Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-22 / 301. szám

SPORT 1992. december 22., kedd Lelátó Börzézünk Bodnár Tibor n őse feledem el gyermek­id korom kis sárga sílécét, amellyel telente „száguldoz­tam'" a nyíregyházi Hármas­domb „kolosszális” lejtőin. Miután kinőttem túladtunk rajta, és azóta sem ereszked­tem havas lejtőn sikló lécek­kel. Pedig szép sport, amit a környezetemben elmesélt él­mények és a televíziós fel­vételek alapján állítok. Szép, de drága... A karácsonyi vá­sár alkalmával rengeteg sífelszerelést dobtak piacra, sőt még engedményeket is adtak. (Igaz, hogy egy nyolc­tízezer forintos síléc árából nem sok segítséget ad egy öt­száz forint értékű kedvez­mény.) Am ezen könnyítések­kel együtt is az átlagem­bernek szinte megfizethetet­len sport. Biztosítani kell a felszerelést, s mivel hazánk­ban jó minőségű hó alig akad, bizony a környező országokban való utazást is „állni” kell. Most újra esik hó, talán felcsillan a lehetőség arra, hogy a két ünnep között a közeli lejtőket több százan felkeresik majd. A költségek kímélése érdekében többször szerveztek már Nyíregyhá­zán a Mártírok téri sport- igazgatóság épületében sí­börzét. Az ilyen találkozókon használt, de még használ­ható (szabadon a TS-kará- csony jelmondata után) téli sportfelszerelések cseréltek gazdát, vagy bocsátották őket áruba az eladók. Ez duplán hasznos tevékenység, hiszen jól jár vele a fel­szerelésétől szabadulni vá­gyó, és a síelni kívánkozó is. Az árus a kapott pénzért ko­molyabb szerelvényt vehet, a vevő pedig mégiscsak ol­csóbban jutott hozzá. Es le­het, hogy az én sárga lécem­nek is meglesz az utódja? Ezt még nem tudom, mert előbb a síeléssel kapcsolatos félel­memet is le kell vetkőznöm. Montego Bay * Birkózás A profi golfozók Johnnie Walker világbajnokságát a brit világelső Nick Faldo nyerte. A győztes az 550 ezer dollárt érő elsőséget az úgynevezett „hirtelen halál­lal” szerezte meg az ausztrál Greg Norman előtt, utóbbi 300 ezer dollárral vigasz­talódhatott. Túrkevén országos meghí­vásos diák A-B kategóriás versenyen vettek részt a sós­tóhegyi fiatalok, Bodor La­jos tanítványai. Eredménye­ik: 1. Kondor Szabolcs, Vá- radi Attila, Katona János és Tóth István. 2. Makkó Lász­ló, Zilahy Miklós és Mihal- kó Tibor. 3. Dubóczki Péter és Türk Gábor. Madrid Sakk A spanyol labdarúgó-baj­nokság vasárnapi utolsó mérkőzésén a Barcelona ide­genben pontot vesztett (3-3), miután két játékosát, Sztoicskovot és R. Koemant is kiállították. A nyíregyházi Váci Mi­hály művelődési központban január 2-án, 9 órától ren­dezik a Mile-Dobos emlék- versenyt, a helyszínen lehet jelentkezni. Mégis lesz Nyíregyházán ifjúsági atlétikai EB? A közgyűlés felülbírálta korábbi döntését Nyíregyháza (Horányi Zsu­zsa) — A nyíregyházi köz­gyűlés előző döntését felülbí­rálva úgy határozott, hogy a megyeszékhely mégis megpá­lyázza az 1995-ös ifjúsági at­létikai Európa-bajnokság ren­dezőijogát. — Miért utasították el elő­ször, hogy Nyíregyháza legyen a házigazdája a versenynek? — Az első közgyűlésen minden információ nélkül el­utasítottuk, mert nem akartuk előre terhelni az akkori önkor­mányzatot. — tudtuk meg Hamvas Lászlótól, a nyíregy­házi önkormányzat kulturális és sport bizottságának tagjától. — Biztos, hogy nekik külön terhet nem jelent, csak pozití­vumokkal jár. Az új rekortán- pálya építése és az eredmény- jelző előreláthatólag negyven- millió forintba kerül, de a gyártók kedvezményeket ad­nak. A pályát mindenfélekép­pen fel kell újítani. Megyei ér­dek, hogy működőképes le­gyen, mert ez a megye egyet­len műanyagborítású atlétikai pályája ahol nagyobb verse­nyeket lehet rendezni. Peres­kedünk a Taurussal, hogy a mai pálya minőségéért kárté­rítést fizessenek. Keressük a per nélküli megegyezést, de ebben az esetben is több millió forint kártérítést* remélünk. A város és a megye összefogásá­val sikerülhet a verseny gaz­dasági hátterét biztosítani. — A versenyzőknek hol lesz a szállása, hol lesz a sajtóköz­pont? —- A tanárképző főiskola atlétikai és tornacsarnokában lesz a sajtó székhelye. Terve­ink szerint a főiskola kollégiu­mában helyeznénk el a ver­senyzőket és a szakembereket, de a kollégium gépészeti szempontból már elhasználó­dott. Remény van rá, hogy a minisztérium előrehozza a re­konstrukciót. Érdeklődtünk a Magyar At­létikai Szövetségnél, milyen esélyekkel indul városunk a pályázaton. — Debrecen szóban több­szörjelezte, hogy szeretne pá­lyázni, de írásos kérést nem kaptunk. — mondta Pigniczky Péter a Magyar Atlétikai Szö­vetség főtitkára. — Az utolsó pillanatban, de megkaptuk Nyíregyháza pályázatát, amit rögtön továbbítottunk az eu­rópai szövetséghez. Orendi Mihály személye garancia ar­ra, hogy Nyíregyháza a lehető legjobb feltételekkel rendezi meg a versenyt. — Mely városok pályázatá­ról van még tudomásuk? — Maribor szándékáról tudunk. Ám Nyíregyháza jó esélyekkel indul a versenyben. Majd meglátják, hogy hosz- szabb távon ez egy jó befekte­tés. A sportműsorokban rend­szeresen városukról beszél­nek, több tucat újságíró ír az eseményről. Az eddigi gya­korlat az volt, hogy a Euro- sport a versenyről minden nap egy-egy órát közvetített, amit nemcsak Európában, hanem a föld számos országában lát­hatnak. Ez óriási reklám. —Az Európai Atlétikai Szö­vetség milyen mértékben tá­mogatja a versenyt? — A részt vevő versenyzők­nek és szakembereknek na­ponta százötven svájci frankot ad. Négy nap alatt hatszáz em­bernek háromszázhatvan-ezer svájci frankot. A svájci frank­nak a mai árfolyama ötvenkét forint, ki lehet számítani, hogy milyen támogatást adnak. Megvan az edző! Barcsa Győz» másfél évre szerződött Nyíregyházára Nyíregyháza (KM - Máéi László) — Hétfőn délelőtt döntés született a jó ideje húzódó kérdésben. Megvan az NYVSC NB I-es lab­darúgóinak új vezető edzője. Barcsa Győző székesfehér­vári szakember és a klub; másfél évre szóló szerződést kötöttek. Az új mesternek! nagyon sok elintézni valója van, így csak január 4-én csatlakozik csapatához. Ad­dig december 27-től Gáspár László pályaedző irányítású­ival készül az együttes. ,, ’ Párizs-Dakar Január elsején 15. alkalom­mal rajtol a Párizs-Dakar rali. A híres-hírhedt viadalon, amely január 16-án ér véget Szenegál fővárosában, az utóbbi évekhez képest jóval kevesebb vállalkozó kedvű autós, motoros és kamionos indul, nyilvánvalóan azzal összefüggésben is, hogy ez az embert és járművet próbáló rendezvény évről évre áldoza­tokat követel. Hivatalos totónyeremények Budapest (MTI) — A Sze­rencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 51. fogadási he­tének nyereményei a követke­zők: 13 plusz egy találatos szel­vény 6 darab, nyereményük egyenként 877 464 forint, 13 találatos szelvény 9 darab, nyereményük egyenként 355 164 forint, 12 plusz egy talá­latos szelvény 190 darab, nye­reményük egyenként 31 783 forint, 12 találatos szelvény 331 darab, nyereményük egyenként 10 730 forint, 11 találatos szelvény 3014 darab, nyereményük egyenként 1178 forint, 10 találatos szelvény 17 289 darab, nyereményük egyenként 308 forint. Meglepő vereség Gyilkolt a hófogó fakerítés Bolgár bajnok / Bécs (Reuter-APA) — Újabb halálos áldozatot köve­telt a síelés, vasárnap a Salz­burghoz közeli Altenmark-Za- uchensee lejtőin életét vesz­tette az osztrák Peter Wins- berger II. A 24 évesen sze­rencsétlenül járt sportoló csak névrokona a már visszavonult olimpiai ezüstérmesnek, ju­nior világbajnok volt, két éve pedig Európa Kupa-elsőséget szerzett a szuper G összesí­tésében. A végzet éppen a győzelmi mámor után érte utol: egy lesikló verseny meg­nyerése után az eredményhird­etésig akarta kitölteni az időt azzal, hogy barátnőjével síelni ment. Bukás közben egy hó­fogó fakerítésbe rohant, és azonnal szörnyethalt. Bulgáriában a Barcelonái idegenlégiósát, Hriszto Sztoicskovot választották: •Ili. Nyíregyháza AV (KM) — Utolsó wi bajnoki mérkőzé­__IE sén lépett pályára a Mezőgazdasági Főiskola NB ü-es női és férfi kosárlabda­csapata. Mindkét együttes győzelemmel búcsúzott a sze­zontól. Férfiak: MG Főiskola-Bé­kés 109-70 (54-23). Legjobb dobók: Páll 22, Máthé 18, Áron 15. A főiskolások biztos győzelemmel fejezték be az évet. Tizenkét győzelmükkel a tabella élmezőnyében vátják a folytatást. Nők: MG-Főiskola 94-55 (46-25). Ld.: Dézsi 28, Szer- dahelyiné 21, Farkasinszkiné 11, Veisz 9, Jeszenszky 9. A közönség jól szórakozott a főiskolások gyors, ponterős játékán. A győzelem méltó be­fejezése volt egy nagy sorozat­nak. NB I, ifjúságiak: Pécsi PTSE-Nyh. Tanár­képző 112-106 (37-59). Ta­nárképző: Hutás 19/3, Elek 22/9, Garay I. 25/3, Garay L. 16/6, Oroszvári 18. Csere: Gu­lyás 2, Gerda 4. Edző: Kovács Tibor. Kritikán aluli második félidei játékával 30 pontos ve­zetés után szenvedett veresé­get a nyíregyházi csapat. Úgy tűnik, az eddigi bajnoki mér­kőzések jó szereplése túlzott önbizalmat adott a játékosok­nak, ami most megbosszulta magát. A sízés nemcsak látvá­nyos, igen veszélyes is AP-felvétel A sportágak legjobbjai Szavaztak a megyei szövetségek rsyiregynaza (isjvi) — va­sárnap, a megyei sportigaz­gatóság szervezésében rende­zett sportgála keretében adták át az év sportolói díjakat. Az ünnepségen a megyei szak- szövetségek is megválasztot­ták legjobb sportolóikat, edző­iket. íme, a győztesek: AUTÓ-MOTOR, RALI: Veszprémi Barna (Volán Dó­zsa), Veszpréminé Debreczeni Éva. SALAKMOTOR: Petri- kovics József (Volán Dózsa). BIRKÓZÁS: Szakáts Szabolcs (Ibráyn SZSE). KARATE: Karádi Sára és Sándor Béla (Nyh. Kick-box Karate SE), edző: Károly István. LOVAS­SPORT: Bubán Zsolt (Nyh. Tangazdasági Lovasklub). MODELLEZÉS: Müller Mi­hály (Nyh. Modellező Klub). ÖKÖLVÍVÁS: Kótai Mihály (Nyh. Kick-box Karate SE). TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS: Moravszky János (MG Főis­kola) és Rakonczai Beáta (MG Főiskola). ÚSZÁS: Szabó Tünde (NYVSC) és Kovács Rita (NYVSC), edző: Vajda Tamás (NYVSC). TENISZ: Krocskó József (NYVSC). TORNA: Pálfi Béla (Nyh. Tanárképző) és Balázsi Györ­gyi (Nyh. Tanárképző), edző; Balázsiné Batta Klára és Re­gös József. TEKE: Szlovensz- ki Tibor (Nyh. Taurus). KÉZI­LABDA: Kulcsár Anita (Nyh. Kölcsey DSK) és Kun László (NYKC), edző: Hadobás István. ÁSZTALITENISZ: Gu­lyás László (Nagykálló), edző: Ószlánszki László (Apagy). RÁDIÓ-AMATŐR SPORT: Orosi János (Nyh. Rádiós Klub) és Ladikné Zamóczay Klára (Nyh. Rádiós Klub), edző: Venczelné Bartha Ildikó (Nyh. Rádiós Klub). RÖP­LABDA: Szabó Éva (Nyh. Tanárképző) és Járosi János (Nyh. Tanárképző), edző: Járosi János. SÚLYEMELÉS: Németh László (NYVSC). ÜLŐRÖPLABDA: Nyh. Pi- remon SE. BÚVÁRÚSZÁS: Kozma Miklós (Nyh. Nyírség SZSZSE) és Bakosi Erika (Nyh. Nyírség SZSZSE). SPORTLÖVÉSZET: Csizma- rik István (Nyh. PLSE) és Danes Ágnes (Nyh. PLSE), edző: Suhajda Mihály (Nyh. PLSE). SAKK: Dr. Nagy Róbert (NYVMK SC) és Tündik Krisztina (NYVMK SC), edző: Mihalkó József (NYVMK SC). ATLÉTIKA: Ficsor József (NYVSC) és Todorán Erzsébet (NYVSC), edző: Pokrovenszki József (NYVSC). KOSÁRLABDA: Nyh. Tanárképző női és férfi csapata, edző: Sallai József (Nyh. Tanárképző). TOL­LASLABDA: Nagy Attila (NYVSC) és Harsági Andrea (NYVSC). LABDARÚGÁS: Tiszavasvári Alkaloida SE, edző: Kiss Miklós. |H Kelet­SZABOLCS-SZATMAR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, Páll Géza, Sípos Béla. ♦ Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. ♦ Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Postafiók- számok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 15-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőség vezető: Görömbölyi László. Hírügynökségek: MTI/AP. ♦ Készült a Kelet-Magyarország fényszedő rendszerén. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. ♦ Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1 .Telefon: (06-52) 12-111. Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőknól és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. ♦ Előfizetési díj egy hónapra 315 forint, negyedévre 945 forint, fél évre 1800 forint, egy évre 3.408 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 12,80 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. 16 Kelet-Magyarország

Next

/
Thumbnails
Contents