Kelet-Magyarország, 1993. február (53. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-11 / 35. szám

1993. február 11., csütörtök GAZDASÁG Kelet-Magyarország 13 Abszolút pártsemleges a VOSZ A fejlesztés érdekében felvállalják a kínálkozó lehetőségeket Liberálisabb orosz kereskedelem Nyíregyháza (KM - MCS) — Abszolút pártsemleges a Vállalkozók Országos Szö­vetsége, a gazdaságpolitikai javaslataival politizál a gaz­daság- és a vállalkozás-fej­lesztés érdekében, nyilatkoz­ta Kis Lajos, a VOSZ társ­elnöke, akit erre a funkcióra a legutóbbi küldöttközgyűlés választott meg. Előzőleg se elnökségi tag­nak, se társelnöknek nem je­lölték a nyíregyházi vállalko­zót, aki az ülésen egy prog­rambeszédet mondott el. En­nek hatására nemcsak a jelölő­listára írták fel a nevét, hanem Palotás Jánossal együtt társel­nöke is lett a szövetségnek. — Hozzászólásomban jó­nak tartottam a VOSZ eddigi politikai megjelenését, a hozzá kapcsolódó munkát, a vezető­ség tevékenységét, de a jövőre nézve úgy ítéltem meg, hogy ez kevés lesz. Javasoltam, hogy a politikai és a de­monstratív megjelenés helyett vállalkozói megjelenéssel lép­jen a nagyközönség és elsősor­ban a vállalkozók elé a szövet­ség, amely azt jelenti, hogy a vállalkozás-fejlesztés érdeké­ben felvállaljuk a kínálkozó lehetőségeket. Mindenki job­ban akar élni, és ennek eléré­séhez a gazdasági növekedés szükséges. Nálunk ehhez a magánvállalkozásoknak kell megerősödni. Például a mun­kanélküliség megoldásánál adhat az állam segélyt, kü­lönböző szociális juttatásokat, de lehetséges megoldásként egy-egy vállalkozás beindítása kínálkozik. Tudom, hogy nagy része esetleg elbukhat, de a többi marad, ugyanakkor meg­adjuk a lehetőséget számukra. # Mindehhez rengeteg in­formációra, támogatásra van szükség. Mindezt fel tudja vál­lalni a VOSZ? — A kezdő és haladó vállal­kozók menedzselése a VOSZ célja, olyan információ-rend­szer kialakítása, amely meg­könnyíti munkájukat. Emellett tájékoztatni kívánjuk tagjain­kat a hitelfelvételi lehetősé­gekről, amit nem nagyon rek­lámoznak a pénzintézetek. Az elmúlt években a kereskedel­mi és a banki szféra nagysze­rűen megélt. Most a termelési szféra megerősítése a cél. Eh­hez viszont exportfejlesztési támogatások, hosszabb távú hitelek és természetesen piaci kapcsolatok kellenek. Ebben segítséget nyújt a VOSZ. A küldöttközgyűlésnek egy ha­sonlatot mondtam el: két lehe­tősége van a VOSZ-nak ah­hoz, hogy meg tudjon felelni a társadalom és a vállalkozók igényeinek. Vagy felpörgeti magát a szövetség, vagy ma­rad a korábbi tempó, amely azt hozhatná magával, hogy a vál­lalkozók elpártolnak más szer­vezetekhez. Előbbit választot­tuk. • Valóban teljesen elhatá­rolják magukat mindegyik párttól? — A VOSZ pártsemleges, ugyanakkor mindegyik pártot levélben megkerestünk. En­nek célja, hogy ajánlásokat ad­junk számukra a gazdaságfej­lesztés irányához. Emellett mivel tagjaink között vannak párttagok, ők éppen a cél érde­kében befolyásolni tudják sa­ját pártjukat. A szakszerveze­tekkel is kezdeményeztünk párbeszédet, hiszen a szak- szervezeti tag is lehet egyúttal vállalkozó, hiszen őt is inspi­rálja az, hogy jobban éljen, amit esetleg bérből és fizetés­ből nem tud elérni. A többi vállalkozásfejlesztéssel fog­lalkozó szervezettel jó a kap­csolatunk, a megyében pedig szervezzük a VOSZ-on belül a szlovén, az olasz, az ukrán és a román tagozatot. Moszkva (MTI) — A Kelet-Európába tartó export növelését, az orosz gazdaság ehhez kapcsolódó fölemelke­dését ígérte keddi sajtókonfe­renciáján Szergej Glazjev, a külgazdasági kapcsolatok orosz minisztere, akit Borisz Jelcin elnök nem sokkal ko­rábban azzal vádolt meg, hogy indokolatlanul lazulni engedte a Moszkvát a kelet-európai ál­lamokkal összefűző kapcsola­tokat. Glazjev szerint a kereske­delmi kapcsolatok romlásának egyik legfontosabb oka az, hogy nincsen már közös keres­kedelmi valutája ezeknek az országoknak. De — tette hoz­zá — már készülnek a tervek arra, hogyan liberalizálják a rubel és a térség más valutái­nak használatát a kereskede­lemben. Glazjev szerint ennek segítenie kell majd a régebbi kereskedelmi kapcsolatok visszaállításában. Nem lehet viszont már segíteni egy másik igen komoly problémán — folytatta a miniszter —, azon, hogy a kelet-európai országok már két éve világpiaci, nem pedig erősen támogatott KGST-áron kapják a kőolajat. Az elsődleges feladatnak Glazjev a feldolgozott termé­kek exportjának növelését tartja. A jelenlegi legfonto­sabb orosz exporttermékeket ugyanis — a gázt és az olajat — 15-20 százalékos kiviteli vám sújtja. Glazjev úgy ítéli meg, hogy minisztériumának legnagyobb tavalyi eredménye az elavult volt szovjet kereskedelmi rendszer — a kvóták és enge­délyek rendszerének — fel­számolása, illetve ehelyett a tarifarendszer bevezetése volt. Hátravan még az adminisztra­tív szabályozók rendszerének leépítése, ez azonban — tette hozzá a miniszter — a gyakor­latban nem fog egy csapásra menni. Tlszafökön a Royal Tee Hódiköt Textil Kft. nagy mennyi­ségben gyárt sza­badidő-ruhákat amerikai exportra. Az amerikaiak köz­reműködésével kor­szerűsítették a könnyűipari üzemet és további műszaki fejlesztésre, bőví­tésre is lehet számí­tani. Üzembe he­lyeztek egy nagy tel­jesítményű olasz zsebvasalógépet. Felvételünkön az egyik japán gépsor látható üzemelés közben Nábrádi Lajos felvétele I SS HM v Japán gépek a tiszalöki HÓDIKÖT-ben Nyíregyházi vasasok Baján Nyíregyháza (KM - N. L.) — A munkanélküliségtől mentett meg húsz lakatost és öt felsőfokú végzettségű vasas szakembert a nyíregyházi Lomb utcán lévő Fém- szerkezet Építő és Szerelő Kft. Az üzlet tavaly sok talpalás, piackutatás után jól beindult, külföldi partnert is sikerült találni. Idén ha a kft. kap a munkahelyteremtésre szánt központi pénzkeretből, akkor tíz jól képzett, jól dolgozó lakatost felvesznek. A huszonöt fős kollektíva a város déli részén lévő terepen maga építette fel fémszer­kezeti elemekből a műhely­csarnokát. A gépesített, to­ronydaruval ellátott műhely­ben képesek elkészíteni épüle­tekhez vázszerkezeteket, nyí­lászáró szerkezeteket, a tető­térbeépítés is a profiljukba tar­tozik. Kisvárdán a Tungsram Rt.- nek felújítják az üzemcsarno­kait, korszerű szellőzőberen­dezéssel is ellátják a csarnoko­kat. Bekapcsolódtak me­gyénkben a tornaterem-építési akcióba. Pécsen osztrák érdekeltségű betongyár épül, itt alvál­lalkozóként vesznek részt az építkezésben. Baján a Duna partján a vámszabad területen futballpálya nagyságú raktár­ház épül, a tetőszerkezetet a nyíregyházi vasasok készítik. Ám kapacitásuk jelentős ré­szét a tiszadobi hűtőtároló és tanműhely építése köti le. Egy svéd céggel sikerült a kft.-nek megegyezni. A své­dek szállítják hazánkba a felü­letkezelt, műanyag bevonattal ellátott tetőfedő és oldalfal­burkoló elemeket, a nyíregy­háziak beépítik a svéd termé­keket. Új bank Budapest (MTI) — Új, egymilliárd forint alaptőkéjű bank alapítását készíti elő a Budapest Bank. Ez ügyben folynak az egyeztetések az Ál­lami Bankfelügyelettel, és a jövő hét közepére valószínű­leg kirajzolódik az új pénzin­tézet alapításának menete. A bankalapítás előzménye: december végén a Budapest Bank és az OTP ajánlatot tett a felszámolás alatt lévő Ybl Bank megvásárlására. A fel­számoló a Budapest Bank ajánlatát tartotta előnyösebb­nek, és hozzá is látott a szerző­dés kidolgozásához. Ford-szervizet nyitott a Zefirusz Legalább olyan fontos a vevőgondozás, mint a vásárlók igényes kiszolgálása Nyíregyháza (KM) — Megfordította az eddig meg­szokott sorrendet a Ford me­gyei márkakereskedője, a nyíregyházi Zefirusz Kft., amely előbb az autóeladáshoz egy igényes szervizet épített ki és ezzel párhuzamosan látott hozzá az autószalon létrehozá­sához. A Kelet-Mobil Kft.-vel közös vállalkozásban a Vagép egyik részlegében hozta létre a Ford-szervizet. A száz százalékban német tulajdonban lévő Ford Hungá­ria Kft. fokozatosan építi ki márkakereskedői hálózatát az országban, ehhez elsősorban olyan partnereket keres, akik nemcsak a szimpla autóel­adást, hanem a szervizelést és az alkatrész-utánpótlást is megoldják. A Ford-Zefirusz Szervizben a teljes célszer­számkészlet mellett kompute- rizált berendezések is segítik a munkát. A társaság filozófiája szerint legalább olyan fontos a vevőgondozás, a vásárlók igé­nyes kiszolgálása, mint az autóeladás. A kölni Ford autó­gyárból folyamatosan érkezik az alkatrész-utánpótlás, emel­lett jelentős készletet is tar­tanak. A műhelyben öten dolgoz­nak, mellettük öt tanuló felvé­telét tervezik, akik jelenleg még középiskolában tanulnak, de leérettségizve és szakképe­sítéssel a kezükben az utánpót­lást fogják adni. Egy kvali­fikált szakember értékes kincs a szakmában, a speciális szak­tudáshoz a Ford is hozzájárul, hiszen a szerelőknek évente 100-200 órás továbbképzést szervez. A társaságtól megtudtuk, hogy a Ford a márciusi genfi autókiállításon mutatja be az új modelljét a Mondeo-t, amelynek kifejlesztésére 6 milliárd dollárt költöttek. Emellett várhatóan egy új te­repjáró is készül. Idehaza a Zefirusz Kft. egy projectet ké­szít elő a körzeti orvosok gép­kocsi-ellátására, amely nem­csak megyei, hanem országos szintű lesz. Nyíregyházán a társaság már építi az új autószalont, amelyet március végén nyitnak meg. Jugoszláv keményvalutahiány Belgrád (MTI) — A nem­zetközileg elszigetelt Jugosz­lávia immár drámai mérté­kű keményvalutahiánnyal is kénytelen küzdeni, s ennek leginkább akkor látja majd ká­rát, amikor az ellene érvény­ben tartott gazdasági blokád enyhülni kezd — jelentette a Tanjug. A keményvalutát igénylő importalkatrészek és -üzem­anyag hiánya a gazdasági sze­replők 60 százalékát már leál­lásra kényszerítette. A szoci­ális szektorban foglalkoztatott 2,3 millió dolgozó egyharma- da kényszerszabadságon van. Az exportból, idegenforga­lomból, szállításból származó bevételek nyolc hónappal a blokád fölállítása után már jócskán elapadtak. Ennek egyik következménye, hogy a kemény valutatartalék 1,3 mil­liárd dollárra esett vissza. Ez az a szint, amelyet a belgrádi központi bank elnöke szerint feltétlenül érintetlenül kell megőrizniük, hiszen ez az or­szág úgynevezett állandó (per­manens) valutatartaléka. Árfolyamok __________________ Tőzsde mmmmmmmmmmmmmm mmsm Index február 10-én: 727,9 +1,56 Kárpótlási jegy wmmmmmmmmnmmmmmmm árfolyam (%) Vételi Eladási Bp. Értékp. és Befekt. Rt. 73,00 77,00 Co-Nexus* 74,00 79,00 Első Magyar-Angol Bróker 74,00 77,00 Lupis Brókerház 75,00 80,00 New York Budapest Kft. 74,00 78,00 Pakett Bróker Rt. 74,50 77,00 * Kárpótlási jegy átváltása vásárlási utalványra 76%-on. (Az utalványokat a Centrum Áruházak, a Délker, a Főnix, az Intertriál, a Merkur, az Orex, a Pécsi Agroker, a Renomé Rt., a Royal Bútor, a Skála-Coop Áruházak fogadják el.) Hivatalos árfolyamok i mm Érvényben: 1993. február 10. Valuta Deviza Kanadai dollár 66.18 67,58 66,77 67,11 Pénznem Vétel Eladás Vétel Eladás Kuvaiti dinár 272.50 277,80 274,09 275.47 Német márka 51,15 52,11 51,41 51,65 Angol font 121,06 123,86 122,08 122,78 Norvég korona 12,02 12,26 12,11 1117 Ausztrál dollár 56,79 58,03 57,31 57,61 Olasz líra(lOOO) 54.62 55.90 55,16 55,48 Belga franki 100) 247,95 252,61 248,42 249,58 Osztrák sc.(tOO) 727,25 740,85 730,98 73438 Dán korona 13,09 13,35 13,19 1335 Port. esc.(lOO) 5629 57,39 56,65 56,93 Finn márka 14,68 15,08 14,83 14,93 Spanyol pes,(100) 71,82 73,34 7222 7Z60 Francia frank 15,07 1535 15,17 1525 Svájci frank 55,25 56,33 55,52 55,80 Hollandforint 45,39 46,26 45,61 45,83 Svédkorooa 11,14 11,40 1130 1136 ír font 123,03 125,63 124,19 124,83 USA dollár 83,99 85,55 84,68 85,08 Japán jen (100) 67,46 68,66 68,01 68,31 ECU 99,42 101,38 100,02 10032

Next

/
Thumbnails
Contents