Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-27 / 72. szám

Múzsák, ha találkoznak Petkes József: Napraforgó Utassy József: Szemem tábortüzénél. Vagyok, aki vagyok. Nagy két szemem tábortüzénél ragyog, aki ragyog. De csak az lobogjon, de csak az ragyogjon, ha kinek énnélkülem is ragyognia van ok! Vagyok, aki vagyok. Agyam dzsungelében sejtelem, köd, titok. Ám én a nagyfényű fagyban, fönn, a csillagos magasban is, árvácskát nyitok. Vagyok, aki vagyok. Öreg, magányos, őszezüst ember, kinek megmosta lábát a Tenger, kinek megmosta lábát A TENGER. A pillanat művészete Budapest (MTI - Press) — Két fotótörténeti jelentő­ségű kiállítás hozza lázba ilyenkor tavasszal, immár évek óta a hivatásos és ama­tőr fényképészeket, a fotó­művészeket és a sajtóban dolgozó fotóriportereket. Mindkét tárlat a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseménye, s mindkettőnek a Legújabb- kori Történeti Múzeum ad helyet a Budavári Palota A épületében április 18-ig. A fotó iránt érdeklődő ol­vasók bizonyára rájöttek már, hogy a World Press Photo és a Sajtófotó ’92 című kiállításokról van szó. S ami közös bennük, az nem más, mint a tulajdonképpeni műfaji összecsengés, maga a fotóriporter. Amelyet a világ 75 országában készített ezer- hatszáz fotós, s amelyet Ma­gyarországról is 77 alkotó neve fémjelez. Megörökítették a fotósok a világeseményeket és — tör­ténéseket. Háborúkat és ter­mészeti katasztrófákat, szü­letéseket és sokféle halált. Tragikus eseményeket és de­rűs pillanatokat. Építést és rombolást, hiva­talos protokollt, báli forgata­got, munkás hétköznapokat, és a művészetek átszellemült pillanatait. Megjelenik a ké­peken a természet és kör­nyezet szenynyezése és vé­delme. A munkanélküliség, a faji és etnikai ellentétek durva megnyilatkozása, a menekültáradat. Aztán olim­piai sikerek, és falusi foot­ball mérkőzések. Egy gyár megszűnésének pillanatai, sztrájk, kocsmai verekedés, egy női börtön, egy pap­nevelde, négyesikrek, parla­menti csendéletek, íróport­rék, éneklő ifjúság. S éppen ebben, a tények, események, divatok és jelen­ségek megörökítésében rej­lik történeti, fotótörténeti je­lentőségük is. Az eljövendő korok emberének mindennél beszédesebben és tárgyila­gosan vallanak majd a sajtó­fotók. A World Press Photo kiál­lítása 175 színes fényképét éppen százszor ekkora me­zőnyből, azaz 17 887 pályá­zó mű közül választották ki. A Sajtófotó ’92 magyar kiál­lítói 1237 fotót küldtek be, s ezek közül 190 látható most a múzeum falai között. Míg a nemzetközi kiállítás 1991 eseményeit eleveníti fel, a hazai bemutató 1992- ről szól. A World Press Pho­to kiállítás már bejárta a vilá­got. Harminc ország közön­sége láthatta a tartalmilag és technikailag magas szintű al­kotásokat. Kállay Kristóf gazdag ajándéka Lakatos Sarolta muzeológus Nyíregyháza — Megyénk históriájának a honfoglalás korától fontos szereplői, ala­kítói voltak a Kállay-család felmenői: főszolgabírók, al­ispánok, főispánok, ország- gyűlési képviselők hosszú sora, tevékenységük a tanúbi­zonysága ennek. A közélet színpadán minden korban ott találjuk a Kállayakat, közülük többen az országos nagypoliti­ka fontos tisztségeket betöltő, jeles alakjai voltak. Korunk­ban sem szakadt meg e folya­mat, elég, ha éppen dr. Kállay Miklós és fia, dr. Kállay Kristóf életművére gondolunk. Kállay Miklós 7 éven át volt vármegyénk főispánja, 1929- től államtitkári, miniszteri, 1942-től hazánk német meg­szállásáig pedig a miniszterel­nöki funkciót töltötte be. Dr. Kállay Kristóf életpá­lyáját a Külügyminisztérium Sajtóosztályán, majd édesapja Miniszterelnöki Hivatalában kezdte segédtitkárként. Az 1944-45-ös történések után, 30 éves korában, 1946. április 16-án éjjel lépte át a határt. Azóta Rómában él, de magyar állampolgárságáról sohasem mondott le. Felesége, a Sík Sándor-irodalmi díjas (1978) Vásárhelyi Vera írónő igazi él- letársként segítette az új ott­hon megteremtésében, hazafi- ságának megőrzésében. Szü­lőföldjéről való távozás után' az Európai Állattenyésztők Szövetségénél (1951. főtit­kár), az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezeténél (FAO Állattenyésztési Főosz­tály vezetője 1979) agrár szak­emberként dolgozott, emellett több afrikai országban szakér­tőként működött. Dr. Kállay Kristóf munkája szervesen összefonódik a Szu­verén Máltai Lovagrend je­lenkori történetével. A Ma­gyarországi Máltai Lovagok Szövetsége (a rend nemzeti szövetsége) Budapesten 1928- ban alakult újjá, de 1945 után a szervezet megszűntette hazai tevékenységét. Újbóli műkö­désüket 1954. február 6-án Rómában, az olasz lovagok római székházában megtartott ünnepi szentmisével kezdték meg. Dr. Kállay Kristóf 1969- től a — jelenleg még — Ró­mában székelő Magyar Szö­vetség elnöke, egyidejűleg a Szuverén Máltai Lovagrend szentszéki nagykövete. Kállay Kristóf a hazájától távol töltött 45 év alatt jelentős gyűjtő és vásárló tevékenysé­get fejtett ki. 1988-ban pedig szülővárosához, Nyíregyházá­hoz fűződő érzéseit, kötődését kifejezendő, hazahozta nagy­értékű könyv-, rendjel-, okle­vél-, festmény- és viseleti gyűjteményét, amelynek keze­lésével a nyíregyházi Jósa András Múzeumuot bízta meg. Az általa létrehozott Kál- lay-gyűjteményt azóta is folya­matosan gyarapítja azzal a nem titkolt szándékkal — amelyet dr. Németh Péter me­gyei múzeumigazgatóval már 1987 óta tervezgetnek — hogy megteremti a Nyíregyházi Athaeneum alapjait. Sikerült más, Rómában élő (élt) barát­ját is megnyernie az ügynek, így ma a Kállay-gyűjtemény különböző kollekcióiban a sa­ját tulajdonából származó tár­gyakon túl megtalálhatók bár- cziházi Bárczy István volt ál­lamtitkár, báró altorjai Apor Gábor rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, gróf pallavicini Hubert őrgróf, dr. Papp Géza, sir Frederic és Oliver Duncan angol diplo­maták személyes tárgyai, vagy a családi könyvtárukból szár­mazó könyvek és kiadványok is. Az adományozókat Kállay Kristóf gyűjtő és szervező munkáján túl a hazaszeretet, a barátság, a római hosszú emigrációs évek és a Szuverén Máltai Lovagrend köti össze. Kállay Kristóf nemes elha­tározásában méltó partnert talált Nyíregyháza Város Köz­gyűlésében: az 1992 szeptem­beri döntésükkel a belváros­ban, a Széchenyi út 1. szám alatt (Nyírvízpalota II. emele­tén) egy közel 200 nm-es helyiséget biztosítottak a gyűj­temény elhelyezésére. 1993. március 10-én pedig dr. Kál­lay Kristóféi Mádi Zoltán pol­gármester ünnepélyes keretek között hivatalosan is átadta dr. Németh Péter megyei mú­zeumigazgatónak a múzeum új közgyűjteményi egységét. A Kállay-gyűjtemény több­féle kollekcióból áll, amelyek közül értékrendben a könyv- és a rendjel-, kitüntetési ado­mányról külön is szólni szük­séges. A 33 féle rendjel, kitüntetés között számos ritka kincs van, amely jelenleg más hazai köz- gyűjteményben nem található meg. így pl. az 1429-ben ala­pított Aranygyapjas Rend vörös szalagos rendjelvénye, a Mária Terézia által 1764-ben alapított Magyar királyi Szent István Rend nagykeresztje és csillaga, a vatikáni Nagy Szent Gergely Rend, valamint a Szent Szilveszter Rend nagy­keresztje és csillaga, vagy a brazil Dél-Kereszt Rend, az argentin Májusi Érdemrend, a perui Nap Rend, a salvadori Jose Matias Delgado Rend, a horvát Zvonimir Király Koro­nája Rend stb. legmagasabb fokozatai. A 7000 leltári egységet számláló könyvállomány va­lóságos kincsesbányát jelent a kutatók számára, jelentős ha­zai (és külföldi) kultúrtörténeti értéknek minősíthető. Nem valószínű, hogy ilyen egység­ben és összetételben hazai közgyűjteményben máshol megtalálhatók lennének a gyűjteményben lévő könyvek és kiadványok. Az adomány­nyal 15 «ősnyomtatványt is átvettünk, e könyveket 1585-1714 között nyomtatták (pl. Ovidius: Methamorfosis, Marcus Tullins Cicero: A hi­vatalos teendőkről). Megtalál­hatók a világirodalom klasszi­kusainak (köztük több magyar írónak, költőnek, pl.: Babits, Illyés Gyula) művei világnyel­veken: a magyar irodalom klasszikusainak, a kortárs ma­gyar (és külföldi) irodalom­nak, valamint a napjainkban igen keresett magyar emigrá­ciós irodalomnak nagyszámú könyve és kiadványa részben magyar, részben idegen nyel­ven. Az 1945 utáni Magyar- országról, Kelet-Európáról, a volt Szovjetunióról, 1956-ról stb. szóló történelmi, politikai, közgazdasági könyvek is bi­zonyára érdeklődésre tartanak majd számot. Sok az első kiadású, a szer­ző által dedikált mű, külön ér­téket képviselnek a számozott példányú könyvek és a nem kis számú kéziratok, külön­lenyomatok, hasonlóan az adományozók ex librisével el­látott könyvek. A könyvadomány egyik ku­riózumát az emigrációs iro­dalom adja. Az óhazában min­den zsigerükkel kötődő írók, költők (a művek tartalmán túl a dedikációk is bizonyítékai ennek) fájdalmasan szép ver­seitől, a regényektől, az iro­dalomtörténeti és történelmi, politikai témájú munkákig szinte minden műfajt, témát és tudományágat felölelnek az egyes könyvek, kiadványok, így kézbevehetjük pl. Csiky Agnes Mária, Fáy Ferenc, Gömöri György, Horváth Ele­mér, Saáry Éva, Tűz Tamás stb. versesköteteit, vagy Fáj Attila, Wagner Lilla, Kabdebó Tamás, Várady Imre stb. szá­mos irodalomtörténeti mun­káját, tanulmányát. Megtalál­ható a gyűjteményben Cs. Szabó László, Márai Sándor, Illyés Gyula, Karinthy Ferenc stb. szinte valamennyi munká­ja — és dr. Papp Géza, Vásár­helyi Vera és Kállay Kristóf részére szóló meleghangú de- dikációkkal. Végezetül szeretném tolmá­csolni Kállay Kristóf úrnak az 1993. március 10-i átadó ün­nepségen elhangzott üzenetét városunk ifjúságához. Amikor 1946-ban hazája elhagyására kényszerült, üres zsebbel, csak néhány személyes holmival távozott el. Legnagyobb va­gyonát a diplomái és az idegen nyelvek ismerete jelentette számára. Ez volt az a tőke, amelyre új életét alapozni tudta, és ma már sikeres életpályát mond­hat magáénak. Szándékosan vásárolt, gyűjtött és vásárol ma is idegen nyelvű köny­veket a Kállay-gyűjtemény számára (a könyvadomány kö­zel 70 százaléka angol, német, olasz és francia nyelvű). Sze­retné elősegíteni, hogy Nyír­egyháza város ifjúsága minél több idegen nyelvet tanulhas­son, hogy a fiatal szakemberek megismerhessék az idegen nyelvű szakkönyveket. „Üze­nem nekik, hogy tanuljanak minél több nyelvet, mert a nyelvek segítségével válhatnak teljes emberré. Az életem a bi­zonyítéka az idegen nyelvek­ben rejlő hatalmas vagyon­nak...” Hiány Cecília, aki most Agnes Most sietnem kell ismét dr. Szép Ágnessé válni Rajk András Budapest (MTI-Press) — — Esztergályos Cecília új és új meglepetést szerez. Hu­zamosan azzal, hogy dr. Szép Ágnesként fogalommá vált a televízió Família Kft. család­jának leikeként. Az utóbbi he­tekben azzal, hogy ugyanott 50. születésnapját ünnepelték — és bevallottan a valóságban is annyi; azután azzal, hogy a Fekete-fehér revü-ben (ugyan­csak a Tv2-ben) a minap mi­lyen ragyogóan táncolt. Ä fia­talok közül alighanem többen csodálkoznak ezen. Esetleg nem tudják, hogy Esztergályos eredetileg a Pécsi Balett bale­rinája volt. — No, most legalább meg­tudták — mondja a művésznő. — Nagyon örülnék, ha máskor is gondolnának rám táncos fel­adatoknál, amíg még aktuális. Igyekszem magamat minél jobb kondícióban tartani, a torna máig életem szerves ré­sze. Esztergályos Cecília nem tagadja a korát — pedig, mint e fotó is bizonyítja — tehetné MTI-PRESS — Ön táncos — és színészi adottságain túl íráskészségét is bizonyította Adj békét uram! című önéletrajzi jellegű köny­vével, hat éve. Ilyen korán nem szoktak ilyesmit írni. — Talán, ha drága édes­anyám meg nem hal, én is később fogtam volna hozzá. — A közelmúltban új sze­repkörben találkozhattak ön­nel sokan az orvosok bálján. — Talán orvos édesapám­nak köszönhetem, hogy meg­hívtak amolyan háziasszony­nak. S az újságírók báljára is hasonló minőségben. A part­nerem Antal Imre volt. Miután én korábban táncosnő voltam, ő pedig zongoraművész, iga­zán testreszabott feladatot kaptunk. Mindig örülök, ha hívnak, minden fajta szerep­lésben van valami szép. Vagy legalábbis azzá tehető. — A közönség bizonyára boldogan látná ismét szín­padon. — Elhiheti, én is magamat. Persze a Família Kft. igen nagy lekötöttség, bizonyos egyeztetési nehézségeket is okoz e tekintetben, ezek azon­ban áthidalhatók. Boldo­gan megyek, ha hívnak. Ez talán végszónak is jó. Mert most sietnem kell ismét dr. Szép Ágnessé válni, vagy ha így jobban tetszik: „éd’s- anyává”. Bolya Péter Budapest (MTI-Press) — Hallgatom a híres amerikai, Roy Orbis on lemezét, s hangja hallatán sorsa jut eszembe... Vajon én, B. P., hogy’ és mi­ként gondolkoztam volna, ha ő lettem volna ott, a helyében. Hát... Elsőbb úgy: Miért van ez így? Miért sújt egyes embe­reket a pokol minden súlya, épp azokat, akik adni akarnak, nem lopni, csalni, ölni? Aztán emlékezném. Karri­erem jól indult, siker sikerre, pénz, hímév, szerelem... Az­tán a sötét fátum vagy mi iszo­nyatos pofonokkal talált el, fe­leségem motorbaleset követ­keztében meghalt, nem sokkal ezután házam kigyulladt és le­égett, benne két gyermekem... , És mégis tovább csináltam. Énekeltem, milliók örömére, fekete szemüvegem mögé rejt­ve örök, emberfeletti fájdal­mamat — talán csak néhány dalomban érződik ez —, hisz’ azért ember az ember, művész a művész, hogy túléljen, és hitét az életben énekével, szobraival, képeivel, írásaival bizonyítsa... _ 1993. március 27.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents