Kelet-Magyarország, 1993. január (53. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-07 / 5. szám
i 2. oldal Vandálbiztos n — 3, oldal Üres zsebbel Munka nélkül Szatmárban L. évfolyam, 5. szám Ara: 14,80 forint 1993. január 7., csütörtök A galambok is fáznak Balázs Attila felvétele Addisz-Abebotüi Újévi fogadás» Moszkva — Újabb aláírásoki AP-felvétel Butrosz Gáli ENSZ-főtit- kár kedden Etiópia fővárosában az ENSZ-közgyűlés Szomáliáról folytatott tárgyalásairól számol be. Az egymással harcban álló szo- máli felek még nem tudtak a következő békekonferencia dátumában, és napirendjében megegyezni. A Létminimum Alatt Élők Társasága által kezdeményezett akció során kedd estig 103 ezer 200 aláírás gyűlt össze — tájékoztatta az MTI-t szerdán a LÁÉT bicskei központja. Mint ismerete^, a társaság aláírásgyűjtési akciójával népszavazás elrendelését követeli az Országgyűlés feloszlatása, valamint új választások kiírása ' érdekében. Algirdas Brazauskas ideiglenes litván államfő, a köztársaságban tavaly ősszel a Sajudis népfrontmozgalom választási kudarca után hatalomra került Litván Demokratikus Munkapárt (LDMP) elnöke bejelentette, hogy előzetes terveinek megfelelően indul a februári elnökválasztásokon. Washington mmm Az Egyesült Államok a tervek szerint 4,5 milliárd dollár értékben korszerű páncélosokat és más hadfelszerelést szállít Kuvaitnak — jelentette be kedden Washingtonban a Bush-kor- mányzat, hangsúlyozva, hogy a fegyverüzletre a közel-keleti térségben fekvő, baráti arab államoknak nyújtandó segítség keretében kerül sor. Növekedés várható A kormány programja szerint az idén a bruttó termelés már nem csökken, hanem legrosszabb esetben szinten marad idén, de növekedése elérheti a 3 százalékot is. Az ez évi költségvetés tervezetének parlamenti vitája előtt a kormányprogram még.l993-ra 16-19 százalékos fogyasztói áremelkedést prognosztizált. Közlekedési Az új év első napjától érvényes tarifaemelés eltérően alakult a különböző vasúti szolgáltatásoknál. 20 százalékkal drágult a személy- szállítás, a belföldi árufuvarozásban kilométerövezetenként 13 százalékkal, az export-import forgalomban pedig 10 százalékkal kell idén többet fizetni. Bíróság elé kívánják állítani az algériai hatóságok a független A1 Vatan című lap hat munkatársát, mert szerintük az ország biztonsági érdekeit sértő írást tettek közzé. A hat újságírót még a hét végén tartóztatták le, lapjukat pedig meghatározatlan időre betiltották. Az A1 Vatan ugyanis hírül adta, hogy terroristák meggyilkoltak öt algériai csendőrt, s a hír közlése a hatóságok szerint ellentétes a biztonsági érdekekkel. Idegenforgalmi bevételek wmmm Október végéig már több volt az idegenforgalmi bevétel és az aktívum, mint 1991-ben 12 hónap alatt. Az MNB információja szerint 1992 első tíz hónapjában 1 milliárd 49,7 millió dollár bevétele volt az idegenforgalomnak, ami az előző évihez képest 20 százalékos növekedést jelent. Meleg magasabb áron Nyíregyháza (KM - D. M.) — Az új év nem a legjobb előjelekkel indult, legalábbis az áremelések miatt. Lapunkban már beszámoltunk a különböző élelmiszerek, vonat és autóbusz menetdíjak emeléséről. De természetesen az egyéb szolgáltatások díjtételei sem maradtak változatlanok. Sokakat érint Nyíregyházán a távfűtés és a melegvízszolgáltatás díjainak emelkedése. Mint azt Dienes Barnánétól, a Nyírtávhő Kft. terv és értékeNyíregyháza (KM) — A megyei bíróság végzése alapján idén elkezdődik a Nyíregyházi Mezőgazdasági Gépgyártó Vállalat felszámolása. Az eljárás érdekessége, hogy a Mezőgép 23 kft.-t alapított, melyek közül a tisza- vasvári, a baktalórántházi, a nagykállói és a nyírbátori telephelyen alapított társaság sítési vezetőjétől megtudtuk, a városi közgyűlés döntése alapján a megyeszékhely távhő- szolgálati díja átlagosan 23 százalékkal emelkedett január elsejétől. A lakossági fogyasztói alapdíj 68,30, a fűtési hődíj 68,40 forint lett légköbméterenként. (Az előbbi összeget, éves viszonylatban, 12 hónapra elosztva, az utóbbit szezonban, október 15-től április 15- ig kell fizetni.) A melegvíz hődíja pedig köbméterenként 66,90 forintra változott. S akik a felhasznált hőmennyiség mérése alapján fizetnek, azokmpr korábban a felszámolás sorsára jutott. A Mezőgép tavaly május 21-én jelentett csődöt. Az őszi csődegyeztető tárgyaláson az Innomat Kft. jelentette be vételi szándékot, ígérete szerint december közepéig megvásárolta volna a céget. November végén a privatizációval megbízott Capital Investment Privatizációs Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója, Hegenak 312 forintot számolnak fel gigajoule-ként. A fűtési pótdíj is változott, ez minden plusz nap után 0,23 forint lesz légköbméterenként. A vezető elmondta még, hogy amikor a döntést hozta a képviselő-testület, nem lehetet tudni, mennyi lesz a bevezetésre kerülő áfa. Nos, a fenti díjakra január 1-jétől még a hat százalék plusz összeg jön. Ennek gyakorlati kiszámítása úgy valósul meg, hogy az elkészített számla végösszegére számolják rá a százalékot. dűs András levelében leírta, hogy cége a csődegyeztető tárgyaláson elfogadott átalakulást és privatizációt nem folytatja tovább. Szerintük ugyanis az Innomat Kft. nem tudta igazolni vételi szándékának komolyságát. A bíróság a felszámolással az Interit Befektetési és Tanácsadó Kft.-t jelölte ki, amelyhez a hitelezők bejelenthetik követeléseiket. A legfrissebb További átképző tanfolyamok Nyíregyháza (KM — K. \ J.) —- A megyei munkaerőd fejlesztési és átképző központ a közelmúltban két szá- - mítógépes és egy pedagógiai \ asz-szisztensi tanfolyamot indított mintegy féiszáz résztvevővel. A gyermek- felügyelői tanfolyamra (érettségizetteknek), melyet » napokban kívánnak elkezdeni, még várnak további jelentkezőket. További, átképzési kínálatuk: felsőfokú idegenvezetői, idegen nyelvi (német) levelező-tolmács, CNC forgácsoló (fémipari szakmunkásoknak) és nőiruha-készítő (általános iskolát. végzetteknek). Ezekre a kur- j zusokra január 30-ig várják J az érdeklődők jelentkezését. (Cím: Nyíregyháza. Széchenyi u. 13. Tel.: 42/15-025).' * ;..í v. Felszámolják a Mezőgépet SSL Új gyár Mátészalkán Nyíregyháza (MTI) — Rendkívüli társulati ülést tartottak szerdán a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, ahol a fenntartók, a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és Nyíregyháza megyei jogú város vezetői hivatalosan bejelentették: Verebes Istvánt, a jelenleg szabadúszó színművész-rendezőt felkérték arra, hogy vegyen részt az intézmény igazgatói posztjára kiírt pályázaton. A nyírségi színház jelenlegi igazgatójának, Csikós Sándornak márciusban jár le a megbízatása, ezért az önkormányzat pályázatot írt ki a megüresedő vezetői posztra. A határidő január 10-én jár le, addig fogadják a pályaműveket. A pályázaton való részvételre felkért Verebes Istvántól viszont január 15-ig elfogadják jelentkezését. Verebes István január 9. és 12. között megtekinti a társulat néhány előadását, tájékozódik a színház helyzetéről, lehetőségeiről, s azután dönt majd arról, pályázik-e. (Részletesebben lapunk 12. oldalán.) Új vámparancsnok Debrecen (KM - R. J.) — Beiktatták tisztségébe Debrecenben a Vám- és Pénzügyőrség új területi parancsnokát. A Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szat- már-Bereg megye térségében működő testület élére ugyanis január 1-jei hatállyal Csíkos Endre őrnagyot nevezte ki az országos parancsnokság. Hazánk legkorszerűbb búzakeményftő gyárát a múlt év végén adták át Mátészalkán. A Szatmár Raisio magyar-finn beruházás. Az itt készülő termékek 80 százalékban külföldön találtak megrendelőre. Képünkön; fent az új gyár, lent: papírzsákokba csomagolják a glutint, három 12 tonna teljesítményű kazán szolgáltatja a gőzt és meleg vizet a gyártáshoz ... . ............ . Elek Emil felvételei Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke szerdán az Országházban fogadta a Budapestre akkreditált diplomáciai és más nemzetközi képviseletek vezetőit, akik az új év alkalmából jókívánságaikat fejezték ki — tudatta a Külügyminisztérium. A fogadáson részt vett Jeszenszky Géza külügyminiszter.