Kelet-Magyarország, 1993. április (53. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-27 / 97. szám

Kelet-Magyarország 5 1993. április 27., kedd Az örökölt földről nincs papír Konfliktuskezelés ekevassal, vagy szomszédháborúskodás kezdődik a községben Györke László Tákos (KM) — Ebben az alig félezres lélekszámú falu­ban napjaink szociális bajai hatványozottan jelentkez­nek, hiszen az önállóvá vá­lással felszínre kerülnek az eddig ugyan meglévő, ám szunnyadó (szunnyasztott?) gondok is. A kistelepülésen egy sor in­tézmény hiányzik, ám még­sem ez a legnagyobb problé­ma, hanem az, hogy nincs ipa­ra, orvosa, gyógyszertára. Te­hát egyetlen megélhetési for­rás itt: a föld. Nyílhúzással döntöttek Az alapvető problémát az okozza a községben, hogy a csarodai téeszhez tartozott, amely viszont felszámolás alatt áll. Kiss Endre földműves például 29 évet dolgozott a té- eszben. Annak idején több parcella földet vitt be, amely­ben benne volt a feleségének Márokpapiból csereként átho­zott öt holdja is a Barátok-tag- ban. Tavaly ősszel Kiss Endre visszakapott húsz holdat. — Igen ám — mondja —, de a polgármester kijelentette, hogy nincs parcellázás, nyíl­húzás van, mindenki egyben kapja vissza a földet. Ki is mérték annak rendje és módja szerint a húsz holdat. Csakhogy Kiss Endrét nyugta­lanítja ez az intézkedés. Elő­ször is azért, mert — saját be­vallása szerint — sem a föld­mérésért befizetett 5300 fo­rintról nem kapott nyugtát, és arról sincs írás, hogy az a tábla törvényesen, ténylegesen az övé. — De még nem is ez a leg­nagyobb baj — folytatja Kiss Endre. — Hanem az, hogy nem vették figyelembe, kinek hol volt régen földje. Ebből még sok baj lesz, hiszen azt mondja a szomszéd, hogy én az ő földjén garázdálkodok. Itt van például a mi esetünk. A nekünk kimért föld egy részét 1991-ben Cserepesek háztáji­ként használták. Bevetették lóherével. Aztán felbomlott a téesz, a háztáji megszűnt. A Cserepesék lóherése tavaly ősszel a nyílhúzással hozzám került. Ez nem tetszett neki, fogta, ekekapával összepocsé­kolta. Most én pocsékoljam össze az én volt földemen ve­tett búzáját, ami meg neki esett? Ha ezt tenném, sose lenne vége a háborúskodás­nak. — Tetszik tudni, az a leg­nagyobb hibája az ilyen föld­osztásnak — mondja Kiss Endréné —, hogy nem tudjuk biztosan, a miénk marad-e az a föld. A téesz negyven éven át nem trágyázta a földeket. Jövőre is kell Most ha alaposan feljavítja az uram, aztán jövőre meg más kezére kerül, akkor kinek dol­goztunk? A földművelés nem úgy megy, hogy reggel be­megyek a gyárba, délután meg hazamegyek. Itt mindennek megvan az ideje. Ha jövőre is gazdálkodni akarok, azt már most elő kell készíteni. A család földhelyzetét bo­nyolítja, hogy Kiss Endre apja például nem volt téesztag, ám a földjének egy részéről le­mondott. Annyit hagyott meg magának, amennyivel annak idején elbírt. Természetes most, hogy fia szeretné ezt a földet is visszakapni. Csak­hogy erről semmilyen papír­juk nem maradt. Mint ahogy az örökölt földről sem. Vagyonjeggyel beléphet Ezzel azonban a „sztori”, ha úgy tetszik, még korántsem ért véget. Kiss Endre: — Mikor megalakult az új szövetkezet, a téesz üzem­egységvezetője szól nekem, hogy beléphetek a vagyonje­gyemmel az új téeszbe. Gon­dolkoztunk, azt mondtuk: ad­juk oda! Kis idő múlva hallom én innen is, onnan is, hogy tízezer, tízezer. Nem értettem. Aztán kiderült, hogy akik vagyonjeggyel beléptek az új téeszbe, tízezer forintot kap­tak. Megyek az irodára, hogy adják ide nekem is, hiszen én 143 ezer forint vagyonjeggyel léptem be. — A nyugdíjasok­nak nem jár — mondták ne­kem. Na, akkor nagyon mér­ges lettem, visszaköveteltem a vagyonjegyem. Visszaadták — egyedül nekem a nyugdíja­sok közül —, de azt mondták, kivihetem az ámyékszékre. Hát hogy van ez? Most azért a huszonkilenc évemért, amit a téeszben dolgoztam, ennyi jár? Aki meg egy-két évet dol­gozott, annak meg jön a tíz­ezer? Meg azt se értem, hogy hatvankét tinót megfogtak a fi­atalok, nekünk meg nem ad­tak... A föld körüli furcsaságok nem Kissék egyedi esetei a fa­luban. Jó lenne a kialakulóban lévő konfliktusoknak elejét venni, amely itt nemcsak a volt, az újonnan alakult téesz és az egyénileg gazdálkodni akarók között feszül, hanem egymás között is elmérgesed­het. A „nagy halálának napkori áldozatai Megdöbbentő, kevésbé ismert korabeli adatok az 1739-40-ben megyénkben dúló pestisről Dr. Lekli Béla Napkor — Napkor egyik földesura, Kállay István 1744- ben Szabolcs vármegyéhez fordul, hogy kedvezményeket kapjon ősrégi falujának a bete­lepítésére, hogy az a „mostani puszta voltárul épségre juthas­son...” tudván a Tekintetes Nemes Vármegye Napkomak romladozását, ép voltárul az Úr Istennek súlyos ostora által pusztulásra való jutását...” Mi volt az Úristennek az a súlyos ostora, csapása, ami a XVIII. század közepén elpusz­tította a falut? Hiszen eddig úgy tudtuk, hogy az Ázsiából Európára törő Attilát vagy az ugyancsak „hun”-nak vélt honfoglaló magyarokat tartot­ta a keresztény Európa Isten ostorának. De nem, a keresz­tény szemlélet más súlyos csapást is Isten ostorának, Is­ten igazságot szolgáltató kezé­nek tekintett. Ibrányi István szabolcsi al­ispán még azt jelenti a kancel­láriának 1739. január 16-án, hogy „Isten ő Szent gondvi­seléséből ezen Tekintetes Vár­megye határában azon Isten kemény ostorának, a Pestisnek legkisebb nyoma sincsen,...” Két nappal később így ír: „...még Istennek Szt. Gondvi­seléséből legkisebb nyoma is azon rút Isten Ostorának Vármegyénk határába be nem férkezett...” Azaz, korabeli szóhasználat szerint Isten os­tora ekkor egyértelműen a pestist jelentette, v A pestist — ezt a többnyire halállal végződő, megállítha­tatlanul terjedő ragályos be­tegséget — a középkorban Ázsiából hurcolták be Európá­ba a tengeren keresztül. Ezért a „nagy halál”, a „fekete halál” elsősorban a tengerparti orszá­gokat (mint például Olasz­ország, Franciaország) sújtot­ta. De Magyarországra szintén begyűrűzött, ha kisebb erővel is. A megújuló pestisvonula­tok igazi korszaka Magyaror­szágon is a XIV-XV. század volt, de később sem ritka. Két­ségtelen, hogy a háborúk és az éhínségek mellett a pestis je­lentette a legnagyobb ka­tasztrófát a középkori lakos­ság számára. Ezt a ragályt nem lehetett megállítani Magyaror­szágon. A Tiszántúlon és Szabolcs megyén is végigsöpört a pestis 1739-40-ben. A megye 39 helységében — köztük Nap­koron — több mint egy évig dühöngött és csaknem 5000 embert ragadott el. A járvány gócpontja a nádudvari járás volt. Legelőször Újvároson (Balmazújváros) jelentkezett 1739 áprilisában, majd május­ban sorra került Püspökla­dány, Szovát, Nádudvar, Egyek, Sáp és Földes. Még több községet 1739 nyarán és őszén, egyes helységeket pe­dig 1740 tavaszán sújtott a döghalál. Bejárta a Napkorral szomszédos településeket: Apagyot, Tétet, Sényőt, Nagy- kállót, Kállósemjént is. Napkorra 1739 őszén jutott el a járvány. Az alispán, Ibrá­nyi Ist\’án által a Magyar Ud­vari Kancelláriához 1739 őszén felterjesztett jelentések szerint a pestisnek Napkoron augusztus 1-jétől szeptember 21-ig terjedő időszakban 22, szeptember 21-től október 4- ig 9, október 4-től 30-ig pedig 33, azaz összesen 69 áldozata volt. A földbirtokosok és első­sorban a körülöttük élő néhány család maradt életben. Ez azt jelentette, hogy a pes­tis Napkomak a kurucháborúk és a Rákóczi-szabadságharc idején amúgy is megcsappant lakosságát túlnyomórészt el­pusztította. Családonként az elfogadott öt fővel számolva ez kereken 14 családot jelen­tett. De pontosan 14 családot jelez egy 1728. évi megyei összeírás is Napkoron. Ha fi­gyelembe vesszük az időköz­ben eltelt egy évtized kb. 15 százalékos természetes szapo­rodását (ez kb. 2 családnyi, azaz 10 személy lett volna), akkor is szinte az egész lakos­ság kipusztulásával kell szá­molni. Ennek ellenére az 1741. évi megyei összeírás már ismét 15 családot, azaz 75 személyt mutat ki Napkoron. Valószínűnek kell tartani mindkét megyei összeírás „bi­zonyos” pontatlanságot. Az 1728. évi kevesebbet, az 1741. évi pedig többet mutat ki a reálisnál. A megyei összeírá­sok pontatlansága nem két­séges. Az „Isten ostora” által oko­zott csapást a földbirtokosok óriási betelepítésekkel igye­keztek korrigálni. így kerültek Napkorra — a Kállayak tele­pítő munkája révén — az 1740-es évek közepén előbb „oláh”-ok és „rutéri’-ek, az úgynevezett „oroszok”, majd az 1760-as évek közepén a Rakamazról és a (szatmári) Fényről való svábok. Termé­szetesen velük párhuzamosan egyre tömegesebb volt a be­vándorlás a megye járvány ál­tal nem sújtott falvainak ma­gyar lakosságából is. így szü­letett újjá Napkor „puszta” voltából harmadszor is a tatár­járás és a törökdúlás (1594) után. Mintha elpusztíthatatlan lenne. Akárcsak a csodás főnixmadár az egyiptomi mi­tológiában, amely — a hal­hatatlanság és a megújuló élet jelképeként — minden ötszáz évben elégeti magát és ham­vaiból azonnal újjá is éled. „A homokba temetett ostort szélvihar kiássa a föld alól. Az ostor szíja kígyózik, míg egy újabb szél és por hulláma el­temeti.” írja Lengyel József az Isten ostora című regényében. Nyugdíjbiztosítási önkormányzatok Meggyőzik a fiatalokat, öregeket, hogy éljenek jogaikkal — különben nem kritizálhatnak Nyíregyháza (KM) — Egészségbiztosítási, illetve nyugdíjbiztosítási önkor­mányzatok választására kerül sor május 21-én. A két önkor­mányzat a sikeres, egyfor­dulós szavazás után azért jön létre, hogy a munkavállalók, illetve munkáltatók által be­fizetett, Európában majd a leg­magasabbnak számító tb-járu- lék sorsáról, elosztásának módjáról döntsenek tagjai. A megyénkbeli nyugdíjasok máris készülnek a szavazásra, hiszen tudják, róluk, pénzük­ről van szó. Ezekben a napok­ban minden klubban megbe­szélik a témát, ajánlatokat tesznek a képviselőjelöltek személyére, s megpróbálják meggyőzni az öregeket és fia­talokat, éljenek szavazati jo­gukkal, s az adott időben és helyen adják le voksukat. Ha nem szavazunk, nem marad jogunk a kritikára, az utólagos reklamációkra se — vallják az öregek, akik a Nyugdíjas Klubok Országos Szövetségének közreműködé­sével négy nyugdíjas jelöltet állítanak a bizottságokba. Bár­ki legyen is ez a négy ember, annyi bizonyos, nyugdíjbiz­tosítási önkormányzati bi­zottsági tagságuk során csakis az idősek, a jelenlegi, illetve a majdani nyugdíjasok érdekeit fogják képviselni. Jegyzet Egyetlen napra Réti János M aga az ötlet a legen­dás, háborúellenes költeményből való, de érde­mesnek tartom feleleveníte­ni. Gyóni Géza azzal a gon­dolattal játszik el a Csak egy éjszakára című versében, hogy azokat, illetve olyano­kat kellene a frontra küldeni, az ottani nehézségeknek ki­tenni, akik közvetlenül, netán áttételesen okozói az átélhe­tő — vagy túl nem élhető — szenvedéseknek. Egy éjszaka megpróbáltatásai is elegen­dőek lennének jobb belátás­ra téríteni őket. Ezen ötlet békés aktualizá­lása megérne egy próbálko­zást, aminek hatása nem maradna el attól, amit a köl­tő remélt. Nevezetesen: be kellene vezetni, hogy azok, akik kitalálnak, megszavaz­nak, elrendelnek, egyáltalán ember által megvalósítható­nak, elfogadhatónak, kibír- hatónak nyilvánítanak valamit, először egyetlen napra, hétre vagy hónapra kötelezhetők legyenek, hogy elméletük gyakorlatát bemu­tassák, egy össznépi minta- tanítás formájában. Érdeklődéssel várnánk a döntéshozók egynapos—he­tes, hónapos — fesztiválját arról, hogyan lehet a mi­nimálbérből, vagy nem sok­kal többől, kisnyugdíjból megélni, nem elmaradni köz­üzemi díjakkal, egészségesen táplálkozni és elfogadhatóan öltözködni. Hogyan lehet egy bizonyos összeghatár alatt gyermekeket nevelni, taníttatni, közben meggyőzni őket arról, hogy csak az igaz út járható, egyúttal hozzáse­gíteni őket az otthonterem­téshez. Közepes, vagy alacso­nyabb jövedelemből miként tarthatja fenn magát egye­dülálló az érvényben lévő szabályok megszegése nél­kül, betartva az állampolgá- ri fegyelemre vonatkozó el­várásokat. Vagy: hogyan le­het szó nélkül elfogadni a kö­vetelmények rohamos növe­kedését, maradéktalanul megfelelni a kívánalmaknak anélkül, hogy az ellentétele­zés színvonalának javulását remélni lehetne. Mert nálunk a követelmé­nyek növekedésével legfel­jebb a fenyegetettség érzése tart lépést: örüljünk, hogy egyáltalán van hol és van miért elégedetlenkednünk. Egészségügyben dolgozó is­merőseimtől tudom például, hogy az új, még újabb, meg legújabb agyafúrt nyilván­tartási és értékelési, öniga­zolási rendszerek bevezetése folytán maholnap annyi min­dent kell pontozni, kódolni, beírni, átvezetni, hogy az csak a beteg, a betegellátás, vagy a dolgozók rovására valósítható meg. ó lenne, ha/ tegyük fel a Miniszter Úr és környe­zete egyetlen napra újra be­öltözne fehérbe-fityulába megmutatni, hogyan csinál­nák ők. Természetesen any- nyiért, amennyit fizetnek érte!t Változatlanul! A számok szerelmesei A megye matematikai válogatottja a váci helyszí­nen Balku Jenő csapatvezetővel Amatőr felvétel Nyíregyháza (KM - T. K.) — Győzelemmel és do­bogós helyezésekkel érke­zett haza a megye középis­kolás matematika válogatott­ja Vácról, ahol április 4-7-e között rendezték meg a II. nemzetközi magyar mate­matikai versenyt. A rendez­vénynek a Boronkay György Műszaki Középiskola adott otthont. Balku Jenő, a csapat ve­zetője és matematikai szak­értője elmondta: 12 megye­beli középiskolás mutatta meg a nemzetközi mezőny előtt, milyen alapokkal vér­tezik fel a gimnáziumokban, szakközépiskolákban az ér­deklődő diákokat, s mennyi­vel egészítik ki még ők ma­guk a kötelező ismeret- anyagot. Megyénk indulói a követ­kező eredményeket érték el. Az előosztályosok versenyét Nagy Zoltán (Zrínyi Gim­názium) megnyerte, má­sodik lett Héri Géza (Krúdy Gimnázium). Vörös Zoltán (Váci Mihály Gimnázium, Tiszavasvári) dicséretet ka­pott. A második osztályosok közül Csorba Gergely (Köl­csey Gimnázium) és Szabó József (Krúdy Gimnázium) egyaránt harmadik díjat ve­hetett át, míg Orosz Róbert (Krúdy Gimnázium) dicsé­rettel jött haza. A harmadik osztályosok vetélkedéséből másodikként került ki Ling Éva (Krúdy Gimnázium), harmadik díjat nyert Chrobák Péter (II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Vásárosnamény) és Pietyák Attila (Széchenyi István Közgazdasági Szakközépis­kola). A végzősök közül dicsére­tet érdemelt Endreffy János (Krúdy Gimnázium) teljesít­ménye és versenyzett még a megyei csapatban Heuer Or­solya (Bessenyei Gimnázi­um, Kisvárda) és Daróczi Dávid (Vásárhelyi Pál Építő és Vízügyi Szakközépisko­la). HAZAI HOL-MI

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents