Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-22 / 301. szám

m EGYRŐL TÖBBET *, — • - ,., - , . «,W , ,. ,'.^..»>~/* -i-V', V- ,., >,,' , ^ ,<y , ,,_ .~,, . ,. ,. , ' ^ ^ '"" ' !S2£^ '*'^*' • _____ (Állat)kórház a város szélén Cservenyák Katalin Nyíregyháza (KM) Gyer­mekkoromban úgy képzel­tem, az állatkórházban pi­ciny ágyacskákban feküsz- nek a kutyusok és cicák, tö­rött, gipszelt lábán nehézke­sen biceg a folyosón a boci, itt is van látogatási idő, a be­tegnek pedig ilyenkor illik egy kis hazait vinni. Nagyot igazából nem csa­lódtam, amikor a nyíregyházi állatkórházat megismertem, mert ha nem is ágyacskákban, de egymás mellett sorakozó ketrecekben pihennek az álla­tok a kórtermekben, itt is van vizsgáló és műtő, s még soha egyetlen állatorvos sem tiltotta meg a beteglátogatást. Sőt! Dr. Porkoláb László ügyve­zető igazgató, mint egy profi idegenvezető, úgy kalauzol végig az intézményen, s köz­ben mesél. Kiderül, Nyíregy­házán már az ötvenes évek eleje óta működik állatkórház, akkor még a Csipke utcában volt, s főként lovak gyógyítá­sával foglalkoztak az ottani ál­latorvosok, akik közül feltét­len meg kell említenünk dr. Amstetter Imre nevét, aki ma­gasabb funkcióba ugyan soha nem került, a szakma viszont a megye leghíresebb állator­vosaként tartja számon. A hat­vanas években Mátészalkán és Vásárosnaményban is nyitot­tak állatkórházat, mindket­tőben főként diagnosztikai vizsgálatokat végeztek. Ezek­ből fejlődött ki a laboratórium és a mai állatkórház, amely 1978-ban költözött át a Keleti utcába. Az akkori törvények értelmében állami költ­ségvetésből működtették, nem számított, mibe kerül, a lényeg az volt, hogy a társadalmi igényeket kielégítse. A nyolcvanas évek második Pletyka „Beteg” a műtőasztalon felétől azonban folyamatossá váltak — mai divatos szóval élve — az átvilágítások, s ki­derült: egy forint kiadás elle­nében jó esetben hatvan fillér bevételt produkált az intéz­mény. 1988-ban válaszút elé állították az ország állatkór­házait: vagy bezárnak, vagy átalakulnak. Állami támoga­tást a továbbiakban már csak a gödöllői és a székesfehérvári kapott. Dr. Hajdú Bertalan megyei főállatorvossal ekkor azt gon­dolta ki Porkoláb doktor: kér­dezzék meg az állatorvosokat, szükségük van-e az állat­kórházra, s annak is utánanéz­tek, milyen formában üzemel­tethető tovább. Százharminc állatorvos úgy nyilatkozott: mentsék meg. Az állategész­ségügyi állomás apportként bevitte a kft.-be a műszereket, berendezéseket, az állator­vosok 10-10 ezer forinttal „szálltak be”, így 1989-ben 2,8 milliós alaptőkével meg­alakult az Állatkórház Kft., amely egyben szakmai otthont is nyújt a megye állatorvo­sainak. Tevékenysége is bővült az állatgyógyászati gyógyszerek forgalmazásával. 1990 végére sikerült az állami tulajdont is megváltani, így mostanra a megye 140 állator­vosának magántulajdona a cég, csak az épületet bérlik to­vábbra is. Porkoláb doktor, akit ügy­vezetőnek választottak, a leg­fontosabb feladatának azt tar­totta, hogy a kórház tevékeny­ségét az állatorvosok igényei­hez igazítsa. Jelentős profil­bővítés történt a kedvtelésből tartott állatok egészségügyi el­látása terén, s nem kis büszke­séggel mondja, a csonttöréses, csonthiányos állatok gyógyítá­sában idén nagyot léptek előre. Korábban ugyanis csak gipszeléssel tudtak segíteni a törésen, vagy azt tanácsolták, vigyék a fővárosba a beteg ál­latot. Április óta azonban megváltozott a helyzet. Ehhez tudni kell, hogy az ál­latkórháznak a humán kór­házak egyes osztályaival (tra­umatológia, urológia) hagyo­mányosan jó a kapcsolata. Már régóta tárgyaltak a vég- tagvisszavarrásról, a kézmű­tétről híres dr. Noviczky Mik­lóssal, aki egy ízben megje­gyezte: a kutya anatómiája ugyanaz, mint az emberé, csak nem kettő, hanem négy lábon jár... Ez év áprilisában egy autószerelő Vásárosnamény- ból gyönyörű kuvaszt hozott az állatkórházba, hátsó lábán elfertőzött lőtt sebbel. Mikor megtudta, hogy a család ked­vencén csak amputálással tudnak segíteni, elsírta magát. Porkoláb doktor ekkor felvette a telefont és tárcsázott. Kis­vártatva megérkezett Noviczky doktor Turcsányi doktorral és teljes asszisztenciájával, majd az állatorvosok közreműködé­sével megműtötte a kuvaszt. A kutya néhány hét múlva gyó­gyultan távozott. Május óta már csaknem ki­lencven csontműtétet végeztek önállóan az állatkórház fiatal állatorvosai, s az sem el­hanyagolható, hogy ki­lencvenöt százalékban sikert könyvelhetnek el. A csontmű­tétekhez azonban a komoly szakértelmen kívül műszerek is szükségesek. Bár már sok mindent beszereztek (pl. képerősítős röntgenkészülé­ket, vérplazma-analizátort, amely a vérmintából tíz perc alatt hatféle szempont alapján szolgáltat adatokat), kellene még egy altatógép és sebészeti műtőasztal is. Szeretnének minél jobban megfelelni a gazdasági ha­szonállatokat tartók igé­nyeinek, a fertőtlenítőszertől a nyalósóig mindennel ellátják őket, s mivel a szarvasmarhák mesterséges megtermékenyítő hálózata szétesett, megkezd­ték az állatorvosok kiképzését erre a feladatra is. Megszervezték az éjjel-nap­pali, vagyis 24 órás ügyeletet, így aztán nem egyszer a szom­szédos megyéből is idejönnek a kollégák pácienseikkel. Egy évben 9-10 ezer állat fordul meg a kórházban, leggyakrab­ban persze az oltásokra jönnek gazdáikkal, akiket egyúttal szakmai tanácsokkal is ellát­nak. Békafarm — békatéka A rehabilitálások korát éljük politikában, vallásban egy­aránt. De hogy a hölgyeket kellene visszahelyezni méltó jogaikba, ez meghökkentő. Márpedig emellett kardosko­dik egy angol antropológus a New Scientistben közölt cik­kében. A tudományos szaklap­ban publikált dolgozat szerző­je nem kevesebbet állít, mint azt, hogy az élőbeszéd kiala­kulásában nem a vadászgató, a zsákmányt hajkurászó férfiak­nak volt döntő szerepük, mint eddig hitték, hanem a nőknek. Azzal, hogy már a primitív korban is pletykálni akartak az őshölgyek. Ez vezetett el a nyelv, a beszéd gyakorlatához. Gazdikereső Németjuhász anyától szü­letett hat hónapos kan kutyust ajándékozna el egy nyíregy­házi család, a telefonszámuk: 42-845, a címük: Legyező u. 72. Tucatnyi kiscica vár gazdára a Dugonics utca 39. szám alatt. Gazdit keresünk egy körül­belül tíz hónapos németjuhász keverék szukának is, a cím a szerkesztőségben. Szingapúr (MTI) — Béka­tenyésztő nagyhatalommá kí­ván válni Szingapúr, ahol egy­részt különösen nagy kereslet mutatkozik a kétéltű húsa iránt, másrészt nemrégiben Baltigh Frigyes A kutyások rengeteg érde­kes, izgalmas történetet tudnak mondani, különösen akkor, ha hosszabb ideje hob- biszerűen, szinte fanatikusan foglalkoznak kedvenceikkel, és úgyszólván családtagnak te­kintik őket. Az elbeszélések csodás, borzalmas, hihetetlen, humoros vagy elszomorító voltát csak fokozza az, ha „egyívású” cimborák mesél­nek egymásnak. Ilyenkor szó­ba kerülnek olyan történések is, amelyeket „civilek” előtt meg sem mernek említeni, mert előre tudják: azok leg­jobb esetben szellemes agyai- mánynak, rosszabb esetben szemenszedett hazugságnak minősítenék. Elfogadott alapigazság, hogy a szóba hozott történetek megértése, értékelése bizo­nyos fokú kutyaismeretet, ta­pasztalatot is igényel. így az sikerrel fejeztek be egy másfél éves békatömő kísérletet. A kísérletben, amely köny- nyen a békafarmok ugrásszerű megszaporodásához vezethet, megvizsgálták, hogyan tudnák igazi érdekességek többsége a gazdik berkein belül marad. Am mindig akad egy olyan lepcses szájú, mint jelen eset­ben én, aki kibeszéli, elkotyog­ja, mondván, ezt mindenkinek hallania kell. És—bár tudom, ezért a mondatért sokan meg­köveznének— kutya nélkül él­ni lehet, de nem érdemes... Újból elérkezett a disznóvá­gások ideje. A feldolgozott fi­nomságokkal az emberek fel­keresik a legjobbnak tartott füstölőt, hogy ott ízt érleljenek a kolbászba, csülökbe, sonká­ba... Félborzolódott szőrű ku- tyus kuksol a félig nyitott ka­puban, s nem mozdul onnan egy tapodtat sem. All, áll, négy lába akár a földbe vert cövek. Szorgos-dolgos életének legnagyobb, felelősségteljes munkája a mögötte lévő „füstös" épület őrzése, mely teli ínycsiklandozó falatokkal. Mit falatokkal?! Annyi minden lóg a rudakon, hogy ha azt szétosztaná a város összes tó­igen nagy tömegben tenyész­teni a békát és az ebihalakat, illetve radikálisan — a libatö­méshez hasonlóan — meg­gyorsítani növekedésüket. borebe, háznál tartott testvére és természetesen maga között, élete végéig bőségesen elég volna. De ő soha be sem tette a lábát a húsok közé. Igaz, nem is tehette. Sebaj, úgyis másra várt­igen! Arra az emberre, aki most lépett be a kapun. Nem, mégsem. Hozzá sem szól. De itt jön már végre egy másik. Le sem hajol?\ Vagy talán ő? Hát, persze!!! Éles vakkantás, rövid ugrás. Fürgenckedő mozdulatokkal tekereg az ide­gen lábainál. — Olyan puha, meleg keze van! És a hangja is milyen kedves. Kutyuskámnak szólí­tott. Állati jó! Miközben a vendég beadja „disznóságát" a tulajnak, az eb fejét simogatja. Dehogy is kellett most annak a finom fa­lat. Valami egészen mást ka­pott. Szeretetet. És végre em­berszámba, azaz hogy „kutya­számba” vették. Szeretetéhség Az oldalt összeállította: Cservenyák Katalin Állítsunk fenyőt! Tanácsok karácsony előtt Nyíregyháza (KM) — Közvélemény-kutatás ugyan még nem készült erről, de biz­ton állítható, az ünnepi hangu­latot 24-én délelőtt a legtöbb családban kisebb-nagyobb összezörrenés zavarja meg. Oka: kopasz, görbe, túl rövid vagy túl hosszú a fenyő, nem fér a talpba, a tavalyi sokkal szebb volt. Néhány jó tanács, talán még épp idejében: Először is, forgassuk meg a fát, döntsük el, melyik oldala dúsabb, úgy állítsuk a sarokba, hogy a szebbik része nézzen felénk. A boltokban kapható műanyag talpak csak kis fák­hoz jók — ha jók egyáltalán —, a csapokat jó szorosra húz­zuk meg, mert ahogy kezd ki­száradni a fa törzse, könnyen eldőlhet. Éppen ezért nem árt egy kis asztalkára állítani a fenyőt, s annak négy lábához kikötni (lehetőleg úgy, hogy ne látsszon). Ha nagy fát vettünk, a bar­kácsoló férjeken a sor, hogy formára igazítsák a törzset a talphoz (ilyenkor sem árt kikötni valahová). A legsze­rencsésebb választás, amikor az alsó ágak alatt elég hosszú törzset hagytak a favágók ah­hoz, hogy egy nagy edénybe, földbe állíthassuk. így öntözni is tudjuk, lassabban hullatja el a tüskéit. Az edényt pedig színes papírral burkoljuk be! Padlószőnyeges lakásban, még mielőtt bármihez is kez­denénk, terítsünk valamit (pl. rongyszőnyeget) a fa alá, mert előfordulhat, hogy jövő kará­csonyig szedegethetjük a tű­levelet a földről. Díszítéskor legfontosabb a sorrend. Leg­jobban a csúcsdíszre ügyel­jünk, ez törik össze a leghama­rabb, ráadásul csak egy van belőle. Gondosan „faragjuk” meg előbb a fa csúcsát, hogy könnyen ráigazíthassuk a díszt. A villanyégőket még az­előtt próbáljuk ki, hogy felten­nénk a fára, mert két méter magasan már nehéz „végig­zongorázni”, melyik izzó mondta fel a szolgálatot. Ha mind jó, előbb ezt aggassuk fel. Ezután következik a sza­loncukor és a csoki, majd a díszek (óvatosan!), s végül az arany- vagy ezüstszálak. Szé­pen mutatnak a fán a névnapi virágokról „megmentett” szí­nes szalagok és masnik, külö­nösen fiatal házasoknak ajánl­ható ez, akiknek bizonyára nagy érvágás lenne egyszerre egy fára való díszt beszerezni. Vadasparki séta (4) A barnamedve Nyíregyháza (KM - CS. K.) — Vagyis latin nevén Ur- sus arctos. Ez a kedves képű, cammogó négylábú egykor az egész északi féltekét lakta, az emberi civilizáció azonban számára is a rohamos „vissza­vonulást” eredményezte. Törzsalakja Eurázsiában talál­ható, Nyugat-Európa nagy részéről már csaknem teljesen kipusztult. Kis állományok még fellelhetők a Pireneusok­ban és az Alpok egyes részein. Nagyobb számban Skandiná­viában, a Kárpátokban és a volt Szovjetunió területén for­dul még elő. Észak-Ameri- kában grizzlyként ismerik, a Kodiak-szigeten pedig a leg­nagyobb alfaja él, a kodiak- medve. Hazánkban a középkorban még közönséges vadnak szá­mított, kipusztulásának idő­pontja azonban nem ismert. A század harmincas éveiben kí­sérleteztek a visszatelepí­tésével (Jósvafő környékén), de nem sikerült. Időnként át­vándorol egy-egy példány Szlovákiából, de azokat — különleges engedéllyel — ki­lövik, ugyanis elég alapos pusztítást végeznek a haszon­állatok körében. Hatalmas ál­lat, két lábra emelkedve eléri a három métert, 250-300, de akár 400 kilót is nyom, a talpa pedig húsz centi széles. Mindenevő, de legszí­vesebben bogyókat, gyümöl­csöket, növények hajtásait eszi, no meg a hangyákat, an­nak tojásait, és persze mézet, a Kárpátokban a méhészek ré­me. Nem veti meg a kisebb emlősöket, dögöket sem. Ha nyáron sikerült jól felhizlalnia magát (10-15 centi vastag sza­lonnaréteg borítja ilyenkor a testét), akkor nyugodtan téli álomra hajthatja fejét. A sová­nyabbaknak azonban időnként nem árt felkelni, s egy kis táp­lálékot magukhoz venni. A nőstény macik télen hozzák világra bocsaikat (1-3-at), s kétéves korukig nevelik őket, addig nem is párzanak újra, míg csemetéik önálló életet nem kezdenek. Általában dörmög, de ha megriasztják, hangosan fúj. Jó a hallása és a szaglása, viszont nem híres a látásáról. Legjob­ban a háborítatlan, sűrű erdők­ben érzi magát, de az állat­kertekben is alkalmazkodik a megváltozott körülmények­hez. A sóstói vadasparkban két medvével találkozhatnak a látogatók, Mancival és Miská­val, ők még fiataloknak számí­tanak (Manci „asszony” 12, „férje” 14 éves), ugyanis 30-50 évig él a medve. A deb­receni állatkertben lakó „kol­légájuk”, aki alapító tag volt, most negyvenéves, s jó egészségnek örvend. * Csak a jövő hónapban hir­detjük ki a novemberi ve­télkedő nyerteseinek névsorát, ugyanis határidőre mindössze három helyes megfejtés ér­kezett, ezért még január 5-éig várjuk a helyes megfejtésekét. Miska medve a vadas­parkban Balázs Attila felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents