Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-12 / 60. szám
Lelátó Ünnep mozgással Horányi Zsuzsa F elhívással fordult a Magyar Diáksport Szövetség vezetése a megyei diáksport szervekhez, diáksport egyesületekhez és tanulóifjúságához, hogy nemzeti ünnepeink méltó ünneplése alkalmával szervezzenek „Kegyeleti utcai futóversenyeket” a diákok, tanárok, szülők részvételével és aktív közreműködésével. Általános iskolásoknak 1848 méter legyen a táv, középiskolásoknak 1993 méter. Lehet önálló iskolai szervezésben is lebonyolítani a versenyeket, de ahol lehetőség van rá, községi vagy városi versenyeket rendezzenek. A legtöbb résztvevőt mozgósító iskolák diáksportszervezeteit, az MDSZ külön elismerésben, támogatásban részesíti. A versenyeken Coubertin báró szavait idézve, nem a Linares A nemzetközi sakkviadalon függőjátszmákat fejeztek be. Az amerikai Kamsky világossal kikapott a fehérorosz Gelfandtól, az orosz Kramnyik döntetlent ért el a holland Timman ellen (mindkét folytatás a kilencedik fordulóban függőben maradt játszmáé), az ukrán Ivancsuk világossal legyőzte a spanyol Szalovot. Utóbbi mérkőzés a 10. fordulóban maradt függőben. Az orosz Kaszparov vezet 7,5 ponttal, megelőzve a szintén orosz Karpovot és az indiai Anan- dot. Mar del Plata A Pánamerikai Játékok színhelye 1995-ben az argentínai Mar del Plata lesz — erősítette meg Mario Vazquez Rana, a Pánamerikai Sportszövetség (ODE- PA) elnöke. Az ODEPA legutóbbi, 30. nagygyűlésén döntött így a tagság. Rana elmondta azt is, hogy az argentin város a játékokat főpróbának szánja, mivel beadta jelentkezését a 2004- ben sorra kerülő nyári olimpia megrendezésére. győzelem, a részvétel a fontos! A távot az iskola udvarán, vagy körülötte is ki lehet jelölni. A sporttal, a mozgással is tisztelettel adózhatunk a '48-49-es szabadság- harc hőseinek. Az lenne az igazán örömteli, ha nemcsak az iskolások, hanem a szülők is mozgással töltenék el ezt a napot. Sokaknak jólesik az ünnep által kapott munkaszüneti nap, de ha lehet, ne csak a televízió előtt az ünnepi műsorok nézésével, evéssel, iszogatással töltsék a napot, hanem ha az időjárás is úgy engedi, hosszabb túrákra, sétákra vállalkozzanak. A magyar történelemben 1848 jelentős állomása: nemzetünk Európa kapujához érkezett! Jó lenne, ha 1993-ban is elmondhatnánk, hogy hazánkban az emberek európaion élnek és gondolkodnak. A sport és az egészséges életmód területén is! Teremfoci Pénteken adják át Gyulaházán a község mindmáig egyetlen tornatermét, ami akár nemzetközi szintű kézilabda-mérkőzésnek is otthont adhat. Most azonban teremlabdarúgó-tornával avatják fel a csarnokot, melyre a nyíregyházi és a mátészalkai öregfiúk, valamint a megyei önkormányzat és a gyulaháziak csapatai kaptak meghívást. Labdarúgás A Magyar Labdarúgó Szövetség, a Magyar Diáksport Szövetséggel együttműködve meghirdette a XX. jubileumi labdarúgótehetség-ku- tató akciót, az 1979. augusztus 1. és 1981. július 31. között született fiúk részére. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban — a név, születési idő, lakóhely pontos feltüntetésével — a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Labdarúgó Szövetségnél, Nyíregyháza Mártírok tere 9. VIII. e. Jelentkezési határidő: 1993. március 31. Várják tehát a tehetséges fiatalok jelentkezését, akik focizni szeretnének. Ben Johnson és az amerikai foci Toronto (DPA) — A Toronto Star című lap elsőként „szellőztette meg”, hogy a kanadai Ben Johnson egyik januári doppingpróbája pozitív eredményt hozott. Mint ismeretes, a szöuli olimpián szenzációs világcsúcsot futó, dagadó izomzatú sprinterről még az ötkarikás játékok alatt kiderült: tiltott szerek segítették szélvészgyors száguldását. Azóta Ben Johnson atlétakarrierje visszavonhatatlanul véget ért. A Toronto Star azonban ismét elsőként számol be arról, hogy az örökös eltiltás ellenére még nem biztos, hogy véget ért a sportolói pályafutás. Az amerikai futballt játszó kanadai csapat, a Hamilton Tiger-Cats ugyanis komoly érdeklődést mutat a sprinter iránt. A Tiger-Cats már be is jelentette igazolási szándékát abban bízva, hogy a 31 éves Johnson még mindig világszínvonalú gyorsasága sokat segíthet a Kanadai Futball Ligában. Labdára várók BAIAZS ATTILA FELVÉTELE Tatabánya ellen a rájátszásban A főiskolásoknál sok a sérült, de így is nagy a bizakodás Nyíregyháza (KM - HZS) — A rájátszás első mérkőzését játssza a hétvégén a Tanárképző NB I-es férfi röplabdacsapata. Az ellenfél az a Tatabánya lesz, amelyet az alapbajnokságban .idegenben és itthon egyaránt legyőztek. így a hazaiak joggal bíznak a győzelemben, bár sok a sérültjük. Jarosst bokasérülése gátolja, Győrjfynek az első pillanatban részleges vállrándulásnak hitt sérülése az orvosi diagnózis szerint részleges izomszakadás lett. hsainak az ujja fáj, Járosit pedig tüdőgyulladás gyengíti. A főiskolások ezzel együtt is szeretnék folytatni a Tatabánya elleni jó sorozatot, feltétlen bíznak a győzelemben. A sorsolás úgy alakult, hogy ebben a hónapban minden hétvégén itthon játszanak, és ezeken a mérkőzéseken szeretnének annyi pontot gyűjteni, amivel biztossá válna a bennmaradásuk. hete Csehi Tibor két Nyíregyháza (KM - ML) — Csehi Tibor a nagy visszatérő! A vá- ogatottat is megjárt kitűnő játékos ismét a nyíregyházi stadionban edz. Csütörtökön délelőtt meg is rémisztett néhány embert, hiszen játék közben egyszer csak a lábához kapott. Szerencsére nem a műtött rész fájdult meg, hanem a bokáját rántotta meg a labda. Nem is volt nagy gond, hamarosan folytatta. Hogyan került Nyíregyházára? A Kispestnél nem tartozik a standardok közé, és ő szeretne visszajönni. Ezért két hétig amolyan próbajátékon vesz részt. Azt követően kapunk választ a kérdésre: marad, vagy nem? Mint ismert, tavaly tavasszal már egyszer visszatért, igaz nem sokszor tudott bizonyítani. Ám a célt akkor elérte a csapat, az NB I- be került. Amennyiben ez ismét megismétlődhetne (márCsehi Tibor ismét a nyíregyházi pályán Balázs Attila felvétele mint a cél, a bennmaradás), ebben nem lehet bízni, csak a akkor máris maradhatna. Ám teljesítményben. Az alsóbb szintről jelentjük Ifjúságiak. Megyei I. osztály: Nyírbátor-Levelek 1-1, Záhony-Csenger 14-0, Nagy- halász-Tarpa 1-0, Tiszalök- Ibrány 4-1, Sényő-Vásáros- namény 7-0, Újfehértó-Nyír- telek 4-1, Baktalórántháza- Kisléta 2-0, Bakatalóránthá- za-Kisléta 2-0, Nyírkarász- Fehérgyarmat elmaradt. Az élcsoport állása: 1. Sényő 30,2. Fehérgyarmat 29, 3. Ujfehértó 26 ponttal. Megyei II. osztály: Domb- rád-Vaja 1-4, Ajak-Nagy- ecsed 1-0, Tiszaszalka-Nap- kor 4—3, Kótaj-Nyíregyházi FC n. 0-3, Nyh. Volán-Ke- mecse 4-1, Kálmánháza- Gyulaháza 2-0, Tyukod-Tu- zsér 1-2. Fényeslitke- Encsencs 1-2. Az állás: 1. Nyh. Volán 25, 2. Encsencs 23, 3. Kótaj 22. Felnőtt városkörzeti bajnokságok, Vásárosnamény: Jánd-Nagyvarsány 2-4, Be- regdaróc-Gyüre 6-1, Vitka- Csaroda 6-0, Vámosatya- Pusztadobos 0-1, Tiszamenti SE-Tiszaadony 4-6, Aranyos- apáti-Gemzse 3-0, Kisvar- sány-CISZ 3-0, Nyírmada 1. -Nyírmada II. 4-1. Az állás: 1. Nyírmada I. 29, 2. Nagyvarsány 26, 3. Tisza- menti SE 23. Ez a jelenlegi helyzet az alsóbb régiók háza táján. Vereség Budapest (MTI) — A Svédországban zajló férfi kézilabda-világbajnoksá- gon csütörtökön Magyar- ország válogatottja 25—21 (11-8) arányú vereséget szenvedett Izlandtól. Már van egy rekord Torontó (Reuter) — Pénteken kezdődik meg Torontóban a 4. fedettpályás atlétikai világbajnokság, amelyre 105 ország több mint 600 versenyzőjét várják a szervezők. Egy világcsúcs már a háromnapos viadal nyitánya előtt megdőlt: 65 ezer jegy elővételben elkelt. Az idei vb-ről hiányozni fog a sportág több nagy egyénisége, de nagy nevekben ennek ellenére sem lesz hiány. A résztvevők mintegy kétharmada például a barcelonai olimpián is indult. A vb műsorán 27 szám szerepel, a női hármasugrásban először avatnak bajnokot. A férfi hétpróbát és a női ötpróbát meghívásos, a férfiak és a nők svédváltóját bemutató számként rendezik meg. Invitáló SZOMBAT ASZTALITENISZ. Megyei serdülő csapatbajnokság, nyírbátori 1-es iskola, 9. ATLÉTIKA. Városi mezei futóverseny, Kabalás, 11. KARATE. Budó Gála, fehérgyarmati sportcsarnok, 14. KOSÁRLABDA. NB II, nők: Nyh. Tanárképző- Szarvas II., 11; Nyh. Tanárképző-Szarvas III., tanárképző csarnok, 12,30. RÖPLABDA. NB I, férfiak: Nyh. TanárképzőTatabánya, Városi Stadion játékcsamoka, 15. ÚSZÁS. Városi diákolimpia, sóstói uszoda, 9. LABDARÚGÁS. NB lies utánpótlás-bajnokság: Tiszavasvári Alkaloida SE- Kaba, serdülők 11, ifjúságiak 12,30. Mai műsor KÉZILABDA. Barátságos férfi mérkőzés: Nyír- bátor-Kolozsvár, nyírbátori sportcsarnok,i 8. KOSÁRLABDA. A nyíregyházi Tanárképző NB I- es férficsapatának bemutató mérkőzése, kótaj i általános iskola, 18. NB II, nők: Kereskedelmi DSK-Szarvas III., 17; Kereskedelmi DSK-Szarvas II., kereskedelmi szakközép tornaterme, 18,30. RÖPLABDA. NB II, nők: Nyh. Tanárképző- Nyh. Sportula, 1. Sz. Gyakorlóiskola tornaterme, 17. TEREMFOCI. Tomate- rem-avató torna, gyulaházi általános iskola, 14. Nonstop foci 24 órás torna, kis- várdai sportcsarnok, 20. Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, Páll Géza, Sípos Béla. ♦ Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánné. ♦ Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5.4401. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 15-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. Ili. em, 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Görömbölyi László. Hírügynökségek: MTI/AP. ♦ Készült a Kelet-Magyarország fényszedő rendszerén. Vezető tördelő: Csonka Zsolt ♦ Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11., telefon: 52/13-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. ♦ Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1 .Telefon: (06-52) 12-111. Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítöknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII.. Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. ♦ Előfizetési díj egy hónapra 315 forint, negyedévre 945 forint, fél évre 1800 forint, egy évre 3.408 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az áruspóidányok ára mindennap egységesen 14,80 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. SPORT 1993. március 12., péntek 8 Kelet-Magyarország