Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-01 / 283. szám
6 Kelet-Magyarország CSALÁD OTTHON 1992. december 1., kedd Szép lányok kabatban Szép, színes, divatos női kabátokat készítenek exportra és belföldi értékesítésre a Nyíregyházi Divat Ruházati Vállalatnál Elek Emil felvételei Panellakás átszabva Megjelent AZ OTTHON novemberi száma Nyíregyháza — (KM) Néhány igazi szenzációval szolgál Az év otthona AZ OTT- HON-ban pályázat. Elkészültekor, a hetvenes évek elején, szinte páratlan építészeti megoldásokkal, például a ház falát kívülről körülvevő üvegfallal kísérletezett a tervező-tulajdonos, akinek „vizsgamunkáját” Üvegfal mögött címmel mutatja be a lap. Egészen más szempontból különleges és szó szerint példamutató az a lakótelepi lakás, amelyet a háziak szinte kedvükre átszabtak, ugyanis minden zug díszítése, bútor elkészítése leleményüket, kitartásukat dicséri. A lakásbemutatások között szerepel még csodálatos panorámájú budai tetőtér, finom eleganciával berendezett művészotthon és ötletes belső- építészeti kialakítású pécsi lakás. A kedvtelésből kertészke- dők a krizantémokkal ismerkedhetnek meg, a telektulajdonosok pedig hasznos felvilágosításokhoz juthatnak kertjük talajáról. Egy, a családiházépítkezéseken még kevéssé ismert eljárást, a szeglemezes tartók alkalmazását mutatja be a Szeget szeggel című írás, és úgyszintén az építkezőknek nyújt segítséget az építész szakíró Házak lejtős terepen cikke is. A milánói bútorkiállítás néhány szellemes kisbútora nemcsak a szakemberek érdeklődésére számíthat, hanem jól hasznosítható ötleteket ad a barkácsolóknak is. A lakásművészet nagy korszakai közül a preraffaeliták tevékenysége ‘kerül sorra, ízletes gyökereket, zellert, céklát tálal a biorovat. Néhány hasznos tippet mutat be a lakberendező az étkező célszerű berendezéséhez. A lap olvasóinak tájékozódását könnyíti a Miniteszt rovat, amelyben a porszívókat értékelik, és ehhez kapcsolódik Versenyen kívül címmel beszámoló egy különleges termék különleges bemutatójáról. AZ OTTHON házigazdája novemberben a Benkő család. Nagyothallók védelmében Fémet mértékkel, textilt óvatosan Nyíregyháza (KM - Kovács Éva) — A hét végén véget ért az a vándorgyűlés, amelyet a Magyar Fül-Orr-Gé- ge Társaság audiológiai szekciójának tagjai Nyíregyházán, az egészségügyi szakközépiskolában tartottak. A szekció soros elnökét, dr. Bauer Miklóst, a pécsi egyetem profesz- szorát arra kértük, értékelje a tanácskozást, s mondja el, valójában miért is van efféle rendezvényekre szükség. — Ilyen kérdésekre azt szokás válaszolni, hogy a tudomány, a szakmai ismeretek felfrissítése végett. Én azonban mindig hozzáteszem, hogy legalább ilyen fontosak azok a személyes találkozások, amelyekre ezeken a rendezvényeken lehetőség nyílik. Olyan információkat cserélhetünk ki a kollégákkal, amelyek még nem publikálhatók, kezdeti eredmények, de bizonyos, hogy lesz belőlük valami. Jómagam is hasonló rendezvényen tartottam életem első tudományos előadását, s így mondhatom, a szekcióülések, a rutin, a gyakorlat megszerzésének legkiválóbb lehetőségei. Utoljára hagytam, pedig nem utolsó szempont az utánpótlás kinevelésének lehetősége, hiszen az emberi élet nem végtelen, az utánunk jövőknek is nyújtanunk kell valamit. — Az audiológia a fül-orr- gégészet sajátos területe. Bizonyítja ezt, hogy a nyíregyházi vándorgyűlésen nemcsak szakorvosok, hanem gyártók is jelen voltak. — így igaz. A fül-orr- gégész szakorvosoknak a kóros állapotok gyógyítása a feladata, miközben az audioló- giának technikai és hallásjavítási területei is vannak. Ézért is voltak mérnökök, gyógypedagógusok, s nem utolsó sorban asszisztensek is Nyíregyházán jelen. Mindnyájan ugyanazon a témán dolgozunk, több szakma képviselőiként ugyanazt akarjuk. Az audiológia, mint szakma mára szerencsére rendkívül nagyot fejlődött, s ez nemcsak a gyógyítás területére, hanem a hallásjavító készülékek technikai színvonalára is igaz. — Ha már a technikai színvonal szóba került, nem téveszthetjük szem elől, hogy az egyes műszerek nemcsak modernizálódnak, hanem drágulnak is. Képesek-e a betegek megfizetni a különféle készülékeket, s kapnak-e valamiféle támogatást? — Szekciónknak feladata, hogy a süketek és nagyothallók érdekvédelmét a társadalombiztosítás előtt képviseljük. Heti étrendajánlat KEDD, ebéd: daragaluska- leves, savanyú burgonyafőzelék, vagdalt húspogácsa feltéttel. Vacsora: töltött kifli (vagdalttal), csipkebogyótea. SZERDA, ebéd: zöldborsó- leves, körömpörkölt, petrezselymes burgonya, csalamá- dé. Vacsora: Bakonyi spagetti sajttal (Knorr bakonyi mártással) CSÜTÖRTÖK, ebéd: zöldségleves, (Maggi levesporból), rakott kelkáposzta, alma. Vacsora: gánica (cinke) szaggatva, dinsztelt savanyú káposztával. PÉNTEK, ebéd: Jókai bableves, burgonyametélt (nudli mirelit). Vacsora: kelvirág. SZOMBAT, ebéd: köményleves zsemlekockával, velencei rántott sertésmáj, sült burgonya, céklasaláta. Vacsora: őszi vitaminsaláta (savanyú káposzta, sárgarépa, alma, zeller) salátaöntet. VASÁRNAP, ebéd: libahúsleves maceszgombóccal, tűzdelt libamell, burgonyapüré, kompót. Vacsora, hidegvacsora: sült libamell franciasalátával (levesben főtt zöldségből). Készítette: Németh János mesterszakács Nyíregyháza (KM - Sz. J.) — A fémek olyan fizikai tulajdonságokkal rendelkeznek, mely alapján jól megmunkálhatok. Mivel festhe- tők, krómozhatok, más anyagokkal jól társíthatok, nagyon optimális felhasználási lehetőségeket hordoznak. Önthetők, hajlíthatok, hegeszthetők, sajtolhatok, csavarozhatok, tehát szerkezeti szempontból is különféle kombinációkat lehet képezni belőlük. Kis keresztmetszettel is nagy igénybevételnek felelnek meg. Esztétikai hatásukat tekintve elegánsak, de hidegek, fémes felületkezeléssel technikainak mondható, s így kifejez egyfajta modernséget. Textillel, fával együtt használva meglepő ellentétek teremthetők. Tulajdonságaik, szinte a végtelenségig alakíthatóságuk Pillanatkép a találkozóról Kisvárda (Mónusné Dicső Zsuzsanna.) — A Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet Kisvárda és működési területén dolgozó munkatársai nem mindennapi találkozót rendeztek a közelmúltban: nevelőszülők, felnevelt, útjukra bocsátott gyermekeink és az ő gyakran visszaélésekre is módot ad, hiszen a gépszerű megjelenés akár visszájára is fordíthatja eredeti lakberendezési szándékainkat. Mérsékelt alkalmazásuk ajánlott tehát, bár kétségtelen, hogy vázként, tartó és állványszerkezetként a fémek nélkülözhetetlenek. A textil sajátos jellemzőit is érdemes figyelembe venni minden lakás berendezésénél. Melyek ezek? A vékony szálú, fényes, sima anyagok általában hideg érzetet keltenek, személytelenek. A vastagabb, érdesebb tapintásúak, rusztikus megjelenésűek erőteljes karakterűek, de melegebbek, otthonosabbak, természetesebbek. Mindkét féle anyag lehet egyszínű, egytónusú, minta nélküli. Ez utóbbi esztétikailag időtállóbb, de kényesebb, hamarabb piszkolódik és kevésbé jellegzetes. Az erős szín, a feltűnő szövés vagy jelAmatőr felvétel mosolygós, csicsergő ajkú kisgyermekei, az „unokák” ültek a megterített asztaloknál. A hosszú, fáradságos munka gyümölcsét tükrözte ez a találkozó. Boldogan, könnyes szemmel nézték az állami gondoskodás alatt álló, szintén nevelőcsaládokban nevelkedők műsorát. A műsor közben legzetes minta már „megfogja” a tekintetet. Vagy eltereli a figyelmet — szándékunk szerint. A textil széles optikai és lélektani lehetőségeket rejt magában, ezért a tetszik-nem tetszik szempontja mellett az alkalmas-nem alkalmas kérdésével is érdemes eljátszadozni a kiválasztás és vásárlás során. Az ablakon a fényáteresztő függöny legyen például olyan, mint a pára, ne takarja el a természetet, ha olyan szerencsések vagyunk a környezetet illetően, vagy a szép látványt, ami az ablakon túl van. Csak a kíváncsi tekinteteknek állja útját, ne a fénynek. A másodfüggöny, a sötétítő viszont legyen intim. A szőnyegeink mintái pedig lehetőleg ne „feleseljenek” a fotelek kárpitjával. Azaz el kell döntenünk, hogy melyik helyiségben minek szánunk főszerepet. elsőként Rozipál György, a Kisvárdai II. Rákóczi Ferenc Szakközép- és Szakmunkás- képző Iskola igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. (Ez az intézmény volt házigazdája rendezvényünknek, ahol jelenleg is 15 gyermekünk tanul.) Ezt követően Holczer Gyula, római katolikus kanonok úr méltatta a nevelőcsaládok munkáját, és a már családot alapított fiataloknak kívánt kitartást és szeretetben, békességben eltöltött életet. Végül Együd János, a GYIVI igazgatója 20 nevelőanyukának adott át munkájuk elismeréseként emléklapot, ajándékot, s közben a gyermekek virággal köszöntötték a nagymamákat. A találkozó sikeres megrendezéséhez nyújtott támogatásért köszönet illeti segítségükért Kisvárdáról a polgármesteri hivatal, a kenyérgyár, a Várda DRINK Rt., a termelő- szövetkezet, söripari vállalat, Lőriczy Gyula magánvállalkozót, az ÁFÉSZ, továbbá a dombrádi és a záhonyi termelőszövetkezet valamint a házigazda iskola konyhája dolgozóit. _ Bimbóból rózsa Vassné Figula Erika pszichológus Fiatalok gyakran kérdezik tőlem levélben és személyesen, hogy melyik életszakaszban elkezdett nemi élet az ideális. A meghatározás sajnos, nem ilyen egyszerű. Vannak fiatal szerelmespárok, akik már tizennyolc évesen alkalmasak arra, hogy intim együttléttel megerősítsék és elmélyítsék kapcsolatukat. Másoknál jobb, ha még későbbi korban sem kerül sor a nemi érintkezésre, mert pár- kapcsolatuk még nem érett kellően vagy ők maguk nem elég érettek még hozzá. Az érettség nem egy meghatározott életkortól függ, hanem személyiségünk fejlettségétől. Attól, hogy kialakult-e bennünk a felelősség- érzet a másik fél iránt, vagy milyen az életfelfogásunk, a másik emberhez való viszonyunk. A szexualitás megkezdésének fontos előfeltétele, hogy a fiatalok ne csupán kíváncsiságból keressék a nemi kapcsolatot, vagy mert attól félnek, hogy valamit elmulasztanak, vagy lemaradnak a velük egykorúak mögött. Hanem azért, mert a fokozatosan erősödő szerelmi kapcsolat mindkét félben felkeltette a vágyat a testi közelségre, s ez a kívánság az egymás iránt érzett kellő bizalommal párosul. Ennek a bizalomnak a kialakulásához azonban nem elegendő néhány hét, esetleg néhány óra, és a megérlelődését csak a tartósabb kapcsolat teszi lehetővé, amely már nehéz helyzeteket is kiállt, s mindkét fél számára biztonságot és melegséget nyújt. Azokban a kapcsolatokban, ahol az idő rövidsége miatt ezek az érzések nem alakulnak ki, s motívuma nem a szeretet, hanem a kíváncsiság, csábítás, a szexualitás mindig — főleg a lányok részéről — csalódással, gyakran csömörrel végződik. Nevelőszülők családi találkozója Szeretetben, békességben eltöltött évek