Kelet-Magyarország, 1993. január (53. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-11 / 8. szám
14 Kelet-Magyarország CSUPA ERDEKES 1993. január 11., hétfő Két agy házassága Anne Moir-David Jessel: Agyszex (5.) .Amit minden férfi és nő tud a két nem különbségéről, csak nem merte hangoztatni” — írta az angol szerzőpáros nagysikerű könyve elejére. Ok tehát kimondják a titkos gondolatokat. Vitray Tamásné fordításában a Gondolat Kiadó publikálja a magyar kötetet, amelyből részleteket közlünk. A házasság kitűnő intézmény, de ki szeret intézményben élni? — teszi föl a kérdést a régi vicc. A helyzet az, hogy a legtöbben mégiscsak szeretjük ezt az intézményt. Igaz, hogy ma sokkal több a válás, mint valaha — főként a mai törvénykezés és a nők fokozódó anyagi függetlensége miatt —, a nyugati világban az emberek 93 százaléka mégis belevág a dologba, és többkevesebb optimizmussal „örök hűséget esküszik” a szeretett „idegennek”. Az „örök hűség” az esetek 75 százalékában tartósnak is bizonyul, de ha a házasság zátonyra fut, a kárvallottak legtöbbje, fittyet hányva kellemetlen tapasztalataira, töretlen reménységgel újra csak „igába hajtja a fejét”. Az eddig tárgyaltakból már tudjuk, hogy mi mozgat bennünket, és mitől „ketyegünk” más-más ritmusra. Ám ez még önmagában nem elég ahhoz, hogy forradalmasíthassuk a házasság bonyolult intézményét — nem tudunk új, mindentudó iránytűt adni a házastársak kezébe. A magunk részéről azonban meg vagyunk győződve róla, hogy a házasságban, e nagyon fontos kapcsolatban, a feszültségek zöme egy tévhitből ered, nevezetesen, hogy a férfi és a nő „ugyanarra a srófra jár”. A valóság azonban rendre rácáfol e téveszmére, mire mi elkeseredünk, feldühödünk, és elkezdjük vádolni egymást. Rögtön könnyebb volna a dolgunk, ha belátnánk, hogy a férfi és a nő igencsak különbözik egymástól. A végén még boldogabbak is lehetnénk egy kicsivel. Ha jobban utánagondolunk, semmi nem bizonyítja, hogy a feminista tanok, és a nemek különbözőségének tagadása egy jottányival is előbbre vitte a házasság intézményét akár a nő, akár a férfi szempontjából. Ha a két nem képviselői belátják, hogy különböznek egymástól, hamarabb eljutnak a fegyver- szünethez a nemek közötti csatározásban, mint ha naiv boldogságban, fennen hirdetik, hogy „hál’ istennek”, semmi különbség nincs közöttük. A gond részben abból fakad, hogy a történelemben most először lányok és fiúk lényegében azonos oktatásban részesülnek. Az iskolai tanterv azt a felfogást tükrözi, és a fiatalokban azt a hiedelmet kelti, hogy mindannyian egyformák. Nem csoda hát, ha a házasságban jókora megrázkódtatások érik őket. „Nem úgy neveljük a fiatalokat, hogy alkalmassá váljanak a házasságra. Nagyon nehezen látjuk be, hogy a férfiak és a nők igencsak eltérő elvárásokkal, képességekkel és érzelmi háttérrel lépnek be a házasságba” — állapítja meg egy témával foglalkozó tanulmány. A házasság intézményébe a nő emocionális érzékenysége, a kölcsönös függés iránti hajlandóságot, a megértés iránti sóvárgást és az elsősorban meghittségen alapuló nemi kapcsolat utáni vágyat viszi magával. És mi a helyzet a férfival? Képes ugyan fontosnak tekinteni az érzelmeket, de e téren természeténél fogva kevesebbel is beéri. Függetlenebb lény, és a házastársi „szerződésben” jórészt azt tekinti feladatának, hogy gondoskodjék a nő anyagi biztonságáról. Azt akarja, hogy „jó legyen a szexuális életük”, s gyarapodjék a kis család, amelynek ő a feje, miközben felesége a biztos hátteret nyújtja. A férfi talán nincs is tudatában, hogy a nőnél élettani berendezkedése folytán jelentkeznek a megmagyarázhatatlan, érthetetlen hangulati változások. A nő viszont nem fogja fel, hogy a férfi alkatából adódóan könnyebben gurul méregbe, és hamarabb érik frusztrációk. Nem csoda hát, ha törnek a tányérok — és ez még a jobbik eset... Általában a férfiakat szokás mindezért hibáztatni. Shere Hite 4500 amerikai nő megkérdezése után a következőket mondja: „A gond nem velünk, nőkkel van, hanem azzal, ahogy a férfiak viselkednek velünk.” A megkérdezettek 95 százaléka „emocionális és pszichés megpróbáltatásokról” beszélt, 98 százalékuk elégedetlen volt, mert kevesellte partnerével a „bensőséges beszélgetéseket”, 78 százalékuk megkérdőjelezte, hogy érdemes-e olyan sok energiát beleadni szerelmi kapcsolatába, 87 százalékuk pedig beismerte, hogy érzelmileg legközelebb egy másik nő áll hozzá. Vizsgálati módszere miatt sokan kétségbe vonták Hite tanulmányának érvényét és tárgyilagosságát. A levont következtetések azonban véleményünk szerint egyáltalán nem meglepők. Legfeljebb azon csodálkozhatunk el, hogy minek világgá kürtölni valamit, ami biológiai értelemben magától értetődik. A férfi és a nő közötti kommunikációs gát ugyanis az élet egyik alapvető velejárója. Mindabból, amit korábban elmondtunk, egyenesen következik: a nőt bosszantja, hogy a férfi képtelen a kommunikációra — pedig a férfi agya egyszerűen nem „erre van berendezve”. A magunk részéről természetesnek véljük, hogy a legtöbb nőnek egy másik nő a legközelebbi barátja, hiszen a nők biológiai okokból igen magasra értékelik az emberi kapcsolatokat, és tudjuk, hogy „hasonló a hasonlónak örvend”. Azon a gyakori panaszon sem csodálkozhatunk, hogy a férfi „akarja vinni a prímet” a kapcsolatban, hiszen már tudjuk, hogy a férfinek a saját szerepe a fontos, a nőnek viszont az, ha „adhat”. A férfitermészet ellen ágálni épp annyira hiábavaló, mint a rossz idő miatt háborogni. Okosabb, ha esőkabátot veszünk, amikor beborul. Némelyik nő planétánk tökéletes társadalmi és szexuális átformálásában látja az egyedüli megváltást. Sőt a legszélsőségesebbek szerint már megvannak az eszközeink ahhoz is, hogy mindenféle biológiai különbséget elmossunk a két nem között. A menstruáció kiiktatásával, a lombikbébik intézményes előállításával, a mesterséges megtermékenyítéssel fölöslegessé tehetjük a terhességet, a nemi életet és a házasság intézményét — sőt magukat a férfiakat is, csak egy kis ménest kell tartanunk „pedigrés spermahordozók- ból”... bár a mélyhűtés révén ezt is elkerülhetjük. Ez pompás is volna, ha a két nem közötti biológiai különbségeket pusztán arra szűkítjük, hogy a nők teherbe tudnak esni, és képesek a tejelválasztásra, a férfiak azonban nem. Ám most már bizonyosan tudjuk, hogy a különbségek ennél sokkal mélyebbek: magában az agyban, annak szerkezetében, hajlamaiban és stratégiáiban gyökereznek. E különbségekből fakadnak reményeink, törekvéseink, készségeink és képességeink, amelyek lényünk leglényegét képezik. Ha a nemek közötti különbségeket pusztán a szaporodás témakörére szűkítjük, nemcsak tudományos igazságokat vonunk kétségbe, de megkérdőjelezzük emberi — férfi vagy női — mivoltunk alapjait. Az a baj, hogy a játékszabályokat a nemek egyöntetűségének apostolai állítják fel: ők alkotják a törvényeket, és ők tiltják be a szexista könyveket, abban a hiábavaló igyekezetükben, hogy eltereljék a gyermekek figyelmét a természet adta nemi jellemvonásaikról. A parancsuralmi rendszerek arról álmodnak, hogy milyen szép lenne, ha minden állampolgár üres aggyal születne, amelybe aztán a társadalom beírhatja összes utasítását. Ha már egyszer biológiai adottságaink folytán olyanok lettünk, amilyenek, vajon nem ugyanolyan hiábavaló és gonosz törekvés-e kiradírozni a nemek közötti különbségeket, mint létrehozni a „felsőbbrendű fajt”? A semleges nem hirdetői által hangoztatott elméletekben és törekvésekben az ember egyfajta szexuál- fasizmus jeges fuvallatát érzi. A házasság kapcsán ezerszám írtak könyveket, hoztak törvényeket is folytattak kutatásokat úgy, hogy közben — valamiféle szégyenlősségből — tudomást sem vettek a nemek közötti biológiai különbségekről. Dr. Alice Rossi amerikai kutató egyike azon kevés szociológusnak, aki belátja, hogy a társadalmat biológiai mozgatórugók vezérlik, és vizsgálataiban igyekszik is mindezt figyelembe venni. Figyelmezteti szociológustársait: ha megfeledkeznek erről, „kutatásaikban végzetesen el- i siklanak a biológiai tudományok és az idegrendszer-ku- i tatás által egyre inkább bi- ) zonyított ivari kétalakúság > ténye felett”. A probléma abból fakad, hogy egyesek összetévesztik a j, szexualitást az egyenjogúság- t gal. Mint Alice Rossi írja, a nemiség esetében „a különbségek megléte biológiai tény, az egyenjogúság viszont poli- ' tikai, etikai és szociológiai kategória”. Egy emberöltővel ezelőtt a nőket még nem zavarták meg ezek az eszmék. A nő mindinkább vállalni kezdte nemiségét, ám ami az egyenjogúságot illeti, jól tudta, hogy az „erő” sokféle formát ölthet. A férfi számára az erő egyet jelent a dominanciával és agresszivitással — íme a rang „férfi definíciója”, amelyet a nőmozgalmak oly sok vezérharcosa tett kritikátlanul magáévá. A nő számára viszont , mindez valami finomabb erőt jelent, amely kapcsolatokat teremt, családokat tart össze és társadalmakat épít fel. Az a nő, aki megérti ezt, és nem becsüli le nemének ezt az alapvető, becses és végtelenül hasznos képességét, ritkábban háborog a nők helyzete miatt. Persze, nem arról van szó, hogy fejet hajt a női nemmel szemben otthon és a munkahelyén gyakorta tapasztalt előítéletek előtt — erre később részletesebben is kitérünk —, csak egyszerűen tudja: birtokában van olyan erősségeknek, amelyek a férfinemnek 1 nem adattak meg. A magasban HaRASZTOS! Pál FELVétÉlS
