Kelet-Magyarország, 1993. január (53. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-28 / 23. szám
1993. január 2«., csütörtök HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 Másfél milliós aranykalitkák eladhatatlanul Huszadik századvégi modern röghözkötés Nyíregyháza (KM - Tóth Kornélia) — Az én házam — az én váram — mondják az angolok, de csak nagy-nagy jóindulattal tarthatjuk várnak a szűkre parcellázott másfél szobányi élettereket. Az önálló, független felnőtt — a családról nem is szólva — mégis áruba bocsátja összekuporgatott pénzét, hitelre váltható erkölcsi tőkéjét, no és munkaerejét, hogy emberöltő múltán végleg magáénak mondja az ötven- valahány négyzetmétert. S addig kínálkozik-e más megoldás, ha panelbetegség miatt képtelen a család a lakótelepet megszokni? Erről beszélgettünk Nyíregyháza legifjabb panelrengetegének néhány családjával. A lakáshirdetéseket böngészve visszaköszön a jelige: Orökösföld kizárva. Vajon mi az oka a tartózkodásnak? Márkát keres a családfő — Nekünk van összehasonlítási alapunk, mert nyolc évet húztunk le a Jósavárosban, másfél szobában — ismertet meg a családtörténettel Huzma Pálné. — Amikor kinőttük a kislakást, két szoba étkezősét vettünk itt Örökösföldön, de ahogy a fiaim cseperedtek, úgy zsugorodott össze a lakás. Eladtuk, és szintén itt vettünk egy 61 négyzetmétereset. Megpendítettük, hogy esetleg másutt vesszük meg a nagyobb lakást, de a gyerekek hallani sem akartak róla. Jobban szeretnek itt élni, mint a Jósavárosban, azt kihaltnak, ezt élettelinek tartják. A nagyobb lakásnak ára van, és a rezsi növekedését is nehéz követni. A víz-gázszerelő családfő Németországban vállalt munkát, hogy a 19 és a 17 éves fiúkat nyugodtabb szívvel és vastagabb pénztárcával indítsák el a nagybetűs életbe. Itthon ugyanis minden pluszjövedelmet elvitt az adó. — Szóval, most ez van, ezt kell szeretni. S jobb kedvvel ébredünk, hogy megbarátkoztunk a helyzettel. Nem így érez Nagy Jánosné — Engem az idegesít, hogy a lakótelepen nem tudok úgy spórolni, mint a kertes házban lehetne. Ott a fűtésen is megtakaríthatnék, zöldséget, gyümölcsöt termesztenék, állatot tartanék, és nem a boltban kellene megvennem minden apróságot. A földszinti lakásban még zokniban is fázunk a 18 fokos „melegben”, mégis 3 ezer forintos számlával kopog a díjbeszedő. Hirdetéseket böngésznek Nagyék közel kilenc éve mondhatják magukat örökösföldinek. Előbb házfelügyelői állást és lakást kapott az asszony, majd a vendéglátónál helyezkedett el. A gyes lejárta után a munkanélküliek táborát növeli. — Próbáltunk mozdulni valamerre, de ahhoz el kellene adni a lakást. Ez nem megy. Kértünk 1,1 milliót a kétszobás lakásért, de azt sokallták. Pedig még ez sem lenne elég egy kertes házra. így aztán böngésszük a hirdetéseket, hátha cserére bukkanunk. S reménykedem a csodában, hátha megütöm a főnyereményt. Gondolatban már el is osztottam a most nyerhető száz milliót: hatan vagyunk testvérek és a sógornőm is kapna... Miket beszélek, mikor egy öblítőért ugrottam le a boltba?! Minya lstvánék azon kevesek közé tartoznak, akik nem siratják vissza a falu romantikáját, öt éve éppen a leveleki házból költöztek be a kétszobás, hatodik emeleti lakásba. — Eddig még nem bántuk meg, remélem, később sem fogjuk — avat legbensőbb érzéseibe az asszony. — A férjem a MÉH-telepen szerzett állást, én életemben először váltottam munkakönyvét, a közeli bölcsődében dolgoztam a leszázalékolásomig. Ha csendre, friss levegőre vágyunk, hétvégén megyünk haza Levelekre, mindkét szülő vár bennünket. Itt nem kell a fűtéssel vesződni, a gyerekeknek közelebb van az iskola. Én azt hiszem, életünk végéig berendezkedhetünk itt, mert any- nyi pénzt képtelenek lennénk összerakni, amennyi egy családi házhoz kellene. Kompromisszumok köttetnek Bolt hátán bolt, zsibong a lakótelep a délelőtti órán is. Kisgyermekes anyukák mellett feltűnnek a munkanélkülivé vált családfők. Üzletről folyik a diskurzus, bárhol hallgatunk bele a beszélgetésbe. A kupor- gatott forintokból vállalkozásokat indítanának, hogy nagyobb darab kenyér jusson a család asztalára. Modem röghöz kötésnek mondta valaki a másfél milliós „aranykalitkákat”, hiszen a lépcsőzetes lakáshoz jutás egyik pillére gyakran hiányzik: egyszerűen nem tudják eladni a lakótelepi otthonokat. Megalkudni a helyzettel, elkerülni a panelbetegséget, nem meghallani a szomszédból jövő zajt, friss levegőt az erkélyről szívni —, hogy csak néhányat említsünk a megkötendő kompromisszumok közül. Ha sikerül, nyert ügyünk van. Ha nem, nehezen gyógyuló sebeket adunk és kapunk. __________Tárca _ A cím eredeti. Talán van, akinek emlékezetében feldereng báró Bánjfy Miklós regénytrilógiája, melynek egyik köteteimére emlékeztetnek e szavak. Művében az erdélyi arisztokrácia agóniájáról vetít elénk megrázó tablót. Mi nem erre utalunk. De valami hasonlóra, amely ugyancsak Erdéllyel kapcsolatos, a romániai magyarság egyik legégetőbb kérdéseire kívánunk utalni, aminek jövőbeni kihatásai beláthatatla- nok. De miért is neveznénk a születések csökkenését erdélyi betegségnek, az erdélyi magyarság egyedüli gondjának akkor, amikor az Magyarországon, sőt egész Európában is oly akutan jelentkezik? Elsősorban azért, mert mindenkinek a maga baja fáj, mert ez a „betegség” az évezredes folytonosságot veszélyezteti, a szórványhelyzet eluralkodását, az asszimiláció felgyorsulását jelenti. Ne beszéljünk általánosságokat. Tekintsünk csak Szatmárnémeti, Nagykároly és Tasnád római katolikus, református, magyar görög katolikus, evangélikus-luterá- nus egyházainak 1992. évi statisztikáira! A római katolikus egyház e három városban 442 gyermeket keresztelt, 490 halottat temetett; a református egyház 279 keresztelőjével szemben 402 temetés volt; a magyar görög katolikus parókiák 36 keresztelője mellett 85 temetés jelenti a mérleg másik oldalát; a viszonylag kis lélekszámú evangélikus-luteránus egyház 1 gyermeket keresztelt, s 3 elhunytat temetett. A népszaporulat e negatív mérlege megdöbbentő. Annál is inkább az, mert tudjuk: az elmúlt évtizedekben városaink több ezres, tízezres tömegű faluról beköltözött fiatalokkal töltődtek fel; az elöregedett falvak után jön az elöregedő város. A legmegdöbbentőbb adatot Nagymajtényból kaptuk, az ottani római katolikus plébánostól. E hajdan virágzó sváb faluban 1992-ben 1 gyermeket kereszteltek és 26 elhunytat temettek. Gondoljuk csak el, mi lehet e folyamat végén: elveszített életterünket mások töltik ki. Márton Áron, Erdély nagy nevű püspöke, a harmincas években intett arra, hogy ha az úri középosztály gyermek- telensége eluralkodik a falun is, az Erdély feladását jelenti, ugyanabban az időben Németh László, erdélyi útját követően, ugyancsak szóvá tette ezt, a morbus minoritatis — kisebbségek betegsége — megnyilvánulási jelenségeként utalt rá, ellentétben a román anyákkal, akik a bő gyermekáldással biztosították a nemzet elterjedését, számbeli növekedését. Csakhogy e zavaros világban ki gondol gyermekre? Pedig, mint Márton Áron is utal rá, itt valójában nem egyszerűen a jólét és a kényelemféltéséről van szó, hanem mély erkölcsi válságról, melyen ötven év múlva sem tudunk változtatni. M e gszámláltatunk és híjával találtatunk. Be kár, hogy ádáz politikai csatározások idején — sem Magyarországon, sem Erdélyben — nem gondolunk arra, miként kellene ezt a morbus hungaricust kellően diagnosztizálni, olyan szociális védőhálót szőni, amely messzemenően elősegítené a gyermekáldás elfogadását. Amíg nem késő. Máriás József És híjával találtunk Nézőpont ÁVÜ — színjáték M. Magyar László 5 zínjáték. így jellemezte a napokban az egyik résztvevő a Kelet-Tüzép Rt. rendkívüli közgyűlését, s valljuk be, igaza volt. Nemcsak megyénk településeiről, hanem még Szolnokról és Jászberényből is jöttek tulajdonosok a tanácskozásra, hogy megvitassák az rt. alapszabályának módosítását. Azonban hamar kiderült, hogy aznap már nem lesz érdemi munka, ugyanist az egyik tulajdonos, az Állami Vagyonügynökség képviselője kijelentette: igazgatóságuk elemezte a módosításokat, s úgy döntöttek, azokat most nem fogadják el, hanem majd egy másik rendkívüli közgyűlésen. Természetesen szavaztak a kérdésről a jelenlevő tulajdonosok, de el lehet képzelni annak a szavazásnak a menetét, ahol az egyik tulajdonos, jelen esetben a vagyonügynökség, a szavazatok 82 százalékával rendelkezik. Bármiről is kellett szavazni, mindig az AVÜ akarata érvényesült, hiszen amíg az rt.-ben résztvevő települési önkormányzatok 87, 256, vagy éppen 3300 szavazattal rendelkeztek, addig az AVÜ összesen 96 903 szavazatot mondhatott a magáénak. Joggal érezhették úgy a részvevők, hogy jelenlétük formális, egy nagy színjáték epizódszereplői, s így teljesen feleslegesen utaztak Nyíregyházára. Hiába vonták kérdőre az AVÜ-t, hogy miért nem jelezte már napokkal korábban a problémákat, egy elnézést kérő, szelíd mosoly volt a válasz. Ja, ennyi szavazattal a szidások ellenére én is szívesen mosolyognék! Új, jól felszerelt tanműhelyben oktatnak Kisvárdán a Utász Rt. Kisvárdai Kirendeltségének jóvoltából Elek Emii felvétele Kommentár__________________ Segély fejében Balogh Géza Á llunk a polgármesterrel a Tisza-menti falu szélén. A dűlőúton túl már a nagy, széles határ, nyakig ér benne a bozót. Vad, elhagyott táj, évek óta parlagon. Később a községháznak vesszük az irányt, a korcsma előtt visz el az utunk. Még a lépcsőn is állnak, s mindegyik erős, meglett férfi. Most kapták meg a segélyt..., legyint a polgár- mester. A dolgos, hétköznapi emberekben pedig forr a méreg. Ok kiteszik a lelkűket a havi nyolc-tízezer forintos fizetésekért, sokan mások pedig a korcsmákban ütik agyon az időt. S közben persze segélyért ostromolják az önkormányzatot, s ha netán elutasítják őket, nyomban a jogaikat ordibálják. E képtelen helyzet láttán mind több településen próbálják meg rávenni az ön- kormányzatot, hogy kösse a föld megmunkálásához a segélyeket. Természetesen nem a hetven-nyolcvan éves, betegeskedő öregeket akarják rászorítani a munkára, hanem a dologkerülő, életerős férfiakat. Akik lusták kézbe venni a kapát, akik arra sem képesek, hogy a portájukat rendben tartsák. Közvetlenül a kertjük alatt húzódik a határ, fogjanak hát fel egy-két holdat, s vessék tele krumplival, pa- szullyal, kukoricával. Az állam ugyan segít, de segítsenek magukon is...! Tudom én persze, elmúlt már az a világ, amikor kötelező volt a munka. Azt is tudom, hogy az emberi jogok élharcosai nyomban felvisítanának, ha meghallanák, hogy Túristvándiban, vagy Aranyosapátiban dologra akarják fogni a henyélőket, ennek ellenére sokakkal együtt megfontolandónak tartom a forintjaikat keservesen összekaparok javaslatát. Elég, ha csupán egy nagyon egyszerű számtani műveletet megoldunk: egy hektáron megterem harmincnegyven mázsa tengeri is, melynek ma a piaci ára mázsánként ezer forint fölött van...! Ez negyvenezer forint! De nincs pénzünk vetőmagra, mondhatják erre az érintettek. Tételezzük fel, hogy valóban így van. Az önkormányzatok azonban minden bizonnyal meghiteleznék a vetőmag árát, majd legfeljebb lefognák ősszel, a termésből. Délelőtti diskurzus a vegyi boltban Harasztosi Pál felvétele
