Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-23 / 302. szám
Téli népszokások Kellemes dolgokat cselekedni 12 Nyíregyháza (Dömötör Tekla könyve nyomán) — Szokásaink ismertetését a téli ünnepkörrel kezdjük. Ez a ciklus magába foglal egy sor vallásos eredetű ünnepet (karácsony, aprószentek napja, vízkereszt), melyeknek saját jellemző szokásanyaguk van. Mégis az egész ciklusnak együttes jellege főként évkezdő; sőt, már november végén, december elején — így Katalin, András, Borbála és Luca napján — is találunk olyan jósló és serkentő szokásokat, melyek az új év közeledésére figyelmeztetnek. A január elsejei évkezdés azonban hosszú történeti fejlődés eredményeként jött létre, s hazánkban is csak néhány évszázad óta kezdődik ezen a napon az év. Mikor a honfoglaló magyarság mai hazájába érkezett, földművelést ismerő, de fő- foglalkozásként állattenyésztő nép volt. Időszámításunk valószínűleg különbözött az itt élő, főként földműveléssel foglalkozó, letelepedett népekétől. Feltételezhetjük, hogy a honfoglaló magyaroknál az évkezdés őszre vagy tavaszra eshetett; az ázsiai rokon népeknél — szinte napjainkig — tavaszi vagy őszi évkezdést találunk. A nomadizáló pász- tomépeknél a két időpont jelentőségét növelte a nyári legelőkre való vonulás és az őszi, téli legelőkre, szállásra való visszavonulás gyakorlata. AIX. századi arab, perzsa források azt írták a magyarokról, hogy a fűvel és termékenységgel együtt vándoroltak. Ibn Ruszta, arabul író lexikográfus 930 körül ezt írta a magyarokról: „Amikor eljönnek a téli hónapok, mindegyikőjök ahhoz a folyóhoz húzódik, amelyhez éppen közelebb van, s ott marad télire, és halászik benne. A téli tartózkodás itt alkalmasabb nekik.” Az új hazába való költözés után is fennmaradt a szállásváltó legeltetés. László és Kálmán király törvényei, XII. századi leírások is említik még ezt. Ennek a régi, tavaszi— őszi évfordulónak emléke az őszi és tavaszi pásztorünnepekben maradt fenn, ezek azonban egy évezred alatt más jelleget öltöttek, „európai” ünnepekké váltak. A télközépre eső, karácsonyi, újévi (nagyjából a téli napfordulónak megfelelő) évkezdés a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, s a római birodalomból sugárzott szét. Az egységes január elsejei évkezdést azonban sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el. Magyarországon a XVI. századig karácsonykor kezdődött az év. A polgári életben azonban a középkorban sem merült feledésbe a régi római január elsejei évkezdés. Gale- otto Marzio történetíró pl. Mátyás király udvaráról szólva megjegyezte, hogy január elsején a magyarok szirénát, azaz ajándékokat osztogatnak, hogy jól kezdődjék az év. A XVI. század elején is — még a naptárreform előtt — január elsején volt az újévi ajándékosztás. Az udvari számadáskönyvek leírják, hogy mennyi pénzt kaptak ekkor az éneklő iskolások, a szakácsok, katonák, zenészek (például a citerás a kutyával) és a különféle mesteremberek. Amikor azután a hivatalos évkezdés napja is január elseje lett, az újévi szokások részben átkerültek erre a napra, máshol azonban a karácsonyi ünnepen is megmaradtak. így azóta is karácsonykor is és újévkor is szoktak az elkövetkező év időjárására jósolni, ajándékot osztani, kellemes ünnepeket kívánni. Az évkezdő újévi szokások nálunk éppúgy, mint más népeknél, főként abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő periódusokban — így az év kezdetén — végzett cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését. Ami az év első napján történik, az a néphit szerint később, az év során újra megismétlődik. Ezért az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeznek csupa kellemes dolgot cselekedni: vidáman, rakott asztal mellett, baráti társaságban lépnek az új évbe, minden jót kívánnak egymásnak. Műteremben Tiszai Nagy Menyhért felvidéki festő műtermében Balázs Attila felvétele KULTÚRA 1992, december 23., szerda Nagyon nehéz jónak lenni A Mandala Színház és Nyilas Misi Nyíregyháza (KM - Nagy István Attila) — „Nem akarok debreceni diák lenni!” — kiált fel a Légy jó mindhalálig utolsó jelenetében Nyilas Misi. S ez voltaképpen azt jelenti: Nem akarok felnőni, mert a felnőttek nem ismerik azt az etikai parancsot, amelyet Nyilas Misi magával hozott a szülői házból. A Légy jó mindhalálig alkalmatlan életfilozófia, mert Misi környezetében a felnőttek egyáltálán nem akarnak jók lenni. Másrészt a Légy jó mindhalálig annak a nagy életkorváltásnak a metaforikus képe is, amelyben a gyermeknek el kell szakadnia az illúziók világától, s el kell indulnia a józanabb álmok útján. Ez nem jár zökkenők, buktatók nélkül, s esetenként drámai módon éli át az ember. A Mandala Színház új produkciója, amelyet Pinczés István profi rendező állított színpadra, Misi lelkivilágának megrendülésére helyezi a hangsúlyt. A lélektani rezdülések lesznek a fontosak, amelyek azt mutatják, hogy a kis Misi nem tud keveredni a világgal, nem tudja elfogadni annak erkölcseit, s úgy érzi, hogy egyre jobban maga alá temeti. Az előadás nagy szerencséje, hogy Madura Róbert kivételes érzékenységgel tudta megmutatni Nyilas Misi vergődését. Nemcsak végigénekelte az előadást — ami már önmagában is komoly fizikai és művészi teljesítmény —, hanem arra is volt energiája, hogy „prózai” gesztusaiban a jellemábrázolással is törődjön. A Mandala Színház mostani produkciója — akár csak az előző, a József, a bűvös kabát című — nagy szereplőgárdát mozgatott a művelődési központ aprócska színpadterében. Ez olykor zavarólag hatot — különösen az első felvonás utolsó jelenetében — hiszen nem kell mindenkinek a színpadra mennie ahhoz, hogy mindenkiről szóljon a játék. Az előadásnak — a színészi Jelenet az előadásból Balázs Attila felvétele A minőségre figyelni kell Nyíregyháza (KM — Bodnár) — A múlt héten Nyíregyházán koncertezett Geoffrey Thomas amerikai zenész, a barokk zene kiváló szakértője. A pittsburgi származású fiatal csemballóművész egy amerikai egyetem zeneprofesszora. Vendégszerepeit Észak- és Dél-Amerika számos városában. A művész már néhány hónapja Magyarországon tartózkodik, és jó kapcsolata van a Nyíregyházi Cantemus kórussal. — A barátságunk régi, hisz amikor a nyíregyházi énekkar Amerikában járt, akkor ismerkedtünk össze. Tulajdonképpen ők keltették fel az érdek----------------Krimi M atild néni már régóta nem engedte el maga mellől mindaddig, amíg csak ágyba nem került. Egész nap küldözgette és ráadásul újabban később tért nyugovóra is. „Biztosan azért, hogy bosz- szantson” — gondolta a fiatalember. „ Úgy látszik, észrevette, hogy olykor ellógtam.” — Bármikor elmehetsz, ha akarsz — mondta gyakran az öregasszony. — De azt is tudom, hogy számítasz az örökségre. — Igen — válaszolt Kari morogva, — sőt azt is tudom, hogy kirekesztenél mindenből. — Hát persze. Hiszen hordárt is, társalkodót is találok, ha kell. De te is tisztában vagy vele, hogy mi lesz majd a jussod. — Mondd, miért ismételgeted ezt állandóan? — kérdezte idegesen Kari. — Csak azért, mert tudom, hogy a halálomat kívánod. — Megpróbált a fiú szemébe nézni, de az kerülte a tekintetét. „Hát persze, hogy várom — gondolta —, bár már látnám a koporsódat!” Voltaképpen foglalkozott is már a halál siettetésével, de nem jutott biztos megoldáshoz. —Miért nem löksz le a lépcsőn? A fiú összerezzent, mert csakugyan erre gondolt. — Miért nem elégedett velem? Talán nem járok a kedvébe? — kérdezte nyersen. lődésemet a magyar zenekultúra iránt. o Milyennek találta az énekkar produkcióját, a magyar zenei stílust? — Amikor először hallottam a Cantemust, nagyon erős és direkt hangzásúnak éreztem, ugyanakkor rendkívül tisztán szólaltak meg. Egyébként tetszett az egész koncert. o Néhány hónapja a zene- akadémián tanít. Mit gondol a magyar zenekultúráról, a zeneoktatásról? — Úgy gondolom, hogy az elmúlt években rengeteget áldoztak Magyarországon és más szocialista országokban a zeneoktatásra. A baj csak az volt, hogy a tömegekre fordították a figyelmet, és nem a minőségre. Nagyon sok kórus volt, sokan tanultak zenét, de a minőséggel sokszor baj volt. o Ne haragudjon, ha megkérdezem, jobb az amerikai módszer, ahol minden üzleti alapon történik? — Az sem kívánatos állapot, hisz a zenésznek érvényesülése érdekében sok minden másra kell fordítani az energiáját. Talán Nyugat-Európában találhatunk jó példát, ahol sokféle ösztöndíj és más támogatás segíti az érvényesülést, a zenekultúrát. — De igen, mert a pénzemet akarod. Kari sóhajtott és elköszönt, kellemes pihenést kívánva. A földszinten kinyitotta a nagyszekrényt és megnézte a néni halotti ruháját, mint már any- nyiszor. Drága nagyestélyi tartozik, hogy a víz alá nyomja. Ugyan, gondolta, hiszen a legostobább rendőr is őt gyanúsítaná elsősorban. „Mindenesetre valamit ki kell találni, egy hétnél már nem bírom tovább a vén banya mellett.” Ö.WPfaff Ne várd a halálomat volt, egyszer, amikor a múzeumban látott hasonlót, akkor meg is kérdezte, hogy mennyi egy ilyennek az ára. Elképedt, amikor az összeget meghallotta. De mit jelenthet az a néhány ezres azokhoz a milliókhoz képest, amit majd örökölni fog... A három naponként jelentkező orvos közölte, hogy a hölgyet már nem volna szabad az úszómedencében hagyni, mert bekövetkezhet a végzetes dolog. — Vele beszélje meg, ne nekem mondja! — ajánlotta Kari. — Megpróbáltam. Nem hallgat rám. De azt javaslom, hogy legyen a közelében, hogy időben ott teremhessen, ha görcsöt kapna, vagy teljesen elgyengül a vízben. — Természetesen — válaszolt szolgálatkészen. Noha nagyon jól tudta, hogy a nagynénje azonnal elzavarná, mert a rögeszméi közé Matild néni azonban megelőzte, két nap múlva végleg távozott. Kari a közelében sem volt. A boncolás megállapította, amit az orvos jelzett: hirtelen gyengeség kaphatja el és vége... Semmi gyanúsat nem találtak, így tehát a harmadik napon megadták a temetési engedélyt. Kari csak arra ügyelt, hogy a temetési vállalkozó emberei gondosan ráadják a halott ruháját a nagy szekrény bői. Tulajdonképpen vidáman tette ezt a dolgát. Matild néni hamvasztást akart, ezt már időben megmondta és Kari is jobban örült ennek, mert így nem kellett sírkövet állítani és sírt gondoztatni. A temetés után azonnal a közjegyzőhöz ment. A jegyző száraz hangon olvasta az elhunyt végakaratát. — Ha természetes halállal halok meg, azt akarom, hogy a végrendeletemet a produkció oldaláról nézve — voltak halványabb pillanatai, de ezek eltörpültek az egész profiszerű megjelenítés mellett. Ez vonatkozik Misi diáktársaira ugyanúgy, mint a tanári kar egyes figuráira, valamint a Doroghy- és a Törökcsalád tagjaira is. Tetszett, hogy az előadás nem akar amatőrnek látszani, s arra törekszik, hogy hibátlanul közvetítse az élményt. (Apró zavar, hogy a díszletek — amelyek funkcionálisan általában jól működnek — nem érnek le a színpadi deszkákig, s kilátszanak az elemeket hordozó kerekek. Ezt a hibát könnyűszerrel meg lehetett volna szüntetni.) Jó az előadás zenéje, s a maguk sutaságában hitelesek a ^színpadi mozgások is. S az sem lebecsülendő, hogy a produkció képes eleven és állandó kapcsolatot teremteni a nézőkkel, s így mindnyájan átélhetjük az üzenetet, hogy jónak lenni sokszor reménytelenül nehéz, mégis érdemes. Ábel a rengetegben Budapest (MTI) — Magyar-román koprodukcióban film készül Tamási Áron: Ábel a rengetegben című regényéből. Várhatóan jövő év augusztusában láthatjuk majd a moziban, azt követően pedig ■— karácsonykor — a kétrészes televíziós változatát is megtekinthetjük — hangzott el a Budapest Filmstúdió Vállalat sajtó- tájékoztatóján. Mihályfy Sándor, a film rendezője elmondta, hogy Kányádi Sándor forgató- könyvével több, mint 10 évvel ezelőtt találkozott, de csak az utóbbi években nyílt lehetőség arra, hogy a regény eredeti helyszínén, a Hargitán forgathassanak. hamvasztás előtt bontsák fel... — És miért nem bontották fel?! Hiszen úgy halt meg — szólt Kari meglepetten. — Várjon, még folytatnom kell. „Ha azonban vízben halok meg, nyilván erőszak következtében, akkor a végrendeletet csak a hamvasztás után olvassák fel". —Hallja, uram?—Nos, én betartottam az elhunyt utasítását — mondta a közjegyző. Olvasom tovább: „Az unokaöcsém. Kari örökli minden vagyonomat. A készpénz talán elég lesz a költségek törlesztésére. Valamennyi értékemet azonban drágakövekbe fektettem, a házra felvett jelzálogkölcsönt is kövekre fordítottam. Minden vagyonom tehát annak a báli ruhának a felhajtásában van bevarrva, amit halotti ruhának szántam. És ha a végrendeletet a hamvasztás előtt olvassák fel, kedves öcsém jogodban áll kifejteni és elvinni a köveket, vagyis a teljes vagyont. Ha csak a hamvasztás után kerül sor e végakarat nyilvánosságra hozására, akkor nyilván nem érdemelted meg az örökséget, így a kövek is elégtek a testemmel együtt, amit szívesen elpusztítottál volna. / / gy hát keress magadnak valami tisztességes foglalkozást, amivel a betevő falatot megkeresheted...”
