzon arról, hogy a gyár gépeit jelképes összegért (egy forintért?) bérbeadja ne­ki. A Fekete bőr ugyanakkor a Pest megyei Bíróságnál elfo­gultság és összeférhetetlenség címén megtámadta a felszá­molást végző Kvantum Ban­kot, s személy szerint Varsá­nyi István osztályvezetőt is. Hivatkozva arra, hogy egy ko­rábbi ügylet kapcsán már vol­tak személyes konfliktusaik. Hajnal úr, aki mint fentebb ír­tuk, ki van tiltva a nyírbátori gyárból, közvetítők útján üze­netet küldött a kollektíva né­hány tagjának, mondván, be­széde van velük. (Előző írá­sunkban is jeleztük, a dolgo­zók két táborra oszlottak: egyikben néhány Hajnal-pár­ti, másikban a sok-sok kétkezi munkás van.) Sajátosan dátumoztak A történet érdekes epizódja vagy éppen elindítója, hogy a Pécsi Bőrgyár, a szerződéskö­tésnél — egyesek szerint tör­vénytelenül — sajátos módon dátumozott. Ennek az „apró­ságnak” köszönhetően lettek a dolgozók talajvesztettek, le­begnek a vitatkozók között. A polgármester ragaszkodni kí­ván ahhoz, hogy ez a jogvita mihamarabb tisztázódjon, hi­szen ha a Pécsi Bőrgyár a munkáltató, s ezt a hiteles dá­tum alátámasztja, akkor a pé­csiek vagyonából a nyírbátori­ak is kártalaníthatok. Másik pikáns részlet, hogy bár a fel­számoló a Fekete bőrt számol­ja fel, s a Fekete bőrt, és tulaj­donosát, Hajnal Lászlót tiltotta ki a gyárból, a felszámolás következményeivel akarva- akaratlanul a nyírbátori gyár dolgozóit bünteti. _________Tárca _ M ég valamikor, március idusának „környékén” történt volt, hogy egy mikro­busz szűkös kalitkájába zárva robogtunk bele az éjszakába. A kis csapat, nyíregyházi nép­táncosok, zenészek társasá­gában léptük át tíz óra tájt az ukrán határt, aztán irány to­vább: Rákóczi földje, Salánk, Verbőc felé. A télvég minden megpróbáltatását kínlódtuk végig a jókora kátyúkkal alá­aknázott utakon, de sietni kel­lett, mert korábbra vártak bennünket. Majdnem éjfélre járt, mire vendéglátóink, a kedvesszavú salánkiak üdvözlésre nyíló karjaiba zuhanhattunk, elég­gé megtörtén a díjugratásnak is beillő kocsikázástól, ami oly mértékben összerázott bennünket, hogy már a terí­tett asztal mellett ülve, alig tudtuk legyűrni a későre csú­szott estebéd fogásait. Pedig igencsak volt mit falatoz­ni! Jóféle sültek, gusztusos szendvicsek, saláták, sütemé­nyek, és a mással össze nem téveszthető, jellegzetes zama- tú, salánki vörösbor. Később, mégiscsak emelkedvén a hangulat, folyni kezdett a szó a barátságról, március 15- ről, a kultúráról, a nyelvről, melyben öröktől fogva egyek vagyunk. Az éjszaka a vendéglátók házában nyugodalmas, ki­fulladt csöndességben telt, diszkrét villanykályhák pil­lesztő melegében. De kellett is fűteni, mert a Kárpátalján bizony akkor még hideg jszelek borzolták a napközben hatalmas tócsákba gyülekező olvadéklevet. A falu utcáit csizmaszárig érő hóbuckák tették közepes nehézségi fokú túratereppé. Gázoltuk a la­tyakot, ahogy csak bírtuk, de megérte! Mert „otthon” min­dig rakott asztal várta, hogy nekidőljünk az étkeknek. A nemzet ünnepén az én gazdasszonyom különöskép­pen kitett magáért. A gazdag zsírozású tyúkhúsleves, zöld­séggel, fűszerekkel, egybeda- rab combbokkal, nyakkal-ka- paróval, farháttal, finomra vágott metéltgombolyagokkal magában is elég lett volna. A specialitást, a tarhonyáshúst azonban nem illett volna érin­tetlenül hagyni. Oda volt készítve mellé a titkokat sejte­tő, reszelt céklasaláta és a harsogó harapásokra ingerlő vizesuborka. Jócskán szed­tünk a tányérunkra: Gyula gazda, a református esperes úr és jómagam. Mondhatná valaki: ugyan már, tarhonya meg hús egybefőzve, mi eb­ben a különleges. Nehéz sza­vakkal elmesélni, hogy milyen ízharmóniát komponált ezek­ből a paraszti egyszerűségű alapanyagokból a „mama”. Nem lehetett abbahagyni, ele­get dicsérni. Mintha átjárta volna az egészet a gyermek­kor lángos-örömeit idéző ke­menceszaga. Se túlfőzve, se félbe-nyersbe, csak úgy om­lott az ember szájában a hús­sal bőségesen gazdagított házitészta. A békés diskurálás közepet­te észre sem vettük: csakha­mar kiürült a hatalmas tál. Pincehideg vörössel öblítet­tük le, ezzel némiképp ser­kentve magunkat a „pótlék” csipegetésére. azatérvén háromnapos portyámról, azóta is próbálgatom „leutánozni” boszorkánykonyhámban a „produkciót”. De valamit biztosan nem jól csinálok! Nem érzem a kicsit füstös­kesernyés ízek bársonyát, do­hosnak tűnik a krumpli, raga­csosnak a tarhonya, a hús­kockák sem akarnak beleiga­zodni a főztömbe. Vajon mi hiányzik? A szíves kínálás, a tiszta, kendőzetlen beszéd, a hátsó szándékok nélküli érdeklődés, az egymásra fi­gyelés? Mindez ott maradt volna a határ túloldalán, Sa- lánkon? Meglehet. Kállai János Salánki tarhonyáshús Kamatlábravaló Balogh József A fiatalabbak kedvéért mindjárt tisztázzuk: a lábravaló nem cipő, hanem hosszú szárú alsónadrág. A kamatot is szeretném mind­járt az elején tisztázni, de nem tudom, ezért születik tu­lajdonképpen ez az írás. A napokban egy borítékot kaptam. A szokásos elszá­molás volt benne, amit ha­vonta megejtünk a partner­rel, az OTP-vel. Tőlük tu­dom meg: milyen kiadásokat fizettek helyettem, mennyi pénzem maradt, illetve mennyivel tartozom, mert mondjuk nem volt elég, amit befizettem. A csekkek mögött azonban most egy kis nyomtatvány is volt. Arról tájékoztattak benne, hogy mostantól, ha véletlenül marad pénzem a számlámon a tartozásaim kifizetése után, azért 7 szá­zalék kamatot kapok, ha vi­szont nem lenne elég tör­lesztéseim rendezésére és az OTP állja helyettem a sarat, akkor én 30 százalékos ka­matot fizetek érte. Mindjárt az esélyegyenlő­ség jutott az eszembe, s el­kezdtem számolgatni: mi lenne, ha én szabhatnám meg a feltételeket? Vajon mennyi kamatot kérnék a pénzemért, s mennyit adnék az OTP-nek ? Először hajlottam afelé, ahogyan a pénzintézet ki­alakította az arányokat, ter­mészetesen megfordítva, s az én javamra, aztán mege­sett a szívem rajtuk, megke­gyelmeztem nekik. Később még tovább lágyítottam a szívemet, s úgy találtam: leginkább azzal segíthetek a nehéz helyzetben lévő OTP-n, ha pontosan számo­lok, vigyázok, hogy ne keve­redjek adósságba, de ne is maradjon a számlámon egy fillér sem. így aztán nem kell nekik gatyázni azzal a 7 százalékos kamatlábravaló- val sem. Jóérzés átlépni... Elek Emil felvétele :- * ' • ' & Kommentár ___________ Túl kell élni Galambos Béla A megye mezőgazdasá­gi kutatásának nehéz helyzetét tárgyalta a tudo­mányág meghívott szakér­tőinek részvételével a múlt héten a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Tudományos Alapítvány Kuratóriuma. Egyértelműen agrár jelle­gű megyénkben, ahol a la­kosság fele mezőgazdaság­ból él — mint mindenki szá­mára érzékelhető — rendkí­vül nehéz helyzetben van az élelmiszer-termelés. Ennek is következénye, hogy mél­tatlanul háttérbe szorult, esetenként kifejezetten meg­alázó helyzetbe került a he­lyi mezőgazdasági kutatás. A szakértői hozzászólások érzékeltették, hogy az itteni mezőgazdasági kutatóhe­lyek — a nyíregyházi, újfe­hértói kutató állomások, a főiskolák, az állat-, és a nö­vényegészségügyi állomás — szinte mindegyike a fenn­maradásért küzd pillanat­nyilag. Azzal együtt, hogy közülük jó néhány a legelké- pesztőbh mértékű racionali­zálást hajtotta már végre létszámban, költségtakaré­kosságban. Azonban min­denképpen túl kell élnie a kutatásnak-szaktanácsadás- nak e nehéz időszakot, mert a mezőgazdaság ■ szerkezet- váltásának befejeztével — különösen egy ilyen megyé­ben mint a miénk —, a ko­rábbinál még nagyobb szük­ség lesz a kutatás eredmé­nyeinek gyakorlatba történő átplántálására. Ehhez meg kell ragadni a megyei kutatóhelyeknek, ha lehet közös témákat vá­lasztva, minden pályázati le­hetőséget, és fel kell készül­ni a néhány év múlva vár­ható termelői igényekre. Az államnak pedig nem lenne szabad teljességgel kivonnia magát a kutatás automati­kus finanszírozásából. Az olyan nemzetközi tudomá­nyos értékek, mint a West- sik-vetésforgó, vagy az újfe­hértói fajtakísérlet fennma­radása ugyanis nem csak helyi érdek. A tulajdonos- váltáson áteső mezőgazda­ságban a kutatóbázisok fo­lyamatos vizsgálataira ala­pozott szaktanácsolás is csak államilag fizetett háló­zattal képzelhető el, mert a termelés egyelőre ezt nem igen fogja eltartani. Elek Emil felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents