Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-30 / 74. szám
1993. március 30., kedd HÁTTÉR Felgyorsított Piért-privatizáció Egzisztenciahitellel szeretnék megvásárolni maguknak a munkahelyüket Baraksó Erzsébet Nyíregyháza (KM) — Hozzáértők szerint nincs jó privatizáció. Egyetért ezzel Tóth Ferencné, a Piért nyíregyházi lerakatának adminisztrációs vezetője is, aki azonban cége átalakulásával kapcsolatban azt is állítja, meg lehet találni a dolgozók számára kedvező megoldást. □ Hogyan kezdődött el a Piért privatizációja? — Öt megyéről és a miskolci központról van szó. Mi itt Szabolcs-Szatmár-Bereg területén folytatunk papír és írószer nagykereskedést. Amikor a privatizáció gondolata felvetődött, rákérdeztünk, milyen esélyeink vannak, el lehet-e szakadni a nagy cégtől? Először azt a tájékoztatást kaptuk: ez nem lehetséges, még ha bevisznek is a dolgozók több tízezer, vagy akár százezer forintot, az nem garancia arra, hogy megtarthatják a munkahelyüket. □ Kinek milyen érdeke fűződik az együttmar adáshoz, vagy a szétbomláshoz? — Elhiszem, hogy a mi kiválási szándékunk a központot érzékenyen érintette, hiszen mi tavaly több, mint 15 milliós tiszta nyereséget hoztunk. Eddig az volt a gyakorlat, hogy aki jól dolgozott, annak a nyereségével betömködték a lyukakat, finanszírozták azokat, akik nem tudtak nyereséget előállítani, vagy mínuszba kerültek. Mi megállunk a magunk lábán, ezért kezdtük tanulmányozni a rendeleteket, mégis milyen esélyeink lehetnének. □ Ezután kezdték el önállóan intézni ügyüket? — Lakóhelyem, Tiszalök országgyűlési képviselője, Várkonyi István közbenjárásával jutottunk el Szabó Tamás Harasztosi Pál felvétele Papír- és írószer-nagykereskedés a Piért raktárában privatizációs miniszterhez, akitől beadványunkra azt a választ kaptuk: az MRP-prog- ram, azaz a munkavállalói résztulajdonosi program keretében nincs akadálya, hogy a dolgozó hozzájusson munkahelyi értékhez. Ezután fordultunk Csépi Lajoshoz, az AVÜ elnökéhez, hogy a lerakat dolgozóinak MRP-programját támogatni szíveskedjen. Ettől kezdve felgyorsítottuk a privatizációt, van gazdálkodási terv és működési szabályzat, jogi képviselet. Most történik a vagyonmegosztás, és ha megvan a cégbejegyzés, akkor lehetőség van a hitelfelvételre. □ Anyagilag ez hogyan érinti a dolgozókat? — A becsült vagyon 30 millió állóeszközben, plusz közel 40 millió árukészletben. A 22 dolgozónkra szétosztva ez egy személyre 3 millió 181 ezer forintot jelent. Addig bújtuk a közlönyöket, míg rá nem akadtunk egy februári kormányrendeletre, amely egy korábbinak a módosítását is tartalmazza, ennek értelmében 5 millió alatt 2 százalékot kell a dolgozónak letenni, az után lehet felvenni a 7 százalékos törlesztésű egzisztenciahitelt. Esetünkben ez átlag 63 ezer, ezt családi segítséggel, kölcsönbe, így-úgy mindenki megpróbálja összeszedni. □ Az újságíró, aki nem pénzügyi szakember, hiszi is meg nem is, hogy 70 milliót így meg lehet venni, olyan pofonegyszerűnek tűnik az egész. Ha ez valóban így igaz, akkor mások miért nem így csinálják? — Ez így igaz, egyébként az egész ügylet lebonyolításánál szakemberekből álló team vesz részt, amelyben vannak jogászok, közgazdászok is, a törvényességi felügyeletet pedig a folyamat lezajlása idején az ügyészség' gyakorolja. Hogy másutt miért nem veszik észre ezt a lehetőséget? Talán azért, mert az emberekhez nem jutnak el a kellő információk, nincs megfelelő tájékoztatás. Vagy azért, mert egyes vezetőknek maguk felé hajlik a kezük, olyan megoldást keresnek, hogy csak ők járjanak jól. Mi is meglepődtünk, amikor „a legfelső szinten” megtudtuk, hogy az MRP-program keretében nagyon sok hitelt kívánnak kihelyezni, de nincs vállalkozó. □ Hogyan fogadták a dolgozók a változásokat? — Az emberek korábban nagyon csüggedtek, reménytelenek voltak. Most azt mondják, végre történik valami. Munkásgyűlésen egyhangúan döntöttek a kiválásról. Itt most 10 és 20 ezer forint közöttiek a bruttó fizetések, vannak terveink arra, hogyan tudnánk gyarapodni, talán a fizetések is emelkedhetnek. Már arra készülnek az emberek, ha a magunk portáján fogunk gazdálkodni, úgy lesz, mintha a saját otthonunkban rendezkednénk be. 11I11II111IS11 Jó bornak nem kell cégér. A jó húsnak sem, annál is Inkább, mivel 236 üzletbe szállítják a mérki sváb húsüzem termékeit, köztük debreceni, nyíregyházi, egri boltokba. Húsvét közeledtével megnövekedett a kisüzem termelése, naponta 50 sertést vágnak, s dolgoznak fel többek között kolbásznak, sonkának, teaszalonnának Elek Emil felvétele--------------Tárca— A volt Jugoszlávia területén dúló polgárháború valamilyen mértékben mindenkit sújt. A szerbeket és a horvátokat éppen úgy, mint a muzulmán bosnyákokat. Az, hogy ez a háború eddig nem öltött európai méreteket az köszönhető a vallások, az istenhit ökumenikus alapokra helyeződésének, az európai egységre való törekvésnek, de köszönhető a válságterületet környező országok reálpolitikusainak is. Mindnyájan tudjuk, hogy vannak a háttérben erők, amelyeknek feltett szándéka a térség de stabilizálása, hogy a zűrzavarban a hatalmat meg lehessen ragadni. Mert ez a lényeg, és a szükséges ideológiát a történelmi olvasókönyvből össze lehet ollózni. De ez az erő mindig szembe találja magát a demokrácia és a hit erejével, amivel szembe hasonló erőt nem tud állítani. Az erőszak, a terror, az elnyomás ezen tagjait dühíti, hogy tetteikre nem egy nemzetközi erőszak a válasz, mert akkor rohanhatna segítségért, mint a grundi suhanc, aki szerint úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött. Különösen dühítő számukra, hogy mind a demokrácia, mind a hit képlékenynek tűnik, mégsem tudják lesöpörni, nem létezővé tenni. Ha a demokrácia szó elé jelző kerül, akkor az már nem demokrácia. Amire ezt megismertük, a valódi keresztényhívő, ha meghallotta, hogy „demokratikus népszavazás" , vacogni kezdett a félelemtől. És kell még néhány választási ciklus ahhoz, hogy az emberek tisztábban lássanak, és ne arra figyeljenek, amit a választási szónokok kimondanak, hanem arra amit elhallgatnak. Mert a demokrácia és a hit nem görcsös akarás, hanem laza bizonyosság. Az ellenfelet, a vitapartnert nem eltaposni, kifosztani kell, hanem a vélt igazságokat összemérni. Nem az élelmét, a javait, az életét akarom elvenni, mert ő sem akarja azt, ami nem illeti meg. Fajra, világnézeti különbségre senkinek sincs joga a másiknak lehetetlenné tételére törekedni. Ezért fogott most össze a tengeren túli demokráciával az európai demokráciák ereje, hogy ennek az aljas indokú háborúnak a pusztulás felé sodródó tömegeit fegyvertelenül, a háborút nem elmélyítve, megsegítse. Sajnos vállalni kell azt is, hogy a segélyszállítmányok zöme azokhoz kerül, akiknek fegyver van a kezükben és az igazi címzettek pénzért juthatnak hozzá a feketepiacon. lényeg az: az üldözötteknek mindig életbe kell maradni. Az embertelenség tanúira mindig szükség van a történelemben. Cserbakőy Levente Segélyt a gyilkosnak is Mis :>' , Wm Kelet-Magyarország 3 Tanulni a szemfülestől Cselényi György j j a valóban Európába ii igyekszünk, akkor a szemfülesektől, sőt a betyároktól is tanulnunk kell—ez a lényege a következő eseteknek. Történt, hogy annak idején egy éles szemű és eszű férfi rájött, hogy az X konzervgyárban kidobott nagy mennyiségű, tehát haszno- síthatatlan anyagnak tartott meggymagot valahol másutt (az országban) jó áron megveszik. Attól az üzemtől, ahol csak nyűgnek tartották, megvásárolta, majd eladta. Természetesen anyagilag jól járt. Igen ám, de az akkori társadalmi-gazdasági viszonyokat tükröző törvények lesújtottak rá. A dolgot manapság, a vállalkozások korában a bürokratikus szemlélet és a butaság iskolapéldájaként emlegetik. Annak idején hallottam olyan szabolcsi emberről is, akit azért büntettek meg, mert a háza közelében (egyébként a nyílt vasúti pályán) az almával megrakott, s napokig veszteglő vagonok deszkái között csordogáló levet egy vedérrel felfogta, s pálinkát főzött belőle. Ez baj volt, de az nem, ha az almalevet az anyaföld szívja be, vagy elpárolog. A hatóságok bizonyosan a törvények szerint jártak el, de azok akik értesültek az ügyről, szidták a paragrafusok megalkotóit, elfogadóit és alkalmazóit. Pedig az említett két eset főszereplőjét nem bántani kellett volna, hanem kitüntetni, mert észrevették egy olyan lehetőséget, amit mások nem. Tanulni kellett volna tőlük. Ha a fejlett országok közé akarunk tartozni, akkor okulhatunk a következőkből is. Egy szemfüles yorkshirei fiatalember nemrégen az otthoni számítógépe és telefonja segítségével (a jelszavak és a telefonvonalak összekötését kijátszva) egy tucat nagy tekintélyű és hatalmú intézmény számítógépébe „hatolt be”, amellyel több millió fontos kárt okozott. A londoni bíróság azonban felmentette, mivel a megszerzett információt nem használta semmire, vagyis csak játszott velük. Tehát a bűnös szándékot nem látták bizonyítottnak. Es itt jön a lényeg, a nekünk való tanulság: a fiút a különleges képességei elismeréséül fölvették az edin- burgh-i egyetem számítógép-szakára, sőt az első év kihagyásával rögtön a második évfolyamra járhat... Tavaszi télutó Harasztosi Pál felvétele Kommentár Hivatali bürokrácia Kovács Éva j j ivatali munka az, íl amikor a bürokraták egymásnak adnak feladatokat—fogalmazott jó pár évvel ezelőtt frappánsan Parkinson, a nemrég elhunyt történettudós. Megállapítása annak kapcsán jutott az eszembe, hogy olvastam a hírt, mely szerint állítólag vizsgázni fognak hazánkban a hivatalnokok. Arról kell majd a ma még tisztázatlan összetételű vizsgabizottság előtt számot adniuk, menynyire felkészültek munkájukból, mennyire tudják azt, ami a feladatuk. A vizsgáztatásra a hírek szerint azért is van szükség, mert a rendszerváltozás óta még nem jutott idő arra, hogy illetékesek kiderítsék: alkalmasak-e a hivatalok dolgozói arra, amiért valójában fizetik őket. Nem irigylem a vizsgabiztosokat. Nem vállalnak könnyű feladatot. Azt ugyan még el tudom képzelni, hogy a szakmai ismeretekből, az ügyintézés szabályaiból lehet értékmérő tesztkérdéseket összeállítani, azt is gondolom, hogy a betartandó határidőkről, az ügymenet pontosságáról és fontosságáról, no meg irányáról is ki lehet kérdezni valakit, csak éppen arról nincs fogalmam, miképpen lehet emberségből, az ügyfelekkel történő bánásmódból lemérni, levizsgáztatni bárkit is. Mert azt talán senki nem vitatja, hogy egy hivatali dolgozótól nem csak a gyors, pontos ügyintézést, de az emberi hangot, a segítő szándékot is joggal várják el az ügyfelek. Kis túlzással talán azt is mondhatnánk, a szakismeret e téren is csak egy dolog. A másik, a legalább ennyire fontos értékmérő pedig az lehet, ahogyan a hozzá fordulóval bánik, netán elbánik valaki. A hivatalba többnyire ügyes-bajos dolgával indul el az ember, ha szórakozni vágyik, más utat keres. Nem mindegy hát, hogyan fogadják, miképpen kezelik az ablak, avagy az íróasztal másik oldalán. Parkinsonnak igaza lehet. De igaza lehet olykor-olykor annak is, aki nem hivatalnoknak, hanem „mindössze" ügyfélnek született.
