Kelet-Magyarország, 1993. február (53. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-02 / 27. szám
1993. Február 2., kedd Kelet-Mágyarország 3 Idegenforgalmi gyöngyszem lehetne Udvarház a megye egyik legkisebb falujában A hetei főutca napközben is csendes A SZERZŐ FELVÉTELE Hetefejércse (KM - Balogh Géza) — Uszkát kivéve nemigen van még egy olyan falu a megyében, mint Hetefejércse. A két, de ma már összevont település az elmúlt évtizedekben lakosságának jó felét vesztette el, a statisztika szerint ketten sem számlálnak négyszáz lelket. A forgalmasabb utakból kieső, Csaroda és Tarpa között megbúvó kettős faluban egymást érik az üres házak. Építkező fiatalt itt hiába is keresne az ember: aki csak tehette, idegen tájakra költözött. Ennek megfelelően kihaltak az utcák is. Fejércsén naphosszat egyetlen embert sem látni, Hetén is csak akkor van mozgás, ha a két falu közötti szövetkezeti telepen nyitva a terményraktár. Most nyitva, s fel-feltűnik a kapuban egy-egy biciklijén tele zsákot toló férfi. Jó gazdák voltak A két faluban valamikor híresen jó gazdák éltek — ma is büszkén emlegetik, hogy még az aprócska Fejércsén is több lovat tartottak egykor, mint a sokkal nagyobb Csaro- dán —, de aki mondjuk tavaly ilyenkor végignézett a határon, bizony elszomorodott. Annyi volt a parlagon hagyott föld. — Mostanra hál’ Istennek azért sokat változott a helyzet — mondja a helyi polgármester, Kosa Tibor—, meglepően sokan kezdtek az önálló gazdálkodásba. Már a múlt évben is vagy negyvenen próbálkoztak, a hamarosan sorra kerülő árverésre pedig tizenheten jelentkeztek, de ennél jóval többen lesznek. Csak kapják meg a papírt. Ilyen kis faluban a polgár- mester tiszteletdíjas természetesen, s a hivatali apparátust is ésszerűbbnek látták közösen foglalkoztatni a szomszédos Csarodával. Ahhoz egyébként is szoros szálak fűzik Hetét, s Fejércsét. Három éve még ott volt a közös tanács központja, egészen mostanáig az ottani téeszirodából irányították az itteni mezőgazdasági munkákat is, s persze odajárnak ma is a hetei, fejércsei óvodások, iskolások. A jegyző Csarodáról, a katolikus pap Szatmárcsekéből, a református lelkész, s az állatorvos Tarpáról jár át, úgyhogy az a polgármester, aki itt fejben akar tartani mindent, igencsak nehéz helyzetben van. Kosa Tibornak azonban nagy gyakorlata van ebben, hiszen szinte az egész életét a köz- igazgatásban töltötte. Már a régi rendszerben is tanácselnök volt Hetében, majd az összevonás után Csarodán lett főelőadó. Most, a nyugdíjas éveire visszatért polgármesternek. S azt vallja, nem kell ahhoz valami istentelenül nagy szervezőmunka, hogy működjön a közigazgatás. Kint kell lenni emberek között, s meg kell hallgatni őket... Be kellene fejezni Pár esztendő alatt persze nem lehet csodát művelni, ám az utóbbi években történt itt azért egy, s más. Annak ellenére, hogy sokan hiszik, az ilyen távoli településeken megáll az idő. Nem állt... elkészült például a vezetékes ivóvíz-hálózat, nemsokára hozzák a vezetékes gázt, szépen felújították a községházat, a kultúrotthont, s mindezek tetejébe még kastélyt is építenek. A hetei főutca derekán állt egykor egy szép, nemesi udvarház, ám az elmúlt évtizedekben tökéletesen tönkrement. A helyiek azonban úgy gondolták, meg kellene menteni. S a tervet — ha jelentős állami segítséggel is — mára jórészt megvalósították. A kúria áll, de be kéne fejezni... Ám a pénztárca sovány. — Pedig igazi idegenforgalmi gyöngyszem lehetne ez az épület — jegyzi meg a polgármester. — Megkerestük már a megyei idegenforgalmi irodákat is, hogy hasznosítsák, sajnos nem sok jóval biztattak bennünket. Azért mi nem adjuk fel. Hihetetlennek tartjuk, hogy a városon élő embert nem érdekli a mi csodás tájunk. Támogatás híján A legnagyobb gondot azonban nem is a kúria hasznosítása, hanem a hetei, fejércsei földek okozzák. Mert hiába van meg a helyiekben a szándék, ha nincs mivel szántani, vetni, ha nincs hitel, nincs vetőmag. Mert hiába orvosolták bent a faluban a legsürgetőbb gondokat, ha megfelelő támogatás híján műveletlenül marad a határ. Hiszen ebben a zord világban a helybéliek jó részét csak a helyi legelők, szántók tudják eltartani. Másra ugyanis nemigen számíthat a beregi ember. Pláne az, aki olyan cseppnyi falvakban él, mint Hete, s Fejércse. Marad a gyermekparadicsom Nyíregyháza (KM — D. M.) — Jó néhány éve történt, hogy Heldák Istvánná, Anna néni egy telket ajándékozott a nyírpazonyi gyerekeknek. Azóta Szurdokpüspökiben felépült egy gyermektábor, melynek üzemeltetését tavaly a megajándékozott nyírpazonyi- ak vették át. Év végén több híresztelés is napvilágot látott a tábor jövőjéről, ezért kerestük meg Deme Dóra szervezőt: mi az igazság. Hét település és a megyei önkormányzat társulást hozott létre, amelynek tagjai évente 220 ezertől 2-3 millió forint (utóbbi összeget a megyei önkormányzat adja, de még az idén nem fogadták el a költségvetést) támogatást nyújtanak a működtetéshez — kaptuk a tájékoztatást. S hogy a pazonyiak jól végzik munkájukat, bizonyítja: a korábbi veszteséges időszakok után most először sikerült a gazdálkodást nullára kihozni; de azt is tudomásul kell venni, ez a működtetés — a távolság miatt — a kis községnek óriási feladatot jelent. A részvételi díj évek óta nem változott, 1992-ben a társult településekről 1700-1800 gyereknek napi 350, a 7-800 vendégnek pedig 450 forintot kellett fizetni. A tábor csodálatos környezete ellenére, korlátái miatt (tízágyas faházaik vannak), sajnos, nem alkalmas felnőttek üdültetésére, a minőségi turizmusra. Nem sikerült megoldani a kőépület fűtését sem, így a tervezett téli üzemeltetés is elmaradt. Erre körülbelül három év múlva lesz lehetőség, ha a községbe bevezetik a gázt. Egy tény: az önkormányzatok ragaszkodnak a létesítményhez — a gyerekeik üdültetésére gondolva — nem akarják vállalkozásba kiadni. A szervezők feladata továbbra is a gazdaságos működtetés. S bár még csak év eleje van, de már megkezdődött az új idény szervezése. Jó lehetőséget kínálnak a csereüdülések is, nyárra már sikerült szervezni egy 150 fős csoportot a Balaton partjára. Ezzel kapcsolatban most folyik az iskolákban az egyeztetés, az igények felmérése.-------------Tárca — A minap. ahogy utazom az Életen, felszállt a karszalagos jegyellenőr. Egyszerre feszültséggel telt meg a levegő. Többen idegesen keresgélni kezdtek levéltárcájukban, mások a kijárat közelébe nyomakodtak. — Kérem a névjegyeket felmutatni — szólította fel az utasokat az Ellenőr. Az egyik utas kinyitotta hatalmas bőröndjét, tele volt névjegyalbumokkal. — Nem mind az enyém, — szabadkozott szerényen — csak ez a kisebb kötet, a többi üzleti partnereimé. A másik az Ellenőr közeledtérefelhúzta mellén garbóját, ahol furcsa tetovált névjegyet viselt. „BITANG", ez volt a neve, „VÁC” — volt a munkahelye és 1992 volt a telefonszám helyén, — a szabadulás éve. Az utasok többsége közömbösen adta oda névjegykártyáját — az Ellenőr nem is a nevet és a beosztást vizsgálta, csak az emberek arcába bámult. — mint valami hazugságvizsgáló készülék. — Szóval maga egyetemi tanár — csattant fel a hangja az egyik utasnál. Akkor miért láttam tegnap a postán melegedni? — Sajnos áthelyeztek hivatalsegédnek— hebegett kisdi- ákosan a kérdezett. — És a maga munkahelye, hogy lehet a Diadalív Művek, tudomásom szerint felszámolták. — Onnan mentem nyugdíjba — válaszolta zavartan az utas. A névjegyellenőr komótosan dolgozott. Aki velünk utazik, úgysem szállhat ki, megálló nincs, az Elet megy tovább. Mivel nálam minden rendben volt, az Ellenőr leereszkedően szóba elegyedett velem: — Az egyiknek a telefonszáma és a telephelye nem stimmel, a másiknak a neve és címe változott meg. Sajnos tele van az Élet érvénytelen vagy lejárt névjeggyel utazókkal. Régebben persze más volt. Mindenki felszállhatott névjegy nélkül is. Az Egyesült Víz-gereblye Művek dolgozói voltunk valamennyien. Ez elég volt. Mindenki ismert mindenkit. 11- let\’e senki sem volt kíváncsi senkire. Bárkit ki lehetett cserélni: X. Y. helyett X. Y.- ra. Részesei voltunk a nagy gépezetnek. Személytelenül. És mindannyian ugyanoda utaztunk, bérlettel, — a szebb jövő felé... — Ez meg milyen névjegy —folytatta munkáját az Ellenőr, amikor befejezte a történeti visszapillantást — egy rossz külsejű embertől. Az utas egy mindkét oldalán teljesen üres kartonlapot dugott az orra alá. — Nem látja az Ellenőr úr, ez vagyok én. Egy senki. Nevem nincs, mert senki se kíváncsi rá, munkahelyem már három éve nincsen, beosztásom, tisztségem sohase volt. Telefon, fax, telex hol lenne — hajléktalan vagyok. — Na, maga az én emberem — derült fel aznap először' az Ellenőr arca, és elővette saját névjegykártyáját. — Tessék, nézze meg: Nagyalakú Dezső építési vállalkozó vagyok. Ha dolgozni akar, fel van véve. Holnap fél hatra jöhet hozzám kubikolni. Étkezést, szállást biztosítok. Remélem az éhbér megfelel. Az SZTK-ra és az adókra ne legyen gondja — nekem se lesz... Kulcsár Attila A névjegyellenőr Nézőpont j Javítják a közvilágítási lámpákat Kisvárdán, az Aradi vértanúk terén Vincze Péter felvétele Kommentár l-DE-GN és a piac Balogh József n evallom: semmit nem je- D lent ez az öt betű. Az ötletet az adta, hogy olvastam a Kelet-Magyar ország január 25-i számának 13. oldalán egy kft.-ről, amelyiket R- KO-N-nak hívnak. Ennek mintájára faragtam ki a nevet, s ha netán valaki értelmes szót gyanítana bármelyik mögött, nyilván a véletlen műve. A lényegen azonban ez mitsem változtat. A R-KO-N az a kft., amelyik a volt Szabolcs megyei húsipari vállalat telephelyét bérli, és etet bennünket mindenféle — pontosabban fogalmazva többféle — töltelékáruval és hússal. Azt olvasom, hogy kevesebben vannak, de többet dolgoznak, gyorsabban reagálnak a piacon történő változásokra, és meghatározóak szeretnének lenni az értékesítési területen. Elárulom: nem nekik drukkolok. Nem azért, mert feleannyian vannak, hanem mert feleannyi féle töltelékáru sincs, mint néhány éve volt, s nem szívesen mondanék le sokadmagammal meghatározó szerepük miatt arról, hogy ha véletlenül van pénzem valamilyen felvágottfélére, akkor is csak a R-KO-N parizerje, olasz szalámija, zalahúsa közül válogassak. Mert másfélét nemigen látok a legtöbb boltban. Pedig szeretnék a valamikor nádudvari bőrös virslihez, a vállaji disznósajthoz, a nádudvari fejsajthoz, a bajai cserkészkolbászhoz, a nyíregyházi rakott nyelvhez hasonló árukat is venni, szeretném egy pesti kis vacak bolt pultján kínált töltelékárunak legalább a felét nagy áruházaink vitrinjében látni. Valamikor azt mondták nekünk újságíróknak a húsipari vállalat képviselői, hogy 70 féle termék gyártására képesek. Én most 10 félével is elégedett lennék, hogy ne kelljen t mindig ugyanazt venni. Es akkor vásárlóként én sem lennék a R-KO-N-tói l-DE-GN. Városérdek(telenség) Kováts Dénes \jem tudom, milyen iV szándék vagy érdekek motiválják mostanában az önkormányzati képviselőket Nyíregyházán, de a jelek szerint múlófélben az a tolerancia és egység, melyre korábban oly büszke volt a közgyűlés. Ezt még az is könnyűszerrel észreveheti, aki nem ismeri a kulisszák mögött folyó harcokat és egyeztetéseket, csupán a felszólalásokat, nyilatkozatokat hallgatja, vagy nézi a városi televíziót. Újabban mintha már a választásokra készülnének egyes pártok képviselői: a legutóbbi közgyűlésen is elhangzottak olyan megnyilvánulások, melyek szinte kortesbeszédnek hangzottak. A szövetséges!?) Fidesz és SZDSZ szócsatáiban mutatkoznak meg leginkább a szakadás jelei, olykor már mintha nem a városérdek, hanem a pártérdek kerülne előtérbe. Kétségtelen: a többpártrendszer velejárója az elképzelések ütközése, s nem feltétlen kell mindenben egyetértenie a koalíciókat alkotó pártoknak. De a kompromisszumokat illene megtalálni a színfalak mögött, nem a plénum előtt folytatni szócséplésnek tűnő szócsatákat. Egyrészt mert így nem igazán hatékony a közgyűlés munkája, másrészt mert félő, hogy háttérbe szorulnak a városérdekek. Úgy hiszem, mielőtt teljesen vakvágányra futna vonatuk, önvizsgálatot kellene tartaniuk a képviselőknek. Mielőtt még késő lenne, mielőtt a megyeszékhely lakói megsínylenék, mielőtt teljesen zátonyra futna a koalíció (eddig oly biztosan és példaként haladó) hajója! Talán kár lenne érte. v - ''V v'w; - . . í ♦ • • HATTER
