Kelet-Magyarország, 1993. május (53. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-12 / 109. szám
12 Kelet-Magyarország 1993. május 12., szerda Az élet maradt adósom énnekem Máriás József Vaja — Manapság sok szó esik a Don-kanyarban elvérzett 2. magyar hadseregről, azokról a százezrekről, akikről immár kimondhatjuk: hősök voltak, akiket megillet a nemzeti tisztelet. Emlékszünk, mily nagy tettnek számított Nemes- kürty István Requiem egy hadseregért című műve, amely szakított az addigi történelemszemlélettel, kegyeletet ébresztve az elesettek iránt. A szatmáriaknak, a Magyar Krónika (Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978) lapjait olvasva, eszükbe juthatott: van nekünk egy költőnk, akinek műve, a magyarok háborúja, oda illett volna annak a könyvnek a lapjaira. Gellert Sándor (1916-1987) Debrecenben született ugyan, de évtizedekre a Szatmár megyei Mi- kolában élt, tanárkodása magányában alkotta meg — szemtanúként, a szenvedések közvetlen átélése alapján — az eposzt. A mű egyes részletei megjelentek ugyan — legutóbb A magány szikláján című Kriterion-kötet- ben, 1983-ban —, de egészében sosem. E, ma talán anakronisztikus műfajú alkotásban nem történelmi adatok, nem hadtörténeti értékelések hangzanak el, hanem a háborúba küldött egyszerű sorkatona lelkivilága, gondolkodása, magatartása áll előttünk, aki már ott felismerte: áldozatok ők az idők viharában. Gellért Sándor nem érhette meg sem ennek, sem több más művének megjelenését. A mikolai remete, bár a rendszer többé nem engedte magasabb iskolákba tanítani, mégsem maradt rejtve a világ elől. De kertjének pó- nyikalmái — a költő nevezte így munkásságának gyümölcseit — hiába értek be, vásárra alig kerültek, a nyilvánosságot többnyire megtagadta tőlük a rend. Egy- egy elszórt morzsából tudtuk: nagy kincseket bújtat a fiók. Szatmárnémetiben, a vasútállomás melletti református sírkertben, neve alatt ez olvasható: „Én nem maradtam adósa az életnek, / az élet maradt adósom énnekem." Boldogan írom: a vajai Bíró Sándor áldozatkészségének köszönhetően az élet is törlesztett valamit: a Vay Ádám Baráti Kör tagja magánkiadásban megjelentette Gellért Sándor A magyarok háborúja című művét. A Vaja 1992-es jelzéssel napvilágot látott könyv a fronton született verseket, s magát az eposzt tartalmazza. Bíró Sándor egyszemélyes mecénásként nagyszerű dologra vállalkozott! Mélyen fájlaljuk, hogy csak 28 (!) példányban adhatta ki ezt a kötetet, amely annál sokszorosan több érdeklődőt von- zana, azokat, akikből a ponyva, a krimi, a szórakoztató bestseller nem ölte ki a nemzeti önismeret igényét. A gondolat és a tett megszületésében a szatmári dr. Sófalvi György orvos volt a „társszerző”, a költő mindvégig hű barátja, emlékének állhatatos ápolója, aki a kötet előszavát — Memoria gratia — is jegyzi. Igazi könyvritkaság született. Titokban reméljük, hogy akad támogató, kiadó, amely felkarolja Bíró Sándor kezdeményezését, felismeri e mű össznemzeti értékeit, lehetővé teszi a nagy példányszámú megjelenést. Pusztul Petőfi fája Nagyar (KM — N. I. A.) — A legtöbb fa emberarcú. Talán még jobban, mint maga az ember, mert nem lehet rossz, nem lehet jó. Csak létezését mutathatja fel a világnak. Hallgat. De a némasága sokszor beszédesebb, mint a kihagyó emlékezetű emberé. A több mint háromszáz éves faóriás, amelyet villám sújtott, vihar tépett, másfél évszázadon át őrizte a költőgéniusz emlékét. Petőfi fájának hívták. Még ma is az a neve, de már ritkábban vonzza a tekintetet, mert nem az életet árasztja, hanem az élet múlandóságára figyelmeztet. Néhány éve felgyújtották, csaknem teljesen elpusztult. Úgy látszik ez az utolsó esztendeje, mert csupán néhány levelét cirógatja a kósza szellő. Jövőre talán feladja, s akkor a bölcs honatyák úgy döntenek, hogy megérett a kivágásra. De az is lehet, hogy megmarad örök figyelmeztetésül: a múltunkkal féltő gondoskodással kell törődni, mert aki a fákat nem becsüli, embertársaival sem gondol. Nem véletlenül fogalmaz úgy a népi bölcsesség, hogy aki fát ültet a jövőre gondol. Nagyari Petőfi Fa, Isten veled! Szilágyi Sándor festménye: A nagyari Petőfi-fa Pántlikások és bokrétások A szakemberek szerint a tudatos nevelőmunka az elkövetkező sikerek záloga lehet Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) — A nagy teljesítmények sohasem jönnek egy csettintésre. Hosszú, testet, lelket gyötrő gyakorlás előzi meg a legkönnyedebb táncos mozdulatot is. A próbateremből kihallat- szik a zene, éppen melegítenek a nagyok. A kicsik már túl vannak a szokásos penzumon, így van módunk arra is, hogy a Margaréta tánccsoport, illetve a nagykállói Kállai Kettős tánccsoport utánpótlás együtteseivel foglalkozó szakemberekkel a közelmúlt sikereiről beszélgessünk. Elhozták a díjakat — A Szegeden megrendezett országos gyermektánc- fesztiválon, amelyen csaknem harminc csoport szerepelt, a Margaréta a fődíjat, a nagykállói gyermekcsoport a nívódíjat hozta el. De itt kell megemlíteni a Szabolcs táncegyüttes csoportját is, mert szintén nívódíjjal tértek haza. Vagyis: a szabolcsi táncosok elhozták a legfontosabb három díjat! — mondja Spisák Krisztina a nagykállói csoport egyik vezetője. — Az országos gyermek szólótánc fesztiválon, amelyet Szarvason rendeztek ugyancsak szépen szerepeltek táncosaink — fűzi az előbbiekhez Zorgel Enikő. — A nagykálló gyermekek közül pántlikás táncos lett Porcellán Anita, kisbokrétás Tóbiás László; a Margarétások közül pántlikás Humicskó Marianna, kisbokrétás Nagy Sándor. Ezenkívül négy különdíjat is kaptunk: Fényi Rita, Adonyi Éva, Blanár István, Horváth Ferenc. De ne feledkezzünk meg a Szabolcs táncegyüttes szólóA tánc öröme táncosáról, Zele Zsanettről sem, aki szintén pántlikás lett. Amikor arról faggatom a vezetőket, hogy miben látják a gyermekkorban elkezdett tánc jelentőségét, egyszerre zavarban vannak. A tánccal mindent el lehet mondani... A tánc többet mond a szónál — A tánc közösségformáló erő, nem pusztán a népi kultúra ápolása történik itt — mondja Enikő —, hanem annál sokkal több. Ezek a fiatalok — itt most a korosztályról beszélek — könnyen elkallódnának, nehezen találnának társaságot. A tánc ezt is pótolja. Sok kirándulást szervezünk, s a két csoport nagyon jó viszonyban van egymással. □ Manapság egyre többet hallani, hogy semmire sincs pénz. Mi a helyzet a két csoportnál? — A nagykállói gyermek- csoport létszáma negyven. A művelődési központ támogat bennünket — mondja Krisztina —, de közismert, hogy a közművelődés is nagyon nehéz helyzetben van. Van egy alapítványunk, amelyet szeretnénk, ha minél többen támogatnának. — A Margaréta a Nyírség táncegyüttes ifjúsági csoportja, így gondjai azonosak a nagy együtteséivel. Azt hiszem, alapvetően bennünket is a működés gondja meg a próbaterem megoldatlansága nyomaszt □ Úgy gondolom, a kemény próbákért kárpótolja a gyerekeket a siker. Vissza a tiszta forráshoz a táncban is — Ez így van — mondja Krisztina —, nagyon szeretünk velük foglalkozni, nagyon fontos a számunkra is a siker. A gyerekek május végén Nagykálló testvérvárosába Balázs Attila felvétele utaznak, júniusban Debrecenben rendeznek egy gyermek- tánc-fesztivált, amelyen a csoport is részt vesz. Ezután — valamikor a nyár folyamán — erdélyi utazáson veznek részt a gyerekek. Vissza a tiszta forráshoz. — A Margaréta egy tíz napos erdélyi utazásra megy — mondja Enikő. — Remélhetőleg annyi élményhez jutnak, amely elegendő lesz ahhoz, hogy a következő esztendőben is feledtesse a fáradtságot. Hamar elszaladt az idő. Még a lelkemre kötik: el ne felejtsem, hogy a gyerekek sikere sok-sok ember munkáját feltételezi. Szerencsére gyakran van részük köszönetben. A Margaréta vezetői: Zorgel Enikő és Tokárszki Gyula; a káliói gyerekeket Spisák Krisztina és Antal István irányítja, míg a Szabolcs ifjúsági csoportját Gucsáné Dalanics Katalin és Gucsa Sándor vezetik. Litkei Tóth Péter tiszteletes úr a nemzetőrök tábori papja volt Fényeslitke (B. L.) — Mai korunk fiatalabb nemzedéke számára újszerűnek hat a honvédségünkben ismét megszervezésre kerülő tábori lelkészi szolgálat, s így kerülnek olyanok, akik rácsodálkoznak, és olyanok, akik fejüket csóválják a hírre. Pedig ez az intézmény nagyon régi gyökerű, talán egyidős a magyar kereszténységgel. Lelki szolgálatot teljesített Megvolt az 1848/49-es szabadságharc idején is. Litkei Tóth Péter tiszteletes úr, akiről itt szólni fogok, éppen egyike volt azoknak a megyénkbeli papoknak, aki a negyvennyolcas nemzetőrök mellett teljesített lelki szolgálatot. Litkei Tóth Péter, mint azt már az előneve is mutatja, a megyénkbeli Fényeslitke községben született 1814-ben. Születése többi adatait és szüleinek a nevét nem ismerjük. De ezeket a hiányokat a helyi református egyház matrikulái- ból (ha azok egyáltalán megvannak) könnyen pótolni lehet. Azt viszont hitelesen tudjuk, hogy teológiai tanulmányokat a Sárospataki Református Kollégiumban végzett. Stúdiumait befejezvén, a korabeli diákgyakorlat szerint, egy ideig nevelősködött a középkori földváráról nevezetes Szabolcs-ban a Zoltán-család- nál. Ám, hamarosan meghívta, és 1842-ben lelkészévé választotta Búj község református gyülekezete. Litkei Tóth Péter tiszteletes úr a meghívást és megválasztást örömmel fogadta ugyan, de csak azzal a föltétellel, ha régóta dédelgetett vágyát, egy európai körutat, előbb megvalósítja. És ahogy a forrás említi, be is járta Európa csaknem minden nagyobb városát. Szerette a filozófiát is Hazatérte után elfoglalta bu- ji parókiáját, ám lelkészi munkája mellett aktívan bekapcsolódhatott abba a filozófiai vitába is, ami akkoriban Hegel filozófiai rendszere fölött kerekedett. Véleményének ki- nyilvánítására sajátos formát választott. Mint Tompa Mihály kebelbarátja, elgondolásait „Buji levelek” címen papköltőnek adresszálva, a Protestáns Egyházi és Iskolai La- pok-ban írta meg 1847^48 között. Ezekre a levelekre aztán Tompa hasonló módon válaszolt. A szabadságharc idején Litkei Tóth Péter tiszteletes úrban is felbuzdult a nemes haza- fiság; beállt nemzetőrnek. Őt azonban nem fegyveres szolgálatra osztották be, hanem rábízták csapata lelkiszolgálatának az ellátását. így lett a nemzetőrök tábori lelkésze! A Kossuth-Széchenyi- vitáról A bukás után hosszú ideig csöndben maradt buji magányában, de a hatvanas évek elején újra elővette jólfaragott tollát. Előbb a Kossuth-Szé- chenyi-viszonyt feszegette, s véleményét terjengős című kötetben: Mivel érdemelte ki Széchenyi Ish’án a legnagyobb magyar címet (Sárospatak, 1860.) ki is fejtette. Aztán a Hegeli-vitában kialakult filozófiai elgondolásait írta meg: Az emberiség szellemének legnagyobb fejlettségi foka (uo. 1871.) címen. Végül, hű maradva lelkészi hivatásához, vallás-erkölcsi nézeteit is megfogalmazta/) hívők magatartása... (uo. 1872.) című kötetében. E vázlatos leírás is sejteti, hogy Litkei Tóth Péter tiszteletes úr élete teljes élet volt, követésre méltóan teljes; de teljes, megbecsülésre méltó életműve is. A koreográfus halála New-York (MTI-Panoráma) — Egy New York-i kórházban 82 éves korában rákbetegségben elhunyt Alwin Nikolais, a legismertebb amerikai koreográfusok egyike. A nyugati „modem táncok” legendás alakja, Alwin Nikolais több mint 120 balett koreográfiáját készítette és 1956-ban alakította első társulatát Murray Louis-szál és Phyllis Lam- hut-tál együtt. Tíz évvel később Carolyn Carlson is csatlakozott a társulathoz. Az 1910. november 25- én Connecticut államban született Nikolais apja orosz, anyja pedig német származású volt. Korának egyik legképzettebb színházi embere volt, egyben festő, szobrász, költő és zeneszerző is. Kedvenc városa Párizs volt, ahol tavaly májusban ő nyitotta meg a Théatre de la Ville-ben a tavaszi táncévadot — amelyen immár nyolcadik alkalommal szerepelt saját alkotásával. A párizsi közönség egyébként 1968 óta rajongott a tánc e nagy mágusáért és társulatáért. KULTÚRA
