Kelet-Magyarország, 1993. január (53. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-16 / 13. szám
Magyar maffiózók Dankó Mihály 77 gyes szavak úgy lopják dj be magukat nyelvünkbe, hogy észre sem vesszük. A maffia kifejezés is nagyon elterjedt, képletesen kifejezi azt a jelenséget, amit takar. Jól ismerjük a Szicíliából indult, de az egész világot behálózó bűnszövetkezetet. A csalás, a korrupció, a kábítószer, a halál megszokott hétköznapi esemény e szervezetben. S ami igazán szomorú, a maffia arra sem rest, hogy embereit beépítse a törvényhozásba, a politikába. Vajon hogy lehet akkor ez ellen harcolni? Jól ismert tények ezek, de szükségesnek tartottam elkövetkező gondolataimhoz előtanulmányként átismételni. Ma Magyarország az a „ vándor”, aki Európa felé baktat, és tudjuk, a menetelés közben ráragad az út porából, s néha „ebbe-abba is belelép”. Szóval, minket is elérnek mindazok a hatások, melyek a Nyugat, vagy netán a csodált Amerikában már olyan megszokottak. A demokrácia varázsszónak bizonyult. A szigor és a zártság megszűnése egyfajta felszabadultságot eredményezett, de sajnos, olyan „elemekben” is, akik visszaélnek ezzel. Gondolok itt a bűnözőkre... S nem is azokat a „világ- színvonalú” eseményeket említeném, mint a kábítószer-kereskedelem, a fegyveres rablások, az emberölések. Nem, én a kézenfekvőbb, egyszerűbb eseteket szeretném bemutatni. S amiért előhozakodtam a maffiával, a napokban mesélte ismerősöm: felvitte az almáját és krumpliját a fővárosba. Sokat hallotta, ott mennyivel drágább minden. Osztott, szorzott, kikalkulálta, ha a fuvardíjat és a napszámos segítségét is felszámolja, jobban kijön a pénzéből. Határozott, nem kótyavetyéli el tehát otthon a terményeit..., és a pestiek is jobban járnak. A dolgok rendben is mentek, míg a piacon híre nem szaladt az olcsóbb árunak. Először egy jól öltözött úr jelent meg, aki udvarias ajánlatot tett: megveszi az álmáját fele áron, de még rhindig többet ígért, mint Szabolcsban kapott volna érte, és nem kell itt ácsorogni. Az üzlet nem jött létre. Bosszantotta ismerősömet a cinikus hang, és különben is, ha már felci- helődtek, egész éjszaka utaztak, fáradtak, nem ennyit remélt ettől a kirándulástól. „Nem? Nem!" — hangzott a kissé határozottabb figyelmeztetés. „Majd megbánja!" Ismerősöm nem ijedt meg, bár hallott már valamit a pesti piaci maffiáról, azért úgy gondolta, jó lesz résen lenni. A második figyelmeztetés sokkal durvább volt. Megfenyegették, ha nem tűnik el, elbánnak vele. Elzavarták a vevőket, körbeállták a járművét, szinte mozdulni sem tudott. Makacskodott, ő bizony nem megy el. Megbánta. Egy kétes társaság támadt rájuk, bár elsősorban a tehergépkocsi és az áru bánta az inzultust. Rendőri segédlettel menekülni kellett. A másik idevágó történetet nemrégiben hallottam Gergelyiugornyán. A tél kegyetlen, a Tiszának ezt a csodálatos partját kihalttá, kísértetvárossá teszi. Szél zúg a sebtében összetákolt bódék és az időjárás viszontagságait is jobban tűrő, masszívabb épületek között. Hol van már a nyári zsongás, az aranyló, forró homok? A folyón jégtáblák gyülekeznek, a parton varjak kutatnak a júliusi morzsák után. A cégtáblák maradványait olvasva vetődött fel bennem: jé, egyetlen helyi lakosnak sincs itt üzlete! Megrökönyödésemet megosztottam a településüket szerető, és azért tenni is akaró „bennszülöttekkel”. Meglepődtem a feltörő panaszáradat hallattán. Vállalkoznának. mert bizony nagyon irritálja őket az a drágaság, s az, hogy a városrésznek egyetlen fillér haszna sincs a híres üdülőrészből. Beszélgetőtársaim fogalmazták meg — s elnézést attól a néhány kivételtől, akire nem vonatkozik—, de az üdülők, a fürdőzők nyári ellátását egy maffia tartja a kezében. Megszabják az árakat, a minőséget, lefölözik a nem kis hasznot. A kiszolgáltatott turista úgyis megvesz mindent alapon. Ami igazán fáj a helybelieknek, korábban pénzük nem volt, ma pedig hiába próbálkozik akárki, ha nem brancsbeli, nem rúghat labdába. Volt ugyanis egy bátor kezdeményező, aki a figyelmeztetések ellenére beindított egy vendéglátó egységet, s árait is a tisztességes keretek között állapította meg. Az eredmény: valakik rendszeresen zaklatták, sőt a berendezését is összetörték. Feladta. Tényleg szomorú, hogy adva van egy gyönyörű Tisza- part, ahol jó szezonban százezrek fordulnak meg, s a településeknek ebből — azon a néhány fizetőszobán kívül — semmi haszna nem származik. Legyen ez figyelmeztető más községeknek is, hisz egyre többen fedezik fel az országnak ezt a csodálatos folyóját, annak is a megyénket átszelő háborítatlan szakaszát. Vannak még hasonló adottságú, fürdőzésre is alkalmas helyek, gondolok itt a tiszamogyorósi fövénypartra, vagy a timári sekélyes részre. Néha már itt is megjelennek a „hiénák”, s a nehéz helyzetben lévő önkormányzatokat könnyen félrevezethetik. Egy esztelen vállalkozás eredményeként aztán csak a nyűg és a gond marad meg nekik. Különben is, a lakóhelyét szerető ember egyik szeme sír, a másik meg nevet, ha ezekre a csodálatos természeti adottságokra gondol. Kell a pénz, s mivel nincs iparunk, a mezőgazdaság pedig olyan-amilyen állapotba került, marad az egyetlen jó befektetés, az idegenforgalom, a turizmus. Csak azt is tudjuk, ahol az ember megjelenik. ott vége a háborítatlanságnak. Felüti a fejét a civilizáció minden átka: a szemét, a zaj, a rongálás. Végül, visszatérne az eredeti gondolatokhoz, véleményem szerint kilábal országunk ebből a gyermekbetegségből. Megerősödik mindenütt a törvény, a rend, és remélem, leáldozik a magyar ma ffiózók napja is. R ÜQfet-íMiqffgarorszfiff hétvégi meüéí&te \ 1 1 Sose halnak meg Új magyar film nyíregyházi figurákkal Nógrádi Gábor Tegnap mutatták be országszerte Koltai Róbert Sose halunk meg! című filmjét, amelynek forgatókönyvét, a rendezővel közösen, a Nyíregyházán született, és felnőtt koráig itt élő Nógrádi Gábor írta. Ezt tudva talán nem is olyan meglepő, hogy a filmben majd sokan felismerhetik a város hangulatát, az ötvenes évek végi helyzeteket, és az akkoriban közismert figurákat, akik közül néhányon — és ez talán egyedülálló a film- művészetben — eredeti nevükön szerepelnek, mint az a szerző alábbi vallomásából is kiderül. Mint a gyerek, ha hazamegy és el kell mondani szüleinek a titkait, némi szorongás van bennem most, amikor megpróbálom a Sose halunk meg! című filmünk néhány „műhelytitkát” leleplezni a nyíregyházi olvasók előtt. Azok előtt, akik közül számosán tudhatják, hogy milyen — egykor vagy ma is élő figurák mórral, izgalommal, akcióval és finom erotikával került a filmszalagra. A néző majd eldönti, hogy milyen messze állt egymástól szándék és következmény. A film és Nyíregyháza szoros kapcsolata már a főszereplő megformálásában és névválasztásában eldőlt. Mint már írtam, számos — Gyuszi bácsihoz hasonló — életerős, szenvedélyes és, mondjuk úgy: agyon- üthetetlen férfit és nőt ismertem Nyíregyházán. Kofácat, kereskedőket, fuvarosokat, vidékről a városba sodródott életerős parasztfiúkat, vagy polgári jólétből kiragadott és tönkretett férfiakat. Bizonyára sokan ismerték például Tordaiékat, akik a nagyállomás közelében laktak, s ott volt egy kis árudájuk Az össztánc (Koltai Róbert és Jordán Tamás) — rejtőznek a film egyes szereplői mögött. Az ország más városaiban, falvaiban élő mozinézők számára filmünk szereplői csupán költött alakok lesznek, míg Nyíregyházán ismert személyek. Már nyolc évvel ezelőtt is, amikor Koltai Róbert először mesélt szórakoztató történeteket a nagybátyjáról, a vállfaárus Gyuszi bácsiról, a Búza téri piac jutott eszembe. Ott nőttem fel. ott éltem, ott árultak ajtót, ablakot a szüleim. A nagyszájú, életvidám Gyuszi bácsihoz hasonló figurák közül sokat ismertem, s a Koltai- féle történetek alapján írt első filmnovellákban is feltűntek az ismerős alakok és emlékeim. Ma úgy érzem, hogy ha nincs Nyíregyháza és nincs gyermekkorom a piac mellett, ez a film, így sohasem készült volna el. A film meséje Gyuszi bácsiról és az unoka- öccséről, Imiről szól. A két ember elindult az ötvenes évek végének egyik szerdáján Budapestről vidékre vállfát árulni, de a filmben természetesen nem a vállfázás a legfontosabb. A történet a két ember kapcsolatáról, egy szenvedélyes életről és a fiú felnőtté válásáról szól. Szándékaink szerint mindez őszintén, tele huis. A férfitől, akit az ötvenes években is sokszor meghurcoltak, s aki doktori címmel a diplomáján úgy jött-ment, élt, hozta-vitte az árut töretlen optimizmussal, mintha számára ez volna a legtermészetesebb létállapot, kölcsönkértük a vezetéknevét főszereplőnk számára. így lett Koltai Róbert a igen nehéz körülmények között éltek, egyszer voltam is náluk, több kamaszkorú gyerekre emlékszem. remélem élnek és jól vannak. Pankotainé ugyan csak egy villanásra látszik a filmen egyik kisfiával együtt, és csupán egyetlen mondata van, de az nagy életismeretről tanúskodik. Egy másik, névvel is azonosítható nyíregyházi alak, Berta néni, aki kosarakat, cserepeket, konyhafelszerelési cikkeket árusított a piacon. Minden szerdán és szombaton, hajnalok hajnalán kinyitotta a bódéját és kirakta az árut. Az ő jelenete is rövid, de talán jól jellemzi egy bizonyos kereskedői típus magatartását, életét. (Berta néni ma már sajnos az égi mezőkön árulja kosarait.) Név nélkül, de talán az eredetihez némileg hűen szerepel a filmben egy ellenőr az akkori KlOSZ-ból, egy lacipecse- nyés házaspár, egy tánctanár, akit Csákányi László játszik a filmben, ez utolsó szerepe volt, és rendőrök, nyomozók, akiktől annyira féltem gyerekkoromban. Nem maradhatott ki a filmből a nagy krémesevés, amiben részem volt, ha a Nyírvízpalota vagy a Luther-ház alatti cukrászdába elvitt apám, s persze az össztánc sem, amelyet egy mambó magnóval produkáltunk az egyik kis művelődési házban. (Emlékszik még valaki a József Attila Művelődési Központban tartott nagy össztáncokra? És a VOX együttesre? „De hol van a tavalyi hó?”) Bízom benne a rendező Koltai Róberttel együtt, hogy szülőmegyémben is sikere lesz a filmünknek, és nem csak azért, mert néhány figura és motívum ehhez a tájhoz köti. Már csak azért is reménykedünk ebben, mert az ifjabb korosztály már nem ismerhette Berta nénit, Tordai urat, de még azt a régi Búza téri piacot sem. Imi felnőtté válásának egyik fontos epizódja (Kathleen Gáti, Szabados Mihály) Bartók István felvételei 1993. január 16. Nyuszi bácsi és Imi az ellenőrrel a piacon (Spindler Béla, Koltai Róbert, Szabados Mihálv) filmben Tordai Gyula. (A Tordai család tagjai egészségben élnek Budapesten. A családfő elhunyt.) Két másik nyíregyházi figurát a piacról emeltünk a filmbe. Pankotainé kis, kétkerekű kézikocsival hordta a megvásárolt ajtókat, ablakokat a piacról az állomásra. Emlékezetem szerint
