Kelet-Magyarország, 1993. január (53. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-07 / 5. szám
1993. január 7., csütörtök KÜLPOLITIKA Kelet-Magyarország 1 1 Az USA 103. alkalommal összeülő kongresszusának kedden volt a nyitónapja. A Ház képviselői éppen eskütétel közben láthatók AP-PEtVÉTEL A „kisantant helyett nemzetközi konszenzust” Pozsony (MTI) — A Národna Ohroda szerint aligha lehetne csodálkozni azon, ha „Csurka vagy a hozzá hasonlók” beszélnének a kisantant felújításának veszélyeiről. „Sajnos, ilyen kijelentés magyar kormánytag szájából is elhangzott” — állapítja meg a lap. Arra emlékeztet, hogy Entz Géza államtitkár karácsony előtt egy Münchenben megtartott kisebbségi találkozón azt mcaidta volna: „Magyarországot nyugtalanítják a kisantant esetleges újraszervezésének tünetei”. A kommentár szerzője beismeri, hogy vezető magyar politikusokkal, így a magyar diplomácia vezetőjével folytatott beszélgetései során „figyelmeztettem őket: ha Magyar- ország szomszédokkal szembeni politikája nem változik meg és — kivált — ha a nemzeti kisebbségek állítólagos elnyomásáról szóló agresszív hangnem folytatódik, számolniuk kellene azzal, hogy Románia, Szerbia és Szlovákia keresni fogják e kiélezés" ellenszerét. „Elméletben tehát fontolgatás tárgyává válhat e háború előtti szövetség kicsinyített formájának felújítása” — emlékeztet saját felvetésére a szerző. Feltételezi azonban, hogy sem Bukarest, sem Belgrad, sem pedig Pozsony kormányai nem állnak olyan rosszul politikailag, hogy ezt meg is tegyék. Úgy vélekedik, hogy Szlovákia a függetlenség küszöbén, a visegrádi négyek csoportján belül, az Európai Közösség felé igyekezvén ily módon jócskán megnehezítené a saját helyzetét — „noha egyeseknek jól jönne, ha a nyugodt Nyugat és a nyugtalan Kelet között a Morva folyó és a Duna lenne a kontinens választóvonala”. Kifejti, hogy ebben az esetben Magyarország úgynevezett „kvázi-ellen- ségek között" szintén ebben a bizonytalansági övezetben találná magát. Szlovákiát érintő viszonyában pedig továbbra is ott maradna a bősi kérdés tisztázatlansága. Bőssel kapcsolatban úgy vélekedik: a magyar politikusok a Duna mindkét oldalán olyan elszántsággal próbálják menteni a menthetőt, hogy már az Európai Közösség szakembereinek hitelességét is kétségbe vonják, elfogultsággal és pártossággal vádolják őket. Miközben — írja — „Magyar- országon sem olyan a kép, mint amilyennek a kormány láttatni szeretné — a fekete-fehér a színskála elemeivé bomlott, a zöld elhalványult”. A pozsonyi Národna Obroda szerint egyebek között ez is az oka annak, hogy „Budapesten a politikusok más hangzású ünnepélyes esküdözései ellenére is a múlt jelenségeiről fújják le a port” — miközben a megoldás helyett a „hogyan nem lehet érvrendszerét” követik, s ily módon próbálják „a lakosság szociálisan lealacsonyított rétegeinek figyelmét elvonni, kialakítani a magyar létérdekeket fenyegető ellenség képét”. A Národna Obro- da megjegyzi, ezt Nyugat-Eu- rópa sem nézi jó szemmel, majd kijelenti: „Aki azt állítja magáról, hogy ő valóban vérbeli demokrata, az le kell gyűrje önmagában az állandó hátratekingetés kényszerét”. Ennek veszélyeire utalva végezetül hozzáteszi, hogy mindez nem csak Magyarországra vonatkozik. Hová tűnt a béke osztaléka? Budapest (MTI-Panoráma) — A Moszkvában aláírt orosz-amerikai START-2 megállapodástól talán nyugalmasabb hely lesz a földgolyó, de semmiképp sem gazdagabb. Az atomfegyverek további igen nagyarányú csökkentését a hidegháború megszűnte tette lehetővé. De amikor két évvel ezelőtt „kitört a béke”, az emberiség óriási megtakarításokat, új pénzforrásokat is várt a hidegháború végétől. Hová lett a béke osztaléka? Az. amit a nemzetközi politikában közkeletűen a béke osztalékának neveznek, elvileg három forrásból származott volna. Az első: csökkennek az államok katonai kiadásai, tehát pénzek szabadulnak fel hasznosabb célokra. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) friss adatai megerősítik, hogy a hadikiadások tényleg csökkentek: 1991-ben 1,26 százalékos volt a visszaesés Európában, és pusztán a kezdeti irányzatból 1995-re 10 százalékos, 2000-re pedig talán 25 százalékos csökkenés volt valószínűsíthető 1990-hez képest. De már a SIPRI szakértői sem bíznak tulajdon számításaikban. A katonai takarékoskodást eleve lassította az Öböl-háború, és megfordíthatja az irányzatot a NATO átalakítása: a nagy létszámú hadseregekből kisebbeket, de alkalmasint drágábbakat szerveznek. A tavaly meghirdetett tervek szerint a NATO-had- seregek 1,2 milliós személyi állománya körülbelül 700 ezer főre csökken a gyors reagálás új stratégiája értelmében. Ám ehhez a technikát igencsak korszerűsíteni kell. Mind több a békefenntartó és a rendőri feladatvállalás is: európai csapatokat 1992-ben Jugoszláviától Afrikáig, a Közel-Kelettől Ázsiáig sokfelé bevetettek ilyen célokra, és még nem tudni, mit hoz a jövő. A béke osztalékának másik forrása az lett volna, hogy a hadiipar leépül, illetve, legalábbis részben, polgári termelésre áll át. Ez azonban részint lassú, részint fájdalmas folyamat, s főként: nem biztos, hogy egyáltalán végbemegy. A SIPRI becslése szerint 1995-ig harmadával-felével csökkenhet a hadiiparban foglalkoztatottak száma Európában. Az EK brüsszeli bizottsága szerint mintegy ötven olyan körzet és 3 millió dolgozó — az összmunkaerő 2,4 százaléka — van a Közös Piac területén, amely és akik erősen függenek a katonai ipartól. Az emberek először is munkanélküli-segélyre, másodsorban átképzésre, az érintett területek pedig fejlesztésre szorulnak, s ez elemészti a lehetséges megtakarítások nagy részét. Az biztos, hogy az európai fegyverexport az utóbbi években csökkent, mert beszűkültek a piacok. A SIPRI szerint az európai NATO-országok fegyverkivitele az 1989-es 9,5 milliárd dollárról 5 milliárd dollárra csökkent. A 'legnagyobb visszaesés Nagy-Bri- tanniában és Franciaországban volt: egyenként 2,5-2,5 milliárd dollárról 1-1 milliárdra csökkent kivitelük. Ám eközben az amerikai katonai export változatlan maradt, évi 12 milliárd dolláros szinten. Ez arra utal, hogy a közvetlen jövő talán Európában sem a további érvágás lesz, hanem a zavar után megint ádáz küzdelem következik a piac visszahó- dításáért, kevesebb munkaerővel, de fejlettebb, bonyolultabb, drágább új termékekkel. A béke harmadikféle osztaléka az lehetett volna, hogy növekednek a nemzetközi segélyek. Az ENSZ humánfejlesztési jelentése 1991-ben még arról szólt, hogy a katonai kiadások 2-4 százalékos világméretű csökkenése évi 2- 300 milliárd dollárt szabadíthat fel nemzetközi támogatásokra. A segélyszervezetek szerint azonban ebből eddig semmi sem valósult meg. A nemzetközi gazdasági recesz- szió kellős közepén a hadikiadások eddigi minimális csökkenését a lehetséges donorok inkább tulajdon költségvetési hiányuk lefaragására, semmint nagylelkű többletkiadásokra fordítják. Még az olyan „jószívű” országok, mint Svédország vagy Finnország is visszafogták az utóbbi időben külföldi segélyeiket. A jelek szerint nemcsak osztaléka nincs a békének, hanem béke sincs: ha a NATO-had- seregek feladatai úgy bővülnek tovább, mint az elmúlt két évben, akkor a hidegháború utáni korszak talán még költségesebb lesz, mint az előző. (A The Independent alapján) Orosz tábornokok Belgrádban? Bonn (MTI) — Három orosz tábornok segíti a szer- beket Belgrádban — állította szerdai bonni sajtóértekezletén Sefer Halilovic vezérkari főnök, a boszniai hadsereg fő- parancsnoka, aki a harcok kezdete óta először tartózkodik a köztársaság határain kívül. Halilovic kijelentette, hogy oroszok harcolnak a szerbek oldalán, „remélhetőleg önkéntesekről, zsoldosokról van szó”, 15-öt közülük fogságba ejtettek. A bonni sajtókonferencián egy másik szarajevói politikus, Haris Silajdzic külügyminiszter azt állította, hogy a szerbek Oroszországból és Romániából is szereznek be fegyvereket, Oroszország Belgrád javára ténykedik. A miniszter kemény szavakkal marasztalta el „Európát” és „a világot”, főleg az angolokat és a franciákat, s állította: a szerb vezetés kezdettől fogva rendelkezett olyan ígérettel, hogy a Nyugat nem avatkozik be katonailag a Balkánon. „A világ inkább a konferenciákkal való játszadozást választotta” — közölte Silajdzic, nyomaté- kosítván: őket kényszerítették, hogy Genfben egy asztalhoz üljenek le a szerbekkel — és a horvátokkal —, Owen és Vance felosztási tervét pedig ellenzik. A szerb politikusokat Silajdzic „vad szörnyetegeknek” nevezte, mondván, hogy a boszniai akciók célja „a fasiszta belgrádi rezsim területi expanziója” . A külügyminiszter nem szólt a horvátok boszniai szerepéről, szerinte hazájában nem három, hanem csak két fél létezik: az agresszor és az áldozat. Silajdzic és Halilovic sürgette, hogy a külvilág „vagy állítsa le a vérontást, vagy hagyja, hogy leállítsuk.” Konkrétan azt kívánták, hogy vagy oldják fel a Bosznia elleni fegyverembargót, vagy hajtsanak végre korlátozott katonai akciót, a levegőből bénítsák meg a szerbek katonai gépezetét. A szarajevói politikusok azt tapasztalják, hogy a külföld nem bánná, ha Bosznia megadná magát. Az általuk agresszomak nevezett szerb fél fegyveres ereje húszszor múlja felül a boszniai hadseregét — mondták, s közölték, hogy 211 esetben vegyi fegyvert is bevetettek a szerbek Bosznia-Hercegovinában. Párizs döntő- bíráskodást javasol Párizs (MTI) — Nemzetközi döntőbíráskodást ajánl Görögországnak és Macedóniának a két ország között az új állam nevéről szóló vita eldöntésében a francia kormány. Az ötlet Francois Mitterrand elnöktől származik, aki George Bush amerikai elnökkel közösen tartott vasárnapi sajtókonferenciáján utalt röviden erre. Most Roland Dumas külügyminiszter a macedón elnökhöz, Kro Gligorovhoz és Konsztantin Micotakisz görög miniszterelnökhöz levelet intézett, s ebben részletesen ismerteti a francia javaslatot, egyben felajánlja Párizs jószolgálatait is a döntőbíráskodás megszervezésében. A görög kormány mind ez ideig nem járult hozzá ahhoz, hogy a volt Jugoszláviából önállósult ország a Macedónia nevet használhassa, mert azt egyrészt történelmi görög névnek tekinti, másrészt attól tart, hogy a köztársaság ezek után igényt jelentene be a Görögországhoz tartozó Macedóniára is. Az ellentét miatt az Európai Közösség tagállamai és számos más ország mind ez ideig nem adta meg a formális elismerést az új államnak, amely viszont ragaszkodik a név használatához, annál is inkább, mert Jugoszlávia részeként is ez volt az elnevezése. Dumas ezzel egyidejűleg levelet intézett Uffe Ulleman- Jensen dán külügyminiszterhez, az EK Miniszteri Tanácsának soros elnökéhez is, hogy tájékoztassa a francia javaslatról. A Quai d’Orsay nem ismertette ugyan a külügyminiszter levelét, de szóvivője kijelentette, hogy az „részletezi” a Mitterrand által említett elképzelést. A szóvivő hozzáfűzte: Párizs véleménye szerint megkönnyítené a megállapodást, ha a két ország addig is bizalomnövelő intézkedésekre szánná el magát, így például kijelenthetné, hogy tiszteletben tartja a fennálló határokat és nem támaszt területi igényeket egymással szemben. Béketárgyalások Boszniáról Uffe Ellemann-Jensen dán külügyminiszter (balra) kedden hivatalában fogadta Lord Ovent (jobbra), aki másnap az Európai Közösség képviselőjeként Bosznia-Hercegovinába indult, hogy további béke- tárgyalásokat folytasson AP-felvétel
