Kelet-Magyarország, 1993. január (53. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-02 / 1. szám

I 1993. január Z.

Nyüzsgő, lélegző lakótelep

I Örökösföldi \

\ Tükör

\ ww

’V .. " váJéP^

Kállai János

Sokan még ma is távolinak érzik Nyíregyháza belvárosától a megyeszékhely legnagyobbnak megálmodott lakótelepjét, az Örökösföldet. Pedig, keresztülvágva a Bujtoson, jó ha 15 perc tempós gyalogséta után már akár a sétálóutcában grasszálhat a telepi lakos. A buszokra sem lehet panasz. Csúcsidőben nagy a kínálat, a 11-es járat meg egyenesen városnézőnek nevezhető. A messziség, az elzártság mítosza foszladozó- ban, az új városrész egyre inkább bekapcsolható a város- központ vérkeringésébe.

A tervezés időszaka — idézi fel Romanovits István, a városi önkormányzat városfejlesztési irodájának vezetőhelyettese — 1977-ben fejeződött be, és egyidejűleg megindult az építkezés előkészítése. A házakat ’82-ben kezdték felhúzni. — Három ütemre bontották a folyamatot. Ebből kettő valósult meg, az Orosi út mentén kialakítandó harmadik az idő közben megváltozott város- rendezési koncepció miatt elmaradt. Ötezer helyett 3572 lakás készült el tíz- és négy- emeletes épületekben. A tízesekben általában 87 lakás van, s ha családonként 3 és fél „fővel” szorzunk jelenleg mintegy 12 000 ember otthona az „Örökös”.

Ami a méreteket illeti: egy toronyházban kb. annyian laknak, mint egy kisebb szatmári faluban. Az évek során megépült két általános iskola (a Hunyadi a város egyik legszebb küllemű oktatási intézménye), egy szakközépiskola (szintén építészeti remeklés), van két óvoda, bölcsőde, orvosi rendelő, egy nagy és egy kisebb ABC, nagy étterem, gyógyszertár, posta. OTP, taxiállomás, piac, sok-sok butik, kis bolt. Szóval, ha nem is azonnal, de folyamatosan megteremtődött majdnem minden.

— Elmaradt viszont a szolgáltatóház megépítése, a parkolóházra pedig nem volt igény — teszi hozzá a város- fejlesztés szakértője. Vita tárgya, hogy kell-e még egy 16 tantermes iskola. A laboros, nagy gyógyszertár viszont nem került le a napirendről. Sürgető szükség a jövőre nézve a Család utca és a 41-es főút forgalmi rendjének biztonságosabbá tétele. Magát a Család utcát új nyomtávra kell

terelni — a burkolatát közlekedésre alkalmasabbá tenni, mert a mostani kátyús-gödrös állapot sokáig nem tartható! — a 41-est pedig kiszélesíteni.

Minden bajával-nyűgével együtt óriásit változott a környezet. A hatalmas, szabad terek — a felvonulási épületek elhurcolkodásával — kinyíltak. Folyamatos a parkosítás: füvesítenek, fákat telepítenek, a házak lábánál aprócska kertek formálódnak. A vastraver- zesek után megszületett az első, fatárgyakkal „bebútorozott” játszótér, van köztéri szobor és mind több a pihenőpad. Otthonosabbá vált az egész.

— Az első benyomásom a lakótelepről, bevallom, negatív volt — mondja Tatár András, önkormányzati képviselő.

— Amikor a családommal ide költöztem, a nem emberléptékűnek érzett méretek zavartak elsősorban. Az itt lakók többsége faluról jött, és az életmódváltással egyszerre kellett a panelszorítást, a tömeget is megszokniuk. Amikor vállaltam a képviselőséget, a feladatot éreztem meg elsősorban az itteni dolgokban. Szívügyem az Örökösföld minél lakályosabbá tétele, és úgy érzem, ebben sokat haladtunk az utóbbi időkben. Gondok? Akadnak. A lakótelep belső útjaira nem terveztek gépkocsiforgalmat, ennek ellenére: van. Ez még átmeneti megoldásnak sem jó, a Fazekas János tér útviszonyainak átrendezése pedig műszakilag szinte megoldhatatlan. Az a csoda, hogy baleset eddig még nem történt.

Szekeres Tibor felvétele

A lakótelepnek vannak karakteres jellemzői. Verseny folyik a pincehelyiségekben berendezhető üzletek bérbe vételéért, a kisiparosok száma és választéka is megfelelő. Té vészerelőkből már-már túlkínálat van, de dolgozik köszörűs, kozmetikus, több fodrász is. A gyorsjavító-szolgáltatás viszont gyér. Az újonnan beköltözők többsége fiatal, sok a gyerek, nincs elöregedés. Paradoxon, de igaz: a lakótelep legvirágzóbb közössége mégis a nyugdíjasklub. melynek tagjai maguk készítette játékokkal látják el az óvodákat. Lelassult a mobilitás: a lakásárak még mindig errefelé a legalacsonyabbak, a meglévőt eladni persze még így sem könnyű. Az elköltözési szándéknak határt szabnak a növekvő rezsik, a fogyatkozó megtakarítások. Minden drágul, egyre több a munkanélküli.

Egyedülállóként — mondja Vad Mária tanárnő — csak többletmunkával lehet előteremteni a kötelező kiadások fedezetét. — Én már őslakosnak számítok, elköltözni sem akarok, de nem is igen tudnék. Keveset tartózkodom itt, majdhogynem csak aludni járok haza. Ennek ellenére, nem szeretem, ha lekezelően beszélnek a lakóhelyemről. Persze, rajtunk múlik elsősorban, mit mondanak rólunk!

Horváth Gusztáv friss beköltöző. Négy gyermekével és

a feleségével még csak most ismerkednek ezzel a világgal, de a borsos számlák réme már ott lebeg előttük. A segédmunkási és rokkantnyug- díjasi pénzekből nem lesz könnyű állni a sarat.

A lakótelep „agorája”, találkozásra alkalmas tere az 1500 négyzetméteres Család ABC. Nagy László áruházvezető — jóllehet az emberek többsége napi létgondokkal küzd — nem panaszkodik a forgalomra. Megnyitás óta (1985) nyereségesen gazdálkodnak, pedig városszerte itt a legalacsonyabbak az árak. — A sűrű fillér nekünk fontosabb, mint a ritka forint — fogalmazza meg a régi kereskedőigazságot. — A nevünkhöz illően fokozottan figyelünk a családi bevásárlónapokra, a hétvégekre. Az ország minden részéből szállítanak nekünk, és a saját sütödénk háromszorosára növelte a péksütemény-forgalmat. A zöldség-gyümölcsfélét frissiben vesszük a termelőktől. A vevőkörünk a konkurencia ellenére sem szűkült.

Él, lélegzik, nyüzsög Örökösföld, naponta változik. Oldalakat lehetne megtölteni mozdulásainak eddigi történetével és talán még többet az ott élők vágyaival, mégiscsak a jövőre szavazó elképzeléseivel. Mert, bízzunk benne, a ,Jkis New York” házai (lakóikkal együtt) túlélik az 50 évben mért „szavatossági időt”.

Valóságunk k ö z:e:I k é p ben

Akiket a szüleik eldobtak

Kováts Dénes

Nyírbogdány (KM) — Évekkel ezelőtt, egyik KM- magazinunkban írtunk már az Ocsai családról. Lászlóról és feleségéről, Erzsébetről, akik három saját gyermekük mellett 8 állami gondozottat is nevelnek, az utóbbi időben már hivatásos nevelőszülőként. Kezdetben né- hányan elég furcsán néztek rájuk a faluban: vélhetően nem sokan vállalkoznának hasonlóra.

— Öt évvel ezelőtt, karácsonykor kezdődött — idézték fel, ahogy leültünk a tágas étkezőben. — Nem akartunk csupán magunk lenni a három gyerekkel, úgy gondoltuk, szívesen befogadnánk mást is a szeretetteljes légkörbe. így jutottunk el Berkeszre, a nevelőotthonba. Zolit és Pistit kihoztuk magunkkal. A barátság tartósnak bizonyult, a mieink azért sírtak, hogy el kell a két fiúnak menni, ők pedig maradni akartak. Az iskolai szünetekben és a hétvégeken mindig kihoztuk őket az otthonból. Végül — hosszú lenne a körülményeket és okokat sorolni — Pisti más nevelőszülőkhöz került, Robi maradt és Zoli került mellé. Alapítványi és GYIVI-s segítséggel, no meg saját erőnkből beépítettük a

tetőteret, mind az öt fiú segített, így aztán sikerült.

— De miért vállalkozik egy háromgyerekes házaspár újabbak nevelésére, különösen, ha problémás gyerekekről kell gondoskodni?

Mindketten elmosolyodtak:

— Tudja, mi nagy családban

nőttünk fel mind a ketten, s vallásosságunk is hatással volt elhatározásunkra: segíteni

akartunk. Hiszen ezek a gyermekek nem tehetnek arról, hogy ilyenek a szüleik. Azt szeretnénk, hogy ismerjék a (teljes) család fogalmát, s ők, illetve majd gyermekeik már így nőjenek fel, szeretetben. Nem elhagyottan, eldobottan.

Nem a pénzért csinálják — fejtették ki — hiszen hivatásos nevelőszülői fizetésük nem sok, amit kapnak a gyerekekre; az rájuk is megy. Persze, cseppet sem panaszként mondták, csupán a félreértések, a téves hiedelmek elosztása miatt: egyesek azt hiszik, felveti őket a pénz, s hogy ezért csinálják.

Ottjártamkor ébredtek éppen a legkisebbek, a négy első osztályos. Látszott a felnőtteken: szívükön viselik sorsukat, mindegyikhez volt egy- egy kedves szavuk, barátságos mosolyuk, simogatásuk. S érezhető volt, ez nem a vendég jelenlétének szól, hanem szívből jövő.

— Ahány gyereket itt lát

most, annyi családból valók. Egy testvér sincs a fogadottak között. S mindegyik egy-egy külön egyéniség, tanulniuk kellett eleinte az alkalmazkodást — mondta László.

— Valamennyit a nevelőotthonban adták nekünk, nem mi választottuk őket. Problémás, időnként nehezen kezelhető volt szinte mindegyik. De jól kialakultak a kapcsolatok, megtanultak együtt élni, jól megvannak egymással. S — tette hozzá Erzsébet, — az iskolától, a GYIVI-től is sok segítséget kapunk. Köszönet érte a nevelőknek és az igazgatóknak egyaránt.

Közben a kicsik rajzolgat- tak, a nagyobbak az udvaron, s a kissé távolabb lévő istállóban tevékenykedtek. Egyikük maga vállalta fel az udvarseprést. Nincs kényszer, erőszak a munkában, hallottam házigazdáimtól, a tenni akarás megvan a gyerekekben. Ha valamihez nincs kedve az egyiknek, csinál mást. A nagyobbak saját döntése volt a jószágvásárlás; ló, tehén, kis birtok (szőlő, gyümölcsös) van a nevükön. Nem tévedés, a gyerekek nevén, így igazán sajátjukénak érezhetik, ha dolgoznak.. Övék a munka, a feladat, s övék a tulajdon — ösztönző erőnek is jó, s a felelősségérzetet is növeli. Kapálnak, takarítják az istállót,

szedik a zöldséget, gyümölcsöt, méhészkednek — szóval dolog akad bőven.

— Jó gondolatok vannak a fejükben — jegyezte meg Ócsai László —, tervezgetnek előre is. Együtt járunk gyűlésekre, árulják a tejet, szóval ismerkednek a világ dolgaival, hogy ne legyenek elveszett emberek. Igyekszünk másokkal is elhitetni (a nyolc nevelt közül 7 cigánygyerek): nem a bőrszín, hanem a tettek alapján kell ítélkezni.

A jelek azt mutatják, az Ócsai házaspár arra törekszik, ne elszigetelten éljenek neveltjeik, hanem érezzék azt: egy nagyobb közösségnek is tagjai, hasznos emberek. Akik dolgoznak a ház körül, a földeken, a jószágokkal — eközben tanulnak sokfélét a gazdálkodás rejtelmeiből. Minél több dolgot megtanulnak — fejtette ki Erzsébet asszony — annál kevésbé ijednek meg, ha dolgozni kell, esetleg szakmát váltani.

Aztán inkább abbahagyva, mint befejezve beszélgetésünket, a házigazda öreg Wartburgjával átmentünk arra a helyre, ahol az istálló van. Egy kis gazdaság 3 lóval (de lesz újabb kiscsikó), 9 tehénnel, fél tucatnyi borjúval (ebből öt bika). S a tehenek nagy része elleni fog... De hogy a meglepetésem fokozódjon: még két

kecske is mekegett az istálló sarkában. A kutyák pedig vigyázzák a környéket, ne járjon arra illetéktelen. Szóval, sok minden kikerül, ami a házhoz, a konyhához kell. Hisz tejből van bőven eladásra is, a méhészkedés révén ott az egészséges, friss, finom méz, (kóstoltam, így tanúsíthatom: valóban az), napraforgómagból olajat üttettek, ezért olajuk is van elég, gyümölcsre, zöldségre sincs gondjuk. Munkájuk persze sok van vele, de megéri. A sajátok közül a két legnagyobb fiú szakmát tanul, Laci asztalos lesz, Árpi szobafestő, a 15 éves Karcsi gazdálkodó lett. A neveltek közül a vele egykorú Robi a gazda fő partnere, az ő feladata lett az utóbbi időben a fejés. Szeretik a jószágokat. Besegít a gazdálkodásba Zoli is, de ő jobban szeret a házi munkákban segíteni. A kisebbek még általános iskolások. Tamás hetedikes, Kriszti negyedikes, Erika, Tibi, Mariann és Rita elsősök. S hogyan jellemzi őket Erzsébet? íme:

— Laci: széles érdeklődésű, nyugodt, jószívű, példakép is a többiek előtt. Árpi nagyon temperamentumos, jól tanul, de időnként lassítani kell a rohanó tempóját. Karcsi lassúbb fajta, jól kijön a többiekkel, s nagyon vonzódik a hagyományokhoz viseletben, kultúrában, építészetben egyaránt.

Robi már sokkal nyugodtabb, mint volt, szívós, dolgos, kitartó, irányítani is szeret, jószívű. Zolinak erős a szépérzéke, jól forog az esze, az érdekes, változatos munka vonzza. Tamás talán a leglassúbb mind közül, érzékeny, érzelmes lélek, megcsinál mindent, de a tempó... Kriszti maga a tűz, főleg az iskolában. Jó eszű, de úgy tesz, mintha mindent ő tudna jobban. Ha feladatot kap, akkor kevesebb az elevenségéből adódó gond. Erika csendes, szeret segíteni, örömet szerezni, amolyan háziasszony típus. Erős érzelmi élete időnként gondot jelent. Tibi, a többiek kedvence, vidám gyerek. Babráló-büty- kölő-szerelő típus. Mariann is jó eszű, nagy az önbizalma, s bár néha „lusti”, szépen dolgozik. Rita beszédes, okos és álmodozó, titkárnő típus, hóna alatt táskával közlekedik többnyire.

A látogatás tapasztalatai, s az a tény, hogy díjazottak lettek a Család Alapítvány Élő Nemzeti Kincs pályázatán (Nagy István nyugdíjas igazgató ajánlásával) azt bizonyítják számomra: így is lehet, s talán érdemes is élni. Sok szeretettel nevelve gyermekeket, akiket a szüleik eldobtak. S ennek ellenére megtudhatják az Ócsaiékhoz hasonlóak révén: milyen érzés is szerető családban élni.