Kelet-Magyarország, 1993. január (53. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-11 / 8. szám

12 Kelet-Magyarország

A BBC új „angolórája”

A Bush House, a BBC Világszolgálatának székhelye a hatvanadik évfordulót ünneplő zászlókkal

AP-felvétel

Nyíregyháza (KM) — A magyar osztály — történelmében először — főleg szórakoztató programot ajánl hallgatóinak. „Rendszeres hallgatói vannak híreinknek, aktuális műsorainknak, tudósítóink jelentéseinek a világ minden tájáról, és a magyarországi fejleményeket vizsgáló pártatlan elemzéseinknek — mondja Szente Péter, a BBC magyar osztályának vezetője. — Ezeket éjjel 11-kor a Kossuth URH-sávján is közvetítik. Most egy ennél szélesebb közönséghez fordulunk, amelyet a kultúra és az angliai mindennapi élet érdekel.

Az „angolóra” január 3-ától kezdve minden vasárnap délután 3 és 4 között a Kossuth rádió ultrarövidhullám sávján hallható, valamint a BBC saját rövidhullámú adóin, amelyek a 9915, 11805 és 15430 kHz sugároznak, a 31,25 és 19 méteres sávon.

A BBC Világszolgálata december 19-én ünnepelte fennállásának hatvanadik évfordulóját, 38 nyelven — közte angolul és magyarul — közvetít híreket, hírmagyarázatokat, vita- és szórakoztató műsorokat. A világ számos országában — így Magyarországon is egyes adásokat helyi adók is átvesznek jó vételi minőséget biztosító ultrarövid hullámon.

Környezetvédelem az iskolában

Nyíregyháza (KM) — A környezetvédelmi szemlélet kialakításában, a környezettudatos magatartás meghonosításában, elterjesztésében alapvető szerepe van az oktatásnak.

Valamennyi iskolatípusnál — az óvodától a felnőttoktatásig — program szükséges az ismeretek megszerzésére, a környezetvédelmi nevelésre.

Ebben kíván az oktatási intézmények részére segítséget nyújtani a Felső-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség. Szabolcs-Szatmár-Bereg

megye bármely oktatási intézményének a kérésére a felügyelőség munkatársai rendelkezésre állnak abban, hogy az intézmény által megfelelőnek tartott óra és óraszám keretében bemutassák a terület környezetvédelmi, ökológiai problémáit, a környezeti elemek minőségét.

A környezetvédelmi felügyelőség várja az intézmények jelzését, hogy az 1992/93-as tanév 2. félévében mikor kívánják igénybe venni közreműködésüket.

Indulatok

Balázs Attila felvétele

Tűz és zománc Nyírbátorban

Teremtő képzelet nélkül felesleges lenne

Nyírbátor (A. M.) — Ha Nyírbátorban, az Alkotóházban ez év nyarán az I. Országos Zománcművészeti Alkotótelepen megfordult valaki — legyen az értő vagy csak jó szándékú érdeklődő —, nem mehetett el onnan úgy ahogy bejött. „Megérintetett”. Meg kellett érezni, hogy itt mindenki, aki nem alkotó, teljesen felesleges, hogy a kemencénél téblábolni illetlenség és veszélyes, hogy a figyelmet elfordítani az elemekről — a tűzről, vízről, fémről és anyagról — nem szabad. A jó szándékú látogató megérezte, hogy a hely szellemisége, a résztvevők tudásvágya, alkotói kedve, teremtő képzelete nem tűr meg kívülállót.

Ez a hangulat, ez az élmény előzte meg azt a színvonalas kiállítást, amelyet részben ennek a telepnek a munkáiból, részben a Nyírbátori Stúdió felnőtt tagjainak a műveiből rendeztek a Báthory István Múzeumban (tavaly november

6-ától január 16-áig). A kiállításon 25 alkotó 276 munkája látható.

Műtárgyakat kiállításon látni mindig más élmény, mint végigélni á vajúdás óráit és a születés pillanatát. Tudni a műtárgyak „mögöttesét”, tudni, hogy a művészeti-esztétikai nevelés nem „magától” működik, tudni, hogy a tudatos nevelői ráhatás és pontos technikai ismeretek eredményeként jöttek létre az alkotások — amelyek a kiállítást rendezők szándéka szerint új értelmet nyernek immár a falakon.

Mi hiszünk — és ezen a kiállításon hinnünk kellett—a közös alkotás összehangoló, emberi kapcsolatokat formáló és sok esetben meghatározó erejében, ez a közösségformálás Makrai Zsuzsa következetes akaratából, határozott pedagógiai szándékából táplálkozott.

Ez akkor is igaz, ha tudjuk,

hogy a résztvevők kreativitása, teremtő képzelete nélkül mindez eredménytelen, felesleges erőfeszítés maradt volna.

A kiállító művészek élethelyzetből, szociológiai környezetből és különböző előképzettség után kerültek ide. Vannak rajztanárok és még inkább civil foglalkozásúak közöttük.

Van, aki húsz éve jár ide, és van, aki először lehetett itt. Ezért volt meglepő és megnyerő az alkotótelepen először résztvevő Sárközi Agnes elsődlegesen sziluetthatásra törekvő figuráival, amelyek mindig figurálisak, csakúgy mint a telepen most debütáló,

Tabi József munkái

grafikusként jól ismert Szántó Melánia ugyancsak figurális munkáit együtt látni.

Mindkettőjük mögött gyermekszakkör van, egyikük Szi- getszentmiklóson, másikuk Budapesten vezet képzőművészeti kört.

„Régi” zománcosként, de Nyírbátorban szintén először szerepelt Bánhegyiné Kátai Ildikó. Témaválasztása, archaikus festői világa egészen biztos, hogy a látogatók egyik kedvence lesz. Bessenyei Valéria színvilága, mozgalmas formavilága, technikai gazdagsága sem újkeletű — mindketten fiatalok a maguk huszonöt évével. Dudics Mónika halacskái is fiatalos tisztaságról beszélnek.

Rohály Mária munkái formarendszerükben és zártságukban jelentettek számomra élményt. Makrai Zsuzsa újtes- tamentumi motívumaival szerepelt, útszéli Pléhkrisztus mintájára készített lángoló, lobogó sorozatán Krisztus nemcsak megfeszíttetni, de repülni is látszik — és így hordozza magában nemcsak a megváltás, de a feltámadás ígéretét is.

Tabi Józsefné gyönyörűen festett, ugyanakkor átírt virágkompozíciói gazdag érzelmi töltésű mondanivalót hordoznak.

A kiállításon minden alkotó megérdemelte, hogy róla külön szóljunk, valamennyiük érdeme, hogy a színek, foltok és vonalak képekké, művekké transzformálódtak.

Érdemük, hogy nem nyomorították meg a zománc fényét és lángolását, túlpolírozott fakeretekkel — egyszerű, sima fa szolgálta a célt: megmutatni a zománc dekoratív, elegáns kifejező erejét.

A Nyírbátori Alkotóház és a Magyar Művelődési Intézet Kortársművészetek Osztálya közös vállalkozásának eredménye volt ez a kiállítás, melyről álljon itt végezetül a zsűri jegyzőkönyvből az utolsó néhány mondat, igazolva, hogy a több mint húszéves alkotóközösségi múlt magában hordozza a jövőt is:

„A zsűri véleménye szerint az alkotócsoport tagjai elmélyült és komoly munkával az elmúlt évek során jelentős fejlődést értek el. Munkáikban nem csupán technikailag lettek érettebbek és változatosabbak, hanem formai kompozí- ciós és színbeli problémákat is

Elek Emil felvétele

eredményesen oldanak meg. Az anyag sokszínű, egyéni karaktereket mutat, kiknek további munkája ígéretes. Fejlődésüket segíti Morelli Edit festőművész, művészeti vezető munkája, aki szakértelemmel és odaadó figyelemmel segíti őket évek óta.”

Az alkotótelep a közművelődési pályázat és a nyírbátori polgármesteri hivatal támogatásával működött, melyért a résztvevők köszöne- tüket fejezik ki.--------------Krími M

int minden reggel, Gorsky a parkba indult kocogni. A sarkon két dulakodó alakra lett figyelmes. Egy férfi és egy nő verekedett. A nő sikolya ijesztő volt.

— Segítség!

Látta, amint a kétségbeesett asszonyt a fickó a bokrok felé rángatta.

— Hé, hagyja abba azonnal!

A férfi megdermedt, aztán gyorsan elfutott.

Gorsky lihegve hajolt a földön heverő nő fölé.

— Megsérült?

— Nem — válaszolt az könnyesen, majd elkezdte a blúzát rendezni. Sápadt volt, egyéb baja nem látszott.

— Itt lakom a közelben, jöjjön, igyon meg egy kávét, aztán elkísérem a rendőrségre.

A konyhába kalauzolta vendégét és kávét főzött.

— Szép a lakása — mondta a fiatal nő, amikor elébe tette a kávét.

— A férfi mosolygott, aztán javasolta, hogy menjenek a rendőrségre. Ekkor csengettek.

— Hát ez meg ki lehet? — lepődött meg a ház ura, aztán a vendéghez fordult magabiztosan. — Jöjjön, mutatok valamit.

A nő követte. Gorsky a bejáratfeletti képernyőre mutatott.

— Aki itt csenget, a video felveszi. Én nem kockáztatok, biztosítottam a lakást. Ide senki be nem teheti a lábát nyom nélkül... Na, ez meg hogy lehet?! — Arcán a meglepetés tükröződött, amikor a jövevényt felismerte. — Nem ez az alak támadta meg magát?

— De igen, Gorsky úr — mondta a nő erélyes hangon —, és maga pedig szépen beengedi.

— Szóval maguk ketten, ott... Aztán abbahagyta, amikor meglátta, hogy a nő pisztolyt vett elő.

Gorsky kinyitotta az ajtót.

— Na, mit mondtam, ugye hogy megtette? — vigyorgott a jövevény.

— Mit akarnak? — kérdezte Gorsky ingerülten.

— A fekete Viktória királynőt— mondta a férfi határozottan.

Még csak ez kellett, villant át Gorsky agyán. Bélyeggyűjteményének legértékesebb darabját. Ilyen primitív trükköt bevenni....

— Hát bizony, jó lenne, ha az enyém lenne — mondta közömbösen.

— Na ne. Gorsky úr, én véletlenül ott voltam, amikor 3,9 millióért megvette a bélyeget. És ha kedves az élete, nem játssza a hülyét.

Gorsky agya gyorsan működött.

m — Jöjjenek — közölte elhaló hangon. És felvezette őket a dolgozószobába, majd egy fiókból kivett egy albumot, amelyben egyetlen bélyeg volt. — Tessék. És most tűnjenek el!

A fickó felvette a nagyítót az asztalról és vizsgálni kezdte a bélyeget. Aztán a nőhöz fordult.

— Másolat. Nem rossz kópia, de másolat. A pasas hülyének néz bennünket továbbra is.

Gorskynak határozottan melege volt. De arra gondolt, hogy ezt meg kellett próbálnia.

— Még egy lehetőséget adok, uram, aztán áttérek a meggyőzés egyéb formáira.

—A páncélban van.

—Akkor talán nyissa ki.

Gorsky levette a festményt a falról, beállította a szám- kombinációt és kinyitotta az ajtót. Kicsiny dobozt emelt ki, ebben volt a bélyeg. A gengszter egy pillantással látta, hogy ez az eredeti.

— Miért nem így kezdte? — kérdezte vigyorogva. — Na, tűnés — mondta a nőhöz fordulva.

— Egy pillanat. Előbb még szépen ideadja a bejárati video kazettáját is, különben este már a rendőrségen leszünk — szólt a nő.

— Természetesen — motyogta a háziúr és egy székre állva a szerkezetet kapcsolta. Kipirultan lépett le a székről. Ekkor a gengszter elkapta és a csuklójánál fogva a lépcsőkorlát felé húzta. Zsebéből bilincset húzott elő és a zárral bíbelődött.

— Gyerünk már—sürgette a nő idegesen. Megvárta, amíg ellenőrzi, hogy tartós-e a bilincs, csak aztán nyitotta ki az ajtót, a társa felé fordulva.

És akkor váratlan fordulat történt. Kívülről két férfi vetette magát rájuk, és még mielőtt felocsúdhattak volna, már a földön feküdtek.

—Minden rendben, Gorsky úr? — kérdezte az egyik. Gorsky megkönnyebbülten bólintott. És arra gondolt, hogy nem volt rossz beruházás olyan berendezést vennie, amely a páncélszekrény kinyitásakor lámpával riasztja a magánrendőrséget.

KULTÚRA 1993. január II., hétfő

F. Slatker

Fekete Viktoria