Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-12 / 60. szám

Beregi ünnepi hét Beregszász (KM - Gy. L.) — Az idén Beregszász ad otthont a rendezvényso­rozatoknak, amely március 13-án kezdődik. 10 órakor a járási tanács üléstermé­nek előcsarnokában nyitják meg Schmidt Sándor vásá- rosnaményi népi iparmű-, vész kiállítását. Ugyanezen a napon 14 órától a köz- igazgatási hivatal kiállító- termében a vásárosnamányi Beregi Múzeum anyagát te­kinthetik meg a látogatók, 15.30-tól a zeneiskolában bemutatkozik a Hármasha­tár Irodalmi Társaság, 17 órától a kultúrházban Her­nádi Gyula: Hasfelmetsző Jack című darabját mutatja be a budapesti Pinceszín­ház. Az ünnepélyes megnyi­tásra március 14-én 15 óra­kor kerül sor a beregszászi művelődési házban, melyet ünnepi műsor követ. Két­ségtelen, az egyik legtöbb embert vonzó rendezvény a március 15-i ünnepi nagy­gyűlés lesz a Rákóczi téren a Petőfi-szobomál. A hét során több esemény színesíti a programot, mint például a 17-ei kispályás focitoma Vásárosnamény részvételével. A Beregi Ün­nepi Hét rendezvénysoro­zata március 21-én zárul, amikor a nyíregyházi Bes­senyei Színkör 10 órától be­mutatja a beregszászi mű­velődési házban A farkas kincse című mesejátékot. A nagyszabású rendezvény az idén átlépi az országhatárt. Horvátországban Lars Erich Wahlgreza svéd ezredes (jobbra) a békefenntartó erők új parancsnoka és a kanadai G. H. Nardok ezredes seregszemlét tart a kanadai békefenntartó erők felvonulásán AP-felvétel Növelnék a békefenntartó erők számát Boszniában Washington (MTI) — A francia kormány, valamint Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár ellenzi, hogy a jövendő bosz­niai békefenntartó erőket a NATO parancsnoksága alá helyezzék — jelentette csü­törtökön a The New York Ti­mes. A kérdés napirenden volt Bili Clinton amerikai és Fran­cois Mitterand francia elnök e heti washingtoni tanácskozá­sán, de megoldás nem szüle­tett. Az ENSZ Biztonsági Taná­csa már korábban megbízta a NATO-t: dolgozza ki a ter­veket a békefenntartó erők fel­állítására, amelyek — a béke­terv elfogadása esetén — el­lenőriznék annak végrehaj­tását. Több mint 50 ezer fős nemzetközi haderőről van szó, benne egy húszezres létszámú amerikai hadosztállyal. A lap értesülése szerint Washington ragaszkodik ah­hoz, hogy a csapatokat NATO-parancsnokság irányít­sa, élén amerikai tábornokkal. A NATO katonai szervezeté- ben részt nem vevő franciák véleménye szerint viszont ez a megoldás megnehezítené a be­kapcsolódást Oroszország szá­mára. Emellett ellenzik a NATO-irányítást a szerbek is, akiknek hozzájárulása elen­gedhetetlen a telepítéshez. (Mitterrand a tervek szerint csütörtökön tárgyal Párizsban Slobodan Milosevic szerb el­nökkel). Lehetséges egy olyan komp­romisszum, amelynek alapján a NATO egy dél-európai pa- ranacsnoksága ellenőrizné a boszniai békefenntartó erőket — értesült a The New York Times. Sorsdöntő, egyeztető viták a kongresszuson Moszkva (MTI) — A végsőkig kiéleződött, drá­mai helyzet alakult ki Moszkvában az orosz népi küldöttek kongresszusán, miután Ruszlan Haszbulatov érzelmektől fűtött beszédé­vel megsemmisítő erejű csa­pást mért Borisz Jelcinre és kormányfőjére. A Kreml fo­lyosóin egyesek már úgy nyilatkoztak, hogy az állam­fő számára csupán két vá­lasztás maradt: vert helyzet­ben is méltósággal folytatni a küzdelmet vagy méltóság­gal lemondani. Haszbulatov azután emel­kedett szólásra és mondta el nagyhatású, a képviselők tetszésnyilvánításától, tapsá­tól és közbekiabálásától kí­sért szónoklatát, hogy Bo­risz Jelcin hosszas várako­zás után végül személyesen próbálta menteni a ment­hetőt, s beszédében kísérle­tet tett a küldöttek jobb belá­tásra bírására. Az orosz elnök a kong­resszus megnyitása óta soro­zatban szenvedte el veresé­geit, s voltaképpen minden kérdésben alulmaradt: napi­rendi javaslatát elutasították, elvetették megegyezési kez­deményezését, s azt az indít­ványát, hogy egyeztető bi­zottságot hozzanak létre a hatalmi válság rendezése ér­dekében. Haszbulatov azonban téte­lesen visszautasította Jelcin érveit, és elvetette az állam­fő megegyezési javaslatait. Hangoztatta, hogy az egyet­értésre szükség van, de nem mindenáron és csakis a je­lenlegi alkotmány alapján. Visszautasította azokat a vá­dakat, amelyek szerint a par­lament és személy szerint ő maga lenne felelős a helyzet kiélezéséért. A politikus be­szédében úgy tüntette fel, mintha az országban egyet­len működőképes hatalom, a törvényhozás lenne, miköz­ben a kormány tétlenül szemléli az eseményeket. Megsemmisítő bírálattal illette az elnök és a kormány működését, külön is kiemel­ve, hogy az országnak nincs sem külpolitikája, sem bel­politikája. Javasolta a kong­resszusnak. hogy váltsák le Anatolij Csubajszot, a priva­tizációt irányító miniszterel­nök-helyettest és burkoltan célzást tett a külügyminisz­ter menesztésére is. A beszéd elhangzása után nem sokkal a Kremlben olyan értesülés kapott lábra, hogy Borisz Jelcin és Rusz­lan Haszbulatov rövidesen tárgyalóasztalhoz ül a rend­kívül feszült helyzet miatt. Borisz Jelcin és Ruszlan Haszbulatov kora délután el­hagyta a szerkesztőbizott­ságnak otthont adó termet, ahol a testület tovább ülé­sezik. A parlamenti elnök távo­záskor azt közölte a hely­színen tartózkodó újságírók­kal, hogy az egyeztetés „épí­tő szellemben zajlik”, s lényegében az államelnök minden javaslatát elfogad­ták. A kongresszust egyenes adásban közvetítő Radio Rosszii rádióállomás azt kö­zölte, hogy Haszbulatov ér­tékelését Borisz Jelcin is megerősítette. Debrecenben lesz a Fidesz főhadiszállása Budapest (ISB - Domb- rovszky Ádám) — Április 16. és 18. között Debrecen lesz a helyszíne a Fidesz idei kong­resszusának. Az előkészüle­tekről, a helyszín kiválasz­tásáról Fodor Gábort, a Fi­desz parlamenti képviselőjét kérdeztük. — Azért esett a választá­sunk Debrecenre — hallhattuk első kérdésünkre a választ —, mert az már hagyomány a Fidesz életében, hogy igyek­szünk vidéki városokban szer­vezni a kongresszusunkat. Az a tapasztalatunk, hogy nagy segítségére van egy ilyen ren­dezvény a vidéki szervezete­inknek. Másfelől kicsit oldani szeretnénk a Budapest-cent- rikus gondolkodásmódot, hi­szen az ország nemcsak Buda­pestből áll. Ezért volt az, hogy ’91 -ben Szegeden, ’92-ben Pécsett és most Debrecenben szeretnénk kongresszust tar­tani. Az már csak hozzájárult a Debrecen melletti érvekhez, hogy ebben az évben ünnepli szabad királyi várossá válásá­nak 300. évfordulóját. így a magunk módján szeretnénk mi is valamit nyújtani a városnak, hogy kifejezzük a tiszteletün­ket. Az is hagyomány a Fidesz életében — már tavaly Pécsett is így volt —, hogy a kong­resszus mellett még valamit adni is akarunk a város pol­gárainak. Ezért szervezünk idén is április 13-tól a kon­gresszus zárónapjáig egy egy­hetes nagyon színvonalas kul­turális programokkal teli „Na­rancs fesztivált”, amelyet az egész térségre — még Nyír­egyházára is — ki szeretnénk terjeszteni. □ Tud-e már konkrét prog­ramokat is mondani? — Hogyne. A fesztivál több szálon fut. Lesznek színházi rendezvények. Ki fogunk bé­relni egy mozit, amelyben népszerű, de színvonalas fil­meket vetítenek majd. Lesz­nek irodalmi estek, szeretnénk Debrecenbe vinni egy-egy ko­molyabb folyóiratot hozzátar­tozó írókkal. Hogy egy kicsit csemegézzek: a Katona József Színház a „Kínait” adja majd elő, a Radnóti Színpad is fel­lép Debrecenben, a Komé- dium pedig például Mrozek Sztriptízével vendégszere­pei. Színháztörténeti országos szenzáció, hogy a kongresszus utolsó napján, vasárnap a ko­lozsvári színház egy Márton László magyarországi ősbe­mutatóval rukkol elő. □ Ahogy szavaiból kive­szem, itt nem a kultúra egy bi­zonyos rétege mutatkozik be. Szó nincs arról, hogy poli­tikailag bárhová is elkötelezett művészeket kértek volna fel. — Valóban így van. A kul­túra széles körét szeretnénk felölelni. És ezt mi tényleg arra szánjuk, hogy adjunk va­lamit Debrecen város pol­gárainak. □ Rászolgált-e a debreceni, hajdú-bihari Fidesz arra, hogy megrendezze a kong­resszust. Vagy éppen most akarnak egy lökést adni az ottani helyi szervezeteknek? — Én bízom benne, hogy rászolgáltak. Nyílván, minde­nütt lehet kritikát mondani a Fidesszel kapcsolatban. Biz­tos, Debrecenben is lehet. Amennyire én őket ismerem, jó véleménnyel vagyok róluk, de természetesen sehol sem árt egy kis erősítés, egy lökés. □ Sokan úgy értelmezik, hogy a városban, a térségben az SZDSZ jelentősen vesztett népszerűségéből, és a másik liberális párt — e kongresszus megrendezésével — ebbe az űrbe szeretne „benyomulni”. Van-e egy ilyen értelmezésnek valamilyen alapja? — Én reménykedem benne, hogy ez bekövetkezik. Nem­csak azért, hogy a szabadde­mokraták ezáltal egy kisebb párt helyzetébe lennének szo­rítva, hanem azért, mert szük­ség van a liberális felfogásra szerte az országban, így Deb­recenben is. Természetesen ezt a polgárok maguk döntik el, hogy számukra a Fidesz megfelel-e. □ A kongresszus helyszíne a Kossuth Lajos Tudomány- egyetem lesz. A „nagyközön­ség" milyen változásokra szá­míthat ettől az eseménytől? — Mindenekelőtt a felső korhatár, a 35 év eltörlése vár­ható. Nem hiszem, hogy ezt egy árhullámszerű belépési sorozat követné, de valószínű, hogy jelentősen nő azért a taglétszámunk. Változik a név is. A Fidesz ezentúl másnak lesz a rövidítése, én a legvaló­színűbbnek a Fiatal Demokrá­cia Szövetséget tartom. Elnöki rendszert vezetünk be. Progra­mot fogadunk el, amit a választásakor már csak aktua­lizálni kell. Tehát Debrecen­ben alakítjuk ki a választási programunk alapjait. HIRDETÉS EGY BIZTONSÁGOS BEFEKTETÉS: ERŐS TÁMASZ AZ ÉLET, A CSALÁD IGAZI ÉRTÉKEINEK MEGÓVÁSÁBAN® ön a legfontosabb I E kijelentés mögött ott feszülnek a család érdekei és a mindennapjaink kihívásai közötti ellentétek, a sikerek között is oly hajszolt hétköznapok ezernyi veszélye, a döbbenetes egészségügyi statisztikák sora. Ön a legfontosabb! Legyen bátorsága szembenézni ezzel a ténnyel, éppen mert ön az, aki teljes szivéből érzi a felelősséget szerettei iránt. Az életbiztosítás — a felelős szeretet ettéphetetlen aranyfonala — továbbszövi a család életét. Kettős kötés! Ma divatosabb az üzleti érdeket vállalni, mint kimu­tatni a szeretetet. Az Aranyfonal életbiztosítás össze­kapcsolja ért a kettőt. Olyan biztos befektetési for­mát kínál, amely bátran állja a versenyt bármely más hosszútávú megtakarítással. A biztosító a biztosítási díj meghatározott részét befekteti, garantált kamatot fizet, és a befektetési nyereségnek a kamatot meg­haladó részét is 85%-ban visszajuttatja Önnek! Az életbiztosítás hozamára biztosan számíthat, hiszen az ÁB-AEGON Általános Biztosftó Rt., nem­csak a legnagyobb hazai életbiztosító intézet, ha­nem az ország talán legjelentősebb befektetője is. Ami pedig a nemzetközi hátteret illeti: az ÁB-vel együtt az Egyesült Államok egyik legna­gyobb külföldi életbiztosító társasága is az AEGON csoport tagja. Az Aranyfonal utat mutat! önnek szüksége van egy nemzetközi színvonalú életbiztosításra. Sokat dolgozik családjáért, de közben talán rájuk jut a legkevesebb idő és törő­dés. Alapozza meg családja, gyermekei jövőjét! Ehhez az ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. az Áranyfonal életbiztosítóst kínálja Önnek! A NEMZETKÖZI CSALÁDTAG : 1993. március 12., péntek Kelet-Magyarország 5 TÚL A MEGYÉN

Next

/
Thumbnails
Contents