Kelet-Magyarország, 1993. május (53. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-13 / 110. szám
1993. május 13., csütörtök Kelet-Magyarország 7 A láger maga volt a pokol Nem mondták fel! A Kelet-Magyarország május 3-án megjelent számában Nyéki Zsolt cikke a közterületen árusítók helyzetével foglalkozott. A szerző magánvéleményével vitatkozni nem akarunk, de két cikkrészlet helyreigazítását kérjük a következőképpen: „A Kelet-Magyarország május 3-i számában könyvárusok kiszorítósdija” címmel megjelent cikk két részletében a valóságnak nem megfelelő tényeket közölt, amelyek sértik a Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal érdekeit, s alaptalanul rontják hírét. Az egyik megállapítás szerint: „A könyvárusításra korábban kiadott engedélyeket visszavonták, s 15-ben maximálták.” Egyetlen engedélyt sem vont vissza a hivatal. Az igazság az, hogy a már korábban is csak hónapról hónapra meghosz- szabbított engedélyek március 31-én lejártak. Aki ez idő alatt hosszabbítást kért, mindenki meg is kapta. A megpályáztatott közterülethasználattal kapcsolatos másik cikkrészlet szerint: „Ráadásul olyan irreálisan magas bérleti díjat ajánlva, hogy annak kiter- melhetetlensége miatt inkább felmondták a szerződést. Ezekre a helyekre most új pályázatot írnak ki.” Egyetlen szerződést sem mondtak fel április 1. óta, senki sem jelezte, hogy fizetési könnyítést kér. így új pályázat kiírásáról nincs szó. A licitált bérleti díj kitermelhetetlenségét a hivatalnak felróni pedig nem más, mint a felelősség áthárítása.” Dr. Fazekas János jegyző Igazgatói köszönet A Kelet-Magyarország 1993. április 8-i száma Arckép sorozatában a nyírturai hivatalvezető asszonyról olvashattam. Örülök, és egyben köszö- netemet fejezem ki, hogy az írás megjelenésével a megyei lap olvasói Rembeczki Jánosné személyében munkáját hivatásának tekintő postás dolgozót ismerhettek meg, s egyúttal bepillantást nyerhettek a postai szolgáltatások ellátásába. Tisztelettel: Dr. Kovács József igazgató Debrecen A szerkesztőség fenntartja magának azt a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. A főszerkesztő postája az olvasók fóruma, a közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Idén is megemlékeztünk a Győzelem napjáról. Én ilyenkor mindig felidézem szenvedéseinket. Minden porcikám reumás, 1945 márciusában harmadma- gammal kinn feküdtem Ber- gen-Belsenben a barakk előtt. Felváltva melegítettük egymást. Hol én voltam középen és a két lány teste melegített, hol ők voltak ilyen pozícióban. Két hétig bírtuk, hogy néztük a csillagos eget. Tovább már nem. így bementünk a barakkba, a millió tetű közé és megkaptuk a kiütéses tífuszt. Őztreiche Magda volt az egyik lágertestvérem. O nyíregyházi volt. Üzent velem a testvérének, aki a híres Öztreichei üveg- és porcelánkereskedő család egyik fia volt. Sem Magda, sem a Nagyváradról származó Klári nem élnek. Magdi még a felszabadulás előtt (1945. április 15.), Klárika utána halt meg. Nagyon keservesen megsirattam, hisz együtt voltunk a szörnyűséges német időkben, és neki meg kellett halnia, mivel jóllakott az angolok zsíros sárgaborsófőzelékéből, amit a kiéhezett gyomor nem tudott elviselni. Nekem szerencsém volt, egy lengyel cigányasszony rámtalált- és azt mondta: Úgy nézek ki, mint az Auschwitzban gázban megfulladt (Ciklon B) és kemencében elégetett (krematóriumban) kislánya. Valahonnan kerített egy zsákot nehezen — neki már A középkorban nevezték így az iskolákat. Manapság is gyakran elhangzik e két latin szó. S nem is véletlenül: a kisebbségben élő magyarság számára az anyanyelvi iskola valóban tápláló anya, megtartó, éltető erő. Nem túlzunk, ha kimondjuk: jövőnknek ez a záloga, ez az aranyfedezete. Milyen képet is mutat az elmúlt tanév statisztikája? Murvai László és Debreczi Árpád felmérése — a Romániai Magyar Szó című napilapunk közölte — sok tekintetben elgondolkodtató. A viszonyítási alap ez a 7,10 százalék, amely a magyarság számarányát jelzi, az 1992-es népszámlálás alapján. A dolgok természete azt diktálná, hogy ugyanilyen százalékban — megközelítően azonos arányban — kellene kiépíteni az anyanyelvi oktatást is. Ezzel szemben mit mutatnak az említett'felmérés számadatai? — Az I-IV. osztályban magyar nyelven tanuló gyerekek számaránya: 5,2 százalék (az I. osztályosoké csupán 4,8 százalék), — az V-VIII. osztályban ez az arány 5,8 százalék, — a IX-XII. osztályokban 4,3 százalék, — a szakmai oktatásban anyanyelvükön tanuló diákok aránya: 1,6 százalék, volt egy zsákja. Kimentünk a németek krumpliföldjére, és a prizmába rakott burgonyából loptunk. A zsákot úgy húztam magam után a 30 kg-ra lefogyott csupa csont és bőr testemmel, mint a dögöt. így húzgáltuk ki a csontsovány hullákat Bergen-Belsenben a németek parancsára. Ezekből a testekből hullahegyek lettek. Volt ott egy nagy víztárló BAZIN, abba belenéztem, és potyogtak a könnyeim a víztükörbe! Hamar megvígasz- talódtam. Megmostam a sáros krumplihéjat és mohón felfaltam, mint egy kiéhezett állat. Nincs már messze a szabadulás órája, hisz ezek a szörnyetegek fehér karszalagot viselnek. Úgy is volt. A kiserdőből szórakozásképpen lövöldözgettek az SS legények. De most már csak a lábunkra célozgattak. Engem ez sem riasztott vissza. Több alkalommal turkálgattam a hízott patkányokkal egyidőben a szemétdombon. Borzasztóan dolgozott bennem az életösztön. Tudtam, hogy valahol él az édesapám és az öcsém, Gyuri. Apukám Auschwitzben szabadult fel 1945 január végén. A vagonunkat Nagykál- lóban zárták le. Azt hazudták nekünk, hogy valahohá Békés megyébe megyünk dolgozni. Ez a hazugság pár órával később kiderült, hiszen a nyíregyházi állomáson Kassa felé küldték a szerelvényt. Ott SS őrség került a csendőrök helyére. — a felsőoktatásban a magyar nemzetiségű diákság az összlétszám 4,5 százalékát alkotja, döntő többségükben román nyelven tanulnak. Ezek a számok jelzik, hogy az anyanyelvi oktatás, különösképpen a szakmai és felső fokú tanintézetekben igencsak visszafogott, korlátozott. A magyarázat, az okok sokfélék lehetnek. Egy bizonyos, hogy — a szórványvidékeket kivéve — az elemi és az elméleti középiskolai tanulási lehetőségek biztosítottak. Hogy mégsem mindenki él azzal, annak többnyire szubjektív okai vannak, a majdani „érvényesülés” vágya, a bizalmatlanság anyanyelvi oktatási intézményeink iránt. Nagyon tanulságos lenne felmérni ennek a mentalitásnak a gyümölcseit is. Bár a román iskolába iratkozott magyar gyerekek jelentős százaléka ott is megállja a helyét, nem egy ízben az élvonalban halad. 1989 után megnyíltak a csatornák az anyanyelvi oktatás irányába. Látványos növekedésnek lehettünk tanúi: Jelenleg azonban másféle jelenség tapasztalható: a középiskolai diáksereg apadása. A növekvő ellátási költségek elriasztólag hatnak, nemkülönben a munkanélküliként startoló főiskolai végzettek Szombat reggeltől kedd reggelig tartott a szörnyű utazás a hírhedt haláltáborba Auschwitzbe. A vagonból bennünket lesegítő foglyok odasúgták franciául apukámnak: „Mondd azt, hogy 40 éven aluli korban vagy, a fiad pedig hazudja azt, hogy 16 éves, különben megölnek benneteket.” Gyuri magas növésű 14 éves fiúcska volt. Édesapám gyorsan leengedte a térdnadrágját és lelkére kötötte, hogy mondja azt, ha kérdik a korát, 16 éves. Mindez pillanatok alatt zajlott le. Külön sorakoztatták a nőket, és külön csoportba a férfiakat. Édesanyám mindent tudott. Hiszen voltak Nyíregyházán lengyel menekültek, akik elmondták, van Krakkó közelében egy halálgyár, ahol gázban megfulladnak a fürdőbe terelt gyanútlan foglyok és a zuhany helyett Ciklon B gáz jön. Utána a 6 krematóriumban égetik el a hullákat. Menjen balra! — hangzott a pattogó hangú utasítás édesanyámnak. „Gyermekem, megyek meghalni” mondta a drágám. Utolsó szavai ezek voltak: „Vigyázzatok a gyermekemre!” Balra ment az ötös sorból: Anyuka, Bris néni, Jolán néni, a tündéri szépségű Vera 10 éves unokatestvérkém. Magam maradtam. Ők soha sem tértek vissza... Garami Ágnes Nyíregyháza keserű tapasztalata rendíti meg a hitet a tanulás, a tudás, a diplomaszerzés értelmében. Alig akad középiskolai tanintézet, amely ne szorulna pót- felvételire, a helyek betöltése végett. Alma mater — tápláló anya. Az maradhat, az lesz-e a jövőben, avagy a kolozsvári Brassai és Báthory líceumokéhoz hasonló politikai, nemzetiségi küzdelmek színtere? Egy bizonyos: iskoláinkat — a hatalom toleranciája mellett — elsősorban nekünk kell megtartanunk. Mindenekelőtt azzal, hogy hűségesek maradunk hozzájuk: másrészt azzal, hogy azokban olyan szellemet honosítunk meg, amelyben a tudás, a szorgalom, az ambíció lesz az uralkodó szellem. Ez pedig nem csupán és nem elsősorban adminisztratív kérdés, hanem egy olyan magatartás meghonosításától függ, amely szülőt, diákot, tanárt egyaránt ráébreszt a több mint ötven éve született Németh László-i gondolat ma is érvényes realitására: „ A kevesebb joga az élethez az, hogy különb. A kisebbség jogosítványa, ha elit tud lenni.” Máriás József Szatmárnémeti Alma mater a határon túl „A kisebbség jogosítványa, ha elit tud lenni” Furcsa földárverezés I960 március hónapban a tiszalöki járási tanács elnöke utasítást adott helyettesének, hogy kérje a tiszavasvári községi tanácsot, illetve a tiszavasvári Rákóczi mg- tsz-t, hogy a tsz-nek betago- sított földből 200 holdat a tiszalöki községi tanácsnak adjon át. Erről az utasításról soha semmilyen írásbeli határozat nem született, erről határozatot a földhivatal sem kapott. A tsz elnöke a 200 holdat a tiszalöki tanácsnak átadta. Miért volt erre szüksége a tiszalöki tanácsnak? Azért, hogy azokat a tiszalöki gazdákat, akik 1960-ban a tsz- szervezéskor nem léptek be földjükkel a tsz-be, Tiszalök határán kívül, a községtől 12 km-re lévő tiszavasvári határba száműzzék. Ezek a szerencsétlen gazdák néhány évig küszködtek, de aztán feladták, és a tiszalöki községi tanács kényszerhasznosításra a tiszalöki tsz-nek átadta. A tiszalöki tanács, illetve a tiszalöki tsz azóta is használja. 1993. április 21-én a tiszalöki árverezésen a kérdéses három tiszavasvári közigazgatási területen lévő táblára, mint ottani volt tulajdonosok, beadták licitálási igényüket, de azt a licitálást vezető tisztviselő azzal utasította el, hogy ezeken a földeken csak tiszalöki lakosok licitálhatnak. A tiszavasvári gazdákat tehát kizárta a licitálásból. A tiszavasvári gazdák e nyilvánvaló törvénysértő döntést nem fellebbezték meg, mert félnek, hogy a Ti- szavasváriban sorra kerülő licitáláson — bosszúból — hátrányos helyzetbe kerülnek. Hoppon maradt tiszavasvári gazdák (Címek a szerkesztőségben) A gazdaság hátsóudvara Tisztelt Főszerkesztő Úr! A Nézőpont rovatban 1993. április 21-én jelent meg & Segíts Magadon című írás Nábrádi Lajos újságíró tollából. Mint a vita résztvevője arra szeretném megkérni önt, tegye lehetővé, hogy a lap hasábjain egy másik nézőpont is teret kaphasson. Az, hogy mennyire pesz- szimisták a munkanélküliek, vagy azok, akiknek kifelé áll a szekerük rúdja, szubjektív megítélés kérdése. A probléma reflexszerű összemosása olyan komplex társadalmi gondokkal mint az alkoholizmus, megfűszerezve az immel-ámmal dolgozó munkavállalók és a nem elég kitartóan munkahelyet keresők táborával, olyan képet fest megyénk lakosságának többségéről, mely elriasztja még a környékünkről is a potenciális befektetőket. A hivatalos munkaügyi központok, alapítványok és magánvállalkozók mellett mi magunk az érintettek is igyekszünk enyhíteni a nehézségeken. A munkanélküliek klubjában egymáson segítünk azzal, hogy elmondjuk tapasztalatainkat, s ezzel megpróbáljuk megóvni társainkat, s önmagunkat a további kudarcoktól. Örömmel fogadtuk vendégeink sorában Nábrádi urat, mert elmondta, hogy ő a megyei munkaügyi központ vagyis a kormányzat megbízott sajtófelelőse. Azt csak az újságból tudtuk meg, hogy az újságíró úr már az elnevezésünkből is megállapította: egy részünk nem állást keres, csak kritizál, szitkozódik, borúlátó. Mindennapi tapasztalataink alapján fejtettük ki véleményünket, mely természetesen tartalmazott sok kritikus elemet is. Munkahelykeresési próbálkozásaink betekintést adnak a mai gazdaság hátsóudvarába, így néni véletlen, hogy gyakran vagyunk borúlátóak. Kétségbeejtő helyzetünk ellenére viszont nem szitkozódott senki közöttünk, és a tisztességes munkahely keresése motiválja minden megnyilvánulásunkat, ezért ezeket a vádakat visszautasítjuk. Tisztelettel: az egyik munkanélküli (név és cím a szerkesztőségben) Biztosítás és adó Tisztelt szerkesztőség! Két témával kapcsolatban írok Önöknek. Simson segédmotorkerékpárom van, melyre kötelező biztosítást kell fizetni. Egyéves díja 1260 Ft. Tavaly ősszel bementem az Állami Biztosító Fehérgyarmati Irodájába, és ott írásban kértem, hogy a téli hónapokra mentesítsenek a díjfizetés alól, mivel úgysem motorozok. Segédmotoromnak sem rendszáma, sem forgalmi engedélye nincs, és 22 éves! Rendszámos járműnél egyszerűen le kell adni a rendszámot és a forgalmi engedélyt — illeték befizetésével —, szünetel a biztosítás. Itt nincs mit leadni. Mivel törvénytisztelő állampolgár vagyok, befizettem az ez évi biztosítást is. Motoszkál bennem azonban a kisördög, tényleg akkor is fizetni kell, ha 6 hónapig áll a garázsban a motor? Ez nemcsak az én problémám, hanem nagyon sok segéd- motorosé. Nagyon sokan szidják az adóhatóságot könyörtelenségük, szigoruk miatt. Engem a minap éppen ellenkező módon ért meglepetés. Saját magam a határidőig kitöltöttem és leadtam postán az adóbevallásomat. Mivel számításaim szerint 650 forint adóhátralékom volt, ezért csekken azt is befizettem. Néhány napja az Adóhivatal értesített, hogy nekem pénz jár vissza, melyet el is küldött. így meggyőződtem arról, hogy igenis korrekt, becsületes munkát végeznek, betartva a törvényességet. Tisztelettel: Kiss Attila Csenger, Határőr út 16. Egy nyíregyházi túlélő szubjektív emlékezése a „Győzelem napján”
