Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-16 / 62. szám
1993. március 16., kedd Kelet-Magyarország 3 Vizekben gazdag a megyénk Világbanki hitel is segítheti az árvízvédelmi művek építését a Szamos mentén Partvédelmi munkálatok a Tiszán A szerző felvétele Nyíregyháza (KM) — Sza- bolcs-Szatmár-Bereg ár- és belvízvédelmi helyzetét, s a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki lehetőségeit tanulmányozta a múlt hét derekán Hajós Béla, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára. A szemle után tapasztalatairól kérdeztük. — A szerdai, s csütörtöki látogatásomnak az volt a legfontosabb célja, hogy megismerkedjek az igazgatóság működési területének sajátosságaival, jellemzőivel, a szervezeti felépítésével, s az itteni szakemberek mellett eszmecserét folytassak a megye vezetőivel. Két hónapja töltöm be e posztot, eddig a Dunántúlon dolgoztam, így az Alföld kevéssé ismert előttem. Nagyon fontos feladatomnak tartom hát az ismereteim kiegészítését. S az sem véletlen, hogy Szabolcs- Szatmár-Bereget az első feltérképezendő területek közé soroltam, hiszen köztudomású, ez a vidék milyen gazdag vizekben, így a tennivalókban is. Tehát a vizekkel, a védmű- vekkel, s persze az igazgatóság szakembereivel akartam közelebbről megismerkedni. □ Az elmúlt két-három évben a vízügyi területen dolgozókat igen kemény politikai támadások érték. Hogyan viselték ezt el? — Való igaz, a mögöttünk lévő időkben gyakran érte bírálat a testületet. De nem csak emiatt tapasztalható némi bizonytalanság a köreinkben, hanem azért is, mert a vízügyi államigazgatás jelentős átszervezés előtt áll. Többek között szét kell választani a hatósági és a vállalkozói tevékenységet, s az ágazatot a mezőgazdaság várható igényeinek megfelelően kell átalakítani. Ez pedig nem megy konfliktusok nélkül. Az igazgatóságokon már korábban megkezdődött egy igen komoly létszám leépítés, a védelmi feladatainknak pedig a korábbinál jóval kevesebb költségvetési pénzzel kell eleget tenni. Az állami eszközökön túl más forrásokat is kénytelenek leszünk felkutatni. □ Sokak véleménye szerint a normatív elosztás miatt megyénk még mindig kevesebb pénzt kap, mint amennyit a tennivalók megkövetelnének. — Sajnos azt kell mondanom, hogy ezen a területen is meg fognak jelenni azok a gondok, melyek abból fakadnak, hogy az állami költség- vetésből az idén, reálértékben mintegy félmilliárd forinttal kisebb összeg jut a vízügyi feladatok elvégzésére. □ A Felső-Tisza mentén melyek a legsürgetőbb tennivalók? — Mindenekelőtt a Szamos árvízvédelmi töltéseinek befejezése, az olcsvaapáti Túrzsilip rekonstrukciója, s a szennyvízcsatornázás. Tudom, hogy a megyében nagy lendülettel igyekeznek pótolni ezt a hiányt, de a településeknek még mindig alig negyede rendelkezik szennyvízhálózattal. Végül pedig az igazgatóságok, a társulatok, az önkormányzatok finanszírozási rendszerét át kell alakítani, de ez már nem csupán megyei feladat. □ Beszélgetésünk jó ideje már, hogy a pénz körül forog, mely kevés. Hogyan lehet pótolni a hiányzó forrásokat? — Kétségtelen, hogy az állami feladatok, s az állami finanszírozás között nincs meg a kellő összhang, s probléma az is, hogy e vízkárelhárítási munkálatokat az érintettek, az önkormányzatok, a lakosság, a kis és nagy mezőgazdasági üzemek állami feladatként szokták meg, s várják el. A költségvetés helyzete közismert..., de én azt hiszem, ha mi reálisan tudjuk tálalni a problémáinkat, tudjuk felhívni az esetleges veszélyekre a figyelmet, akkor kiegészülhet a rendelkezésünkre bocsátott keret, akár hitelfelvételekkel is. Keressük a lehetőségeket, az első lépéseket már meg is tettük, kapcsolatba léptünk a Világbankkal. □ A tulajdonviszonyok megváltozásával bizonytalanná vált a vízügyi társulatok helyzete. Nekik milyen sorsot szán a tárca? — Elkerülhetetlennek tartom, hogy az a fajta érdekeltségi, hozzájárulásos rendszer fennmaradjon, amelyben a társulatok üzemeltek, sőt, a gazdaság élénkülésével együtt kell járnia, hogy a közös teherviselésbe a területen élők is beszálljanak távlatilag. Persze, ehhez biztosítani kell az érintettek számára a szükséges eszközrendszert, s a fő terheket természetesen továbbra is az államnak kell viselnie. Napirenden a gyógypedagógiai nevelés Nyírbátor (KM) — A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete és a nyírbátori Éltes Mátyás Általános Iskola, Diákotthon és Speciális Szakiskolája szervezésében kerek- asztal-beszélgetést rendeztek a napokban Nyírbátorban. Az ország önálló gyógypedagógiai intézeteinek és kisegítő iskoláinak igazgatóin kívül a tanácskozáson részt vettek ön- kormányzati vezetők, a művelődési tárca képviselője, a gyógypedagógiai főiskola főigazgatója, és több más, az oktatás és nevelés speciális területein dolgozó szakember. Az igen hasznos eszmecsere a VI. Nevelésügyi Kongresz- szusra való felkészülés jegyében zajlott, középpontba állítva az önkormányzatok és az irányítás valamint a gyógypedagógiai intézmények nem mindig és mindenhol zavarmentes viszonyrendszerét. Az elhangzottak során — többek között — megfogalmazódott: sok kellemetlenséget okozhat az értelmi fogyatékos gyerekek oktatását és nevelését végző intézményeknek a helyi irányítás, ha bennük csak azt érzékeli, hogy ez az oktatási forma — a fenntartás és a működtetést illetően — sokba kerül. Többen felvetették azt a gondolatot is, hogy körzetesítve, nagyobb és jobban felszerelt intézményekben kellene biztosítani a szellemileg fogyatékos gyerekek ellátását. Központilag — állami szinten — kellene garantálni a működtetés pénzügyi feltételit, éspedig nem a normatív rendszer (fejkvóta), hanem a helyi adottságokra is tekintettel levő, reális igények és szükségletek szerint.--------------Tárca— L ehet, mindennap megtörténik, de én csak szombatonkéntfigyelhetem meg. A férfiak az utcánkban furcsán viselkednek. A délelőtti órákban a lépcsőházakban csapatostul járnak le-fel. Ez így megy néha délig. Először hajlamos voltam a dolgot testedzésnek vélni. De amikor láttam, valamennyiük célja a postaláda tartalmának kikémlelése, rá kellett, jönnöm, itt meglehetősen furcsa sportról van szó. A ládikákból az elvárható időben hiányzó lap(ok) nyomán arra gondoltam, a háttérben valami titkos nőegylet húzódik meg, amely az asszonyokat attól igyekszik megvédeni, hogy a férjük a hétvégén az újságokba temetkezzen, s megfelejtkezzen a házimunkákban, meg a gyereknevelésben való segítésről. Ha erről van szó, elszántam magam: könyörgök: a hírlapjainktól ne fosszanak meg minket, mert nem érdemeljük meg. A Kertközben annyi jó embert látok, ismerek, annyi férfi viszi le készséggel a szemetet, rázza serényen a portörlő rongyot, vagy enyhít más módon asszonytársa terhein, hogy nekik némi kikapcsolódás nemhogy adható, hanem egyenesen jár. De megdicsérhetem jómagam is, mert néha még a vasaláshoz is kedvet kapok. Sokaknak erős a gyanúja, a háttérben nem nők összeeskövéséről van szó. Inkább a postás büntet bennünket. Nem vitatom, nehéz lehet megjegyezni, melyik szekrénykébe mit kell dobni. De csak van valami lista, amiről lehet puskázni. Vagy ott van a zsírkréta, amellyel a fémlemezre szinte lemoshatatlan emlékeztető firkálható. Bezzeg a reklámlapokat mindig megkapjuk, van úgy, hogy valamely számból hármat is, de..... De jó hírt is hallottam nemrég, újabban érettségizett, sőt annál is képzettebb emberek szegődnek újságkihordónak. A mostani fiatalember elődje közgazdasági szakközépiskolát végzett, de azt hittük, tőle nem jöhet rosszabb. Tévedtünk. Sértés ne essék, nem az a baj, ha az újságkihordó iskolázott ember. Sőt! De úgy tűnik az iskolai végzettség a mi esetünkben sem mindig áll arányban a pontossággal. Ilyenkor az alig néhány osztályt járt idős ismerősöm jut eszembe, aki a biciklije csomagtartóján lévő lapkö- teggel addig el sem indult, ameddig két deci pálinkát a torkán nem engedett le. D e hosszú évek alatt egyszer sem fordult elő, hogy a gondjaira bízott utcák lakói az újságjaikat nem kapták volna meg időben és hiánytalanul. Csak a példában szereplő pálinka miatt nem merem a fiataloknak azt mondani: kövessék! Uj postahivatal Tiszadobon Elek Emil felvétele Csernobil ürügyén Cselényi György A z ember tehetetlen dühében, félelmében csak a fejét csóválja, amikor a volt Szovjetunió területén lévő nukleáris erőművek nagy részének nem épp rózsás műszaki állapotáról hall. Még élénken emlékszem 1986-ra, a Szabolcs- Szatmár-Beregben is tapasztalt izgalmakra, miután a Csernobilban történtek a világ, s azon belül a mi tudomásunkra jutottak. A minap pedig arról olvastam döbbenettel, hogy Csernobilt illetően még ma sem lehetünk nyugodtak, hiszen az Európai Közösség megbízásából vizsgálódó német szakértő csoport az ottani atomlétesítményt—főként a tűzvédelmi hiányosságok miatt — ketyegő bombához hasonlította. Tudom, a nukleáris erőművekben előállított villamos energiára nagy szükség van, de lassan együtt érzek az ellenzőik nagy táborával is. Különösen akkor, ha tőlünk nem is olyan messze a jótékony, de rendkívül veszélyes technikával csaknem úgy bánnak, mintha egy kiképzetten embert lőnének fel űrhajóval. Remélem, az 1986-os csernobili katasztrófa nem ismétlődhet meg. Annál inkább, mert a világ országai tisztában vannak vele, nemhogy a nevezetes csenobili események, de az annál jóival kisebb környezetvédelmi gondok hatásai sem ismernek országhatárokat. S a népek e tekintetben is mind jobban szemmel tartják egymást. Ezt bizonyítja a német csoport csernobili tevékenysége is. Egyébként Ukrajnában éleződtek az atomerőművek sorsafeletti viták. Remélem, ha egy ország nemzetközi megbecsülést, s az ebből eredően gazdasági és más előnyöket akar élvezni, akkor nem hányhat fittyet szorhszédai és a tőlük távolabb élők aggályaira, érdekeire és intelmeire sem. Talán tőlünk és a világ felől maradhatnak, vagy épülhetnek atomerőművek, de azokat működtessék felelősséggel, nehogy valami hiba miatt (az afölött szemet hányákkal együtt) ártatlan százezrek számára is végzetessé váljanak. Bízom benne, azt emberek többségének a FÁK országaiban sem minden mindegy. S talán a gazdag Nyugat a kelet-európai atomerőművek felújításához — már pusztán a saját maga nagyobb biztonsága érdekében is — több anyagi és szaktudásbeli segítséget ad. Egy friss hír szerint e célból nemzetközi pénzalapot hoztak létre. Kommentár Érettségielnökök Kállai János A középiskolák életének mindmáig kitüntetett fontosságú eseménye, az érettségi — ha kissé megtépázott tekintéllyel és fakult fényekkel — az idén is elérkezik, mert el kell jönnie. Szükség van a diákok megméretésére, a tanulmányok dokumentált lezárására, az iskoláknak az önmagukkal, eredményeikkel vagy kudarcaikkal való szembesülésére. Természetesen mindez törvényes keretek és formaságok között kell, hogy lebonyolódjon, a lehető legnagyobb szakszerűséggel, hozzáértéssel. Nyilvánvaló: éppen ezért nem mellékes, hogy kik töltik be a félve tisztelt és mindenki által körbehízel- gett elnöki posztot. Azt, hogy ki lehet a „feje” a vizsgabizottságnak, ugyancsak szigorú előírások szabályozzák. Ha ezeknek a vállalkozó személy eleget tesz, következhet a megbízás. Az idei évtől akár kétféle „választékból”. Mert, ha a hír igaz, a szaktárca pályázat útján kívánja listára venni az arra érdemeseket. Az eddigiekhez hasonló kritériumok alapján, plusz szakmai önéletrajz és ajánlólevél csatolásával. Az igazi csattanó pediglen az, hogy aki az így összeálló jegyzékből választatik és a minisztériummal összehangolt szempontok alapján még beszámolót is készít a „vizs- gaélményekről”, annak kemény tízezer forint üti a markát. Ismerve a pedagógusok fizetését, nem kis összeg. De a kételyek, melyek a tapasztalatban gyökereznek, a következő kérdéseket sugallják: vajon lesz-e elegendő listás jelentkező; vajon mennyire lesznek megbízhatóak az ajánlások; vajon milyen szempontokra kér választ a legfelsőbb irányítás? És ami talán a legizgalmasabb: a „tízezresek" csapata mellett ugyan kik fognak a nevezett összeg töredékéért megbízást vállalni? Mert, elfogadva, hogy ebben az egészben mégsem a pénz a legfontosabb, a különbségtétel meg fogja osztani az amúgy is alaposan összekuszált viszonyrendszerű pedagógustársadalmat. HÁTTÉR
