Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-23 / 68. szám

L. évfolyam, 68. szám Ara: 14,80 forint 1993. március 23., kedd 2. oldal Kárpótlási határozat túlórában 3. oldal Magukra maradt polgármesterek ■■ 5. oldal A bankok és a gazdaság Szekeres Tibor felvétele Szarajevó Nyilatkozat Nyolc halottja és 95 sebe­sültje van az ostrom alá fo­gott Szarajevó elleni leg­újabb szerb támadásnak. A boszniai szerb erők megerő­sítették szorításukat a bos- nyák főváros stratégiai nyu­gati részén. Tokió Mintegy másfél millió ön­kéntes jelentkezett az észak­koreai hadseregbe katonai szolgálatra. A KCNA észak­koreai hírügynökség jelenté­se szerint az önkéntesek „ké­szek az ország megvédésé­re”. Kairó Egy nyugat-jeruzsálemi gimnázium négy diákját és igazgatóját sebesítette meg tőrrel hétfőn egy palesztin — számoltak be rendőri for­rásból a hetek óta tartó me­rényletsorozat újabb esemé­nyéről. A megkéselteket kórházba szállították. Az Al­lah akbar! kiáltással támadó férfit elfogták. Moszkva Az elnök szombati felhí­vása nyomán bebizonyoso­dott, kik tekinthetők a refor­mok valódi híveinek, s kik azok, akik az elnök vállán magas állami tisztségbe jut­va a döntő pillanatban nem állták ki a hűség próbáját — hangoztatta hétfői nyilatko­zatában az elnöki szóvivő. Washington A fellövés előtt 3 másod­perccel ismét el kellett ha­lasztani a Columbia indítá­sát. Az űrrepülőgép fedélze­tén két német fizikus, öt amerikai űrhajós tartózko­dik. Az űrrepülőgépek vi­szontagságos történetében az eredetileg már februárra tervezett utat különösen sok bonyodalom előzte meg, a repülést műszaki, majd idő­járási okokból halogatták. A vizsgálatok folytatódnak. A magyar kormány márci­us 16-án közzétett nyilatko­zatában kifejezésre juttatta, hogy Magyarország alapve­tően érdekelt Európa, azon belül térségünk biztonságá­nak megerősítésében, és en­nek fontos összetevőjeként Oroszország stabilitásában, a Borisz Jelcin elnök által képviselt reformpolitika folytatásában. Óraigazítás Március 28-án, vasárnap­tól életbe lép a nyári időszá­mítás, amely szeptember 26- ig tart. 28-án hajnali két óra­kor kell az órákat három órá­ra állítani. Ismét Pólfy G. Ismét Pálfy G. István ve­zeti hétfőtől — a Fővárosi Munkaügyi Bíróság jogerős ítélete alapján — a TV Hír­adó és A Hét főszerkesztő­ségét. Csák Elemér — érde­mei teljes elismerése mellett — a Magyar Televízió és a Magyar Rádió brüsszeli tu­dósítója lesz. A hírt Nahlik Gábor, a televízió elnökhe­lyettese jelentette be tegnap délután tartott tájékoztató­ján. Új fémpénzek Egy hét múlva forgalomba kerül az új egy-, két- és húszforintos, június 21-én pedig az 5, 10, 50 és 100-as címletű fémpénz. Az új pa­pír fizetőeszközök kibocsá­tására csak megfelelő nyom­dai fejlesztések után, mint­egy másfél év múlva ke­rülhet sor. Országgyűlés Az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén kivételes eljárásban megtárgyalta három újabb elkülönített ál­lami pénzalap — Országos Játék Alap, Nemzeti Sport Alap és a Központi Ifjúsági Alap — létrehozására vonat­kozó előterjesztéseket. Sport Improvizáció a jégen Budapest (MTI) — A KUBOTA-NSZE műkor­csolya szakosztálya szomba­ton és vasárnap nagyszabású nemzetközi műkorcsolya és jégtáncversenyt rendez, egy­ben az évad utolsó viadala Magyarországon. A verse­nyen az ukrán és a kalifor­niai válogatott mellett jégre lépnek Szlovákia és Hor­vátország legjobbjai, a teljes magyar élmezőny. A sportág történetében először rende­zik meg a versenyen az úgy­nevezett improvizációs kate­góriát, amelyet a nemzetközi szövetség a jövő világ- versenyein be akar mutatni a sportszerető közönségnek. Ünnepélyes megnyitó a TIT Jurányi centrumban, Nyíregyházán Nyíregyháza (KM — K. J.) — A magyar nyelv hetének ez évi eseményei a rendez­vénysorozat ünnepélyes megnyitójával kezdődtek meg március 22-én, Nyíregy­házán, a TIT Jurányi Lajos Egyesületének székházában. Az anyanyelv ápolásának szentelt napokat köszöntő gondolataiban Bachát László, nyugalmazott főiskolai tanár, anyanyelvi szakosztályelnök megfogalmazta: az Anya­nyelvápolók Szövetségének Elnöksége az idei hét központi témájaként jelölte meg a sajtó nyelvezetének a vizsgálatát. Tette ezt pedig azért, mert az újságok, a folyóiratok, a rádió, a televízió, és még tágabban értelmezve az országgyűlés vagy az önkormányzatok írás­beli és szóbeli „megnyilvánu­lásai” hihetetlenül nagy hatás­sal vannak a köznyelvre. Ép­pen ezért terheli a hibátlan he­lyesírás, a pontos szóhasz­nálat, a nyelvhelyességi és stí­lusbeli választékosság meg nem szűnő felelőssége a fel­Ötletbörze Nyíregyháza (KM) — Ötlet van, pénz nincs — egyelőre legalábbis úgy tűnik. Ötletbör­zét tartottak tegnap a nyíregy­házi polgármesteri hivatalban, melyre főként közművelődési szakembereket, kulturális in­tézmények, egyházak képvise­lőit hívták meg. Bálint Zoltán citymenedzser elöljáróban elmondta, a me­gyeszékhely közgyűlése elfo­gadta, hogy a város vegyen részt a világkiállításon, továb­bá azt, hogy az expohoz kap­csolódó programok pályáza­tait célszerű regionális szinten koordinálni. Majd ismertette a pályázati feltételeket. (Ennek egyébként annyi előnye van, hogy a nyerteseket a világkiál­lítás információs szolgálata felveszi a programok listájára, a műsorfüzetekben, prospek­tusokban megjelenteti, s „kia­jánlja”). Ezek után kezdődött az öt­letparádé: lovastúrák szerve­zése, folklórtalálkozó és nép- művészeti bemutató, tudomá­nyos konferenciák szervezése a nyelvi-, számítógépes- és környezetvédelmi kommuni­kációról; az Országos és Nem­zetközi Zongoraversenyhez kapcsolódó hangversenyek, mesterkurzusok rendezése; Almakamevál; a megyéből el­származottak világtalálkozója. De volt olyan javaslat is, hogy közlekedjen ismét villamos a Tanárképző Főiskolától a Sóstóig. Pénzt csak egy helyről aján­lottak fel: a Primom Vállalko­zásélénkítő Alapítvány az elő­készítő szakaszban vállalja két — az Expo-iroda által bejegy­zett — program menedzselé­sét és szakmai koordinációját. A magyar nyelv hetét Pregitzer Fruzsina színművész A szarvassá változott fiúk című ballada előadásával köszöntötte Harasztosi Pál felvétele sorolt területeken munkálko­dókat. A központi témával összhangban — Az idegen szavak és a rendszerváltás rímmel — tartotta meg nyitó- előadását Dr. Szűts László, az MTA Nyelvtudományi Intéze­tének munkatársa. A CONTROLL-MÁRCIUS rendezvénysorozat keretében hétfőn kezdődött és pén­tekig tart az a számítástechnikai termékbemutató és kiállítás Nyíregyházán, a TRANSZFER KFT. CONTROLL Irodájában, amelyen többek között új számítógép konfigurációkat, irodaszereket, dokumentációs és archiváló rendszereket valamint informatikai kellékeket mutatnak be Szekeres Tibor felvétele A legfrissebb Ajándék a családnak Nyíregyháza (KM - T. K.) —Széles Béla százados, vadászrepülő szüleinek, Széles Sándor vasutasnak és Széles Sándor né háztartás­belinek nyújtott át 50 ezer forint értékű takarékjegyet Fehérvári László alezredes és Metzger István őrnagy, vadászpilóta a taszári repü­lőalakulat képviseletében március 22-én Fényeslitkén, Az alakulatnál szolgálatot teljesítő, akkor 34 éves piló­ta 9 éve zuhant le, szolgálat- teljesítés közben. Szülei a Corvin Alapítvány révén vehették át ezt az összeget. Az 1990-ben létrehozott alapítványt a Magyar Hon­védség Kapós Vadászrepülő Osztálya hozta létre azzal a céllal, hogy a balesetet szen­vedett pilóták, repülésbizto­sítók vagy* a polgári lakosok (hátramaradt hozzátartozók) anyagilag ne kerüljenek ki­látástalan helyzetbe egy ka­tasztrófa után. Tavasz Nyelvünknek szentelt napok Családi dráma Nyírbátorban Megölte a feleségét, majd pedig felakasztotta magát ság központi ügyeletének ve­zetőjétől megtudtuk: a nyo­mozás eddigi adatai szerint március 21-én, vasárnap, a 32 éves italboltvezető férj a 22 éves felszolgáló foglalkozású feleségét megfojtotta, majd a lakásuk konyhájában fel­akasztotta magát, amelynek következtében életét veszítet­te. A családi tragédia ügyében az MRFK bűnüldözési osz­tálya igazságügyi szakértők bevonásával vizsgálatot foly­tat. Nyírbátor (KM) — Holtan találta fiát és menyét tegnap egy édesanya Nyírbátorban, a Hunyadi utcában, miután egy lakatossal kinyittatta a házas­pár lakását. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitány-

Next

/
Thumbnails
Contents