Kelet-Magyarország, 1993. február (53. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-13 / 37. szám
A %ek t-Magyarország fiitvißi mettéfcfeU 1 1- ---1993. feóruár 13. Levelezőlapok Magyarországról A miniszter magyaráz Kovács Éva A z egészségügy tavaly megkezdett reformjáról, s az idei tervekről tartottak sajtótájákoztatót a Népjóléti Minisztériumban nemrég. Surján László miniszter hangoztatta: a szabad orvosválasztás bevezetése, a háziorvosi rendszer kialakítása ugyan sok kritikát kapott, de a reformelképzelések mára biztosan állnak a lábukon. Szimpatikus volt, ahogyan dr.Surján önkritikát gyakorolt, s elismerte, a kritikák, kifogások java részének oka a hiányos tájékoztatás, s mint mondta, ebben a minisztérium is ludas. Épp ezért döntöttek úgy, folytatta, hogy a hibák megismétlésének elkerülése, a pontos, időben történő tájékoztatás végett nyakukba veszik az országot, s az egészségügy reformjának újabb lépése előtt valameny- nyi megyét, körzetet államtitkáraival együtt személyesen felkeresik, hogy elmondják, mit terveznek, mire készülnek ismét. A találkozóra a köztársasági megbízottakat, a polgármestereket, az önkormányzati tagokat, s természetesen az egészségügyi dolgozókat hívják és várják. Dicséretes kezdeményezés, s igen nagy szükség van rá. Ha röviden akarnánk fogalmazni, azt is mondhatnánk, a minisztérium vezetése úgy döntött, ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez. Mert miről is van szó valójában? Nem elsősorban arról, hogy az egészségügyi alapellátás reformjában ne lettek volna eddig is törvények, jogszabályok, érthetően megfogalmazott útmutatások. Ahogyan Surján szavaiból a szép számban megjelent újságírók hallhatták, nem ezzel volt eddig sem a hiba. Sokkal inkább azzal, hogy a rendeleteket vagy nem értették, vagy érteni nem is akarták egyes önkormányzatok. Mint a miniszter kedvenc vesszőparipájáról, a vállalkozó orvosok számának radikális növelése óhajáról kiderült, erre már létezik, s mindenki számára hozzáférhető a szabály, s szerencsére máris vannak az alapellátásban vállalkozás formájában működő háziorvosok. Igaz, közel sem any- nyian, mint szeretnék, mint amennyien lehetnének, s mint amennyien lenniük kellene - ismerte el a miniszter, aki egy egy percig sem tagadta: a szabályok léteznek, de nem jogász szakemberek számára, nem mindig érthetőek, s a félreértések, vagy meg nem értések főképpen ebből, kvázi a rejtélyes megfogalmazásokból erednek. A miniszter jóhiszemű. Vagy nem gondol, vagy nem is akar gondolni arra, hogy lehetnek önkormányzatok, akik nagyon is jól értik, mi van a szabályok, előírások mögött. Csak éppen nem merik, vagy nem akarják a lényeget érteni. Arról már nem is beszélve, hogy minden önkormányzatnak van jegyzője, akit azért fizetnek, mára már nem is olyan rosszul, hogy a törvényeket, szabályokat megértse, értelmezze, ismerje. A miniszter úr hivatalból sem tételezheti fel, hogy a törvények mögött meghúzódhatnak egyéni érzések, érdekek, indulatok is. Mint egy rádióriportban nemrég az egyik fővárosi önkormányzat képviselője beismerte, egyes önkormányzatok valóságos féltékenységi rohamot kaptak arra a hírre, hogy esetleg önállóak lesznek, a maguk uraivá válnak az eddig alkalmazottként nyilvántartott háziorvosok. Hallani példát arra is, hogy az egyik önkormányzat tagja, az orvosok vállalkozási szándékának hírére legelőször és mindenekelőtt azt kérdezte meg: de hogy fogunk akkor nekik ezentúl fegyelmit adni..? Mintha ő egyébre nem, csakis a megtorlásra, a büntetésre kapott volna annak idején a választóktól megbízatást, s mintha az orvos vállalkozóként más nem, kizárólag bűnöző lehetne. Csodálnivaló korlátoltság és rosszindulat, amely az efféle gondolkodókat jellemzi. Kihagyja a számításból azt a „csekély” tényt, hogy a háziorvos alkalmazottként vagy vállalkozóként ma már egyaránt abban érdekelt, hogy a tőle telhető legnagyobb tudással, szakszerűséggel lássa el a hozzá forduló, kártyáját neki leadó betegeket. Ha ugyanis nem ezt teszi, kártyájának visszavételével a páciens bármelyik pillanatban búcsút mondhat neki, s ha sokan lesznek a doktorral elégedetlenek, s ha sokan teszik ezt, akkor bizony felkopik az álla, akár éhen is halhat, hiszen a teljesítményfman- szírozás alapelve, az „Aki nem dolgozik, ne is egyék” bölcsessége alapján számára ezt a refom törvényei ma már lehetővé teszik. A változások, a reform lényege ugyanis nem más, mint a teljesítményfinanszírozás, s ha egy orvoshoz nem megy a beteg, a tb annak az orvosnak nem fizet. A pénztelenség pedig pedagógiai, érdekeltségi szempontból biztosan ér annyit, ha nem még többet is, mint egy önkormányzat által megfogalmazott fegyelmi határozat. Útrakelt tehát a miniszter és vele tartanak államtitkárai. Eltökélt szándékuk, hogy a reformot sikerre viszik. Ők tudják, miért teszik. S hogy sikerül-e céljukat elérniük, szándékaikat másokkal is megértetniük? Egészen biztosan. Feltéve, ha egyesek nem dugják be az információk előtt direkt a fülüket. Nagy szerencse, hogy ha tennék, büntetlenül ezt sokáig már úgysem tehetik... Herceg Árpád KÖSZÖNÖM: JÓL! Amikor dr. Emanuel Hermann, az egykori bécsújhelyi katonai akadémia néhai tanára kigondolta, az járhatott a fejében, hogy mivel a levéltitok szent és sérthetetlen, a levél viszont bármikor bárki által felbontható: elejét kéne venni minden gyanakvásnak, az oktalan kíváncsiskodók, titoklesők szemét ki kéne szúrni valami nem mindennapi dologgal. Nyíltságunkkal, őszinteségünkkel például. És az ezemyolcszázhetve- nes esztendő július havának tizenhatodik napján egy August Schwartz nevű úr családjának szóló híradását továbbította a kir. és császári posta: egy nyílt levelezőlapon. Meglehet, ez volt a tökéletes szabadság legőszintébb manifesztuma! SOKAN VAGYUNK. Az ENSZ adatai szerint a világ népessége 2000-re várhatóan meghaladja a hatmilliárdot. Hozzá tartozik azonban az adatokhoz, hogy a népesség növekedési üteme továbbra is fokozatosan lassul. Ahol viszonylagos a jólét, ott az egzisztenciát őrzik-féltik a szaporulattól, ahol nagy a nyomor, ott ugyan több pálinka fogy, és egy-kettővel mindig több gyerek születik, mint amennyi szűkösen eltartható, viszont meglehetősen nagy a nemzőképes korúak öngyilkossági aránya, és nagy a gyermekhalandóság is. De elférünk hatmilliárdan a Földön? S megférünk egymással békében? FOGYTÁN A TÜRELMÜNK. Emberségből sokszor levizsgázunk: télidőben kiássuk saját autónkat a hó alól, és betemetjük a mellettünk parkoló kocsit. Nyáridőben guta- ütötten szidjuk az előttünk vánszorgó pali édesanyját, járdára állunk négy kerékkel, a kismama meg tiszteletre méltó pocakjával és nyikorgó kerekű babakocsijával az úttestre kényszerül. Ha pedig Demszky úr klepTOMÁNjai horogra akasztják tilosban parkoló járgányunkat, akkor hát szidjuk Demszky úr édesanyját. Civakodások, veszekedések, pofátlanság és nemtörődömség, dac és düh — elfojtott indulatok törnek felszínre úton- útfélen, és süt- nek-égetnek, mint a bádog- kasznikba rekedt benzingőzös levegő. Mint a gyűlölet. KUTYÁUL ÉRZEM MAGAM. Félhülye vagyok, mikorra megteszem a vánszorgó kocsisorral együtt a párszáz métert, ahol letérhetek, kiszállhatok a dugóból, mert ismerek egy rókautat, egy kis kerülőt, csupa jobbkezes utcával ugyan, de legalább néha második fokozatba kapcsolhatom a sebességváltót. S tágas egekről álmodozhatom közben, nagy-nagy kékségről, ahol szárnyakat kap az ember. És szidhatnám közben azt a sok hülye autóst. Mint amiképpen most engem szid valaki, amint tovatö- fögök, és nem állíthatom, hogy túlságosan jólesik ez a szidás. Szerencsére, beköszöntött az ősz. HOVA HAZÁBB? Elmúlt hát ez a nyár is: mézgyűjtő nyarunk nem volt, tanulgattuk csak az egyensúlyozás kényszerű tudományát a reménytelenség mezsgyéjén. Persze, talán volt néhány óra, néhány nap az életünkben, amikor megálltunk a rohanásban, figyeltünk egymásra is — felfigyeltünk egymásra a ritka és véletlen ünnepekben. Ilyenkor talán nem gondoltunk azzal, hogy úr isten, megint mennyi időt eltékozolunk, hogy hajtani kéne most is a pénz után, a még több pénz után, kutatni mégnagyobb üzlet után, keresgélni a megélhetés lehetőségeit. Talán mégiscsak volt néhány nap, amikor nem akartunk mások lenni, csupán boldogok, és nem akartunk semmi mást, mint boldogságot Csík István: Niké szerezni. Csak hazatalálni, csak hazát találni. A DUNÁNÁL. Félig lenni tamil, félig lenni roma — töri a magyart Jude, akit pár hónappal ezelőtt magával ragadott, elrabolt a kaposvári szexbomba. Mert Jolánka elképzelni sem tudna magának egy Sri Lanka-i jómódot, banánnal, ananásszal, s mi szem-szájnak ingere: Jolánká- nak nem kell az elfátyolozott lakosztály, óhaját-sóhaját leső szolgákkal, nem kell neki a Sri Lanka-i friggyel járó életjáradék. Jdlánkának ez a föld kell: a kaposvári nyomor. És kell neki Jude. És zsoldos a férfi; vakon szolgálja a nőt, mert érdekei úgy kívánják. A félig tamil-félig roma fiú erre azt mondja: kamipe. Szerelem. Jude ilyenképpen szolidáris a kaposvári nyomorral. S várja a gyermek születését, és már kiszemelte magának azt a repülőgépjáratot, mellyel majd a gyermekkel együtt elszáll. Mert Jolánka úgy akarja. Mert a gyermek számára ez az egyetlen remény, a reményteljes lehetőség. FELÉ. Csizmaszárban kés, kabátzsebben pisztoly, szütyő- ben önvédelmi spré, szemgolyón fátyol, redőny, zsalugáter; a szürkeállomány de- líriumködben tapogatózik, csapkod, csápol, vagdalkozik. Egy ország tendál imigyen Európa felé. István, a király egykoron az új ideológia nevében elsöpörte, kiirtotta a barbárnak mondott múlt minden kultúráját, s évre év jött, századra század, új ideológia, új söprés — és most söprögetés megint, nem akármilyen ideológia jegyében. A magyar név megint szép lett. Méltó régi, nagy híréhez? KEDVES EMANUEL! És akkor elkezdett az eső csepe- részni. Gondoltam, három napig most elrejtőzhetek, nem lesz ember, aki rámköszön, sörre hív, magamba halhatok végre, bár gyanús körülmények között, ami különben illik egy zugíróhoz. Gondoltam, a Természetgyógyász sem talál rám. De ez a pocakos úr nem hagy nyugodni. Bevallom, bizonyos periódusokban magam is figyelemre méltó pocakot eresztek, ami egy egészségtelen életmódból következik bizonyos vegetációs törvény szerint. A Természet- gyógyász azonban attól hízik, hogy felszálló ágba jutott, prosperál, ami sem többet, sem kevesebbet nem jelent, mint hogy szorgalmasan fizetek adót helyette, viselem közterheit, és figyelmesen meghallgatom. Ezt én már átéltem egyszer. Akkor is figyelmesen figyeltem az egyetlen igaz és legátfogóbb filozófiára. Remélem, nem is fogok kimaradni a Nagy Fehér Könyvből. De most megint jön nekem ez a Természetgyógyász, megint a legátfogóbb és legiga- zabb.és azt mondja, a Költőkkel nem lehet mit kezdeni, legjobb, ha a Költők fűszállal fogaik között hegyoldalban heverésznek. A hegyoldalból csak a Természetgyógyászra látni, a jövőbe semmiképp. így aztán megint hiába szeretnék igazodni, feltakami egy emberhez méltó eszmeiséghez: a kizárólagosság kirekeszt az emberszabásúak közül. Végül is: szörnyű szabad vagyok. Akár három napig is várhatok arra, míg valaki rámköszön, sörre hív, vagy csak egy nagy, megismételhetetlen hallgatásra. Bertók László: Elég annyi hogy féljenek A foghatatlan dolgozik széket farag meg képzetet nevetség hogy miért kinek hogy számon kérni volna mit csak a halandó méreget okoskodik imádkozik ha mégse úgy hát mégse igy s hogy meg kell hát meg is lehet s mert állattá lesz mindegyik az gyorsabb aki bűnösebb s minthogy külön-kiilön se megy közösen is akadozik s elég annyi hogy féljenek hogy tudnak róla valamit. Csík István: Balaton II.
