Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-20 / 66. szám
1993. március 20. Sl Ü&Cet-íMagyarország hétvégi metfékfeU 1 5 Vég nélküli belháború Cservenyák Katalin Juszt se azzal kezdem, hogy: Vaja azon településeink egyike, mely méltán lehet büszke történelmi hagyományaira, gondoljunk csak a múzeummá lett várkastélyra, mely teli Rá- kóczi-kori emléktárgyakkal. A rendszerváltáskor itt utcákat sem kellett átkeresztelni, mert azoknak aradi vértanúk, nagy magyar írók, költők a névadói; hogy a falut 3654-en lakják, s közülük több, mint 450 munkanélküli. Hanem azzal, hogy: március 8-án, hétfőn a testületi ülésen lemondott a polgármester. Indoka: személyes érdekek, személyeskedő viták kerültek az előtérbe a falu érdekeivel szemben, a testülettel tovább így nem tud együttműködni. Pedig sok szép dolog történt már itt: a belterületi utak kilencven százaléka aszfaltborítású, lakossági és önkormányzati pénzekből kiépült a telefonhálózat (400 vonalas crossbarközpont működik), megszervezték a szemétszállítást, s folyik a gázberuházás. Bár szerdára (10-ére) ígértem magam, csak csütörtökön jutottam el Tisza László, lemondott polgármesterhez. — A képviselő-testület feladatát az önkormányzati törvény határozza meg. Én ehhez tartottam magamat. Egyéni érdekek nem érvényesülhetnek, ezzel időt sem szabad eltölteni, a község egészének rovására megy. A polgármester és a testület (tizenegy tagú, kilencen felsőfokú végzettségűek, köztük négy orvos, három pedagógus, egy óvónő) egy része között akkor mérgesedett el a vita, amikor a körzeti orvosok (mindketten testületi tagok) kérték, hadd rendelhessenek otthon. Tisza László viszont ezt azért ellenzi, mert ott maradna a csodaszép egészség- ügyi kombinát (felnőtt, gyermek, csecsemő és fogászati rendelő) kihasználatlanul. Megrendezni sem lehetett volna jobban: épp ottlétemkor toppant be Tiszáék lakásába Rimóczi József egy paksamé- tával: „Alulírottak kérjük a polgármester urat, hogy maradjon tisztségében, a lemondást vonja vissza és továbbra is a falu érdekében tevékenykedjen. Kérjük a képviselő- testület lemondását.” — a szöveg alatt pedig 158 aláírás. (Azóta csaknem négyszáz!) — Közvetlen azután, hogy híre ment a lemondásnak, elkezdtük az aláírásgyűjtést — magyarázta Rimóczi József— Önös érdekeket képvisel a testület. Az orvosok haza szeretnének költözni, otthon rendelni. Komoly beruházás volt az orvosi rendelők megépítése. Két év alatt itt annyi minden valósult meg, amire korábban nem is volt példa. Végre felzárkózhatunk egy olyan szintre, ami a század végén természetes lenne. — Mit szól az aláírásgyűjtéshez Tisza László? — Abban erősít meg, hogy az időközi választásokon mindenképpen indulnom kell. Illetve van még egy lehetősége: visszavonni a lemondást, még mielőtt a választási bizottság elfogadná. A szerdára összehívott bizottság viszont még nem döntött, mert: — Nem volt jelen a bizottság elnöke — tájékoztatott Tamási Margit, a választási bizottság titkára. — Ezért én javasoltam, ha hiányos a bizottság, ne döntsünk. A képviselők közül először Kiss Ferencet kerestem meg az iskolában, aki elmondta, a testület egy részének az az álláspontja, hogy a polgármester lemondásával kapcsolatos dolgokat falugyűlésen fogja ismertetni, így nem nyilatkozik. Pokol Zoltán (szintén pedagógus): — Úgy érzem, személyes ügyek kerültek előtérbe. Mint képviselő, kicsit röstellkedem, mert azt vállaltuk, hogy a község dolgaival foglalkozunk. Már néhány hónapja a levegőben lógott a dolog. Az egyik ok az orvosok otthon rendelésének kérdése. Szerintem a község döntő része nem támogatja ezt. A másik: a munkáltató és munkavállaló közti dolgok a polgármester és a beosztott dolga. S ez kerül előtérbe, amikor költségvetés még nincs. A falu lakói egyébként névvel nem szívesen nyiltakoz- nak. De akikkel beszéltem, mind sajnálták, amiért lemondott a polgármester. S hogy miért nem adják mindehhez a nevüket, azt egy fiatalember fogalmazta meg: „én is ide járok orvoshoz. Egyébként jó orvosok.” Az orvosi rendelésnek már vége, így a takarítónő igazít útba ifjabb dr. Komoróczy Károlyhoz. Aki viszont azzal fogad: ne haragudjak, nem ér rá, kettőkor testületi ülés kezdődik, egyébként is az a véleménye, hogy a történtekről a lakosságot falugyűlésen, nem pedig a Kelet-Magyarország A SZERZŐ FELVÉTELE hasábjain kell értesíteni. A rendkívüli testületi ülésben az a meglepetés, hogy az alpolgármester hívta össze, aki pedig másfél éve nem vesz részt az üléseken. — Ez igaz — feleli kérdésemre Hel- meczi Miklós alpolgármester — de hogy a falunak költség- vetése legyen, s mert vannak határidős felada tok, a testület néhány tagjának kérésére hívtam össze az ülést. — Mikor? — Ma. Ezekután nem csoda, hogy a kezdéssel kicsit várni kell, míg a személyes megkeresések után egy kivételével mindenki asztalhoz ül. Az alpolgármester bejelenti: a polgármester szerdán írásban is megerősítette lemondási szándékát, a szervezeti és működési szabályzat alapján így neki kell átvennie a testület irányítását. Ő viszont tisztségéről lemond. S egyben ez az első napirendi pont. A második: új alpolgármester választása, a harmadik: falugyűlés összehívása, a negyedik: a költségvetés. Ekkor kértek szót, s mondták el, mit nyilatkoztak a sajtónak azok a testületi tagok, akiket megkerestem. — Engem nem keresett meg, s nem is kívánok sem most, sem később nyilatkozni — jelenti be dr. Gyene Bálint állatorvos —, s nem kívánom, hogy a testületi ülésről újságcikk jelenjen meg. — Majd kérte, a testület szavazással foglaljon állást utóbbi kívánalma mellett. Ekkor volt kénytelen a krónikás előbb szót, majd elnézést kérni, hogy Gyene doktor urat idő hiányában szándéka ellenére nem sikerült felkeresnie. Majd megkérdezte, vajon nyilvános-e az ülés, akkor maradna, avagy ha zárt ülést rendelnek el, készséggel távozik. — Semmi sem indokolja a zárt ülést — szólt dr. Simon Judit jegyző —, ezért nem kértük az újságírót, hogy távozzék. Ifjabb Nya- vádi Miklós az újságcikk megjelenése mellett foglalt állást, s elmondta, a testület a falu működőképességét szeretné biztosítani, nem rajtuk múlott, hogy nem lett költségvetés. Az alpolgármester ezekután mégis szavazásra bocsátotta a kérdést: legyen-e újságcikk vagy sem. Öten szavaztak a „ne legyen” mellett, négyen tartózkodtak. Itt figyelmeztette a jegyzőnő a testületet: a nyilvánosságot nem zárhatja ki. Tiszteletben tartva viszont a testület óhaját, úgy döntöttem, csaknem némaságot fogadok. Leszámítva egy-két dolgot. Döntés született ugyanis az új alpolgármester személyéről, amit kár volna elhallgatni. Az ügyrendi bizottság javaslatának előterjesztésére ifjabb Komoróczy Károly felkérte a jobbján ülő Pokol Zoltánt, aki a papírt átvéve bejelentette: az ügyrendi bizottság javaslata az alpolgármester személyére idősebb dr. Komoróczy Károly. A testület nyolc igennel, két tartózkodással (egyik a jelölt) elfogadta a javaslatot. Gyors döntés született a falugyűlés összehívásáról is — másnap, péntek este hatra, miután kiderült, a művelődési ház nagyterme a jelölt időpontban szabaddá tehető. Élénk vita bontakozott ki ezután a költségvetésről, amelyet végül módosítósokkal elfogadott a testület. A pénteki falugyűlésen a zsúfolásig telt kultúrházban a polgármester — nagy hurrázás közepette — visszavonta lemondását. Valóságunk közelképben Sárdobálás fél évszázad múltán Balogh József N em tudom, szabad-e e helyen magánügyet belekeverni a közügyekbe, pláne ha nem is mai az ügy, vagyis nem mai, inkább tegnapi valóságunk lehetne közelképben. Mentségül csupán annyit szeretnék felhozni, hogy egy viszonylag friss, március elején napvilágot látott leleplező nyilatkozat váltotta ki az ingeren- ciát a megírására. A nyilatkozatot Grósz Károly adta egy olasz újságnak. A volt MSZMP első titkára azt mondta el, hogy 1989 júniusában, közvetlenül Nagy Imre ünnepélyes temetése és rehabilitálása előtt részletes dokumentációt kapott a KGB vezetőjétől, amely szerint Nagy Imre a ‘30-as évek második felétől a KGB ügynöke volt. A Nagy Imrét terhelő iratanyagot nem szovjet kezdeményezésre állították össze, hanem a magyar párt kérésére. Sokan voltak a pártvezetésben, akik sejtették és tudták Nagy Imre múltját, és ezek sürgették a rehabilitáció előtt a dolgok kellő tisztázását — mondta. Az iratok tartalmát Grósz KB-ülésen ismertette, de úgy döntött, hogy azokat nem hozzák nyilvánosságra a temetés előtt. „Ez etikai kérdés is volt, nem csak politikai. Erkölcstelennek tartottuk, hogy sarat dobáljunk a temetés előtt Nagy Imrére.” Most viszont „bepótolta” az akkori mulasztást, mondván, tudja meg az egész világ: Nagy Imre életútja tele van negatív mozzanatokkal, nemcsak a harmincas évek feljelentései miatt, hanem később is, amikor a Rákosi-rendszert szolgálta Magyarországon. Rákosival később személyes okokból fordult szembe” — mondja Grósz az olasz újságnak. A volt pártvezető szerint Nagy Imre szerepében két mozzanat volt pozitív csupán: szembeszállt azzal, hogy a szovjet mezőgazdasági rendszert átültessék Magyarországra, és ‘56-ban fellépett a nemzeti függetlenségért, a szovjet megszállás ellen. „El kellett őt távolítani, de nem kellett volna felakasztani. Ez súlyos hiba volt” — ismerte el Grósz, aki szerint a Nagy Imre elleni halálos ítéletet nem a szovjetek sürgették, hanem elsősorban Kádár János (a keletnémetek és a románok támogatásával), Hruscsov inkább arra hajlott, hogy megkegyelmezzenek neki. Kádár még élete utolsó napjaiban is azon sajnálkozott, hogy Nagy Imre nem volt hajlandó aláírni 1957-ben a lemondását. .Pedig tudta, hogy ezért halál vár rá...” Miközben a nyilatkozatot olvasom, 1951-52 jut eszembe. A falu lakóit hét tsz-be zavarták be, mi a Reménybe kerültünk. Nagyapám, apám minden földje, felszerelése a közösbe került, aztán apámat néhány hét múlva kizárták 1945 előtti foglalkozása miatt. Fűtő lett egy kazánházban, de ott is három nap alatt kitelt az esztendő, s maradt az egyetlen lehetőség: talicska,_ lapát és a Keleti-főcsatorna. És persze a heti, kétheti hazautazás. így érkezett el 1953, s Nagy Imre. Az akkori légkörben hihetetlennek tűnő bejelentésére szétoszlottak a tsz-ek, s ha mindent elölről is kellett kezdeni, ha a két ló helyett csak egyet sikerült venni, ha az előzőleg elvett föld helyett sokkal rosszabbat kaptunk is, nem kellett a családfőnek szárított tésztával, krumplival, avas szalonnával útra kelni. A falunak ez volt Nagy Imre, s az, akit elemi erővel követelt az ország 1956-ban a miniszterelnöki székbe, mert az addigi vezetésben egyetlen ember volt, aki embernek tekintett másokat. A további történet, történelem már inkább ismerős. Csak az nem, hogy 36 évvel az események és fél évszázaddal a minden bizonnyal kitalált „beszervezés” után vajon kinek az érdekét szolgálhatja az állítólagos KGB-s iratok megszellőztetése? Idézek Vészi János nyilatkozatából, aki a tavaly alakult Nagy Imre Társaság alelnöke. „Ha azt keresem, melyek ezek az erők, ugyanazokhoz jutok, akik már 1989-ben is ellenezték Nagy Imre rehabilitálását, mert megérezték: ha az elnyomás és hallgatás évei után személye felemelkedik, akkor az ő egész világuk elsüllyed. Ez pedig akkor az MSZMP volt, amelyik kellő időben igyekezett olyan terhelő dokumentumokról gondoskodni, amelyekkel lejárathatja Nagy Imrét. Ezek a kádáristák nem vesztek ki. Ma is léteznek a szélsőbalon. Nekik még mindig az a céljuk, hogy megsemmisítsék a Nagy Imre-képet. De a szélsőjobbon ugyancsak az a cél lebeg.” És vajon azok a dokumentumok valódiak? Azt mondja erről Vészi János, hogy Magyarországon is ismert, miként működött a KGB hamisítógépezete. Különben is: ki és mikor azonosította hitelesen „Volo- gyát” Nagy Imrével? Hamisítványokat kreálni a KGB-nek, amelyik a Wallenberg-ügyben is mindenféle álhírrel látta el már a világot, igazán nem kerül sok erőfeszítésébe. Korábban e „dokumentumoknak” hírét sem hallottuk, holott a Nagy Imre elleni, 1955-ben megkezdődött harcban is bevethették volna őket, ha a KGB-s múltja olyan közismert lett volna. Szűrös Mátyás nyilatkozta a minap: ez a mostani szellőztetés teljességgel érthetetlen. Tudniillik ismerni kellene és fel kellene tárni az egész akkori Moszkvában menedékre talált magyar politikai emigráció helyzetét, az emigráció tagjainak egymáshoz való viszonyát. Ráadásul mindezt bele kellene helyezni a Szovjetunió ‘30-as éveinek légkörébe. Tudniillik valószínű: mindennel a párthűséget akarták egymás iránt is bizonyítani. Másrészt pedig ismerve a szovjet titkosszolgálat módszereit, ma sem vagyok meggyőződve, hogy ezek valóban hiteles dokumentumok. L ehet, hogy a Grósz- interjú után néhányan kiábrándultak Nagy Imréből, s előfordulhat, hogy néhány embernek nem lesz szimpatikus. De az semmiképp, hogy Grósz ettől bárkinek is szimpatikusabbá válna. Mert Nagy Imre életében nem csupán két mozzanat volt pozitív. Nagy Imre a földreformért küzdött, a törvényesség helyreállításáért harcolt Magyarországon 1953- -54-ben, megszüntette a kitelepítéseket, internálásokat, amiért máig népszerűség övezi. Grósz nyilatkozata nem törheti össze azt a képet, amelyet az ország lakosságának többsége őriz az ’56-os forradalom és szabadságharc miniszterelnökéről, aki életét tette rá a szabad, független, demokratikus Magyarország megteremtésére, és miniszter- elnökként az életét adta érte.
