Kelet-Magyarország, 1993. január (53. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-06 / 4. szám
Kelet-Magyarország 1 1993. január 6., szerda ' KÜLPOLITIKA Moszkva. Két moszkvai szívja magába a fagypont alatti levegőt, amint két flakon tejet, illetve gyümölcslevet árul Moszkva belvárosában. A magánvállalkozók megveszik áruikat az állami boltokban és eladják a szabad piacon némi haszon érdekében AP-FELVÉTEt Félnek az atomszennyezéstől A japán környezetvédők is tiltakoznak a plutóniumszállító hajó ellen Tokió (MTI) — Befutott kedden Tokai japán kikötőbe az a másfél tonna plutóniumot szállító hajó, amelynek útja ellen mintegy negyven ország fejezte ki tiltakozását. A veszélyes szállítmányt két hónapja indították el Franciaországból, ahol a japán atomhulladékot dolgozták fel plutóniummá. Nemzetközi és japán környezetvédelmi és antinuk- leáris szervezetek tüntetéssel várták a hajó érkezését, a kikötőben kisebbfajta tengeri csataelőkészületnek lehettek szemtanúi a jelenlevők. Az Akacuka Mara szállítóhajót a japán haditengerészet 69 hajója és öt helikoptere biztosította, ezek akadályozták meg, hogy a Greenpeace környezetvédelmi szervezet csónakjaival a szállítóhajó közelébe férkőzhessen. A parton és a tokai kikötőhöz közel levő atomlétesítményeknél rendőrök százai teljesítenek szolgálatot, hogy megelőzzék az esetleges incidenseket. A plutónium, amely az atombomba alapanyaga, parányi mennyiségben is óriási környezeti katasztrófát okozhat. Japán a kísérleti, Mondzsu nevű szaporító reaktorában használja majd fűtőanyagként a plutóniumot, amelyből még az évtized végéig további mintegy 30 tonnát fog európai újradúsítás után importálni. A japán kormány hangsúlyozta, hogy kizárólag békés célokra használja fel a plutóniumot. A környezetvédő csoportok azonban tartanak az atomfegyverek elterjedésének veszélyétől azzal érvelve, hogy Japán idővel nagyobb mennyiségű plutónium birtokába jut, mint amennyit fűtőanyagként elhasznál. A Greenpeace amerikai szervezetének képviselője szerint e héten egyébként tiltakozó kampányt indítanak az Egyesült Államokban is, s arra kérik fel Bili Clinton megválasztott elnököt: vizsgálja felül az amerikai-japán nukleáris megállapodást. A hat évvel ezelőtt kötött megállapodás értelmében Japánnak jogában áll plutóniumot felhasználni atomerőműveiben amerikai jóváhagyás nélkül is. A japán televízió és a sajtó részletesen tudósított a plutóniumot tartalmazó tizenöt konténer kirakásáról, a hasadóanyag elszállításáról és a műveleteket kísérő tiltakozó akciókról is. Ez lényeges fordulatot jelent, kezdetben ugyanis a legteljesebb titoktartás övezte a „kísértethajó” útját, ami már önmagában is fokozta a különböző társadalmi szervezetek nyugtalanságát. Hideg idő Európában Róma, Ankara (MTI) — Európa-szerte továbbra is súlyos gondokat okoz a hideg időjárás. A DPA jelentése szerint Olaszországban a negyedik napja tartó erős fagy miatt kilenc ember vesztette életét és további öten haltak meg autóbalesetek következtében Szardínián. Az ország déli részén fekvő Calabriában a külvilágtól a hó miatt elzárt falvakban az élelem és a takarmány éppen csak fedezi a szükségleteket. Hétfőn 1500 turistát kellett kimenteni a terület egyik üdülőfalujából, amelyet másfél méteres hótorlasz zárt el a külvilágtól. Bari repülőterének pályáit vastag jégtakaró borítja, a létesítményt az elmúlt 24 óra folyamán többször le kellett zárni. Súlyos fennakadások vannak a gépkocsi- és vasútforgalomban is. Az ITAR-TASZSZ a félhivatalos Anadolu hírügynökséget idéző jelentése szerint az elmúlt héten Törökországban a lavinák miatt nyolc ember vesztette életét, az ország délkeleti részén a hótakaró vastagsága helyenként eléri a két métert is. Ötven év óta az idén a legszigorúbb a tél Törökországban Erősödik az orosz hírszerzés Washington (MTI) — Az orosz polgári és katonai hírszerzés változatlanul agresszív felderítést folytat az Egyesült Államok ellen, elsősorban a csúcstechnológiák után kémkedve — jelentette ki a CIA vezetője. Robert Gates, az amerikai hírszerzési hivatal vezetője egyúttal közölte: vizsgálják az együttműködés lehetőségét az orosz felderítéssel a kábítószerek és a tömegpusztító fegyverek továbbterjedése elleni munkában. Az orosz fegyveres erők egyébként nem jelentenek közvetlen veszélyt sem a moszkvai kormányra, sem a Nyugatra, mert belső nehézségeikkel vannak elfoglalva: a hadsereg létszáma 1,5 millióval a tervezett létszám alatt van, főként, mivel a sorkötelesek nem vonulnak be. Gates, aki a keddi The Washington Timesnak nyilatkozott, nem kívánta kommentálni a lap korábbi hírét, amely szerint a washingtoni orosz katonai attasé kiutasítására készülnének, annak kémtevékenysége miatt. A CIA hamarosan távozó vezetője megerősítette azokat a híreket, hogy Kína hozzájutott az amerikai Patriot rakétaelhárító rendszer technológiájának egy részéhez. A Pat- riotot az Öböl-háborúban próbálták ki nagy sikerrel és Izrael — az iraki támadások elleni védekezésül — több üteget kapott. Korábbi amerikai sajtójelentések szerint Izrael engedett át politikai okokból Patriot-technológiát Kínának, de a gyanút Izrael cáfolta és a hivatalos amerikai vizsgálat azt nem tudta megerősíteni. Gates most azt mondotta, hogy a kérdés az amerikai kormányon belül változatlanul vitatott. Gates véleménye szerint Irán — nyugati forrásokat felhasználva — atomfegyver-kapacitásra törekszik és a évtized végére vagy még korábban rendelkezhet e fegyverrel. Színes bőrűek és indiánok Összeül az új összetételű amerikai törvényhozás Washington (MTI) — Kedden ül Össze először az Egyesült Államok novemberben megválasztott új törvényhozása, amelyben a korábbinál több a nő és a színes bőrű. A Demokrata Párt a kongresszus mindkét házában megtartotta többségét, így Bili Clinton, a hetvenes éyek óta első demokrata párti elnök arra számíthat, hogy javaslatait — legalábbis az első időszakban — a törvényhozás messzemenően támogatja. A 103. kongresszus szenátusában változatlanul 57 demokrata és 43 republikánus foglal helyet, míg a képviselőházban a demokraták 10 mandátumot elveszítettek, így az arány 258:176 a javukra (egy képviselő független). Minden korábbinál több nőt küldtek ezúttal a szavazópól- gárok a washingtoni törvény- hozásba: a szenátusban kettő helyett hat (köztük először egy fekete bőrű), a képviselőházban 29 helyett 48 nő foglal helyet. A képviselőháznak a korábbi 26 helyett 38 fekete tagja van. míg a hispán származású törvényhozók száma 10-ről 17-re nőtt. A kaliforniai Jay Kim személyében először választottak koreai származású képviselőt, és a coloradói Ben Nighthorse Campbell több mint 60 év után az első indián a szenátusban. Hollywoodi sikerlista Los Angeles (MTI) — A kiemelkedő kasszasikerek elmaradása ellenére a hollywoodi filmgyárak közel 5 milliárd dolláros bevételt zsebeltek be 1992-ben, s ezzel a harmadik legsikeresebb esztendőt produkálták — jelentette a UPI. A tavalyi bevételek 2 százalékkal haladták meg a tavaly- előtti 4,8 milliárdot, elmaradtak viszont az 5 milliárd dollár fölött teljesítő 1989-től és 1990-től. Ám az eladott jegyek száma tavaly már harmadik egymást követő évben esett — mindhárom alkalommal évi 1 milliárd alatt maradt az eladott mozijegyek száma. Tavaly elsősorban a folytatások iránt volt nagy az érdeklődés. Bizonyítja ezt a tíz legnézettebb film listája is: 1. Batman visszatér: 162,8 millió dolláros bevétel (Warner) 2. Reszkessetek, betörők! 2.: 146 millió (Fox) 3. Halálos fegyver 3: 144,7 millió (Warner) 4. Sister Act: 139,5 millió (Disney) 5. Wayne világa: 121 millió (Paramount) 6. Elemi ösztön: 117,7 millió (Tristar) 7. Aladdin: 115,3 millió (Disney) 8. Micsoda csapat!: 107 millió (Columbia) 9. A testőr: 88,5 millió (Warner) 10. A bölcsőt ringató kéz: 88 millió (Disney). A legmagasabb bevétel is messze elmarad egyébként az eddigi rekordoktól, például a tavalyelőtti Terminátor 2-től, amely 204 millió dollárt hozott, a két évvel ezelőtti Reszkessetek, betörők 1-től (285 millió) és a Ghosttól (217 millió) vagy az 1989-es Batman- től (251 millió dollár). A tavalyi sikerfilmek közül a legolcsóbb is 12 millió dollárba került, de a legtöbb költségei jóval meghaladták a 25 millió dolláros iparági átlagot is. A nagy ráfordítással készült alkotások közül azonban sok nem váltotta be a hozzá fűzött* reményeket. Ilyenek: két Ko- lumbusz-film „Kolumbusz, a felfedező” (Warner), „1492: a Paradicsom meghódítása” (Fox), továbbá a Férjek és feleségek (Tristar), a Felhők közül a Nap (Fox), a Hős, Radio Flyer, Mr. Saturday Night (Columbia) és a Newsies (Disney). Megszülte saját unokáját Budapest (MTI-Panoráma) — A New York állambeli Buffaloban egy asszony megszülte saját unokáját. Nehéz elképzelni? Pedig igaz. Geraldine Wesolowski, aki már a változás korában volt, egy 2,94 kilós fiúnak adott életet. Az újszülöttet, Matthew Markot császármetszéssel segítették a világra, — mondta el az AP amerikai hírügynökség tudósítójának dr. Ida Campagna, a Sisters Kórház szülész orvosnője. Az 55 éves asszony méhébe négyszer helyeztek be megtermékenyített petét, amely fiától és menyétől származott. A 33 éves Susan Wesolowskinak nem lehet gyermeke, mert előző gyermekének szülése után súlyos operáción esett át. A nagymama hormonkezelést kapott, hogy újraindítsák a menstruációt. A gyógyszerektől magas lett a vérnyomása, úgy hogy a normális időpont előtt három héttel meg kellett indítani a szülést. A petéket műtét útján távolították el Susan petefészkéből, laboratóriumban termékenyítették meg, majd implantálták Geraldine asszony méhébe. Az Egyesült Államokban ő az egyik legidősebb asszony, aki lombikbébit hozott világra. Novemberben egy 53 esztendős kaliforniai nő ikreket szült. Dr. William Cooper, aki mesterséges megtermékenyítést végző intézetet vezet Pennsylvániában, kijelentette: „Az életkor nem tényező, amikor pótanyáról van szó. Az anyaméh akárhány éves lehet. A Wesolowski család esetében a nagymama kapcsolatot teremtett a gyermek és szülei között, s a gyermek és nagyanyja között. Én úgy tekintem ezt, mint Istentől származó karácsonyi ajándékot.” A DEPORTÁLT ÁRVÁJA. A képen látható asszony férje egyike azon 415 palesztinnak, akik hetek óta fagyoskodnak Izrael és Libanon között a senki földjén. A gyermek a karjai között egynapos, nemrég született az egyik jeruzsálemi kórházban AP-felvétel