Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-08 / 56. szám
A jól menő község hétköznapjai Ebben az évben is az alapellátást nyújtó intézmények szinten tartására helyeztük a hangsúlyt Hétköznapi csendélet mini KGST-piaccal Kántor jánosi központjában Kántorjánosi (KM) — Részlet Váradi Lajos kántorjánosi polgármesternek a költségvetési előterjesztéshez írott bevezetőjéből: „Ebben az évben is az alapellátást nyújtó intézmények szinten tartására helyeztük a hangsúlyt. Fejlesztésről itt továbbra sem beszélhetünk.” Az idézett mondat nagyjából kifejezi ennek a 2200-as lélekszámú községnek a szociális helyzetét. Nem hátrányos helyzetű... — Kántorjánosi..., hisz az egy jól menő község — mondta egyik ismerősöm. Ám mégis, akár kérdőjelet is tehettem volna az alcím végére, hiszen valóban kétségbe vonható, hogy Kántorjánosi elmaradott / település-e vagy sem. Péter Árpád jegyző, s vele lényegében az egész falu sérelmezi ezt, hiszen az Állami Fejlesztési Intézet támogatása emiatt nem 50, hanem csak 20 százalék és elmarad a fejkvóta. De vajon igaza van-e azoknak, akik úgy vélik: a község nem szorul,»különösebb” állami támogatásra? Nem ellenérveket, tényeket sorolok fel. Lényegében egyetlen munkalehetőség az újjáalakult kántorjánosi Termelő, Szolgáltató és Értékesítő Szövetkezetben található. Nyilvánvaló, hogy a szövetkezet annyi embert nem tud foglalkoztatni, mint ahány jelentkező lenne, hiszen az utóbbi időben Mátészalkáról, Baktalórántházáról egyre-másra jönnek haza az eddig ingázók. Sőt, olyan is van, aki már elköltözött, de most — kénytelen-kelletlen — hazajött. A szüleihez. (Úgy is írhattam volna, hogy a szülei nyakára.) A község munkaképes lakosságának jelentős hányada (becslések szerint 35-40 százaléka) a tényleges munkanélküli. Jellemző adat, hogy a személyi jövedelemadó-kiegészítés magasabb, mint maga a személyi jövedelemadó. Magánvállalkozó kevés akad, azok is inkább üzletet, kocsmát nyitnak. Három áfész-üzletre ugyanannyi maszek vegyesbolt jut, ám az öt kocsmából négy magánkézben van. (Itt most a nyilvántartásban nem szereplő „házi kocsmákról” nem beszélünk.) Akadnak még vállalkozók, például lomtalanításra, ám csak amúgy „svarcban”. (— Nézze — mondta egyik beszélgetőpartnerem —, ha valaki meg akar élni, akkor valahol valamit valamiből le kell csípnie. Mert ha mindent becsületesen kifizet, akkor felkopik az álla.) Igaz, ott a híres kántorjánosi meggy! De hát egyszer hopp, másszor kopp. Tavalyelőtt jól fizetett, tavaly meg a ráfordítás is alig jött vissza. ‘ Elöregszik a falu —Valamikor három ezernél több lakosa volt a falunak — mondja Szikszói Józsefné, az öregek klubjának vezetője. — Sajnos, a község elöregszik, ezért fontos, hogy gondoskodjunk róluk, már amennyire anyagi lehetőségeinkből telik. Három fokozatú szociális ellátást biztosítunk az idős rászorultaknak. A nappali idősotthon reggeltől délután négyig 22 egyedülállót lát el, ahol napi három étkezés és különböző foglalkozások vannak. Harmincnégyen részesülnek házi gondozásban és hatvannégy idős embernek viszünk mindennap meleg ebédet. Mivel a nyugdíjuk nem nagy — 6000 és 10 000 forint közötti —, térítésük a nyersanyag- költséghez 60 százalék, azaz átlag ezer forint; a többit az önkormányzat fedezi. A kántorjánosi általános iskolába ma 232 gyerek jár. Az elmúlt években ez a szám lényegesen nem változott. Azt hihetnénk, hogy a fogyatkozás megállt. Sajnos, amint azt Acháb Jolán szociális ügyintézőtől megtudtuk: tavaly negyvenhármán haltak meg és csak huszonegy gyerek született. Kor kórt kerít Acháb Jolántól tudtuk meg azt is, hogy tavaly rendszeres szociális segélyben 48-an részesültek, nekik összesen 2 400 000 forintot fizettek ki. Eseti segélykifizetés viszont mindössze 15 alkalommal volt, összesen 40 000 forint. Ápolási segélyben hárman részesültek. — Sajnos, jelentős az állandó gyógykezelésre, gyógyszerfogyasztásra szorulók száma — mondja a szociális ügyintéző. — Az időseknek mintegy fele beteg. Jellemző, hogy alanyi jogon hetvenkét embernek jár közgyógyellátás. Hát így néz ki ma Szabolcs- Szatmár-Beregben egy ,jól menő” község. „A tervszerű, takarékos gazdálkodás követelménye 1993-ban még hatványozottabban fog jelentkezni” — írta a polgármester a már említett előteijesztési bevezetőben. Flóratanya 1ogy, de templomot emelt Pénz kéne, segítség — mondogatják a helybeliek —, akkor nem menne innen el a nép Flóratanya (KM) — Jaj, édes lelkem, betöltöttem én már a hetvenkettőt is. Felneveltem tizenegy gyereket, megértem a cselédsort is, tizenöt évet dolgoztam a téesz- ben. Tíz éve élek özvegyen, eltemettem Jancsi fiamat, aki a hatodik volt, de ilyen drágaságra nem emlékszem — mondja özvegy Lengyel Mik- lósné, Mariska néni, aki a sok gyerek ellenére egyedül él Flóratanya utolsó előtti kicsiny házában. — A nyugdíjat nagyon be kell ám osztani, ha ki akarok jönni belőle. Volt egy „ótépém”, mert tataroztatni kellett ezt a kis házat; hát ha a gyerekek meg a baktalóránt- házi polgármester, mert hogy oda tartozunk, nem segít be, tán még most is nyögöm. Baktárói került ide 1929- ben. — Akkor még sokkal nagyobb volt a tanya. Igaz, csak cselédházak voltak Mándi Tibor birtokán. Később leégett a tanya a Gödörben. Aztán jött a téesz meg az állami gazdaság. Hatvanegyben kezdtek itt a cselédházak helyébe lakásokat építeni. Mi is az urammal a két kezünkkel csináltuk ezt a kis házat. Lerakó pénzünk sose volt, úgy éltünk máról holnapra. De máma se jobb... Az autóbuszforduló a tanya központja. Egy idősebb, két fiatalabb asszony, egy fiatalember várja a fél tizenegyest. — Tetszik tudni, az a mi legnagyobb bajunk, hogy amit megtermelünk, nem tudjuk eladni. Tavaly is ránk sárgult az uborka, hiába volt szerződéÖzvegy Lengyel Miklós- né, aki nem akar gyermekei nyakán élni sem. A dohánnyal is megjártuk, pedig ez azelőtt biztos pénz volt. Vagy rosszabbnak vették át, mint amilyen volt, vagy át se vették — mondja az idősebbik. — Mi juhot tartunk — mondja a fiatalasszony. — De az nem kell most senkinek. Az uram kiváltotta a vállalkozói igazolványt, amikor munka- nélküli lett, de hogy semmi se sikerült, se a dohány, se a karfiol, se az uborka, hát visszaadta, mert azt a kis pénzt, amit innen-onnan megkeresünk, elvitte az SZTK. Hát így vagyunk most: ha eladunk valamennyi birkát, akkor van pénzünk, de ha nem, akkor csak tengődünk. Nekem egy szakiskolás meg egy nyolcadikos gyerekem van, a lánynak csak az ebédjegye egy hónapra ezer forint. Tóth Andráséknál nemcsak a szülők voltak otthon, de a hat „gyerek” közül András és Pál is. Az apa decemberben vált munkanélkülivé, hiszen volt munkahelye, a baktai Agro- maschin felszámolás alatt áll. Még „szerencse”, hogy kor- kedvezménnyel nyugdíjba mehetett. András fia viszont még fiatal, s most nem nagyon tud magával mit kezdeni. Pálnak van egyedül munkája, aki a Hungaronektár alkalmazottja havi tizenkétezerért. Tóthéktól nem messze szép, új templom magasodik. Ennek rövid történetéről Tóth And- rásné mesél. — Korábban a tanyának nem volt még imaháza sem. Az iskolában — míg volt — misézett a papunk. Aztán, mikor az iskola megszűnt — mert most már Baktalóránthá- zára járnak a gyerekek iskolába, óvodába — a Hungaronektár vette meg az iskolaépületet. Előfordult, hogy a vasárnapi istentisztelet elmaradt. Akkor mondtuk a papunknak, hogy jó lenne, ha legalább egy kápolnát építenénk, mert ez mégse járja, hogy ne legyen hol imádkozni. A tanya csaknem teljesen római katolikus vallású. Aki csak tehette, pénzt is adott, de az építkezésbe besegített az egész tanya. Az anyag előteremtésében pedig a pap intézkedett. Segített az egri érsek, Lékay bíboros, még a szentatya is. Tetszik látni, ez nem is templom, hanem a budapesti Szent István bazilika kicsinyített mása. A két fiatal Tóthtal szétnézünk a templomban, ami túlságosan is nagynak tűnik egy ekkora tanyához. Ám, ahogy mondják a fiúk, vasárnap és ünnepnapokon mindig megtelik. — Lehetne itt élni jól is — mondja búcsúzóul Pál —, csak hát a tanyán mindössze két traktor van. Pénz kéne, segítség, akkor nem menne innen el a nép. Mert most bizony fogyunk... Háttérben: Az új flóratanyai templom A SZERZŐ FELVÉTELEI Jegyzet_________________________ Hűség az anyaföldhöz Györke László A vidéket, a kistelepüléseket járván azt is észre kell venni, hogy az általános fogyás mellett van egy réteg, amely hűséges maradt, marad a fölnevelő anyaföldhöz, a zsebkendőnyi hazai portához. — Itt minden az én kezem munkája — mondják. Aztán kissé fátyolos szemmel teszik hozzá: — De vajon, ha mi meghalunk, ki fog itt gazdálkodni? Vagy idegen kézre kerül, vagy tönkre megy itt minden, elenyész, mint annyi sok tanya ebben az országban. Mert aki már a városban, vagy nagyobb községben házat épített, az már nem jön vissza szülei jussára. A kistelepüléseken sok az idős ember, akik között nem egy magányos, magatehetetlen, gondozásra, törődésre szorul. Ahogy lehet, segítenek rajtuk az önkormányzatok. Am, ha az maga is szegény... Csak annyiból gazdálkodhat, amennyije van. És mi van a külvilágtól szinte teljesen elzárt tanyákon élő idős emberekkel? A Mariska nénikkel, a Jóska bácsikkal, akik már túlvannak a hetvenen? Akik nem járhatnak el az öregek klubjába, mert olyan nincs a tanyán. A nyugdíj kevés, a mindennapira is csak úgy futja, ha lemondanak minden, ma már számukra luxusnak számító csemegéről. Ezek az idős emberek mind azt mondják: — Amíg bírok, megművelem a kis földemet. De több nem kell. Annyival, amennyi járna, mit is kezdenék? Hogy sok városi munkahely szűnik meg, legelőször az ingázók, a faluról, tanyáról bejárók kerülnek kapun kívülre. Azt hihetnők, hogy a munkanélkülivé válók visz- szamennek őseik földjére gazdálkodni. Bár akad rá példa, de egyelőre ritkán. Nem a gazdálkodási kedvvel van baj, hanem a körülményekkel: nincs eszköz, nincs pénz, bizonytalan a piac. Az idősebbek mégis maradnak. Vagy azért, mert nem is lenne hová menniük, hiszen egy élet munkája a kis ház, a néhány gyümölcsfa a kertben. De már legfeljebb aprójószág tartására vállalkoznak. Vannak, akiket hívnak elköltözött gyermekei. Ok pedig mégis maradnak. Képlékeny, zavaros, átmeneti világunkban sokszor érezzük szilárd pontnak őket. Nem kellene talpuk alatt megingatni a talajt... Górcső alatt a szociális törvény Nyírkércs (KM) — E kisközség — lakosainak száma még az ezret sem éri el — Nyírjákóval együtt alkot körjegyzőséget. A rendszer- váltással önállóvá vált település (korábban Baktaló- rántháza társközsége volt) hasonló cipőben jár, mint a szomszéd. Együtt igyekeznek végigmenni a rögös úton. A költségvetést még január 28-án elfogadták. Á napokban tűzi napirendre a körjegyzőség a szociális törvény rendelettervezetének megvitatását. Hiszen sok a tenniveló ebben a témakörben, biztosabb hátteret szeretnének teremteni az idős embereknek, a pályakezdőknek, a fiatal házasoknak. Az infrastruktúra tekintetében is nagy feladatok állnak az önkormányzat előtt. Még ebben az évben tervezik a telefonhálózat kiépítését — önerőből(!) és fejlesztésre szorul a közmű is. HAZAI HOL-MI I Kelet-Magyarország 5 1993. március 8., hétfő Mi már csak itt maradunk... Harasztosi Pál FavÉTEtE
