Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-05 / 287. szám
r 1992. december 5., szombat HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 A közelgő tél sátrai Balázs Attila felvétele Kívánatos, csak beteg Húsbarnulás károsítja a tárolókban lévő almát Vaja-Nyíregyháza (KM - MCS) — Budapesten 15 forintért reklámáron kínálják az almát, amelynek túlnyomó része ehetetlen, málik szét a vevő kezében. A kereskedők és az almasűrítő-üze- mek is egyre többet panaszkodnak a minőségre. Információnk szerint Csehszlovákiából már visszaküldték almaszállítmányt és a volt Szovjetunióba irányuló export is egyre nehézkesebb a minőségromlás miatt. Ennek jártunk utána. Korán és későn Szakemberek szerint a rendkívüli nyári forróság és az aszály miatt augusztus végén, szeptember elején mindössze 40-50 milliméteresek voltak az almák, a színérettségük sem volt megfelelő. A téeszek és az egyéni gazdák az eladási bizonytalanság, a göngyöleghiány, valamint amiatt hogy érjen, nőjön még az alma, vártak a szedéssel. A szeptemberi esőzések okozták a legnagyobb kárt, a fán maradt gyümölcs megduzzadt, érett, piros lett, viszont az almában a sav- és a cukortartalom-arány felbomlott az utóbbi javára. Kívülről nem látszik semmi, hogy bármilyen minőségromlás érte volna az almát, csak akkor ha megtapintjuk és kettévágjuk. A héj alatt kezdődik a húsbarnulás, ami miatt étkezésre teljesen alkalmatlan. Vasárnap Vaján a Vajafrukt Kft.- nél a nagy halomból találomra kiválasztott és megvizsgált 2168 almából 1802 egészséges volt, viszont 366 belseje 20-40 százalékban már megbámult. A legnagyobb veszteség a betárolt almánál jelentkezik. Nemcsak a vajai, hanem a többi sűrítőüzemnek is folyamatosan, nagy tételben ajánlanak fel betárolt almát félve a nagyobb minőség- romlástól. Az árakat figyelembe véve a sűrítőüzemek 10 forintért veszik át a korábban étkezésre szánt almát, amelyet fogyasztásra már nehezen lehetne eladni. Becsült érték szerint kb. 3 ezer vagon almát tároltak be a hűtőkbe átlagban 12 forintos kilogrammonkénti árért. A hűtési valamint a betárolás és a kitárolás költsége két hónap alatt kb. 3 forinttal növeli meg az alma kilogrammonkénti árát, így ha 15 forintért adnák el az is csak önköltségi ár, ezen nincs haszon. Viszont a minőségromlás miatt gyorsan túl kell adni a betárolt tételen, mert ha a hűtőkből kihozzák az október végén szedett jonatánalmát két-három nap múlva már sűrítménynek is alig lehet feldolgozni. Óvatossággal — December 6-áig tart a kedvezményes léalmaátvétel — nyilatkozta György Szabó, a Vajafrukt Kft. ügyvezető igazgatója —, hiszen addig térít vissza valamennyit az árból az FM. Utána vagy lezuhan 8 forintra a léalma ára, vagy leállunk az átvétellel. Akkora a minőségromlás, hogy ha ezt az almát dolgozzuk fel, akkor elképzelhető, hogy mérgező anyag kerül a sűrítménybe. A környéken 4 ezer családnak adunk bevételi forrást, akik 70-150 ezer forint jövedelemhez jutnak az almaátvétel után. Ha a sűrítőüzemek a gyenge minőség és a rendkívül magas felvásárlási ár miatt csődbe mennek, akkor az alma jövője a megyében egyenlő lesz a paradicsoméval... Nincs hosszabbítás Hasonló véleményt hallottunk egy másik sűrítőüzemben is, amelynek igazgatója elmondta, óriási nyomás nehezedik az FM-re, hogy a december 6-ai dátumot legalább év végéig kitolja. Kedden Ras- kó Györgyöt, az FM államtitkárát kérdeztük a hosszabbításról, aki elmondta: a kedvezmény december 10-éig tart, a dátumot nem hosszabbítják meg. Pedig étkezésre egyre nehezebb eladni az almát, a keleti piacról is többször visz- szadobják a szállítmányt, szinte egyedüli hasznosítási lehetőség a sűrítmény marad. Ráadásul az exportszállításoknál arra is kell gondolni, jövőre is el akarjuk adni az almát, a gyenge minőségűt pedig csak egyszer lehet rásózni a vevőre. Még ha az szép is, de belül beteg... __________Tárca _ t~i n már nagyon jól tudom, Hí mit hoz ma nékem a Télapó. Semmit. De abból aztán annyit, hogy bele se igen fog férni a legkitaposottabb cipőmbe. Azért várom nagyon, mint máskor. Éjféltájt bele- hallgatózok a kinti nagy sötétségbe s próbálom kiszűrni, mint zörög odakint a lépcsőházban, bolyong a kukák közt, settenkedik. Van hogy egészen nagy zajt képes csapni, felesik, azután meg magában káromkodik nagyokat. Mert bizony az én Mikulásom hús-vér fickó a javából, nem holmi csokiemberke! Idén biztosan még elnyűttebb lesz a gúnya rajta, mint tavaly ilyentájt. Gondolom megviselt öregember lett belőle, mióta nem láttam. Arcán is fordult még pár barázdányit az időeke, s összecsomósodott ősz szakálla is egészen elterebélyesedett mellén. Egy szó mint száz, sokat változhatott, mióta tart ez a rendszerváltás, vagy mi! Külsőségekre persze ő nem adott soha. Karton szánkója elé talán ha kóbor macskákat, madzagvégről leoldódott korcsokat foghatna, ha magát etetni se lenne épp eléggé körmönfont talány. Van hogy találomra megszólít csinos lánykákat az utcán, s egy, még régről szeme sarkán felejtődött cinkos kacsintással, az idő járása felől puhatolózik. Az ő műszere ugyanis csak ehetnéket jelez... Bár fogalmam sincs, mi dolga pont neki az időtlen idővel — minek mérnie mennyi telt el, s mennyi van még vissza — úgyis annyinak van birtokában belőle, hogy azt se tudja mit kezdjen vele. Ha lenne olyan hülye, aki ilyen értelmetlen holmival kereskedne. bizony ám bizományba — vagy csak egy snassz snap- szért -— is elvihetné tőle akár az egész telet. Szórná marokkal a perceket és délutánokat a rászorulók közé. Régebben gyakran összefutottunk. Kis batyuját erre, görbebotját amarra hányavetve, széles mozdulatokkal jártkelt. Mindenütt ott volt, de sehol — akár egy gazdátlan árnyék. Az is lehet csak képzeletemben él. A ránehezedő mindennapok iszonyú terhe alatt meghajlott hátával legalább két-háromszáz évesnek néz ki. Akár a hivatásos, igazi Mikulások. De puttonyt cipelni hétrét eszébe nem jutna már! Azt a kevéskét, amit előkutat a város szemetéből inkább csak zsebei valamelyikének mélyére süllyeszti. Mert — mivel rétegesen öltözködik egész évben — zseb az van rajta mindig számlálhatatlanul sok. Ha mindegyiknek végigkotorászná az alját, akadna keze ügyébe tán még múlt heti kenyérvég, félig elszívott cigaretta is. Felérnek azok mindennel, ahol szorít a szükség! Ha pedig megadatik, hogy magába önthet valami ártó levet, részeg gémberedettség- ben nyúlik el, ahol épp letaglózza a mámor. A múltkor, mikor majdnem felestem elterült mivoltában, rajtakaptam, ahogy mosolyog álmában. Közben nyála csordult a csupasz aszfaltra — gondolom valami régen sült csirkecombról vizionált. Am amikor felébred másnap, minden onnan folytatódik, ahol talán véget sem ért. Mert az ezzel a mi fene életünkkel a legesleg- nagyobb baj, hogy így vagy úgy de minden egyes percét le kell élni. S közben rá-rácso- dálkozni, hogy már megint ott bolyong a kapuk előtt, a kertek alatt, a kukák között a vén bolond Mikulás. Técsi Zoltán Az én Mikulásom Gyermekek jogai Szőke Judit 5 zemükre vetjük a pártoknak a be> nem tartott ígéreteiket. Érdekes módon 1990-ben csak egy-két politikai szervezet jutott el például a gyermekeket érintő kérdésekig. De azok a „majd mi...” kezdetű kötelezettségek a többivel együtt a feledés homályába merültek. Nyilván azért, mert egyrészt a gyerekek nem voltak potenciális választók, másrészt, mert a gazdaságba erősen beágyazódik a családok sorsának alakulása. Méghozzá ahogy az idő halad, úgy romlanak azok az élet- és nevelési feltételek, melyek a gyermekek egészséges fizikai és szellemi fejlődését biztosíthatnák. A születőfélben lévő első gyermek- és ifjúságvédelmi törvény — amely máris a szakmai kritikák kereszttüzében áll — egyetlen változatában sem esik szó a gyermekek jogairól. Pedig hazánk is csatlakozott az ENSZ gyermeki jogok nyilatkozatához, sőt cifra nevű szervezetet is kapott a konvenció magyar jogrendbe illesztése. A miniszterelnöki hivatal ifjúságpolitikai koordinációs titkársága létrehozott egy 40 tagú Deregulációs és Ko- difikációs Bizottságot, melynek az az igazán nem hálás feladata, hogy — áttekintve a teljes magyar jogrendszert — megpróbálja elérni jogszabály-módosítások révén a nemzetközi deklaráció előírásainak érvényesítését. Mert joga van a gyermeknek a családjában nevelkedni, joga van a szülőhöz, a megfelelő életmódhoz. Öröm, hogy újjáalakult a gyermek- barát mozgalom is, de sem ez, sem akármilyen zseniális ' törvény, úgy vélem, nem lesz képes kompenzálni a naponta ható károkat, a társadalomnak a gyerekekre közvetlenül vagy közvetve ható válságjelenségeit. Azt viszont tudom, „hogy gyermek, nagyon kell szeretni téged, mert végtelen a gyengeséged". Csak ez sajnos, ma kevés. A megyében már hórom képviselete van az N-N biztosítónak. A lakosság igényei szerint szélesítik szolgáltatásaik körét, mely nagyobb létszámú szakembergárdát követel. Ennek érdekében szervezett tanfolyamot a nyírbátori képviselet Balázs Attila felvétele Kommentár Segélybomba \jem volt valami felemelő 1V érzés azt a rádióriportot hallgatni, amelyet a napokban sugároztak megyénk egyik községéből, bizonyos élelmiszersegély-csomagok szétosztása nyomán történtekről. Berkeszen ugyanis—a riportban megszólaltadnak szavaiból ez derült ki — békétlenséget, sőt egyesekben furcsa indulatot váltott ki a százharminc, rizsét, olajat és egyéb alapvető élelmiszereket tartalmazó segélycsomagnak a kiosztása. „Maradjon is bennük örökre az ingyen ennivaló" — szórják ehhez hasonló átkaikat a segélyezettekre a magukat rászorultabbnak érző kívülrekedtek. „ Van-e valaki, aki nálam jobban megérdemelte volna a segélyt?” — méltatlankodik a magát a „falu legnagyobb mű- töttjének” nevező férfi, aki mint mondja, szívoperáción esett át, ráadásul a fia is Nézőpont balesetet szenvedett nemrég. Am az egyik vélemény mindegyiken túltett. „Nem kell ide semmiféle segély. Ha nem jut mindenkinek, hát senki ne kapjon!" — mondta ki a megdöbbentő szavakat az egyik megszólaló. Hát itt tartunk!? Eszerint mégis-igaz lenne az a mendemonda, ami a magyarok legendás egyet nem értéséről, irigységéről szól? Valóban jól jellemezné ezt a népet a vicc, miszerint a magyar gazda — ellentétben más nációbeli sorstársaival — nem magának kíván az elpusztult tehenéért cserében egy másikat, hanem azt kéri a csodatévőtől, hogy dögöljön meg a szomszédé is? Meg kell tanulnunk elviselni a korábban sokat szidott egyenlősdi megszűntét. Elfogadni a nem egyszer kényszer diktálta különbség- tételt. Mert egyre több az eszkimó, és változatlanul kevés a fóka. Galambos Béla
