Kelet-Magyarország, 1993. április (53. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-01 / 76. szám
1993. április 1., csütörtök Kelet-Magyarország ~] Saját nyelvén szóljanak hozzá Tisztelt Nagy István Attila! Szeretnék hozzászólni a Ke- let-Magyarország március 6-ai számában megjelent „A valódi tettek tisztelete” című cikkéhez, mellyel teljes mértékben egyetértek. Talán tollat sem ragadok, ha nem olvasom el ugyanebben a számban Beke György „Haragudhatunk-e anyanyelvűnkre” című írását. Ez ugyanis, — legalábbis részben — sejteti az On által felvetett problémák okait is. Az én értelmezésemben az Ön cikke két, egymással szorosan összefüggő gondot vet fel. Kezdjük a másodikkal. Való igaz, egyes körökben manapság újra „divat” magyarnak lenni. És legtöbbször az látszik magyarabbnak (micsoda képtelen fokozás!), aki jobban veri a mellét, akinek nagyobb a hangja. Isten őrizz, hogy ennek alapján ítéljünk bárki nemzetiségi hovatartozásáról, vagy pláne hazaszeretetéről. Mert aki „csak” tisztességgel teszi a dolgát, annak nincs ideje saját hazafiságát bizonygatni. Meg értelmetlennek is tartja, hogy erről beszéljen, mert úgy véli, mondani lehet akármit, a tettek számítanak. Azt kell mondjam, hogy a valódi értékek felmutatásában döntő szerepe és felelőssége van a sajtónak. Tudom, hogy a „merész” nyilatkozatok jobban megfogják (és fogják) az olvasót, a nézőt, de nem ártana mögéjük nézni. Elrettentő példa volt számomra, amikor a televízió riportere az általam is rendkívül nagyrabecsült Ma- kovecz Imre „igaz magyar” arcát és kucsmáját dicsérte. Nem tudom, ki hogy van vele, de én őt nem ezért tisztelem. Az Ön által felvetett másik probléma az, hogy a fiatalok szókincse enyhén szólva gyatra. Sajnos, ezzel szintén egyet kell értenem, gyakorló tanárként magam is tapasztalom. Az okok között legtöbbször az olvasás hiányát szokták említeni. Közrejátszik ebben a tanulók nagyobb terhelése, valamint az is, hogy a korábbinál jóval több szórakozási lehetőség közül választhatnak. Véleményem szerint azonban még talán ennél is nagyobb gondot jelent, hogy a tanulók keveset írnak. Pontosabban, ritkán kell valamit írásban önállóan megfogalmazniuk. Márpedig, ekkor van igazán lehetőség a választékos szövegszerkesztésre. Ma már nem divat a levelezés, mint tizenöthúsz évvel ezelőtt. Aki teheti, inkább telefonon ápolja kapcsolatait. De ludas ebben az iskola is. Hiszen ma már csaknem minden tantárgyból a munkafüzetek gondosan szerkesztett feladatain gyakorolnak a tanulók. Kényelmes a tanárnak is, a diáknak is. Csak éppen fogalmazni nem kell soha, elég megjelölni a helyes választ, esetleg beírni egy-két szót. Félreértés ne essék, a munkafüzetekre az oktatásban szerintem is szükség van. Csak éppen minden esetben megfontolandó, hogy célsze- rű-e a használatuk. Lényeges javulást ezen a téren csak akkor érhetünk el, ha a tanulókban kialakul egyfajta nyelvi igényesség. Ezt azonban csak akkor érhetjük el, ha a tanárok minden órán (és nemcsak a magyaron!) figyelmeztetik a tanulót a nyelvhelyességi hibákra. Ettől azonban még messze vagyunk. Tudok olyan magyartanárról, aki a nyelvtan dolgozatban sem javította ki a helyesírási hibákat, mondván, nem ez volt a felmérés célja. A rádióban, televízióban is sokszor szólalnak meg olyan, sokszor magas beosztásban lévő emberek, akik csak hiszik, hogy magyarul beszélnek. Néha az az érzésem támad, nem is akarják, hogy megértsék őket, azért használnak annyi idegen szót. Pedig ez a kis nép megérdemelné, hogy ha már sok biztatót nem tudnak neki mondani, legalább saját nyelvén szóljanak hozzá. Orémus Kálmán tanár Garázskocsma Tisztelt Főszerkesztő Úr! A Kelet-Magyarország február 27-i számában megjelent írásra szeretnék reagálni, mely szerint „A jósa- városi garázskocsma az alkoholisták zarándokhelye”. Nekem vállalkozói igazolványom van, Köjáll-en- gedéllyel is rendelkezem, a garázs a tulajdonomat képezi. Megjegyzem, már korábban is volt itt termelői borkimérés. Nálam csak elvitelre lehet vásárolni, engedélyem is erre szól. Soha nem volt az üzletemben po- harazgatás. Állításom valódiságát igazolja, hogy a működésem alatt a részemre kiadott vendégkönyvbe elmarasztaló beírás nem található. Több esetben történt már ellenem bejelentés egyéb fórumokhoz, de poharazga- tást soha nem találtak. Azt, nem tudom, hogy elvitel után ki, hol fogyasztja el a megvásárolt bort. Tisztelettel: Malakuczi Miklós Gádor Béla közi termelői borkimérő Gazdagok vagyunk? Ráérő emberként járom városunk utcáit, tereit. Gyönyörködök, hogy városunk vezetői hogyan igyekeznek szebbé tenni lakókörnyezetünket. Van mit tenniük. Gálád garázdák megrongálták az utcai pihenőpadokat, újakat szerelnek fel, s pótolják a leszedett szeméttartályokat. Ez nem kevés pénzébe kerül a városnak. Jó lenne a rongálok ellen tenni valamit, esetleg emelni a garázdaság bírságolásáért a pénzbüntetést, biztosan nem lenne annyi, mint amennyibe most kerül a helyreállítás. Kókai Ferenc nyugdíjas Jól vizsgázó honatyák Néhány észrevétel a „Lapozgató nyílt levél” nyomán Nem vagyok levélíró alkat, s mégis úgy éreztem, hogy tollat kell ragadnom, mikor a Kelet- Magyarország március 10-i számában rábukkantam Vár- konyi István országgyűlési képviselő úr „Lapozgató nyílt levél” című írására. Polgármester vagyok, tehát foglalkozásomnál fogva kénytelen-kelletlen megérint a politika szele, s bármennyire is ódzkodom tőle elkerülhetetlen, hogy ne foglalkozzak vele. Mindezt azért bocsátottam előre, hogy érzékeltessem, át- érzem mindazoknak az örömét, kínját és keservét, akik ilyenfajta mesterséget választottak vagy választópolgárok bizálmából kerültek ilyen pozícióba. A kívülállók számára sokszor úgy tűnik, hogy irigylésre méltó ez a „szerep”, s ha majd egyszer benne találják magukat, bizonyára másképpen fogják értékelni mindazt, amit felőle gondoltak. Példaértékű összefogás Mint említettem, polgár- mester vagyok, Szabolcs- Szatmár-Bereg megye határán fekvő kisvárosban, Tokajban, s határfolyó innenső oldaláról figyelem mit tesznek a „szomszédok”. Teszem ezt abból a megyéből, ahonnan néhány évtizeddel ezelőtt a sikerekről, eredményekről, a gigantikus beruházásokról, óriási lakás- építési akciókról stb. számol-, tak be a hírforrások, miközben Szabolcs-Szatmár megyéről kevésbé fellengzős hangokat lehetett hallani, egyesek megkockáztatták még azt a jelzőt is, hogy „Sötét Szabolcs”, elfog a pulykaméreg, s úgy érzem taktikai okokból mond ilyet. Természetesen, — mielőtt még elmarasztalnának, megjegyzem: tudom, hogy a megye számos problémával küzd, mely között élen jár a legtragikusabb, a munkanélküliség. Ugyanakkor azt is tapasztalom, hogy példaértékű összefogás, tenniakarás, jó értelemben vett lobbizás folyik a térség felemelkedésének érdekében. Mondhatom, irigylésre méltó. A képviselők érdeme Talán nem sértődnek meg a kollégáim, ha kijelentem, hogy Szabolcsot az országos politika szintjére mégiscsak a megye országgyűlési képviselői emelték. Gondoljunk csak az első kihelyezett kormányfórumra, irigykedve néztünk Nyíregyházára, ezek már megint „kibuliztak” maguknak valamit. S jóllehet, a megyében otthagyott 500 millió forint összességében nem sok, de indukált egy olyan folyamatot, amelynek eredményeképpen mintegy 9,2 milliárd forintot fordítottak a térség fejlesztésére. Borsodi mércével, de oszágos szinten is mérve, soha nem látott fejlődésnek indult Szabolcs-Szatmár- Bereg megye. A legkisebb településeken is van vezetékes ivóvízellátás, egyre több községet kapcsoltak be az országos és nemzetközi távhívó hálózatba, soha nem látott ütemben folyik a gázprogram. Tokaj város talán nagyon hosszú idő múlva kapcsolódhatna ehhez a szolgáltatáshoz, ha a rakamaziak nem sietnek nagyvonalúan a segítségére. (Ma is hálásak vagyunk mindazoknak, akik elérték, hogy megépülhetett az a kistérségi rendszer, de főleg Rakamaz nagyközség vezetőinek.) Itt jegyzem meg, hogy a szomszédos településünk is a Vár- konyi úr kerületéhez tartozik, ahol két év leforgása alatt a gáz mellett örvendetes előrelépés volt a telefonfejlesztésben, folyik a csatornázási program, szociális otthon létesül, rendőrőrsöt kaptak stb. Nyugodtan mondhatom: egy község életében ez sikersztori, s a polgármesternek nem fő majd a feje, hogy ha egy év múlva számot kell adnia a választóinak. Mindezekhez a keretet az országos szerveknél a frontot a képviselőknek kell megnyitni, s úgy tűnik, a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei honatyák ebben nagyon jól vizsgáznak. S miután ők is csak földi halandók — mint mi — megérdemlik az odafigyelést, az elismerést, a köszönetét. Összehangolt fejlődés Polgármesterként tudom, hogy a munkánk utáni hátba- veregetés többet ér bármilyen érdemkeresztnél. Vagyis, ha a sikerek bekasszálása során figyelemmel vagyunk azokra is, akik egy térség érdekeit képviselik, annak fejlődését elősegítik az Ország Házában, azzal újabb nemesebb harcra hívjuk fel őket, további sikerekre sarkalljuk. Nem lehet azt hinni, hogy az eredményes pályázatok sorozata csak a polgármesterek éles elméjét igazolja, igenis ezeket a döntéshozatalnál megfelelőképpen alá kell támasztani. Az önkormányzatok vezetői képezik a „hátországot”, a kiharcolt lehetőségeket a helyi településpolitikai célok megvalósítására transzformálják. Néhány kivételtől eltekintve Szabolcs megyében ez is jól megy. Tehát egy térség fejlődése csak összefogottan és összehangoltan lehetséges. Éppen ezért a sajtónak erről a harmonikus összefogásról, ha úgy tetszik egymásrautaltságról is kell tudósítania, különben leértékelődik azok munkájának az eredménye, akiket szándékosan vagy csak egyszerűen feledékenységből nem hívtak meg pld. egy létesítmény átadására. Pedig a népet arról is tájékoztatni kell, hogy kik azok, akik a háttérből munkálkodnak helyzetük jobbra fordulása érdekében, különösen fontos ez a választások küszöbén. Májer János Tokaj város polgármestere Pilis kontra Piricse Kinek van igazai az osztozkodásban A Tükör sorozatban Pilisi pillanatok címmel mutatta be megyénk egyik települését Kovács Éva, melyben több utalás is történt Piri- csére. Gondolom, az újságíró — jóhiszeműen — nem feltételezte, hogy a nyírpilisi polgármester neki valótlant állít. Néhány pontosítást ugyanis szükségesnek tartok a megjelentekhez. Nyírpilis polgármestere választási ígéretét váltotta valóra, amikor iskolásait hazavitte falujába, de ezt nem feltétlen kellett volna megtennie, hiszen a Piricsén épült modem, minden igényt kielégítő létesítmény a pilisi gyermekeknek is épült. így viszont sokkal rosszabb körülmények közé kerültek. S az átjárás sem okozott nagy gondot, hiszen külön iskolabuszt állítottunk be számukra. Mi nem küldtük őket, és szívesen látjuk a pilisi diákokat iskolánkban a jövőben is. Jelenleg is több szülő járatja Piricsére gyermekét iskolába. Az orvoskérdésről: Pilis akart önállósodni e téren is. Nem tartott igényt tovább a piricsei körzeti orvos munkájára. Aztán Piricsétől független önálló orvost alkalmazott. Piricse a társadalombiztosítástól kapott pénz arányos részét rendszeresen átutalja Nyírpilisnek. Ráadásul mi jártunk rosszul, mert a több éve itt dolgozó orvos — mivel kevesebb beteget kellett ellátnia — itt hagyta a településünket. Később, valamilyen ok miatt, Nyírpilist otthagyta az orvosa, s az új piricsei doktort kérték fel, hogy En- csencs és Piricse mellett lássa el a nyírpilisi betegeket is. Ez az időszak több hónapig tartott, s településünk lakói joggal kifogásolták, hogy a többféle helyettesítés miatt ők szenvedik az ellátás hátrányait. Ekkor rendeltem vissza a helyettesítésből, a község érdekében az orvost, ő azonban ennek a felszólításnak nem tett eleget, ezután még közel fél éven keresztül járt át Nyírpilisre rendelni munkáltatói hozzájárulás nélkül. Majd a piricsei körzeti orvos munkahelyet változtatott, így nemcsak Nyírpilis, de Piricse is orvos nélkül maradt. Most már — a huzavona miatt — ismét új orvosunk van. A telefonhelyzetről csupán annyit: ha Pilisen nem lenne telefon, akkor mivel telefonálnának? A községházára innen, a hivatalból adtunk készüléket. Egyébként a telefon fővonalak száma lakosságarányosan nem kevesebb, mint Piricsén... A váláskor a hivatalból és az iskolából is korlátozás nélkül mindent elvihettek, amit akartak, és el is vittek, így a pilisi polgármesteri hivatal és az általános iskola egyaránt jól felszerelt. Úgy gondolom, az egymásra mutogatás helyett inkább azon kellené gondolkozni, mit és hogyan tehetnénk közösen a környező települések lakosainak érdekében, hiszen ha előre akarunk lépni, ahhoz összefogás kell. S ha egy településről újságcikk jelenik meg, akkor lehetőleg ne a másik szapulása legyen az elsődleges. Páll Antal Piricse polgármestere Népies istentiszteletek az evangélikus templomban A Kelet-Magyarország március 2-án megjelent számában a „Multalapo- zó” rovatban a következőt olvastam: „1913-ban reggel fél 9 órakor tartották az első magyar nyelvű istentiszteletet a nyíregyházi evangélikus templomban.” Ez a híradás azt sugallja, hogy eddig idegen nyelven folyt csak az istentisztelet, ezért szorul magyarázatra. Az evangélikus templomban reggel 7 órától este 7 óráig legalább 6 istentisztelet zajlott le. Ezek közül 2 tót nyelven (reggel fél 9 és a délutáni 2 órai), a többi már akkor is magyarul hangzott el. A hír azonban igaz. A fél 9 órai istentiszteleten minden hónap első vasárnapján 1913 óta magyarul folyt a szertartás, de megtartották az ősök szokásait és a Tranosci- us énekeket magyarra fordította dr. Vietorisz József, az evangélikus gimnázium tanára. Ebből készült fordításokat nyíregyházi Toldalék címen csatolták énekeskönyvükhöz. A Tranoscius teljes fordítását 1935-ben adta ki a Luther Társaság. Édesanyánk bennünket is elvitt mind az úgynevezett népies, mind a tót istentiszteletre, hogy ismerjük meg őseink szokását. A harmincas évekig Nyíregyházára még segédlelkésznek sem kerülhetett, aki nem tudott tótul. 1939-ben Turóczy Zoltán püspök és Joób Olivér lelkész is kötelezte magát, hogy 5 éven belül megtanul tótul. Nyelvtanítójuk Rőzse (Hulvely) István igazgatólelkész volt. Ma már egy lelkész sem beszéli a nyelvet, csak egy nyugdíjas. így már nincsenek tót nyelvű istentiszteletek sem. A népies istentisztelet bevezetését az indokolta, hogy 1894 óta a tanítás csak magyarul folyt az iskolákban. Felnőtt egy nemzedék, amelyik már nem tudta használni ősei Tranoscius énekeskönyvét. Szokásaihoz ragaszkodott. A szertartást megtartva magyarul folyt le az isten- tisztelet. Dr. Reményi Mihály , Á szerkesztőség fenntartja magának azt a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. Á főszerkesztő postája az olvasók fóruma, a közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet.
