Kelet-Magyarország, 1993. január (53. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-16 / 13. szám
1993. január 16. Bodnár István épésben araszol a L kocsi, köd takarja a téli álmukat alvó bokrokat, réteket. A hideg rányomta arcát az ablakokra, nehezen olvad az autóra rá- keményedett jég, ami még inkább nehezíti a közlekedést. A föld csak leheletnyi vékony hótakarót kapott, nem véd semmitől, s a gyerekek örömére sem szolgál. A didergő fekete varjak, a tél fi- zetetlen napszámosai az országút szélén, ki tudja, miben reménykednek; a tavasz messze, s magvak sem hullnak az útszélre afféle könyör- adományként. Ködbe fulladva a tanyák. Megkoptak a karácsonyfa ágai. vége az ünnepeknek, kezdődhetnének a jobb jövőben reménykedő dolgos hétköznapok, csak ez a köd ne volna, szakadna fel a felhő, sütne fel a nap. Tiszadobra tartunk, meg kell fontolni, hogyan is közelítsük meg. Talán Tiszavas- vári felé mégis könnyebb lesz. A térkép is előkerül, ritkán jár az ember a megyének ebben a csücskében, az ország hátsó udvarán. Az út szélén nyaralók, hétvégi házak dermedt időtlenségben, Tiszalök mellett haladunk el. Tiszadada következik, számomra ismeretlen falu, ide is el kellene egyszer jönni. Feltűnik a dobi határjelző tábla, megérkeztünk. Tiszadob olyannyira Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megye csücskében fekszik, hogy tovább már nincs is út. Különösen így, télvíz idején, a komp sem működik, nyugat felé nincs kijárat. Mint tapasztaltuk, Nyíregyházával, a megyeszékhellyel sem a legjobb az összeköttetés, ha meg Miskolcra szeretnénk menni, Rakamaz felé kellene kerülni. A Hajdú-Bihar megyei Tiszagyulaháza ugyancsak nyolc kilométerre található, de ide csak földút vezet, amely többnyire járhatatlan. Az elzártság nyilvánvalóan rányomja bélyegét a falu mindennapos életére, a munkahelyek nehéz megközelítésétől kezdve egészen a szórakozásig. Szabó Péter a község polgármestere mindehhez még azt is hozzáteszi, hogy a telefonösszeköttetés is pocsék, nehéz a faluból telefonálni. A munkahellyel kecsegtető érdeklődő vállalkozóknak is első kérdése: van-e telefon? Persze, a siránkozás mit sem ér. tudják ezt az idevalósiak, épp ezért próbálkoznak mindennel. Az összes lehetséges pályázatra jelentkeznek, most épp a Közlekedési Minisztériumtól remélnek támogatást, hátha így megépülhet a kivezető út. A faluprogramtól pedig a korszerű telefont várják. Mondják, vagy ötven éven át minden országgyűlési képviselő ígérte, hogy mindent megtesz az útépítés érdekében. Hátha ennek tényleg hamarosan elérkezik az ideje. Remény nélkül nincs jövő, holnapépítés. Az elzártság a munkavállalók helyzetét is igen megkeseríti. Nem csupán az a gond, hogy nehezebb innen a munkahelyre való bejárás, hanem az is, hogy vállalatok, szövetkezetek egyre kelletlenebbül fizetik az útiköltséget, és az elbocsátásokkor is inkább a bejárók kerülnek a sor elejére. Tiszadobon 400 munka- nélkülit tartanak számon, a falu 3400 lakosához képest ez meglehetősen nagy szám. Szerencsére azért akad munkahely a községben is: a nagy hercehurcával négy részre szakadt téesz még mindig több mint kétszáz embert foglalkoztat, néhány munkahelyet ad a varroda is. és itt van a gyermekváros. Az ám. a gyermekváros! Legelőszőr arrafelé vesszük az utunkat. A gyönyörű kastély, akár a mesében, úgy tűnik fel a ködös reggelen. Néhány évvel ezelőtt érthetően nagy riadalmat váltott ki a község legtöbb polgára között, hogy máshová akarják vinni a városka gyermeklakóit, és a kastélyt eladnák, idegenforgalmi célokra hasznosítanák. A riadalom érthető volt. mert nemcsak sok dobi lakosnak biztosít munkahelyet a gyermekváros, hanem az itt folyó szakmunkás- képzés is sokat jelent. Ha másért nem, hát azért, mert az iskola nyitott, így a tisza- dobi tanulók jó része is itt folytathatja tanulmányait. Csatlós Sándor vezetőhelyettes tájékoztat arról is, hogy a környékről sok gyerek tanul az iskolában, ahol most — éppen nyitottsága miatt — sokkal jobb az együttélés, mint korábban. Egyébként igyekeznek olyan korszerű, úgynevezett szervizszakmákat adni a gyerekek kezébe, amivel könnyebb az elhelyezkedés. A kastély parkja most is gyönyörű, egy rövid séta a Holt-Tisza partjára, festői, bruegheli kép. a jégen szánkózó, korcsolyázó gyerekek látványa valamiféle életörömet sugall. Mint ismeretes, talán ezen a tájon volt a legkanyargó- sabb és a legveszélyesebb a Tisza, az ún. dobi kapun keresztül zúdult a víz a Horto- bágyra, az Alföldre. Nem véletlenül itt kezdődött el valamikor a múlt század derekán a folyó szabályozása. A gát építésének gondolata már 1820-ban is felmerült, aztán az ezt követő nagy árvizek után hamarosan a munkálatok is elkezdődtek. (Több szobor, emlékmű is őrzi ennek emlékét a faluban.) Olykor persze ennek ellenére is előfordultak árvizek, ezek azonban már korántsem bizonyultak olyan veszedelmeseknek, mint az elődeik. A szabályozásnak, a sok átvágásnak köszönhetően idilli tájak maradtak errefelé, s ez igazi turistaparadicsommá változtatta a környéket. A holtágak, az ártéri erdők az élővilág számára is vonzónak bizonyultak, honos itt a karcsú kócsag, a kanalas gém, a mély hangú bölömbika, a szürke és vörös gém, a macskabagoly és a gyors mozgású vízityúk — olvasom egy okos kiadványból. Mondják, remekül lehet errefelé horgászni is; igaz. a nyári aszály itt sem múlt el nyomtalanul. „Leült” az úgynevezett vándorláp is, veszélybe került a holtág is — hallom. Sürgős természetvédelmi segítséget kíván a természetvédelmi táj. Mert mint télen is látni, pompás ez a vidék. S meglehet, az elzártság ebből a szempontból használt neki. Igaz, szívesen vásárolnak régi házakat itt miskolciak, városi emberek. A polgármesterrel bejárjuk a falut, gyönyörű régi épületek sorjáznak a‘ zegzugos utcákon. Akár egy falumúzeum is lehetne némelyik utcácska, az itt élők .megfontolt célszerűséggel és szépérzékkel formálták környezetüket”. Mindenfelé látnivaló: nádfedeles házak, gazdaházak, parasztházak, faragott tornácok, csűr, góré. Előfordul kazettás mennyezetű lakás is. Az egyik szép, régi házba be is nyitunk, itt egy pazar, koronás kemencét mentettek meg a lakás ifjú lakói maguknak és az utókornak. A ház persze már modemül berendezve; a ház gazdája, Fincziczki István barátságosan fogad megmutatva mindent. Ő egyébként Tiszaújvárosban dolgozik, napi 55 kilométert autókázva munkahelyére és vissza. Számára természetes volt, hogy ott telepszik le, ahol felnőtt, gyerekeskedett. Mint meséli, megpróbálták a lakótelepi életformát is a városban, ám tűrhetetlennek érezték, s ezért inkább vállalták ezt a természetesebb életformát. Maradva még a sok szép régi épületnél, nyáron az Ybl Miklós Műszaki Főiskola hallgatói felmérték Tiszadobon az értékes épületeket, megörökítve azokat az utókornak. Á sok szép élmény után vissza a jelenbe: hiányos az infrastruktúra, s emiatt még kempinget sem lehet létesíteni. Nem beszélve a már említett vállalkozásokról. Mindenesetre a polgármester bizakodó. Mint Szabó Péter megfogalmazta: Tiszadob arra van „ítélve”, hogy felfedezzék. Kérdés, hogy mikor. Egy örömteli eseménynek viszont épp mostanában lehetnek tanúi a község lakói: Tiszadob gázzal történő ellátása megkezdődött. A modernebb korszakba történő lépés első jele. ................................................ ............................................................ Jl^t-Magyarország hétvégi mtCUí&U \ 1 5 fcLEK fcMIL FELVETELE
