Kelet-Magyarország, 1993. január (53. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-30 / 25. szám

Emberségből jelest kaptak Akiknek az elesettek köszönömje mindennél többet ér Verdes Béla, Tar Szabolcs és Obsitos Gyula, a segítőkész fiúk Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM - T. K.) — Nemcsak a tudás kopik, a diplomán fakul a pecsét, ha­nem magának az oklevélnek az eszmei értékét is elsöpörhe­ti a történelem. így jártak az orosz szakos pedagógusok, akik négy éven át biflázták Moszkva alapításának históri­áját, a dialektikus materializ­mus és a tudományos kommu­nizmus tételeit, természetesen oroszul, s mellette szívták ma­gukba a szocialista embernek mondott ideál típusjegyeit. Jól tudjuk, a rendszerváltás­sal kiseprűzték az általános is­koláinkból az orosznyelv-ok- tatást, ehelyett mindenütt a né­met és az angol nyelv tanítása indult be. Mivel egyszerre nem kaphatnak elő annyi nyu­gati nyelvet oktató tanárt mint kellene, nosza, képezzük át az orosz szakosokat. Krámer Zoltánná, a nyíregyházi 17-es iskola magyar-orosz szakosa a német nyelvet kezdte inten­zíven tanulni. Felnőttfejjel, két kamaszfiúval és egy fele­séget is igénylő házassággal a háta mögött. — Nem kívánom senkinek azt az idegi, fizikai tortúrát, ami egy nyelvvizsga előtt tör­vényszerű. Mondhatnám a na­ponta idegesítő dolgokat, de túl vagyok rajta, másfél év alatt nyelvvizsgáztam és taní­tom a németet az iskolában. Mire úgy-ahogy helyrerázód­tunk (a velem együtt tanuló kollegákra gondolok), azt hal­lom: hamarosan főiskolai sza­kos végzettséghez kötik a nyelvoktatást A nyelvvizsga, a beszédkészség, a tudás ak­kor nem számít, csak ha újabb papírt tudunk róla bemutatni. Krámemé, Nóri sokkal szí­vesebben beszél a hatodikos osztályáról, ahol a Zsolnay­Cselényi György Nyíregyháza (KM) — Ko­vács Dezső, a megyei rendőr­főkapitányság központi ügye­letének vezetője — másokhoz hasonlóan — nem nagyon ér rá azon gondolkodni, tulaj­donképpen melyik generáció­hoz is tartozik. Ám az in­tézkedéséről, munkastílusáról, a különböző megnyilvánulá­sáról rögtön látni, a hivatásá­ban a több évtizedes gyakorla­ta miatt kevés meglepetés ér­heti. — Ötvenegy éves vagyok, 28 éve rendőr — említi barát­ságosan. — Próbaidős őrmes­terként kezdtem. Annak idején nem volt könnyű idekerülni. A feleségemmel is a rendőr­ségnél ismerkedtem meg. Ő szintén hivatásos tiszt. Nem azt mondom, hogy túl va­gyunk fizetve, de úgy-ahogy megélünk. Két felnőtt gyer­Krámer Zoltánné Harasztosi Pál felvétele módszer szerint, a képességek alapján három csoportban fog­lalkozik a gyerekekkel. Kom­munikációt, közéletet, udvari­asságot és még egy sor fontos dolgot sajátítanak el az anya­nyelv keretein belül. Az igaz­gató az egyik óralátogatás után kész diszpécsernek ne­vezte, annyifelé kell figyelni. A tehetségesekkel, a lemara­dókkal és a közepesen gyor­san haladókkal külön-külön, mégis egyetlen órán kell fog­lalkozni. Nóri színes egyéniség. Szín­házba, uszodába, kirándulni viszi az osztályát, ő maga reg­gelente soha nem mulasztaná el a kocogást, rendszeresen úszik, gimnasztikázik. Imádja a komolyzenei koncerteket, sokat olvas. Mint mondja, ezek nélkül képtelen lenne nyugodtan a katedrára állni, hisz a mai iskolát már nem le­het egy napon említeni a korábbi generációval. Szeren­cséjére, a rendszerváltással a pedagógus is soha nem látott szakmai szabadságot élvez az ismeretátadásban. mekem van. A fiam végzős orvostanhallgató, a lányom pedig jelenleg vállalkozó. Francia-történelem szakra, egyetemre készül. Nyíregy­házán, a kertvárosban lakom, a környezetemben szinte min­denki ismer. Sok barátom van. Csak azt furcsállom, hogy szá­mos felnőtt is Dezső bácsinak szólít. Arról, hogy magas rangig, alezredességig vitte, szeré­nyen hallgat. Ahelyett inkább a sikeres rendőri munka felté­teleiről beszél. — Ehhez a pályához minde­nekelőtt nyugodt családi hát­tér, kiegyensúlyozott életmód és megfelelő szakmai felké­szültség szükséges — vallja. — Persze, a kellő fizikai és pszichikai állóképesség is el­engedhetetlen. A 28 év alatt alig néhány napig voltam be­teg. A fegyelem és a pontos­ság fontos feltétel. — A mostani állomány a hajdaninál szellemileg sokkal felkészültebb, a fiatal nyomo­zók többsége egyetemet, vagy főiskolát végzett. Az ötvenes években még az érettségizett is kevés volt köztünk. Viszont az akkori rendőröknek na­gyobb volt a teherbírásuk. A terület- és személyismeretük­ből is lenne mit ellesni. Ezek hiányában nagyon nehéz ered­ményesen nyomozni. Sok nagy gyakorlatú ember pedig jóval korábban ment el nyug­díjba, mint kellett volna. Ren­geteg olyan ismeretet vittek magukkal, ami csak az évtize­dek során sajátítható el. Azok átadásához szükség lenne rá­juk. Itt igencsak tudni kell, hol, mikor, kihez és hogyan szóljunk. Nyíregyháza (KM - Szőke Judit) — Kamaszok. Ahá- nyan vannak, annyifélék. Alig várják, hogy kiszaba­duljanak az iskolapadból, már rúgják is a focit, böm- böltetik a heawy métáit, csa­varognak az utcán, felesel­nek, szipóznak... De szeren­csére nem ilyen mindegyi­kük. Sőt, van egy maroknyi csapat Nyíregyházán, akik szervezetten cáfolnak rá az általánosításokra. Három éve az Élelmiszeri- pari Szakmunkásképző Inté­zetben alakult meg a Help- csoport. Az angolos elneve­zésben is benne foglaltatik a lényeg, a segíteni akarás. A diáktársaságnak nyolc-kilenc törzstagja van, persze csapód­nak hozzájuk alkalomszerűen többen is. Van, aki vallásos in­díttatásból vesz részt a klub munkájában, van, aki egysze­rűen csak úgy, neveltetése folytán jószándékjú. A lányok gyermekfelügyelőként besegí­tenek a Segítőház kulcsos gye­rekek akciójába is. Családtagnak számítanak A képen látható három fia­talember másodéves, egyikük sütőipari szakember lesz, a másik kettő húsfeldolgozónak tanul. A segítségre szorulók címét a Vöröskereszttől kap­ták. Össze-összejönnek meg­beszélni a problémákat, érté­kelni a munkát. Mert ez az a javából. Verdes Béla és Tar Szabolcs egy negyven éves, lassan lebé­nuló férfit sétáltatnak minden héten, a szakolyi Obsitos Gyu­la pedig egy mozgássérült há­zaspárnak segít a bevásárlás­ban, akiknek iker gyerekeik vannak. Fontos, hogy mindig ugyanabban az időpontban menjenek a gondozottakhoz, hiszen nem szabad, hogy csa­latkozzanak bennük. Szin­te családtagnak számítanak. Mindezt önzetlenül teszik, csendesen, szerényen. Nem szívesen beszéltek magukról sem. Az iskolában nem olyan a szellem, hogy társaik cuk­kolnák őket mindezért. De őket még az sem igen érdekel­né. Biztosan csak mosolyog­nának a gúnyos szavakra. Ne­kik az elesettek köszönömje mindennél fontosabb. Milyen jó lenne, ha ők alakí­tanák a közszellemet, de egye­lőre erről még szó sincs, ami­ről ők tehetnek a legkevésbé. Szélső pályán futnak Kérdezem a három fiatal­embert, mire számítanak a szakmában elhelyezkedésüket illetően. Fogalmuk sincs, lesz- e végzés után munkájuk. Bi­zonytalanságuk jogos. A pá­lyakezdők hátrányban vannak. Helyzetüket a munkaerőpia­con annak a futónak a pozíció­jához lehetne hasonlítani, aki a szélső pályán kénytelen ver­senyezni a belső pályán futók­kal. Hiszen, akik belül vannak a gyár, az intézmény kapuján, azoknak azért — még ha ők ezt kétségbe is vonják — van­nak szervezeteik, érdekérvé­nyesítési jogaik, de legalábbis bizonyítottak már, ismerik őket, vannak személyes kap­csolataik, információik, vala­hogy mégis felkészültebbek az önvédelemre. Ahogy telnek a hónapok, úgy éleződik a verseny az egy­re fogyó munkahelyekért. A piacgazdasági hagyományok­ban nálunk jóval előrébb tartó fejlett tőkés országok példája érzékletesen bizonyítja, hogy egy telített munkaerőpiacon az újonnan érkezőknek, így a pá­lyakezdőknek igen komoly hátrányt kell ledolgozniuk, s az adott ország foglalkoztatás­politikájától, de talán még in­kább oktatáspolitikájától igen nagy mértékben függ, hogy a fiatalok a munkaerőpiaci ver­senyben mennyire képesek helytállni. Ledolgozni a hátrányt A fiatalok alapvető foglal­koztatási érdeke a pályakezdés hátrányainak ledolgozása. Nyilvánvaló, hogy ez a kor­osztály a munkaerőpiacon frissebb tudása, nagyobb al­kalmazkodóképessége, mobi­litási hajlandósága révén lehet versenyképes. Ennek a ver­senyképességnek a mértéke attól függ, hogy egyénileg ténylegesen rendelkeznek-e ezekkel a képességekkel, s hogy a gazdaság is igényli-e ezeket... A fiúk arca mindenesetre optimistának tűnik, csak ne le­gyen később sem okuk az ag­godalomra, már ami a kenyér- keresetet illeti. A ló farára paskol. Jó érzés a sima szőrt si­mítani. Kinyitja az istálló ajtaját. A kintről betó­duló köd összekeveredik a pá­rával. Szemét lehunyja, ösztö­nösen összébb húzza magát. Nekirugaszkodik. Mindig a csendre vágyott, no meg, hogy a maga ura le­gyen. Most itt él a tanyán... Megkönnyebbülten sóhajt fel az udvaron. A láncától szabadult komondor fut felé. A lábához szorítja vizes bun­dáját. Egyet-kettőt vakkant, szemében öröm tükröződik. Mosolyogva simogatja meg a hűséges jószágot. Valahogy olyan, mint egy őszhajú öreg indián. Megfontolt, nehezen lehet kihozni a sodrából, de ha valahova „lecsap", annak látszatja van. Hét óra múlt. Nyirkos köd­pamacsok paskolják az arcát. Odamegy a tyúkólhoz. Meg­rázza az ajtót, belülről az ál­mából felriadt kakas szava hallatszik. Elemlámpával vi­lágítja meg az utat. Nem siet. A gumicsizmáján a sár tér­képet rajzol. Rend van és nyu­galom... Mindig erre vágytam!—is­Dankó Mihály Este mételgeti magában már szá- zadszor, ezredszer. Visszanéz a tornácról. Ez az ő birodalma. Matat kicsit a kilincsen. Az egyetlen vil­lanyégő kevés fénye mellett vetkőzik le. A kályhában pat­tog a tűz, a gáztűzhelyen te­avíz zubog. Nézi a bubo­rékokat. Csak ezt ne! — hessegeti el magától a rátörő lehangolt- ságot.—Én akartam!... Még­is!... Talán be kellene vallani, hogy rossz egyedül?! Ma­kacs, megrögzött tirpákfajzat — mondta az apósa, mikor a feleségét költöztette. Ma­kacs? Inkább kitartó — mo- solyodik el magában. Vagy mégis igaza lenné az öreg­nek? Zsóka sírt, rimánkodott. Nem való neki a vidék, a gazdálkodás! O csak hajto­gatta: megtanulom..., a vé­remben van! Az igaz! Lehet, hogy az ősi ösztön hozta ki a tanyára, mert hiába, a város­ban mindig börtönben érezte magát. Nem szokta a fizikai munkát, ijesztgették barátai. Valóban, érettségi után csak téblábolt. A vállalatnál is olyan küldkihívdbe volt. Most lépjen vissza, mikor végre bá­torságot gyűjtött a változ­tatáshoz? Hát nem! Csak az asszony húzódo­zott. O ízig-vérig városi. Hi­ányzik neki a meleg, a fürdő, a barátnők. A nyarat meg az őszt még valahogy kibírta, de a téleleje elvitte. O nem lesz cseléd, hajtogatta állandóan, nem rohad meg a világ végén. Hiába próbált érvelni: csak egy pár évet kell kibírniuk, míg összeszedik magukat. Nem hatott, az apja jött és el­vitte. Harmincévesen a maga ura akart lenni, ahol nincs főnök, nincs revízió. Persze, nem hullik azonnal a manna az ember ölébe. Tapasztalatokat kell gyűjteni. Sokba kerültek az állatok, a takarmány, az állatorvos, már a Trabant is ráment. Sebaj, itt van a Bandi, vele is el lehet jutni mindenhová — vigasztalja magát. L ecsavarja a gázt. Teát szór a vízbe. Fáradtan keresgéli a konzerv­bontót. A televízióban kez­dődik a Híradó. Felhajtja a heverőn a takarót, aludni készül. Almában zöld réteken át száguld a lóval. Süt a nap. Haját fújja a szél... Az alezredes vallomása in " • • • • •> • . , . tf. 11 ÍT áCetkt-Maauarorszáa hetveai melléklete ' • ' \ ' •'Y'~ W' - V r -í' /! •• - ‘V.-o- vy ' -*.« o , ^ - - X» V -• 'T»>' < '<•" V-" 1993.január 30. Tanul a tanár Soha nem látott szakmai szabadság A SZERZŐ FELVETELE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents